A katicás labda

A katicás labda.

Emma jókedvűen indult el reggel az anyukájával az óvodába. Nagyon tetszett neki a sok új játék és az, hogy sok gyerkőccel lehet játszani. Az óvónénik is nagyon aranyosak voltak, bár még nem teljesen barátkozott össze velük, hiszen csak pár hete kezdett oviba járni.

Miközben sétáltak az utcán, végig csevegett, sorra mutatta az anyukájának a virágokat és a madarakat. Miután édesanyja bekísérte a csoportszobába és elköszöntek egymástól leült építőkockázni Zsófival. Emma nagyon élvezte a közös játékot, egyre magasabbra épült a torony, azonban itt egy kicsit visszahúzódóbb volt, mint útközben.

A tízórai után Emma boldogan vette észre, hogy az óvónéni előhozza a labdás kosarat. Amióta ovis volt, már többször játszottak a labdákkal. Ilyenkor mindenkinek választania kellett a nagy kosárból egyet és utána jópofábbnál jópofább feladatokat kellett csinálniuk. Volt, hogy gurították a labdákat, volt, hogy egy nagy körbe álltak és körbe adogatták egymásnak és persze volt, hogy dobálták őket. Emma kedvence egy kisebb, piros alapon fekete pöttyös labda volt, ami pont úgy nézett ki, mint egy katicabogár.

A kislány nagyon várta, hogy sorra kerüljön a labdaválasztásnál és kivehesse a kis katicabogarát, ahogy ő hívta magában a labdát. De jaj, mit látott, mikor belenézett a kosárba! A katicás labda nem volt sehol. Elkezdett kutatni a labdák között, de az csaknem került elő. Gyorsan körülnézett, hátha már valamelyik másik gyerkőc kezében van, de még csak Noel és Marci kezében látott labdát és egyik sem az volt, amire ő vágyott.

Emma nagyon elszomorodott és kétségbeesett sírásba kezdett. Az óvónéni, Edina néni az ölébe vette és próbálta vigasztalni. Kérte a kislányt, hogy mesélje el, mi bántja, de Emma csak sírt vígasztalhatatlanul. Egyre szomorúbb lett és arra gondolt, hogy az anyukájának biztos el tudná mondani, hogy ő a katicás labdát szeretné, de az óvónéninek valahogy nem tudta. A sírás kezdett alább hagyni, de még mindig nem jött ki hang a torkán.

Közben olyan sok idő eltelt, hogy a másik óvónéni szólt a gyerekeknek, hogy lassan készülődjenek, mert hamarosan vissza kell tenni a labdákat és új játékba kezdenek. Ahogy ezt Emma meghallotta, nagyon megijedt, hogy ő kimarad a labdázásból. Majdnem megint sírni kezdett, de végül összeszedte az összes bátorságát és ezt súgta az óvónéni fülébe:

-A katicás labdát szeretném.

Az óvónéni arca felderült. Megdicsérte Emmát, hogy elmondta mi bántja, majd belenézett a kosárba és végig futtatta szemét a többi csemetén, de ő sem látta a kedvenc labdát. Elnézett a raktár felé és egyszer csak megpillantotta kis piros, fekete pöttyös játékot az ajtó mellett a földön. Megmutatta Emmának, aki örömében sikkantott egyet, majd mint akinek sosem volt bánata, elszaladt a labdáért. Még egy keveset pont tudott is játszani vele, mielőtt vissza kellett tenni a kosárba.

Néhány nappal később a gyerkőcök bent játszottak a csoportban. Emma nagyon szeretett volna a hercegnős memóriakártyával játszani, ami a polc tetején volt, de senki nem szólt az óvónéninek, hogy vegye le. Eszébe jutott, hogy múltkor is milyen kedvesen segített neki az Edina néni, mikor elmondta, hogy a katicás labdát szeretné, ezért aztán úgy határozott, hogy most is szólni fog neki.

Még egy keveset ücsörgött a polc mellett a földön, majd odament hozzé és halkan így szólt:

-Leveszed nekem a hercegnős memóriát?

Az óvónéni mosolyogva igennel válaszolt és levette a játékot. Külön megdicsérte Emmát, hogy ügyesen elmondta, hogy mit szeretne.