A királylány kívánsága


https://webshop.meskete.hu

            Száz vízesésen és ezer forráson, a kéklő jéghegyek birodalmán túl volt egy ország, melynek királya egyetlen lánya születésnapjára készült.
            A királylány szépségét csak a tájékozottsága szárnyalta túl. A palota könyvtára több eze...

Kép forrása: pixabay.com

            Száz vízesésen és ezer forráson, a kéklő jéghegyek birodalmán túl volt egy ország, melynek királya egyetlen lánya születésnapjára készült.

            A királylány szépségét csak a tájékozottsága szárnyalta túl. A palota könyvtára több ezer könyvet rejtett, ezeket olvasgatta. Nagyon szerette a festményeket és a szobrokat is. Hamar elterjedt a híre, hogy a környék legvonzóbb teremtése érdeklődik az irodalom, a festészet és a szobrászat iránt.  Ha az édesapjához követek érkeztek, mindegyikük könyvet, festményt vagy szobrot hozott ajándékba. A szolgálók ezekkel már egy tágas szobát töltöttek meg.

Egy napon a király magához hívatta a lányát.

– Közeledik a tizennyolcadik születésnapod. Mit szeretnél erre a különleges napra?

– Szeretetet, egészséget, békességet! – felelte a királylány. A király nem csalódott benne, ehhez hasonló válaszra várt.

– Mindent megteszek, hogy ez a három kívánságod teljesüljön. Ezen felül azonban szeretnék neked egy különleges tárgyat is adni, amilyen még nincs a birtokodban – szólt a király mosolyogva, de határozottan.

– Édesapám, régóta szeretnék valamit, de nem tudom lehet-e a kívánságom teljesíteni, annyira rendkívüli – felelt bizonytalan hangon a lány.

– Mondd bátran kislányom! Mi lenne az a kérés? – bíztatta kíváncsian az apja.

– Egy olyan szoborra vágyom, amely változtatja a színét! – suttogta a lány.

– Ez valóban különleges kérés! Ígérem, a föld alól is kerítek neked ilyen remekművet! – fogadkozott a király.

Másnap kihirdette az országában, hogy várja a szobrászok apraját - nagyját, huszonnégy óra múlva a palotába. Megjelentek mind ahányan éltek arrafelé, és meghallgatták a király parancsát.

Száz nap múlva folyamatosan változó színű szobrot szeretett volna látni. A mesterek erősen vakargatták a kobakjukat, nem tudták, hogyan teljesítsék a feladatot. Csoportokba verődve tanakodtak, mitévők legyenek. A környék legfiatalabb építésze éppen arra sétáltatta a kutyáját, és meghallotta a beszélgetést.

– Szobrász mesterek, azt hiszem, tudok nektek tanácsot adni! – ajánlotta.

Az összeverődött csoport tagjai meglepődtek a fiatalember szavain. El sem tudták képzelni, hogy egy ilyen zsenge korú fiú hogyan tud ehhez a témához hozzászólni.

– Hallgassuk meg őt! – szólt egy idős művész.

– Beszélj ifjú! – kiáltották a többiek.

– Három tengerre innen tanultam az építészetet. Minden erről szóló könyvet elolvastam. Az egyikben szó volt arról, hogyan lehet olyan épületet tervezni, melynek ablakain a fény folyton beáramlik. Én megtervezem és felépítem. Mester uramék készítsenek egy üvegszobrot. Ez olyan legyen ám, amely a fehér fényt minden oldalán színeire bontja.  Beszéljék meg a folyó parton élő öreg üvegműves mesterrel hogyan kell megtervezni!

A művészek teljesen elképedtek. Ilyesmit még egyikük sem készített. Érezték, hogy a fiatal építész ötlete jó, és egyébként sem tudtak mást kitalálni. Ezért elindultak és felkeresték az idős embert, aki az erdőn túl egy kis házikóban élt, és minden karácsonyra fenyőfa díszeket gyártott a polgároknak. Mikor odaértek, éppen nagy munkában volt. Meglepetten fogadta a küldöttséget, és figyelmesen meghallgatta őket.

– Megtanítalak benneteket arra, hogyan kell üvegből szobrot készíteni. Tudok olyat is csinálni, amely a ráeső fényben színesen pompázik. Maradjatok itt, mert kevés az időnk! Kezdjük a tanulást! A fiatal építész jó tippet adott, ha befejeztük az oktatást, küldjétek el hozzám, beszédem van vele! – mondta.

A mesterek kétkedve ugyan, de figyelmesen hallgatták az öreget. Maradtak a házikóban, és elkezdték a tanulást. Három nap és három éjjel szüntelenül jegyzeteltek. Azután hazamentek, hogy megtanulják, amit leírtak.

Út közben találkoztak a fiatal építésszel, és szóltak neki, hogy az öreg várja őt a folyóparton. A fiú azonnal indult, és hamarosan megtudta, hogy az üvegműves egyeztetni szeretné vele a terveket. Rögtön munkához láttak. Mialatt a szobrászok tanulták az üvegmegmunkálást, ők az épület és az üvegszobor terveit összehangolták.

Hamarosan jelenthették a királynak, hogy kész vannak a tervekkel, és kezdenék a munkát. Az uralkodó meglepődött ugyan, hogy egy egész épületet fognak a lánya születésnapján átadni, de tetszett neki az ötlet.

– Maradandót alkottok, ez lesz a legszebb ajándék! – mondta.

A fiatal építész elkezdte a méréseket. Már az első napon találkozott a királylánnyal, aki a kertben sétált a fehérszőrű kutyájával. A fiú kutyája mikor meglátta a lányét, azonnal odaszaladt hozzá barátkozni. Úgy alakult, hogy a két fiatal beszélgetésbe elegyedett. Kiderült, hogy bőven van közös téma, hiszen mindketten szerettek olvasni, tanulni. Ezentúl minden nap találkoztak, amíg az építkezés folyt. A fiú nem árulta el, hogy miért üveg az ablak az épület minden oldalán, nem akarta a meglepetést elrontani.

Gyorsan szálltak a napok, már csak hét maradt a királylány születésnapjáig. Megérkeztek a szobrászok. A fiatalok éppen a kertben beszélgettek, miközben a kutyáik egymással kergetőztek. A fiú elhívta a lányt sétálni, hogy az elkészült szobrot kipróbálhassák az új épületben, anélkül, hogy ő észrevenné.

A séta hosszúra nyúlt, mert nagyon jól érezték magukat. A két kutya szaladt elöl, ők pedig követték őket. Találtak egy hintát, melyre a lány felült, és a fiú olyan magasra lökte, hogy majdnem a felhők fölé szállt. Mikor kezdett beesteledni, visszatértek a palotába. Kedvetlenül elbúcsúztak egymástól, az építésznek már nem volt több munkája itt, ezért úgy gondolták, nem találkoznak többé.

Eljött a nagy nap, a királylány születésnapja. A király izgatottan készült a különleges ajándék átadására. A palota népe odasereglett az új épület ajtaja elé.

A királylány szépen felöltözött, hajába virágokat tűzött, de szomorúság ült a szemében.

– Mi a baj, kislányom? – érdeklődött az apja, mikor találkoztak.

– Hiányzik nekem az építész Apám! Nem kérek más ajándékot, csak azt, hogy ő jöjjön el még egyszer! – felelt a lány.

A király azonnal elküldetett a fiúért, aki nagyon várta már, hogy újra láthassa a lányt. Rohant hozzá, ahogy a lába bírta. A kutyája loholt utána. A palota kertjében a fehér eb futásnak eredt. A királylány elindult a nyomában. Így néhány pillanat múlva meglátta a szobrász fiút, aki rohant hozzá, mögötte a barna kutyus trappolt. Találkoztak végre, a kutyák és a fiatalok is. Együtt mentek az új épület elé, ahol ünneplő tömeg várta őket. Egy nagy aranykulccsal a király kinyitotta az ajtót. Előre engedték az ünnepeltet, aki tágra nyílt szemmel nézte a csodát. Egy szobor, amely változtatja a színét, attól függően, melyik oldalról nézzük. Az épületet elárasztotta a napfény. A sok üvegablak csak úgy csillogott. A nagy üvegszobor pedig változó színekben pompázott a terem közepén.

– Köszönöm Apám! – szólt a királylány.

– Neki köszönheted! – mutatott a király az építészre.

            A királylány a fiú felé nyújtotta a kezét. Ő a királyhoz fordult, és azon nyomban megkérte a lánya kezét. Így történt, hogy a királylány tizennyolcadik születésnapján megkapta a változó színű szobrot, és egy gyémántgyűrűt, amivel az építész jegyese lett.

 

 

Kovácsné Demeter Monika Iringó, meseíró

Debrecenben születtem. Itt érettségiztem a Tóth Árpád Gimnáziumban, itt végeztem okleveles vegyészként a Kossuth Lajos Tudományegyetemen. A BIOGAL- TEVA Gyógyszergyárban 40 évig dolgoztam gyógyszerfejlesztőként. Két fiam és négy unokám van. Gyerekkorom óta szeretek történeteket írni. A meseírást 2023-ban kezdtem, és ez új utat nyitott az életemben. Remélem, akik olvassák a meséimet, azoknak örömöt szerzek, mert akk...


http://mocorgohaz.hu/

Vélemények a meséről

Névtelen

2023-08-15 05:49

Nagyon tetszett. Élvezhető volt.

Debi99

2023-08-15 05:52

Szép, kedves mese volt.