Gyöngyvirág lány

Gyöngyvirág lány.

                     A kislányék házától az erdő felé vezető úton tavasszal gyöngyvirágok nyíltak. Naponta járt egy erdei faházba, ahol segített az állatok gyógyítójának, egy idős néninek. Mikor nyíltak az illatos, fehér szirmú kedvencei, egy szálat letépett közülük, és a hajába tette. A kicsi állatok ezért nevezték el őt Gyönygyvirág lánynak.

            Szép májusi délután volt. A nap cirógatta sugaraival a növényeket, az eső szelíden locsolgatta őket, viszonzásul ontották a virágaikat, illatoztak az utcákon, tereken és az erdőben is. A kislány elindult, és szokása szerint az első nyíló gyöngyvirágnál lehajolt, letépte és a hajába fűzte. A gyógyító néni háza néhány percnyi járásra volt, ezért nem sietett. Út közben hallgatta a madarak csiripelését, csodálta a fák élénk és sötétzöld leveleit, melyeket néhol egy-egy bordó szín is díszített. Mikor megérkezett, egy kicsit megijedt, mert tárva– nyitva találta az ajtót. Beszaladt a szobába, és megnyugodva látta, hogy az idős asszony éppen egy kismókus lábát teszi sínbe, valószínűleg azért nem vette észre, hogy senki nem zárta be a házat. Egy nyuszi, egy őzgida és egy törött szárnyú harkály is várakozott. Elkelt a segítség, az biztos.

– Megjött Gyöngyvirág lány!-kiáltottak a kicsi állatok, akik nagyon megszerették őt. Jó tanítványa volt az idős néninek, aki már évtizedek óta gyógyította őket. A lány mosolyogva köszönt, majd megnézte a nyuszika sérülését, amit egy faág okozott. Bekente és bekötözte, aztán az őzgida vékony kis lábát tette sínbe. Addigra a néni a harkály gyógyításával foglalatoskodott. Mikor mindenki sérüléseit ellátták, az idős néni így szólt:

– Éppen jókor jöttél, egyedül nagyon sokáig tartott volna ellátni őket. De látod, nem engedhetem el így egyiket sem, mert ápolásra szorulnak. Azonban nem tudom, hogy hová fektessem le ezt a három kis sebesültet, mert a héten érkezett a két medvebocs, akiknek annyira fáj a hasa, hogy csak az én diétás főztömet ehetik. Itt vannak a rókatestvérek, akik nagyon megfáztak, mikor éjjeli portyára indultak. Lázasak, feküdniük kell. Így már alig férünk a házban.

– Van egy ötletem! Állítsunk sátrat a kertben, és helyezzük el oda őket! – szólt Gyönygyvirág lány.

– Én vigyázok a kis betegekre, te pedig keress egy erős embert, aki felállítja a sátrat! Én ugyan ismerek a szomszéd erdőben egy családot, akik régen segítettek nekem fát vágni, de az az ember már nagyon idős, nem tud segíteni, a fiáról pedig úgy hallottam, hogy mihaszna, nem szeret semmit sem csinálni, csak lustálkodik egész nap.

– Nincs más választásom, megkeresem azt a fiút, és ráveszem, hogy segítsen nekünk! – mondta a lány, és azzal nyomban elindult. A szomszéd erdőben gyorsan megtalálta a házat, ahol az öregember lakott a feleségével és a fiával. Valóban, az idősek dolgoztak, a gyerek pedig rajzolgatott a homokba. A fiú orrát finom illat csapta meg, és felemelte a fejét. Látta, hogy egy gyönyörű lány közeledik, pettyes szoknya, fehér blúz, könnyű cipellő volt rajta, hosszú, hullámos hajába gyöngyvirágot fűzött. Kérőn nézett rá nagy, barna szemeivel:

– Egy sátrat kell felállítani a lábadozó állatoknak a szomszéd erdőben, gyere el velem, légy szíves segíts, mert egyedül nem bírom. A fiú ennek a kérésnek nem tudott ellenállni. Örömmel elindult a lány után, csak aztán jutott eszébe megkérdezni:

– Sátratok van?

– Nem, nincs – felelt a lány.

A fiú csak egy pár pillanatig gondolkodott, azután így szólt az apjához:

– Édesapám, befogom a lovakat a szekérbe, viszem a sátrat a szomszéd erdőbe, szükség van rá a Gyógyító asszonynál!

Az öregember boldog volt, hogy segíthet, nagyra tartotta az idős asszony munkáját, és annak is örült, hogy a fia végre kedvvel csinál valamit. A fiú befogta a lovakat a szekérbe, feltette a sátrat, felült a bakra, felsegítette Gyöngyvirág lányt, így indultak a szomszéd erdő felé. Út közben beszélgettek. A fiú elmondta, hogy az apja és az anyja elvégez minden munkát a ház körül, ha ő hozzákezd valamihez, azonnal hibát találnak benne. Mivel nem akar vitatkozni, ezért inkább nem csinál semmit. Gyöngyvirág lány mesélt a beteg kis állatokól, arról, milyen öröm őket gyógyultan útjukra engedni. Gyorsan megérkeztek a kiskertbe, ahol aztán a fiú ügyesen felállította a sátrat. Erős volt és bátor, tisztelettudó. A Gyógyító asszony azonnal észrevette, hogy milyen egyetértésben dolgozik a két fiatal. Mikor elkészültek, lefektették az őzgidát, a nyuszit és a harkályt a lábadozó sátorban. Maradt még bőven hely, igaz, remélték, hogy aznap már nem ér senkit baleset. Gyönygyvirág lány elköszönt, de mivel eljött az este, a szomszéd fiú nem engedte gyalogolni a sötét erdőben, hanem hazavitte a szekérrel. Megbeszélték, hogy ezután a fiú segíteni fog az idős asszonynak. Úgyis lett. Minden reggel megjelent a néninél, megkérdezte miben lehet a segítségére, és mivel a néni minden apróságnak örült, ő szívesen teljesítette a kéréseit. Délután megérkezett Gyöngyvirág lány, már messziről lehetett érezni a levegőben a finom illatot. Ilyenkor a fiú elé ment, és már út közben megbeszélték, milyen feladatok maradtak még a lánynak. A kis állatkák szülei nagyon hálásak voltak, hogy már hárman is foglalkoznak a betegekkel. Telt-múlt az idő, lassan kinőtték a sátrat is, annyi állat sereglett hozzájuk, úgy elment a híre, hogy van itt egy idős, és két fiatal ember, akik minden bajukat meg tudják gyógyítani.

Gyönygyvirág lány így szólt:

– Arra gondoltam, hogy a szomszéd erdőben, a ti kertetekben is állíthatnánk fel egy sátrat! A szüleid biztos szívesen megtanulnák, hogyan kell ellátni a beteg állatkákat!

– Igen, jó ötletnek tartom! – felelt a fiú. A tervet megvalósították. A fiú szülei nagyon boldogok voltak, mikor a gyerekük megtanította őket, hogyan kell gyógyítani. Így történt, hogy mindkét erdőben állatkórház nyújtott segítséget a bajba jutottaknak.

            Azt hiszem, mondanom sem kell, hogy Gyöngyvirág lány és a szomszéd fiú együtt maradtak. Jól megértették egymást, és mind a ketten nagyon szerették a mókusokat, medvéket, madarakat, sünikéket és a többi erdei állatot. Ha bajba került valamelyikük, ők tudtak rajtuk segíteni, hiszen minden fortélyt megtanultak a Gyógyító asszonytól.