Pelyhes kiscsibe

Pelyhes kiscsibe.

                    A pelyhes kiscsibe egy fénylő nyári hajnalon kibújt a tojásból, és hunyorogva tekintett szét az udvaron. Neki most ez a kert jelentette az egész világot. Tyúkanyó elégedetten vette tudomásul, hogy bár kisebb, mint a többiek, de teljesen egészséges.

– Világra jött a testvéretek! Gyertek gyorsan ide! – rikkantotta.

– Kakas apa, nézd meg a kicsi lányod! – folytatta.

A sok kis sárga csibe és a színes tollú, büszke nagy tarajos mind odasereglettek a jövevény köré.

– De pici vagy! – a legidősebb lekicsinylően. Ő már ismerte a területük minden rejtett zugát, az itatót, az etetőt, tudta hol alszik a cica, hol őrködik a kutya, mikor jönnek haza a gyerekek.  Nagyon büszke volt magára, hogy ő ilyen okos, nagy csibe már.

– Ejnye, fiam, te is ilyen pici voltál mikor megszülettél! Majd megnő, csak várd ki a végét! – intette le a papája.

A pelyhes kiscsibe összehúzta magát, így még apróbbnak látszott. A cirmos cica meghallotta a csipogást, kíváncsi volt, hogy mi újság a baromfiudvarban, és elindult feléjük.

– Szia, pici csibe! Köszöntelek itthon – nyávogta, és közelebb hajolt, hogy jól megnézze a jövevényt. A csibe tágra nyílt szemmel figyelte, ez a szőrmók volt az első cica életében, akit látott.

– Vajon mi az ott rajta? – gondolta, és elkapta a bajuszát a csőrével.

– Csip, csip, ne húzd meg a macska bajuszát, mert az fáj neki! – csipogták a testvérei. De már késő volt. Pelyheske akaratlanul is megcibálta. A kis kölyökmacska mérgesen fújt egyet, és tovább állt.

– Te aztán jól bemutatkoztál! – szólt az újszülöttre az anyja.

– Vakmerő vagy! – folytatta.

A kölyökcica a kutyusnál jól kiadta a mérgét, elmondta, hogy milyen udvariatlanul fogadta őt az új lakó.

– Kicsi még, ne haragudj rá! Majd megtanulja, hogyan kell viselkedni! – ugatta a bölcs házőrző.

Egy kisfiú és egy kislány jelent meg a kertkapuban. Azonnal észrevették, hogy kibújt a tojásból az utolsó kiscsibe.

– Édes, pelyhes kiscsibe, kérünk szépen gyere ide! – szavalták mind a ketten.

– Ó, milyen kedvesek! – örvendezett Pelyheske, és botladozva elindult a gyerekek felé. A kislány két kezébe fogta, melengette, simogatta.

– Nekem is add ide egy kicsit! – szólt a testvére.

– Jól van, de vigyázz rá! Nagyon pici még! – válaszolta a kislány, és odanyújtotta a csibét.

A kutyus féltékenyen vette tudomásul, hogy most nem ő az első, akit köszönt a kisfiú. Odament hozzá, és pár üdvözlő ugatást hallatott. A kölyök cica a kislány lábának dörgölőzött, így akarta felhívni magára a figyelmet. A gyerekek értették a célzást. Lerakták tyúkanyó mellé a pelyhes kiscsibét. A kisfiú kerített egy botot, eldobta, és a kutyust megkérte, hogy hozza vissza.

– Így már rendben van! – gondolta a házőrző, és futott a bot után. A kislány lehajolt a cicáért, és ölbe vette. Ő azonnal dorombolni kezdett.

– Ugyanúgy fogunk veletek játszani, mint eddig! De a kiscsibe is a család része, vele is törődünk ezentúl! – szólt megnyugtatóan a kisfiú.

A pelyhes kiscsibe figyelt, és percről-percre új tapasztalatokat szerzett.  Egyszer beleesett az itatóba, olyan ügyetlenül használta. Hamar kikecmergett, azután többé ez nem fordult elő. Eleinte összerezzent, ha a kutyus vakkantott, később rájött, hogy neki az a dolga, hogy megugassa az arra járókat, és megszokta az erős hangot. Kezdetben állandóan jártatta a csőrét, aztán később már csak akkor, ha mondanivalója volt.

Egy szép napon arra lett figyelmes, hogy az udvaron a kisfiú és a kislány mellett egy apró ember totyog.

– Ó, hát ő eddig a babakocsiban vagy a szülei ölében üldögélt! – ismerte fel a kicsit. Kíváncsian arra lépkedett. A baba amint meglátta, örömmel mutatott rá:

– Csip, csip! – kiáltotta. És ebben a pillanatba letottyant a földre. A pelyhes kiscsibe felugrott az ölébe, és jó hangos csipogásba kezdett. A kicsi utánozta őt. Annyira aranyosak voltak együtt, hogy mind a két testvére nevetett, és erre a szüleik is kijöttek a házból.

Apa lefotózta a kisfiát, aki nem régen tette meg első lépéseit, és akinek ölében ült az a kiscsibe, aki a legfiatalabb volt a baromfiudvarban.  A kutyus elgondolkodva nézte őket.

– Mindketten ismerkednek a világgal – mondta.

– Gyere cica, segítsünk nekik! – folytatta. A cica és a kutya lassan odalépkedtek a kisbabához. Leültek mellé mindketten, és hagyták, hogy jól megnézze őket. Kutyus vakkantott egyet.

– Vau, vau! – ismételte a kisbaba.

A kölyökmacska nyávogott.

– Miau, miau! – ismételte a gyerek.

– Csip, csip!   Én is így kezdtem! – csipogta a pelyhes kiscsibe.

            A délután hátralévő része a legnagyobb egyetértésben telt. Kutya, macska, csibe, Apa, Anya, gyerekek mind közölték egymással a mondanivalójukat a saját nyelvükön.