A Húúdenagy-Erdő - kitudjahanyadik fejezet


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

A kitudjahanyadik fejezet, ahol formát ölt, és megvalósul egy terv, majdnem
 
Rezső, a piri-pöttyös tigrincs elkötötte kiadós ebédjét, majd nekiállt a mancsait nyalogatni és tiszítgatni magát. Nagyon bele tudott ebbe merülni. Számára a bundája tisztasá...

Kép forrása: Saját

A kitudjahanyadik fejezet, ahol formát ölt, és megvalósul egy terv, majdnem

 

Rezső, a piri-pöttyös tigrincs elkötötte kiadós ebédjét, majd nekiállt a mancsait nyalogatni és tiszítgatni magát. Nagyon bele tudott ebbe merülni. Számára a bundája tisztasága majdnem mindennél fontosabb volt. Ahogy végzett, elfogta a szokásos érzés, hogy mennie kell. Sőt! Nemhogy mennie, de egyenesen futnia vagy inkább rohannia kell. Egyesbe kapcsolt, neki-iramodott, de úgy, hogy a szőnyeget is maga alá gyűrte, és pár másodpercig egyhelyben kapkodta lábait. Rájött a szokásos zoomies, a hoppáré, a futhatnék vagy másnéven: az 5 perc. A lakásában fel és alá és újra fel rohant, faltól falig, bútorra fel, majd le, majd újra fel és újra le. Ahogy az 5 perc letelt, megállt, és újra kicsit megtisztogatta a bundája összekoszolódott részeit. És ezt minden nap. Az ajtóban Tivadar és Szanisz Ló türelmesen várta a hoppáré végét. Közben érkeztek, de már jól ismerték tigrincs barátjuk szokásait. “Mindjárt elmúlik” – gondolták közösen.

  • Ó-ó-óha, sziasztok! – köszönt Rezső a többieknek. – É-é-észre sem vettem, ho-ho-hogy bejöttetek.
  • Eeegen. – nyújotta meg Szanisz Ló, aki ma a szokásos csinos gatyája helyett egy terepszínűt húzott fel. – Nem is akartuk megzavarni aaaa… - tőle majdnem szokatlan módon megint kereste a szavakat - …ezt az izédet, amit szokál.
  • A zu-zu-zumizt. – segítette ki Tivadar. – Mindegy. A lényeget mondom! – folytatta ebben a határozott stílusban, mert ő bizony határozott is volt.
  • I-i-igen?
  • Na, az lesz, hogy – kezdett hozzá Tivadar lendületesen, fiatalosan és határozottan – most van, hogy… - kicsit elbizonytalanodott, de ezt nem mutatta ki, mert ő nem volt olyan. - …hogy… na, Szanisz Ló mindjárt elmondja. – és a gatyás paripára bökött az orrával.
  • Pista Bá és Terem Búra most fognak ebédelni. És – ahogy beszéltük, – kihallgatjuk őket.
  • Ki-ki-ki... – dadogta Rezső.
  • Mi! Ki más? – vágta oda Tivadar.
  • Ne-ne-nem úgy, te-te-te! Ki-ki-kihallgatjuk őket? – csodálkozott el Rezső. – A-a-az ne-ne-nem szép do-do-dolog.
  • Nem abban maradtunk, hogy megtudjuk, mi mozog a... – Szanisz Ló elrévedt - ...aaaaaa...
  • Mi-mi-mi-mi-mi-mi-mi – vette át a szokásosnál is mégfelettébb dadogva Rezső a szót, bízva abban, hogy ezzel segít.
  • Zöldleveles csipkebokorban? De az miért érdekel minket? – értetlenkedett Tivadar.
  • Zöldségeket beszélsz! Mi mozog a háttérben, a fejükben, a szürkeállományukban?
  • Ja, hogy úgy. Igen! És erre fogunk ma rájönni. Ebéd közben.
  • De-de-de én már e-e-ettem.
  • Nem úgy, te! – javította ki Tivadar, és még ciccegett is, nyomatékosítva, hogy ő mennyire igen, a tigrincs meg mennyire nem érti a dolgokat. – Hanem hogy is, Szanisz Ló?
  • Hanem úgy, amikor ők esznek. De haladjunk, mert ha sokat fecsegünk itt, lemaradunk, és a tervünk belehullik a… - hümmögött és gondolkodott - ...aaaaa...
  • Levesbe?
  • ...a kútba! Ez az. Útközben átbeszéljük a tervet. Na, uccu!

Szaporán szedték lábaikat, patáikat és mancsaikat, ahogy Pista Bá lakása felé igyekeztek. Mivel fogytán volt az idő, kénytelenek voltak mentében, kissé lihegve megbeszélni a nagyívű tervet. A terv így nézett ki: odamennek Pista Bá házához. Eddig oké. Az ebédlő az emeleten van. Mivel jó idő van, Pista Bá nyitott ablaknál fogyasztja az étkeket. Ezt már kifigyelték, úgyhogy ez is oké. Terem Búra vele étkezik, tehát beszélgetnek majd. Ez is oké. Már csak annyit kell tenni, hogy kihallgatni. Na, ez már nem annyira oké. Hogy jutnak fel az emeleti ablakhoz? Ennél a résznél megoszlottak a vélemények. Tivadar azt javasolta, hogy valaki álljon fel Szanisz Ló hátára, elvégre csak hátas vagy mi!? De ez Szanisz Lónak egyáltalában nem tetszett. Főleg, hogy valaki netalántán összekoszolja a szép gatyáját. Le is szavazta a tervet. Esetleg Tivadar felmászhatna és csimpaszkodhatna az ablakpárkányba, hisz’ fiatal és erős. Pár percet csak kibír kapaszkodva egy párkányon. Tivadarnak viszont egyáltalán nem tetszett az ötlet. Na, nem azért mert ne tudna lógni kicsit, hisz’ erős, hanem, mert csak. Mert ő ilyen volt. Nem lóg, se most, se majd. Ő ezt a tervet szavata le. Így nem maradt más ötlet, minthogy a Pista Bá lakása mellett nagyra nőtt kolompfa egyik ágára felmászik Szanisz Ló és kötélen leengedi Rezsőt az ablak elé, aki így be tud hallgatózni. Az akciót Tivadar biztosítja majd a földről, vagyis ha minden kötél szakad, ő elkapja Rezsőt. Mivel Rezső a felettébb felerősödött dadogása miatt nem tudott időben ellenszavazni, ez a terv lett a nyertes. Itt meg kell jegyezni, hogy Rezső, mint kifejlett piri-pöttyös tigrincs kábé kétszer annyit nyomott, mint Tivadar. Apróság.

Megérkeztek Pista Bá házához. Kihallatszódott az evőeszközök kocogása, tányérok csörömpölése, finom ételek illata szállt az ablakon kifele, csiklandozva a három kém orrát. Pista Bá és Terem Búra hangja duruzsolásnak hallattszott, tehát bent vannak. “Rajta!” – tátogta Szanisz Ló és bólintott egyet, ezzel is nyomatékosítva, hogy ő, mint az akció egyik ki-nem-nevezett főnöke, megadta a jelet a kezdéshez. A többiek bambán néztek rá, mert nem volt náluk kötél, és amúgyis, előbb Szanisz Lónak kell felmásznia a kolomp fára. Rezső, a piri-pöttyös tigrincs minden félelmét félretéve felkapaszkodott a fára. Erős mancsai acélos szilárdsággal vájták karmait a fa törzsébe, ahogy haladt felfele. És már fent is volt. Elvégre macska ő. Vagyis tigrincs, aki kicsit nagyobbacska. De macska. Szanisz Ló már nem volt ennyire ügyes, ugyanis nem véletlen, hogy a természet a lovakat nem fára mászásra evolúciózta ki. A patái folyton vissza-vissza csúsztak, így minden centiért meg kellett küzdenie. Tivadar látva a fán kapaszkodó csodamént odasietett és elkezte nyomkodni feljebb. Itt kell megjegyezni, hogy Szanisz Ló tömege bőven meghaladta Tivadar karjainak erőkifejtési képességét. Mondhatnánk, hogy Tivadar nem volt elég erős, vagy hogy egyenesen lekvár volt, de nem mondjuk. Lovakat emelgetni nem egyszerű feladat, bárki megmondhatja. Kis idő múltán csak sikerül a csoda lovat a fára erőltetni. Tivadar nyomta, Rezső húzta, Szanisz Ló meg kapálódzott. De fent volt.

  • Direkt, – suttogta Rezsőnek – a terepszínű gatyámat vettem fel, hogy ne látszódjak a fán.
  • Ho-ho-hogy-ho-ho-hogy direkt? – suttogta meglepődve Rezső – Ho-ho-honnan tudtad?
  • Ez most mindegy! – súgta a varázs-ló. – Itt a kötél, kösd magadra! – és odatartotta a hosszú hágcsót a tigrincsnek.
  • Pi-pi-pillanat.

Amikor egy ló és egy tigrincs kötéllel vacakol, az nem egy gyors dolog. Rezső a mancsaival, Szanisz Ló a patáival próbált ügyeskedni. Több-kevesebb sikerrel. Eleinte kevesebb, később több sikerrrel. Tivadar a földről figyelte az eseményeket. Lélekben velük volt fent, valójában örült, hogy nem volt. “Megoldják. - gondolta. – Vagyis megkötik.” Kicsit izgult. De ezt csak ő tudta.

  • Na, megvan! – súgta büszkén Szanisz Ló.
  • De-de-de bi-bi-biztos, hogy megtart? – kérdezte suttogva, de annál jobban izgulva Rezső.
  • Persze! Legalább 8 méteres. Magam mértem le. – nyugatta meg a paci a tigrincset.
  • Há-há-hát jó. Ra-ra-rajta a-a-a...

De nem tudta befejezeni a mondatot, mert Szanisz Ló patájából kicsusszant a kötél és a tigrincs a galyak között lesuhant az ablak elé. Kész szerencse, hogy semminek nem ütközött neki. Az ághoz rögzített kötél megfeszült és nagyot rántott a pottyanó tigrincsen. Rezső mancsai lógtak, és velük együtt ő is. A lendülettől kicsit himbálózott és forgolódott még. De az ablak előtt volt, és ez a fontos. Hallgatózott. Vagyis próbált fülelni. Tigrincsként a hallása roppant kifinomult volt, így sikerült egy pár szót, szófoszlányt és szavacskát elkapnia. Viszont a kifinomult hallása segítségével azt is hallotta, ahogy az ág Szanisz Ló alatt repedni és recsegni kezd. Nem jó jel. Nagyon neeeeeeeeeeeeeeeem!

RECCS!

A paripa patái és a lógó tigrincs súlya alatt leszakadt a kolompfa ága, és hatalmas zajjal esett lefele. Ez már önmagában egy robbanás-szerű zajt csapott, de az érett kolompok kolomolásának zenéje még cifrábbá, és főleg hangosabbá tette a zuhanást. Szanisz Ló kétségbe esetten nyerített, Rezső meg fújt. Aztán:

PUFF!

Leértek, pontosan Tivadarra, aki lent biztosított. Volna. Ha képes lett volna elkapni egy lovat, egy tigrincset, egy kosárnyi értett kolompot és egy ágat. De nem volt. Így a “kicsi a rakásban” ő maradt alul. Mindhárman jajgattak és végtagjaikat fogdosták, hogy meggyőződjenek róla, hogy még egyben vannak. Egyben voltak.

  • Ó-ó-ójaj! – jajveszékelt Rezső, a szörnyen poros piri-pöttyös tigrincs.
  • A hááááátam! – vonyította Tivadar, akin a többiek súlya és a leérkezés sikere nyugvott.
  • Nyihahahaha! – nyerítette Szanisz Ló, akit ritkán hallani nyeríteni. De most nagyon.
  • Mi volt ez? – kérdezte Tivadar – Hát mit csináltatok?
  • Mi-mi-mi – kezdte volna Rezső, de Tivadar közbe vágott
  • Igen, Ti! Arról nem volt szó, hogy rám esik a hallgatózás neheze! – méltatlankodott.
  • Mi sem így terveztük… - sóhajtotta Szanisz Ló, a most nem -túl -csodás paripa.

Fentről ciccegés hallatszódott. Mind hárman felkapták a fejüket. Pista Bá volt, és őket nézte.

  • Hát ti mi a baracklekváros palacsintát csináltok ott a földön nyakatokban a kolomp-fa ágával?
  • Hát mi? Hát mi csak, éppen hogy. – magyarázta gyanúsan Tivadar.
  • Igen - helyeselt Szanisz Ló még gyanúsabban –, mi éppen csakhogy! Vagy hogy is volt már?
  • Úgy volt, igen! – erősítette meg Tivadar a kamut. – Mert, mi, kérem éppen.
  • Éppen erre jártunk és sajnos pont ránk esett ez a fránya ág. – mondta Rezső, tökéletes hibátlansággal mindenki tökéletes megdöbbenésére. Még Pista Bá szemöldöke is feljebb szaladt.
  • Ejnye. – mondta az öreg – Azért jól vagytok? Sérülés történt? Szóljak Mentő Ödönnek?
  • Nem, nem, köszönjük. – mondta Tivadar és egy nagyon erőltetett mosolyt erőltetett az arcára.
  • Így van, nem. – helyeselt Szanisz Ló. – Sőt! Mi már megyünk is! Viszlát!
  • Igen, Viszlát!
  • Vi-vi-viszlát! – mondta a végén Rezső, akinek valahogy visszatért a dadogása.

És hanyat homlok berohantak a Húúdenagy-Erdő sűrejébe. Odafutottak a Valahol-rétre, ahol lihegtek és kapkodták a levegőt, de megálltak.

  • Ezt nem így terveztük. – értékelte a helyzetet Szanisz Ló.
  • I-i-igen.
  • Hát, ja. – értett egyet Tivadar. Mert ő olyan volt, aki belátta, amikor be kellett látni. De vajon Rezső! Ő belátott? És vajon behallott? – Rezső! Mondd, mit hallottál? Ugye hallottál valamit?
  • Há-há-hát… - dadogta a tigrincs – I-i-igen. Va-va-valamit ha-ha-hallottam.
  • Hát ne csigázz! Mondjad! – sürgette Szanisz Ló.
  • Azt mo-mo-mondták – Rezső nagyon dadogott, ahogy belekezdett. Meg aztán még benne volt a félsz is. Azért csak nagyot pereceltek.

Mindezeket, a fáramászást, lógatást, hallgatózást valaki egy fa mögül figyelte. Ujjai a fa kérgét fogták, alakja az árnyékokba veszett. Figyelt. Majd miután mindeki elszaladt, és Pista Bá is eltűnt az ablakból odament a tett helyszínére. Felemelt egy kolompot, a ruhája ujjába törölte és beleharapott. Fogaiban a fémgyümölcs semmi kárt nem tett. Ő pedig jó ízűen majszolta az értett kolompot, ahogy sétált a Valahol-rét felé.

Folyt. köv.?

 

 

 

Miklós Krisztián, amatőr író / társasjáték blogger

18 éves elmúltam, két kisfiam van (11 és 1,5), szeretek írogatni gyermekmeséket, verseket, és sci-fi novellákat. Rajzolni, dalokat írni és dalszöveget is. Kedvenc hobbim a társasjátékozás. ;)


http://mocorgohaz.hu/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!