A mindig kedves lány

A mindig kedves lány.

            A hegyek között egy csodás völgyben állt néhány apró ház, amelyekben szorgos emberek éltek. Hajnalban keltek, és késő este feküdtek le, mert sok időbe telt ellátni az állataikat, és megművelni a kertjeiket.

            Minden családnak friss tej került az asztalára reggelente, délben a főzelékre gyakran sütöttek tükörtojást. Amit megvirradt, a tehénkék és tyúkocskák elé a gazdák bőséges ennivalót raktak, így szívesen adtak a családoknak tejet és tojást.

Egy napon a piros tetejű kis házban az apa így szólt a vacsoránál:

– Holnap nagyon korán a városba indulunk, lányaim, lássátok el az állatokat és a kertet, amíg távol vagyunk!

Az idősebb lány arca felderült, és így szólt:

– Menjetek nyugodtan, szívesen adunk enni a tehénkének és a tyúkocskáknak! Megöntözzük a virágokat, és leszedjük az érett gyümölcsöket a körtefáról!

A húgocskája arca elkomorult.

– Nem szeretnék etetni, itatni, kertet művelni! A cicussal akarok játszani!

A szülei erre elszomorodtak, de az idősebb lány gyorsan megvigasztalta őket:

– Ne aggódjatok, el tudom intézni egyedül is! – szólt kedvesen.

A szülők hálásan néztek rá, és megnyugodva aludni tértek. Az apa másnap hajnalban befogta a lovát, és az anyával együtt eldöcögtek a szekéren a közeli város irányába. A két lány az igazak álmát aludta, amikor a kakas kukorékolni kezdett.

– Kukurikú, kukurikú, keljetek fel, éhesek vagyunk, gyertek, adjatok magocskát nekünk! – visszhangozta a hegyoldal. Az istállóban a tehénke bólintott, az ajtó előtt a kiscica lustán kinyújtózott, majd újra összegömbölyödött, hogy pihenjen még egy kicsit.

Az idősebb lány felébredt, és ijedten kapta össze magát, majd kirohant az ajtón.

– Itt vagyok már kakaska, hozom az ennivalótokat! – majd beszaladt a fáskamrába, és hozott egy jó nagy adag magot, majd elébük szórta.

– Csipp, csipp, csipegess! Teljen meg a begyed! Csipp, csipp, csipegess, legyen jó kedved! – mondogatta kedvesen a tyúkocskáknak.

Az állatok serényen kapkodtak a csőrükkel, miközben a lány mosolyogva nézte őket.

– Lesz friss tojás? Süthetek majd rántottát?  – érdeklődött, és egy tarka tyúkocska így felelt:

– Lesz, lesz, ne feledd, minden nap az asztalra tedd! Lesz, lesz, ne feledd el, minden nap frissen edd meg!

A lány azonban már nem hallotta a válaszát, mert igyekezett a tehénkéhez. Kivezette a rétre, ahol zöldellt a fű, és megsimogatta a foltos hátát.

– Egyél, kérlek, aztán tejet kérek! – suttogta a fülébe, és a tehénke bólintott.

– Kapsz, kapsz tejet, hozz egy üveget! – bőgte hangosan.

A lány a kertbe sietett, ahol a bársonybordó rózsák már tikkadoztak a szomjúságtól. Felvette a zöld locsolót, húzott vizet a kútból, és megöntözte őket. Észrevette, hogy néhány sárgálló körte lehullott, azokat a kötényébe szedte. Ezalatt megéhezett a cica, és beugrott a nyitott ablakon a fiatalabb lányhoz.

– Éhes vagyok, ébredj fel, adj ennem! – nyávogta.

A kislány kinyitotta a szemét, és meglátta a cicáját az ágy sarkában.

– Hívd a nővérem, ő ellát téged! – mondta haragosan.

– Jól van, jól, de te ma velem nem játszol! – vonult el a cica tőle. Hamarosan rátalált a kertben az idősebb lányra, aki az ölébe vette, és megkérdezte:

– Ettél már, kiscicám?

– Miau, miau, nem ám! Nem ettem még, kisgazdám! – nyávogta a cica.

A lány gyengéden megsimogatta és kis tálkába tett egy adag puha, finom főtt húst, majd lerakta elé.

– Egyél cica, egyél, nem veszem el tőled, ne félj! – suttogta közben.

– Eszem, eszem köszönöm, aztán játszunk együtt a heverőn! – nyávogta a cica.

Az idősebb lány azonban nem hallotta, mert eszébe jutott a húga, aki egyedül feküdt az ágyacskájában, és talán éhes már.

– A hasadra süt a nap, gyere, kelj fel, és reggelizzünk! – hívta kedvesen, és leült az ágy szélére. Akkor érezte, hogy bizony elfáradt, és ledőlt a paplanra. Ahogy lehajtotta a fejét, lecsukódott a szeme, hiszen korán kelt. A húga megsimogatta a haját, felkelt, és kiment a házból. Körülnézett, és azonnal észrevette, hogy a testvére milyen sokat dolgozott ezen a reggelen.

Ha ketten végezzük el ezt a munkát, akkor biztosan nem fárad el így szegény! – gondolta. Elment a tehénkéhez, és így szólt:

– Elfáradt a nővérem, reggelit készítek, adj tejet, kérlek!

A tehénke szívesen adott, hiszen látta, hogy a lány segíteni szeretne a testvérének. Ezután a tyúkólba sietett.

– Pihen a nővérem, reggelit készítek, adjatok tojást, kérlek! – kérlelte a tyúkocskákat. Azok aztán egy szempillantás alatt adtak, hiszen jó szívvel fordult hozzájuk. A kislány a körtefa alatt meglátta a gyümölccsel telt kosarat, és vitt be belőle az asztalra. Elkészítette a reggelit, és mivel a testvére még aludt, hagyta, hogy kipihenje magát, és kiment a kertbe gyomlálni. A cicus ott járt a nyomában, és elismerően nyávogott.

– Jól van, jól, sokat dolgozol, ma velem mégis játszol! – hallatszott a kertben.

Az idősebb lány felébredt, és kiment a konyhába, akkor meglátta az elkészített reggelit, és kiszaladt a kertbe.

– Pihenj még, nővérkém, ami maradt, elvégzem én! – kiáltotta a testvére, de az idősebb lány odaállt mellé, és együtt hamar kihúzgálták a gyomokat. Azután békésen megreggeliztek együtt, majd eljátszottak ketten a kiscicával.

            A nap már delelőre járt, mikor meghallották a lódobogást. A szekér megállt az ajtó előtt, és a szüleik leszálltak róla, majd szétnéztek az udvaron. Látták, hogy minden rendben van a ház körül. Beléptek a nappaliba, és két kedves kislányt láttak, amint együtt társasoznak a heverőn. A cicus a karfán elnyúlva pihen, de azért fél szemmel figyeli őket. Odamentek hozzájuk, és átölelték őket.

– Jó így hazajönni! – mondta az anyukájuk, és az apukájuk bólintott ezeknek a szavaknak a hallatán.

– Igen, nagyon jó így hazatérni! – ismételte csendesen, és a mindig kedves lány átkarolta a húgát, majd egymás szavába vágva elmesélték az addig történteket.