Homokba rajzolva

Homokba rajzolva.

            Két kisfiú ült a parton a homokban. A nap már lemenőben volt, szikrázott a tenger a színes sugaraktól. Ameddig a szem ellátott végtelen víz hullámzott mindenfelé. Néhol egy-egy fehér hajó szelte át a habokat. A felszín felett sirályok szálltak, időközönként leszálltak és megpihentek a hullámok hátán.

            A két kisgyerek különböző alakokat rajzolt a homokba. Mutatóujjuk körme alatt már sok réteg porszem rejtőzött. Apa felállt a kemping székről és a hátuk mögött megállt.

-De szép cicát rajzoltál!- mondta a kisebbnek.

-Ó, és ott van egy kutyus is, meg egy házikó!-folytatta. Anya letette a könyvet, amit addig olvasott, és közelebb jött.

-Ó, ez valóban nagyon aranyos!- mutatott a kisegérre, aminek körvonalai már bevésődtek a homokba. Hozott a bokrok felől négy kis vékony gallyat, mint egy ceruzát, úgy fogta meg az egyiket, és néhány vonalból már ki is alakult a tengeri homokban egy kislány alakja. Mindenkinek adott egy-egy gallyceruzát, így Apa is leguggolt, és egy nagy ház kialakításába kezdett.

- Apa, kertet is rajzolj hozzá!- kérte a kisfia.

-A kertbe egy homokozót, hintát és mászókát kérek!-mondta a nagyobbik.

-A kutyának nem kell kutyaház?- kérdezte Anya.

-De, igen, csinálj neki!-kiáltották egyszerre a gyerekek.

-A cicának egy tál tejet rajzolok!- mondta a kisfiú.

-Jó, én pedig a kutyusnak egy tányérba husikát rakok!-azzal bevéste azt is a homokba a bátyja.

Így játszottak mind a négyen, estefelé, a tengerparton. Észrevették, hogy nincs fa a kertben, Anya gyorsan kanyarított egy dús lombút a földön. Aztán mindenki virágot rajzolt, mert rájöttek, hogy a kertbe kell egy virágágyás is.

-Egy nyuszit még légy szíves! – kérte az Apját a kicsi.

-Rendben van, de ez az utolsó!- válaszolt Apa.

Mikor elkészült a nyuszival, akkor hiába kérlelték a gyerekek, befejezte a rajzolást.

-Nézzétek, lebukott a nap, mindjárt teljesen besötétedik. Induljunk haza mi is vacsorázni!- mondta, azzal Anyával együtt felálltak, kézen fogták a gyerekeket és elindultak.

Egy kiskutyával szembe találkoztak, aki elkóborolt a gazdijától, és nagyon élénken szaglászott, úgy rohant előre, mintha valaki kergetné. Hirtelen megállt, épp a rajzoknál, és éktelen ugatásba kezdett. Szerencsére a gazdija utolérte, és hívta, hogy menjenek fel a parti sétányra.

-De jó, hogy ez a kutyus nem taposta össze a rajzainkat!- sóhajtott megkönnyebbülten a kisfiú. Mikor minden elcsendesült, a homokos part e távoli csücskében valaki megszólalt:

-Majdnem megkergetett engem a kutyus! Még jó, hogy jött a gazdija és megmentett!

-Cica, te már felébredtél?- kérdezte a homokba rajzolt kutyus, aki csodálkozva nézte a nyújtózkodó fehér macskát.

-Persze. Kishíján megkergetett az a kutya, mondom. – és a sétány irányába mutatott.

-Nincs ott senki!- tápászkodott fel a rajzból életre kelt kiskutya.

-Ha az hiányzik neked, hogy kergessenek, hát majd én megfuttatlak!- kiáltotta.

Azzal nekiiramodott. Szegény cica szaladt a homokban, ahogy a lába bírta. Akkor állt fel a kislány.

-Hagyjátok abba! Nyugalom!- kiáltotta.

-Nézzétek, milyen szép házunk van!- mutatott az életre kelt krémszínű házikóra.

-És a kertünk! Milyen csodás! Van benne homokozó, hinta, mászóka! Én megyek, kipróbálom!- szólt, és beült a hintába.

Színpompás virágok vették körül, és egy hatalmas, zöldlombú fa állt ott. A parti sétányon kigyulladtak a lámpák fényei, és ő így játszott a kertben.

A kutyus megéhezett.

-Nézzétek, idekészítették nekem a vacsorát!- és elkezdte eszegetni a tányérból a megrajzolt és valósággá vált kutyaeledelt.

-Ó, nekem pedig tejecskét öntöttek ebbe a tálkába!- örült meg a cica.

A kisegér éppen akkor nyújtózott egy nagyot, mikor el kezdett a cica lefetyelni. Túl közel rajzolták a tálkához, és felborította azt.

-Bocsánat, nem akartam! – szabadkozott szegény, de mindhiába. A károsult cica nagyon mérges lett, és rákiáltott:

-Te egérke, fussál előlem, mert ezért aztán jól megkergetlek! Futott, szaladt a kisegér, nem volt mit tenni, egérlyukat nem rajzolt neki senki, befutott hát a házba. Onnan hangos sikoly hallatszott, megijedt tőle Anya, de őt nem látta senki, hiszen nem vésték sem mutatóujjal, sem gallyceruzával a homokba, így csak a hangját hallhatták.

Ezalatt a kislány játszott, kutyát sétáltatott.

-Hol vagy cica? – kiáltotta.

-Itt vagyok, egeret kergetek! De már meguntam, jövök hozzád!- nyávogta a cica.

De megkönnyebbült a kisegér! A házban beült egy fotelba, kényelmesen elhelyezkedett, bekapcsolta a TV-t, az egérműsorra vitte a csatornát, és sokáig azt nézte.

A gyerekek a szüleikkel közben megvacsoráztak. A kisfiúnak eszébe jutott a rajz a tengerparton.

-Nincsenek szülei- mondta.

-Tessék? Kinek nincsenek szülei?- kérdezte Apa.

-A kislánynak, akit a homokba rajzoltunk. Menjünk vissza! Kérlek, rajzoljunk Apát és Anyát neki!

Mindannyian egyetértettek abban, hogy egy kislánynak hiába van mindene, ha szülőket nem rajzoltak neki a homokba. Vacsora után visszasétáltak arra a helyszínre, ahol a képet készítették. Gyorsan a lámpák fényénél bevéstek a homokba a kislánynak egy Apukát és egy Anyukát. Azután elsiettek, mert már nagyon későre járt.

-De jó, itt vagytok végre Apa, Anya!- állt fel a homokrajz kislány, és átölelte a szüleit.

Hazaérve a kisfiú így szólt a bátyjához:

-Észrevetted, hogy a cica a másik oldalon volt, nem ott ahová rajzoltuk? A kisegér pedig eltűnt.

-Igen, láttam. –válaszolt a bátyja.

-Talán más is járt arrafelé és a cicát odarajzolta. A kisegeret pedig elmosta a víz- szólt az Anyukájuk.

-Vagy a kutyus megkergette a cicát. Tudjátok, amelyik ott járt.- latolgatta a kisfiú. A kisegér pedig elfutott a cica elöl.-folytatta.

-Minden lehetséges- ásított egy nagyot Apa. Aludjunk, holnap majd beszélgetünk erről!-indítványozta.

            Mindannyian aludni tértek. A tengerparti hullámok, a hold és a csillagok látták csak, ahogy a homokba rajzolt család ezen az estén már másodjára életre kelt. Apa és Anya óvó tekintettel figyelték kislányukat. A kutya, cica és a kisegér boldogan futkároztak körülöttük, tudták, hogy másnap ott pihenhetnek egész nap a homokba rajzolva.