A kis kertlakók és a vörös szörny (írta T. Fiser Ildikó)

A kis kertlakók és a vörös szörny (írta T. Fiser Ildikó).

Gyönyörű tavasz reggel volt. A napkorong egyre fényesebb mosollyal világított a kristálytiszta égbolton, sugarai lassacskán beragyogták a kert minden szegletét. Fénye megcsillant a szegélyként ültetett délceg fenyves tűlevelein, a hófehérbe öltözött cseresznyefák és a rózsaszínű bimbókat dédelgető almafák virágain. Ahogy a lágy szellő végig simogatta a földet, az élénkzöld gyepen nyíló, apró, színpompás virágok hálásan ringatóztak. Hamarosan a kert lakói is ébredezni kezdtek.

Cinke Cili és Rigó Robi hangos énekléssel köszöntötték ezt a csodaszép reggelt:
                                              Csivit, csivit, tarka trilla,
                                             Az énekünk nektek szól ma.
                                             Ébredjetek hát e dalra!
                                             Csivit, csivit trilla, tralla.
Tücsök Tóni a gyep közepéről, hangos ciripeléssel próbált kontrázni, de csak azt érte el, hogy Csuszi, a csiga, is előcsoszogott egy nedves levélhalom alól - szokás szerint házát s magával cipelve - és rászólt:
- Hagyd már abba, nem hallom miattad Ciliék csodás énekét!
Fürge, a gyík, aki épp arra készült, hogy a sziklakert tetején sütkérezzen, osztotta Csuszi véleményét:
- Igen, igen! Miért kell neked folyton kontrázni? Ciripelj inkább altatót! Ahhoz sokkal jobban értesz.
A vita hallatára Méhi, a méhecske, is otthagyta kedvenc virágait és zümmögve körözni kezdett a pázsit felett, majd kissé haragosan lekiáltott:
- Már megint ugyanaz a nóta! Miért nem csináltok valami hasznosat?
Erre már Pille, a kis fehér pillangó, is odalibbent, helyeslőn lebegtetve apró szárnyacskáit.
Már megint ugyanaz a nóta! Miért nem csináltok valami hasznosat?
Erre már Pille, a kis fehér pillangó, is odalibbent, helyeslőn lebegtetve apró szárnyacskáit.
- Úgy bizony! - szólalt meg ekkor, az igen csak nagy tekintélynek örvendő, Harkály doktor, aki épp egy beteg szilvafán próbált segíteni - Méhi igyekszik beporozni a gyümölcsfákat, hogy később zamatos gyümölcsök teremjenek rajtuk, ti meg itt folyton egymással berzenkedtek.
Azzal még elhivatottabban, és egyre hangosabban, tovább kopácsolt a beteg fa törzsén.

Eközben a kert másik végében, a tavirózsákkal teli kis tóból, Béka Berci került elő. Vidám brekegéssel üdvözölte Gusztit, a gilisztát, aki épp akkor dugta ki fejét a földből.
- Min ügyködsz Guszti? Mostanában alig látlak.
- Sok a meló pajtás! Próbálom finomítani a földet, hogy mire jönnek a palánták, jó porhanyós legyen. Jól jönne némi segítség, mert egyedül alig győzöm.
Ekkor egy fej jelent meg egy közel földtúrás tetején. Turi, a vakond, olyan ijedt képet vágott, mintha földindulás lenne készülőben. Hatalmas keretes szemüvegét izgatottan igazgatva kiabálni kezdett - mintha nem vak, hanem süket lenne.
- Hallottátok? Ideért már? Épp most jövök a kedvenc, szomszédba átnyúló alagutamból. Nagy ám ott a felfordulás. Azt beszélték, hogy láttak egy félelmetes szerkezetet, ami olyan hangos, hogy Béka Berci brekegése, Harkály doki kopácsolása, de még szegény Tücsök Tóni ciripelése is eltörpül mellette.
Mókus Marci, aki egy kis elemózsiával próbált egyensúlyozni egy faágon, meghallotta Turit, és lekiáltott:
- Én is láttam! Én is láttam! A hatalmas, vörös szörnyet! Azt is láttam, ahogy robogva halad előre, és maga előtt mindent letarol! Én is láttam!
Veréb Vendel, aki mindeközben a magasban egy legyet próbált röptében becserkészni, hirtelen veszni hagyva reggelijét, ijedt szárnycsapkodással kezdett ide-oda röpködni, és fülsüketítő csivitelésbe kezdett:
- Nagy a baj! Közeleg! Mindjárt itt a szörnyeteg! Nagy a baj! Közeleg!
Aztán tovább repült, hogy mielőbb mindenkinek elújságolja a döbbenetes hírt.
- Szentséges szalmaszál! - bújt elő Sün Samu egy farakás alól apró orrával ijedten szuszogva - Mi lesz velünk, ha letarolják az otthonunkat? Mi lesz, ha eltűnik a farakás, hol húzom majd meg magam?
Ekkorra már - hála Vendelnek - az összes kertlakó oda sereglett köréjük, és egymás szavába vágva, ki-ki a maga módján, hangot adott aggodalmának.
- Mi lesz velünk Méhi? Jaj, mi lesz? - pihegte Pille továbbra is, aggódva, lebegtetve apró szárnyait - Ha megsemmisül a zöld gyep a csodás virágszőnyeggel, jaj, mi lesz?
- És velünk? Velünk mi lesz Fürge? - brekegte Béka Berci - Ha eltűnik a kedves kerti tó és a csodás sziklakert, ugyan hova mehetnénk?
- Jaj, jaj! Nagy a zaj, nagy a baj! Mi van akkor, ha ez a szörnyeteg arra is képes, hogy a föld alatt is leromboljon mindent? - szólalt meg Guszti és közben Turi barátjára nézett, aki még utoljára ijedten megigazgatta feltűnően nagy, keretes szemüvegét, majd hirtelen eltűnt vakondtúrása mélyén.
Mostanra már Csuszi is megbánta, hogy ráripakodott Tücsök Tónira. Rájött, hogy mindketten ugyanabban a cipőben járnak. Ha eltűnik a fejük felől a menedékük, nem lesz többé otthonuk. Bocsánatkérésül így szólt:
- Ne haragudj rám kedves barátom, akár napestig is elhallgatnálak, ha mindannyian itt maradhatnánk.
Barátja bánatos ciripeléssel válaszolt:
                                             Cirip, cirip! Jaj nekünk!
                                             Nem lesz többé jó helyünk.
                                             Feltúrják az otthonunk,
                                             hol mind boldogok vagyunk.
                                             Cirip, cirip! Jaj nekünk!
                                             Nem lesz többé jó helyünk.
Rigó Robi és Cinke Cili úgy döntöttek, hogy utánajárnak a dolgoknak, hátha tehetnek még valamit kedves, aggódó barátaikért. Veréb Vendel is csatlakozott hozzájuk. Ám abban a pillanatban, ahogy felröppentek, meghallották az ijesztő, robogó hangot, és hamarosan meg is látták a vérvörös gépezetet, ahogy egyre közelebb és közelebb ért gyönyörű otthonuk, a kert, bejáratához. Felváltva harsogták:
- Már jön is! Jön már!
- Itt van, itt jár!
- Meneküljetek, bújjatok!
Majd még harsányabb és egyre élesebb hangon folytatták.
- Ki merre lát szaladjon!
- Senki itt ne maradjon!
- Gyorsa, gyorsan haladjon!
Mindenki remegni kezdett, mint a nyárfalevél. Ijedten keresték a megfelelő irányt a meneküléshez. Tücsök Tóni, jobb híján, egy fűcsomó mellett mélyedésbe húzódott. Csuszi bebújt a házába - gondolta úgysem jut el, az eddig menedéket nyújtó levélhalom alá. Fürge villámgyorsan besurrant a sziklakert kövei közé, Guszti pedig olyan mélyre ásta magát a földbe, amennyire csak tudta. Mókus Marci az egyik fenyőfa sűrű ágai között keresett menedéket, míg Méhi és Pille a gyümölcsfákon nyíló virágok között rejtőztek el. Sün Samu visszasurrant a farakás alá, és ott tüskésre gömbölyödve várta mi történik ezután. Egyedül Harkály doktor folytatta rendületlenül a kopácsolást. Egy doktor nem félhet semmitől - gondolta. Ám ahogy meglátta a hangos robajjal közeledő szerkezetet, egyszerűen megdermedt.

Az eddig nyüzsgő, élettel teli kertben egy pisszenés se hallatszott, így még hangosabbnak és félelmetesebbnek tűnt a vörös szörny, ami épp akkor haladt át a kertkapun. Aztán egyszer csak síri csend lett. Csoda történt. A szerkezet egyik pillanatról a másikra elhallgatott, majd ezzel egyidőben meg is állt.
Ekkor egy ismerősnek tűnő hang szólalt meg közvetlenül a félelmetes gépszörny mögött.
- Manci, megjöttem! Azt a terem buráját! Ekkora gazt is rég láttam már! Ez a Tóni nem becsüli meg a földjét, nem ültet az abba semmit. Panaszkodni bezzeg tud, hogy így a kert, meg úgy a gaz, meg hogy nem telik neki még fűnyíróra sem.
- Jól tetted Miska, hogy lenyírtad neki! Még az kéne, hogy aztán a mi szép kertünkbe is átnőjön az a sok csúfság az ő hanyagsága miatt. Most már gyere hamar, mert kész az ebéd!
- Megyek már Manci, mert igencsak megéheztem. Ide állítottam a kertkapu mellé a fűnyírót, itt jó helye lesz.
A kert lakói óvatosan előmerészkedtek, és kíváncsian kutatták a hangok forrását.
- Jé, ez meg Miska bácsi! - kiáltotta elsőként Mókus Marci - Megismerem a kackiás bajuszáról, no meg az elnyűtt kalapjáról, ami télen, nyáron rajta van a fején.
- Tényleg ő az! Ő telepítette a tavirózsákat a kis tóba és mindig odafigyel rám. - brekegte Béka Berci.
- Úgy van! Úgy van! - örvendezett Fürge - a sziklakertet is mindig odaadással, szeretettel gondozza.
- Igen, igen! Neki köszönhetem, hogy könnyebb a dolgom - fűzte hozzá Guszti - mindig megkapálja és elgereblyézi a földet, így még lazábbá és porhanyósabb lesz az ültetésre. A másik meg bizonyosan Manci néni, akinek a keze által a zamatos paradicsom és paprika palánták bekerülnek a földbe.
- Ő az! Ő az! - helyeselt Pille és Méhi - a jóságos Manci néni, aki mindig időben szedi le az érett gyümölcsöket, ráadásul nagyon vigyáz rá, hogy le ne tapossa a pázsiton nyíló apró virágokat.
- Igen! Igen! - csatlakozott Cinke Cili - Még egy kis madáretetőt is készített nekünk, amit friss magvakkal tölt meg minden télen.

Rigó Robi és Veréb Vendel megkönnyebbülve röpködtek, és boldogan énekelni kezdtek, amibe Cinke Cili is örömmel bekapcsolódott:
                                             Csivit, trilla! Csirip, tralla!
                                             Örvendezzünk! Rajta, rajta!
                                             Zengjen együtt a dalunk
                                             Megmaradt szép otthonunk
                                             Csirip, trilla! Csivit, tralla!
                                             Barátaink! Rajta, rajta!
Csuszi megnyugodva, szemeit hálásan ide-oda mozgatva, bújt elő a csigaházából, Tücsök Tóni boldog ciripeléssel éljenzett, Sün Samu pedig vidáman szuszogva dugta ki apró orrát a farakás alól. Mókus Marci az örömtől kissé megkergülve, egy újabb adag elemózsiát szorongatva, futkározott egyik fáról le, a másikra fel, Harkály doktor pedig, immár megkönnyebbülve, tovább kopogtatta a beteg fák törzsét, hogy azok mielőbb meggyógyulhassanak. Béka Berci hangos brekegéssel ugrándozott a tavi rózsák levelén, Fürge pedig, aki alig tudott betelni kedves sziklakertje látványával, az egyik kőről a másikra cikázott. Ezalatt Guszti hol eltűnt a földben, hol kibukkant, és ezt többször is megismételte. A többiek azt hitték így fejezi ki háláját, hogy megmenekült, de egy idő után már kissé furcsának tűnt a viselkedése.
- Jól vagy Guszti? - kérdezte Csuszi kedvesen.
- Valami baj van? - érdeklődött most már Sün Samu is.
- Hol lehet? Nem látom! Hová tűnt a barátom? - tette fel a kérdést, úgy tűnt inkább csak magának, Guszti, miközben ide-oda tekintgetett.
- Kit nem látsz? - kapcsolódott be Tücsök Tóni is.
- Kerestem lenn, kerestem fenn, Turi eltűnt, sehol sincsen! - kiabálta, egyre jobban aggódva, Guszti.
- Talán csak még nem tudja, hogy elmúlt a veszély - próbálta Gusztit megnyugtatni Béka Berci.
Ahogy ezt kimondta, egy mosolygó fej bukkant ki egy friss földtúrás tetején.
- Halihó! Halihó! Megint te vagy a hunyó! Itt vagyok Guszti! Ilyen könnyen nem szabadulsz meg tőlem! - szólalt meg Turi miközben úgy kacagott, hogy talán még a könnye is kicsordult, csak ezt nem láthatták a nagy keretes szemüveg mögött.
- A mindenit, jól megijesztettél! Nem volt vicces. Már azt hittem elhagytál bennünket. Ugyan ki mással futhatnék össze időnként egy kis csevegésre a föld alatt - mosolyodott el most már Guszti is.
Eközben Pille és Méhi egyfolytában a zöld gyep apró színes virágai felett köröztek - talán meg is számolták közben őket. Most, hogy Turi is meglett, és teljes lett a csapat, végre Méhi is elzümmöghette kedvenc dalocskáját:
                                             Zümm- zümm kedves virágok
                                             benézek majd hozzátok
                                             ha virágporral kínáltok
                                             édes mézet csinálok
                                             Zümm- zümm színes virágok
                                             bekopogok hozzátok
A kert így ismét megtelt élettel, az ijedt csendnek már nyoma sem volt. Azóta is, minden nap, tovább serénykednek, hogy szeretett otthonuk, a kert, ne veszítsen szépségéből. Továbbra is tisztelik és becsülik Miska bácsit és Manci nénit, tudván, hogy egyikük sem ártana nekik soha. A fűnyíró, a "szörny" pedig, azóta is ott áll, csendben a kertkapunál.