A húsvéti Nyúl láthatatlan segítői

A húsvéti Nyúl láthatatlan segítői.

Cintulium határában már zsendülni kezdett az aranyrozs vetés, de még hidegek voltak a hajnalok, ennek ellenére a természet már túl volt a rügyfakadáson. Sokat ígérően bontogatták bársonyos szirmaikat az első, bátor virágok, amikor egy gyaloglástól megfáradt nyúl terült el az öreg tölgyfa alatt. A fán fészkelő Vakvarjú éppen reggelizett, de a tompa puffanásra azonnal kiszaladt míves odvából, hogy megnézze, mi történt. Megriadt, amikor meglátta az elcsigázott tapsifülest. Vissza szállt az odvába, előkereste az elsősegélydobozt és leszállt a nyúl mellé. Megnézte, hogy lélegzik-e, aztán az oldalára fordította, hogy könnyebben kapjon levegőt és óvatosan pofozgatni kezdte a pofácskáját, huzigálni kezdte a bajszát, mire a nyuszi kinyitotta a szemét. Riadtan nézett a fekete madárra.

– Hol vagyok?

– A cintuliumi aranyrozs mezőn, a Károgó dűlőben, a házam alatt. Vakvarjú vagyok – mutatkozott be. – Pihenj csak!

– És a Húsvéti Nyúl vagyok és nagyon szomjas!

– Hozok egy kis vizet. Addig feküdj nyugodtan – mondta Vakvarjú és egy szempillantás alatt térült-fordult, hozott friss itókát és egy káposztatorzsát. Hogy hogyan kerül egy varjú háztartásába egy káposztatorzsa? Hát úgy, hogy éknek akarta használni, hogy kitámaszthassa az odúja ajtaját a tavaszi langy fuvallat beengedésre.

– Köszönöm a kedvességedet! – hálálkodott az étel-italtól erőre kapott nyúl.

– Nem tesz semmit, de nagyon szívesen – örült meg Vakvarjú, hogy egy illedelmes nyúlnak segíthetett. – Honnan jöttél és hová tartasz? – érdeklődött, amikor látta, hogy a vendég kezd szedelőzködni.

– A Világjáték- és édesség nagykereskedésből jövök, ahol megrendelést adtam le és mindenfelé tartok – válaszolta rejtélyesen. – Ott vásárolok be a földgolyó összes gyerekének, aki ünnepli a húsvétot – magyarázta és közben megtörölte gyöngyöző homlokát. – Nagyon stresszes ez a húsvét, el sem tudod képzelni! És ha az nem lenne elég, hogy egy nap alatt kell széthordanom az ajándékokat, a nehézséget még az is tetézi, hogy állandó versenyben vagyok a Télapóval, aki tavaly decemberben olyan csúcsidőt állított be a mikuláscsomagok szétosztásával, hogy kapkodhatom a bütykös talpaimat, ha utol akarom érni, pláne, ha le akarom őt győzni – kesergett a Húsvéti Nyúl és elkínzottan nézett a segítőjére. Vakvarjú a fejét csóválta.

– Mindig csak az a rohanás! – zsémbelt. – Ti fiatalok azt hiszitek, csak egy nap a világ és azalatt kell megváltanotok a boldogságotok és boldogulásotok zálogát! Hány napod van még Húsvéti készülődésre?

– Már csak egy. Atyavilág, már csak egy! – kiáltott fel elszörnyülködve.

– Mi lenne, ha segítséget kérnél Cincó királynőtől?

– Segítséget kérni? – pattant fel a nyúl és a döbbenettől eltátotta a száját. – Hogy érted, hogy segítséget? Soha nem kértem senkitől semmit, ez az én dolgom – toppantott méretes, távolugrásra termett tappancsával. – Meg hát ugyan, kik tudnának nekem segíteni? – pislantott lenézően Vakvarjúra.

– Hát az egerek. Nem tudod, hogy az egerek birodalmában vagy? Egér pedig minden rendes házban lakik.

A nyúl erre a logikus érvelésre elgondolkodott, majd kishitűen rázta meg a fejét.

– Kizártnak tartom, hogy egy tudatlan egér nekem dolgozzon.

– Már miért lennének tudatlanok? Cincó összehívja őket, mondják a lakcímüket, te meg adod az ajándékot, ami abban a házban lakó gyereknek jár. És ne feledd! Milliószámra élnek egerek a birodalomban.

– Na jó, de hogyan lehetne ezt megvalósítani?

– Ide figyelj, te nyúl! Mindent én találjak ki helyetted? Valami eszed talán neked is van! – mérgesedett meg a Vakvarjú ennyi kesergős lamentálást hallva.

– Persze, hogy van, sőt, szuper elosztási tervvel rendelkezem plusz ideiglenesen átadható és osztható varázserőm is van kizárólag Húsvét hétfőjére – horgadt fel sértetten a nyúl. – De akkor is…!

– Kell a segítség vagy nem?

– Még ha el is fogadnám, mit mondanék a Télapónak? Nem lenne fair vele szemben.

– Mi az, hogy fair?

– A fair azt jelenti, hogy a versenyben résztvevők becsületesen, azonos feltételekkel küzdenek a győzelemért. Szóval, szerinted mit mondanék neki, ha elfogadnám az egerek segítségét?

– Mi az, hogy mit mondanál? Most az a cél, hogy minden gyerek kapjon ajándékot a világ minden táján, vagy hogy legyőzd a Télapót?

– Mindkettő.

– De melyik a fontosabb?

– Az ajándékozás – ismerte be hosszú gondolkodás után kelletlenül a nyúl.

– És egyébként is! – rázta meg tollait Vakvarjú. – Neki ott vannak a manói és a rénszarvasai. Neked miért ne lehetnének apró segédeid?

– Nahát, tényleg! – csapott a homlokára a nyúl. – Hogy erre eddig nem is gondoltam! – nézett hálásan a madárra.

– Mindent én találjak ki, vagy mi a szösz? – morogta a csőre alá Vakvarjú, majd felemelkedett a levegőbe. – Most akkor jössz, vagy még én is cipeljelek? – nézett le a fája alatt elheverő, mozdulatlan tapsifülesre.

– Megyek már, megyek! Egy perc nyugalma sem lehet itt a nyúlnak! – zsémbelt, de azért engedelmesen felkászálódott, azután tapsifüleit összecsavarva, majd hirtelen széttárva, felemelkedett a levegőbe Vakvarjú mellé.

– Hű, milyen szuperszonikus légcsavarod van! – ismerte el Vakvarjú.

– Ugye? A kockásfülű nyúltól tanultam – büszkélkedett a Húsvéti Nyúl. – Mutasd az irányt, komám! – kacsintott a hitetlenkedve szemét meregető varjúra, aki hosszas krákogás után mély levegőt vett és megszólalt.

– Te, ha már így kettesben vagyunk, kérdeznék valamit. Már régóta szeretnék megtudni veled kapcsolatban egy rejtélyes dolgot!

– Mit?

– Hát, izé… elég kényes kérdés, nem is tudom, hogy mondjam!

– Egyszerűen, ki vele! Bár sejtem, mire gondolsz! – morogta a bajsza alatt.

– Szóval, hogy ti nyulak – kezdte a mondatot, de a Húsvéti Nyúl közbevágott.

– Nincs olyan, hogy „ti nyulak”! – kapta fel a fejét sértődötten. – Ilyen-olyan nyúl milliószámra él a világon, de csak egyetlen Húsvéti Nyúl van, én – világosította fel Vakvarjút kevélyen.

– Bocsáss meg, nem akartalak megsérteni! Tehát a kérdésem az, hogyha tudsz repülni, vajon, khm, tudsz-e tojni? Tojást. Hímes tojást.

– Most ezt komolyan kérdezed? Mit gondolsz?

– Nem tudom, azért kérdezem. Annyiféle mendemonda járja… – válaszolta az élemedett korúak óvatoskodásával Vakvarjú, miközben a palota felé röpültek.

– Lárifári! Szerinted én tyúk vagyok? Talán annak látszom? Esetleg úgy hallod, kotkodácsolok?

– Nem, persze, hogy nem, de a húsvéti ajándékra azt mondjuk, a nyúl tojta.

– Elég nagy hiba! Ezek szerint a mikuláscsomagokat meg a Télapó tojja?

– Nem, azt nem így mondjuk, hanem hogy ő hozza a piros, zörgős zacskóba csomagolt ajándékokat.

– Na látod! Hát én éppen így cselekszem. Ő a téli ajándékosztó, én és a tojás pedig az újjászületés jelképei vagyunk, amit így tavasszal a természet ébredése alkalmából ünnepelünk. De nem tojom, egyszerűen csak beszerzem a tojást a termelői piacon, utána befestem és elrejtem, hogy örömöt okozzak az embereknek, főleg a gyerekeknek. Nagy bosszúságomra az utóbbi években összetévesztenek engem a Télapóval, ezért sok gyerek ír nekem, és ajándékot követel a tojás, barka és kalács mellé. Most már talán megérted, miért nem könnyű nekem!

– Nahát, köszönöm, hogy ezt elmesélted! Ezzel is okosabb lettem. De már meg is érkeztünk Cincó királynő palotájába.

– Hű, ez tényleg egy palota! Sőt, ez egy igazi kastély! Arra tippeltem, hogy ez egy olyan, hát, hogy is mondjam csak?

– Egyszerűen, ki vele! – ismételte Vakvarjú a nyúl előbbi mondatát.

– Szóval azért, mert az egereket mindig szürkeként meg szegényként emlegetik…

– Például a templom egereként?

– Igen, igen – makogta kissé elszégyellve magát a nyúl. – Ez pedig egy rendes, sok tornyú palota, ahogy látom sajtból és szalonnából készült tornyokkal, kapukkal, felvonóhíddal! Csodálatos! Egészen mesebeli! – ámuldozott, miközben körbe repülte a cifra épületet. A főbejárat előtt elegánsan landolt a földön, majd körbe-körbe ugrándozott örömteli meglepettségében.

– Akkor már elhiszed, hogy tudunk neked segíteni? – kérdezte büszkén körbetekintve Vakvarjú, mintha csak a saját birodalmát gusztálná végig.

– Igen, szemernyi kétségem sem maradt efelől. Kérlek, vezess az uralkodóhoz!

Vakvarjú megkereste a Főmacskamarást, elmesélte a Húsvéti Nyúllal való találkozását és a történetét, majd rögvest beszaladtak az S.O.S. segélykéréssel Cincó királynőhöz, aki éppen akkor végzett aranyrozs-kása reggelijével.

– Kéretem Nyuszi barátunkat! – cincogta izgalmában kipirulva és végigsimított a toalettjén. Boldog volt, hogy mára a zöld galléros, tulipiros palástját öltötte magára, amelyben olyan volt, mint egy nyílni készülő, üdeszép tulipán, ami a tavasz egyik első hírnöke.

– Felség, engedd meg, hogy köszöntselek! – varázsolt elő Cincó apró füle mögül egy kézzel festett, apró, hímes fürjtojást a vendég. – A Húsvéti Nyúl vagyok személyesen. Köszönöm, hogy fogadtál.

– Ó, ilyen varázslatot még sosem láttam, cincin! – nézegette izgatottan a míves-hímes tojáskát. – De örülök, hogy meglátogattál! Hallom, elfáradtál az embereknek szánt ajándékok széthordásában és megpihennél. Mi segítünk neked a hímes tojások, virágok, kalácsok és sütemények széthordásában, ezt az összes alattvaló egér- és macskabarátom nevében ígérhetem neked.

– Hogy mondod, felség? Jól értem? Nemcsak az egerek, hanem a macskák is hozzád tartoznak?

– Igen. Én az egyesített birodalom, Cintulium és Macsföld királynője vagyok. A neked nyújtott segítségünk így megsokszorozódik!

– Nagyon köszönöm, felség, hálás vagyok érte! Ilyen még sosem fordult elő velem, hogy valaki nekem ad. Tőlem mindig csak kérni szoktak. Bár jól tudjuk, hogy adni jobb, mint kapni, de azért lássuk be, kapni is jó dolog! Főleg, ha szükséget szenved valaki, akkor esik jól neki a nem kért, de felajánlott támogatás.

– Bizony így van! Tudod, mit? Nevezz egyszerűen csak Cincó királynőnek!

– Te pedig hívj egyszerűen Nyuszi barátodnak!

– De jó, hogy ezt kéred! Eddig is így gondoltam rád! És ha már a kérésnél tartunk…

– Ki vele, Cincó királynő! – örvendezett a Húsvéti Nyúl, hogy valamivel viszonozhatja a szíves vendéglátást.

– Az én Cinim, az én szívem királya, nagyon régen áhítozik egy cintetizátorra. Lehetne, esetleg, talán, netántán, hogy te…

– Kérésed parancs, királynő, íme! – tapsolt kettőt a füleivel a Húsvéti Nyúl, mire hipp-hopp, előttük termett egy apró, mini cinpad, rajta egy szuperklasszis cintetizátorral.

– Nahát! – csodálkozott és tapsikolt Cincó, mire a Húsvéti Nyúl érkeztének hírére a palota trónterembe zsúfolódott népe is éljenzésben és tapsviharban tört ki. – Nagyon hálás vagyok neked ezért! – futtatta végig aprócska mancsának tökéletesre manikűrözött körmeit a klaviatúrán az egérkirálynő. – Még kottatartó is van rajta – örvendezett. – Cini végre eljátszhatja az általa szerzett cinimuzsikákat, amik oly kedvesnek a lelkemnek! De most már foglalkozzunk a te dolgoddal! – tért vissza uralkodói komolyságához Cincó. – Főmacskamarás és Nyuszi barátom, kérlek, gyertek velem a tárgyalóterembe! Kéretem a Főcinternetest, jöjjön és a közleményünket plakátolja ki a birodalom összes főterére és repítse szét a virtuális térben is. Tétessék fel az alattvalók mozgósításának híre a palota honlapjára, osztassék meg a Cinbukon és Cinstagramon is! Nyuszi barátom, kérlek, állj mellém egy szelfire, amit a közleményhez csatolunk majd! Közben diktálom a szöveget, légy kedves, írd, Főmacskomornyik!

„Közhírré tétetik, hogy én, Cincó királynő, Cintulium és Macsföld uralkodója, összehívom a világ összes egerét és macskáját, hogy segítségére legyen a Húsvéti Nyúlnak az ajándékok emberek házaiban, kertjeiben történő szétosztásában, elrejtésében, különös tekintettel figyelve a gyerekek által előszeretettel látogatott helyekre, úgy is mint fák töve és odva, bokrok alja, szénaboglyák belseje, házak kamrája!” Így jó lesz, Nyuszi barátom?

– Remek, Cincó királynő, én sem tudtam volna jobban megfogalmazni! – válaszolta udvariasan a Húsvéti Nyúl, miközben élvezettel ropogtatta a neki feltálalt, zsenge fejes salátát és gyöngéden roppanós répát.

A Főcinternetes sebesen világgá röpítette a felhívást, így rövidesen az emberi házakban lakozó minden egér és macska összesereglett a palotakertben, ahol a lakcímüket bemondva, egy alkalomra szóló varázserőt kapva, széthordták a világ minden szegletébe a húsvéti ajándékokat. Hát, így történt, hogy másnap reggel, a húsvét hétfőjére ébredő, összes gyerek édes-kedves meglepetésre lelt.

Az ajándékosztás szervezésében megfáradt és ideiglenesen a palotában ejtőző Húsvéti Nyúl annyira megkedvelte vendéglátóit, hogy senki másra nem bízta, hanem ő, saját maga rejtette el a felséges pár ajándékát a palota tulipánkertjében.

Cini király a cintetizátort kapta és egy gazdagon díszített piros tojást, de Cincó királynő régi vágya is teljesült. Ő cines ceruzákról, rajzállványról, ezen kívül egy aprócska, ezüst cinbalomról álmodott, amivel Cini muzsikáját kísérheti majd. A családi zenekarba Cilamila is betársult, ő egy dorombot kért és kapott a Húsvéti Nyúl egyik láthatatlan segédjétől.

Itt a vége, de ne fuss még el, mert ha hiszed a mesét, ha nem, ha laknak nálatok egerek, ha nem, keresd húsvét hétfőn az ajándékodat!