Kívánságteljesítő fésű

Kívánságteljesítő fésű.

            A kislány a homokozóban éppen süteményt formázott. Egy egész tepsire való állt már előtte, szépen sorban. A színes műanyag edénykéket kislapáttal megrakta, benyomogatta, lesimította, majd miután felfordította, kiütögette belőle a linzereket, annyira ügyesen, hogy azokon egy repedés sem keletkezett.

            Egy néni ült a padon, aki szívesen elnézegette, ahogy a gyerekek játszanak. Mindannyian boldognak és elégedettnek látszottak. A fák levelei már színesedni kezdtek, ha egy erősebb szél megrázta őket, akkor a levegőben keringtek egy darabig, majd puhán lehullottak a földre. Arra gondolt, a legközelebbi levéllel ő is távozik, itt nincs már keresnivalója. Rövid idő elteltével lágy szellő futott át előtte, megfontoltan felállt, és elindult. Útja a homokozó mellett vitt el. A kislány ráemelte mélybarna tekintetét, és rámosolygott. Az asszony jóságos arca felderült, és megállt egy pillanatra, majd így szólt a gyerekhez:

– Nagyon szép süteményeket készítettél! Látom, mind formás! – mondta.

– Gyakran csinálok ilyet! Kár, hogy nem igaziak! – felelte a kislány.

– Anyukád csinál otthon lisztből, tojásból, cukorból és vajból, no meg egy kis lekvárral összeragasztja, ha kisült a linzer! Azok igaziak lesznek! – felelte a néni.

A kislány szeme elhomályosodott, a hosszú, barna copfját babrálni kezdte, mint mindig, ha bántja valami. A néni érezte, hogy valami nincs rendben.

– Mi bánt kislány? Mi a gond otthon? – kérdezte.

– Anya már nagyon régen sütött süteményt. Nem szokott mostanában főzni sem. Sokat fekszik, nem szabad a közelébe mennünk.

– Ó, sajnálom. Ne csüggedj, biztosan hamarosan meggyógyul! – vigasztalta az asszony.

– Igen, Apa is ezt mondta. Már alig várom! – felelte a kislány.

A néni a táskájából egy papírzsebkendőt vett elő, eközben kiejtett egy aranyfésűt a porba. Mikor elköszönt, és továbbment, a gyerek integett utána, majd lenézett, és észrevette a csillogó holmit. Felemelte, megcsodálta, és felugrott, szaladt az asszony után, majd mikor utolérte, így szólt:

– Kiesett a néni táskájából, tessék eltenni!

– Tartsd meg, neked adom! – felelte az idős nő.

Egy falevél keringett a levegőben, a néni belekapaszkodott, és a kislány csodálkozva vette észre, hogy az felkapja őt, és pillanatok alatt a felhők fölé viszi.

A fésű megszólalt a kezében:

– Ha fésülködsz velem, azalatt kívánhatsz bármit, én teljesítem!

– Te tudsz beszélni? – kérdezte a kislány.

– A gazdámhoz igen. Most a tiéd vagyok, amíg szükséged van rám. Próbálj ki! – felelt a csillogó aranyfésű.

A kislány kibontotta hosszú, barna copfját, és fésülni kezdte a haját.

– Azt kívánom, hogy a homokból készült sütik legyenek valódiak! – mondta.

Ahogy ezt kiejtette a száján, csodálkozva vette észre, hogy egy kis asztalkán, nagy tálcán szép sorban lekváros linzerek sorakoznak a játszótér közepén. Ahogy felemelte a tálcát, az asztal eltűnt alóla. Szaladt fel a süteménnyel, a testvérei örömére.

– Hagyjatok Anyának is belőle! – mondta, és hármat elvett, majd odaszaladt az anyukájához.

– Nem szabad a közelembe jönnöd, még elkapod tőlem a betegséget! – szólt gyenge hangon Anya.

– Hoztam neked süteményt! Kóstold meg! – nyújtotta a gyerek a lekváros linzert.

Az anyukájának nem volt étvágya, de ezt a sütit nem utasíthatta vissza. Egyet megevett belőle, és annyira jólesett neki, hogy a másik kettőt is elfogyasztotta. Mire a kislány visszament a testvéreihez, az összes linzert megették. Apa hazaért a munkából, és csodálkozva látta, milyen jó a hangulat otthon. Neki is jobb kedve lett. Az este vidáman telt, úgy, ahogy régen, mikor még Anya egészséges volt.

A kisszobában fekvő asszony hallgatta a jókedvű család beszélgetését, és hosszú idő óta először érezte, hogy fel tudna kelni. Megpróbálta, de még nem volt ehhez elég erős.

Este a kislány miközben fésülte a haját, így szólt:

– Arany fésű, azt kívánom, hogy reggelre legyen egészséges az Anyukám!

A fésű azt felelte:

– Rendben van. De azt tudod, hogy amint meggyógyul, nekem vissza kell térnem a nénihez, akit a falevél vitt haza, Tündérországba.

– Ő egy igazi tündér? – csodálkozott a gyerek.

– Igen. Azért jön le közétek, hogy segítsen a bajba jutott gyerekeknek – felelte az aranyfésű.

– Értem már! Ha Anya meggyógyul, akkor téged másnak ad, hogy máshol teljesítsd a kívánságokat, ott, ahol nagy a baj! – szólt a gyerek, miközben szorgalmasan fésülgette hosszú, barna haját.

            A reggel nagy örömöt hozott a családnak. Mire felébredtek, Anya elkészítette a kakaót, megkente a zsemléket, gyümölcsöt rakott az asztalra. A kislány felöltözött, és az aranyfésűvel fésülködni kezdett.

– Nincs újabb kívánságom, teljesítetted a legnagyobbat, Anya meggyógyult! Köszönöm!– mondta.

Ekkor az ablak megzörrent. Egy falevél szállingózott lefelé, a néni kapaszkodott bele, akit a padon látott.

– Te vagy a tündér! – mondta, és kinyitotta az ablakot. Az asszony a párkányra ült, és így felelt:

– Igen kislány, én vagyok. Bármikor szükséged lesz segítségre, meg fogsz találni. A kívánságteljesítő fésűt most elviszem, de előtte kérj tőle még valamit, ha szeretnél.

A gyerek fésülni kezdte szép hullámos haját, és így szólt:

– Azt kívánom, hogy találkozzunk gyakran, akkor is, ha nincs szükségem segítségre!

            A tündér nagyon megszerette a kislányt, így örült a kívánságának. Az emberek ezentúl gyakran láttak a játszótéren, a padon ülve egy kislányt és egy idős asszonyt, akik bensőségesen beszélgettek egymással. A kívánságteljesítő fésű sok családban megfordult, a gyerekek sűrűn használták, közben ellátták kérésekkel, ő pedig rendre megoldotta a problémájukat.