A kisegér utazása a sivatagban

A kisegér utazása a sivatagban.

A kisegér utazása a sivatagba

 

 

Északon él Alfréd a kisegér,

ahol még látszik a Göncölszekér.

Eső áztatta borús novemberi nap

ez a kisegér új ötletet kap.

 

„Hideg van itthon sálban, kabátban is,

kellene nekem egy trópusi utazás is.”

„Meglátogatom a nagybátyámat,

lent délen töltöm a nyarat.”

 

„Milyen hely is az, ahol ő lakik?”

Keresi a térképen, addig ő nem nyugszik.

„Megvan, ez a forró Kalahári.”

„Oda nem kell ruha, csak nyári.”

 

„Forró, mint a Nap, az a vidék.”

Biztatta magát, hogy sokat igyék.

Bepakolt gyorsan a bőröndbe,

hogy utazzék mihamarabb idegenbe.

 

Elindult a kikötőbe hajóra szállni.

Kiáltott egy matróz: „tessék, beszállni”!

A hajón bemászott a mentőcsónakba,

így esett hamar mély álmokba.

 

Azt álmodta, otthon van a Skót-felföldön,

pedig alig várta már hogy eljöjjön.

Reggelre kimászott a ponyva alól,

óvatosan a csónak oldalán kihajol.

 

„Kell nekem némi élelem” -kiáltotta,

miközben a nadrágját sietve igazította.

Átrohant a fedélzeten a konyháig,

ott tartózkodott vagy egy óráig.

 

A konyhában étel illata terjedt szét,

ügyelt, hogy nehogy meghallják a neszét.

Elmajszolt egy nagy darab sajtot,

gyorsan elrohant, és nem hagyott jattot.

 

Benézett egy  kabin kisablakán,

a matróz bácsi kívül volt az akaratán.

Mellette a földön egy üveg rum.

Másnapig erre már nincs ellenszérum.

 

Mindennap elment a hajóraktárba,

de sohasem lépett egércsapdába.

Egy nap a hajó kikötött a Csontváz-parton,

Alfréd gyorsan szétnézett a tengerparton.

 

„Merre van most akkor a Kalahári?”

Egy teve válaszolt erre, kinek neve: Sári.

„Elviszlek oda”, és már indultak is tova.

Hatodnapra megérkeztek már félig alva.

 

Elbúcsúzott a púpos az útitársától,

miközben éppen egy pocsolyába belegázol.

„A rokonhoz vajon melyik lyuk tartozik?”

Arrébb lépett, majd a teve mellöl távozik.

 

„Itt vagyok!” Toppant elébe a bácsika,

ekkor felcsivitelt mögötte egy kúszóbanka.

„Gyere házamba meghívlak vendégségbe,

rögtön be is léptek a ház közepébe.”

 

Vacsora közben az öreg megszólal,

és ránéz a családjára keserű mosollyal.

„Van nejem, két fiam és egy lányom,

akit már vagy egy hete nem találom.”

 

„Holnap elindulok”, felpattant a jövevény,

„Ez nálunk északon a becsületkódex, a törvény.”

Arrébb a szavannán egy oroszlán,

lakmározott épp egy nagy zebrán.

 

Struccok, gnúk, zebrák, zsiráfok és antilopok,

mindenütt, amerre járt, csak pata nyomok.

Megpihent egy akácia árnyékában,

Nem mozdult egy darabig a forróságban.

 

Közben kérdezősködött tücsöktől-bogártól,

majd válaszát megkapta egy gazellától.

„Én a szavanna túloldalán láttam,

de arra menni, én nem vágytam.”

 

A kisegér elindult, de lassan mozdult.

Végül egy hiénakutya hangosan rámordult.

Mire ő beugrott egy kidőlt fatörzsbe,

melynek vége belelógott egy gödörbe.

 

Egy lyukon próbált a bestia bejutni,

de a kisegér nem akart elpusztulni.

Belenyomott az orrába egy tüskés ágat,

nagyot horkant a vadkutya, majd elvágtat.

 

Beesteledett, elalszom itt bent.

Az álom hamar a szemére rebbent.

Éjjel hallatszottak vonyítások, csaholások,

valami dögevők vannak kint. "Mi mások"?

 

Próbálta magát az éjjel kialudni,

de a vadállatot nem tudta elfeledni.

Elindult hát tovább a pusztába

az utazást alig bírja már a lába.

 

Majdnem elgázolta egy szürke víziló,

össze is rezzent a kis rágcsáló.

Távolban egy leopárdot látott,

de találkozni vele nem vágyott.

 

Egy daru tudta, hogy kit keres ő.

Gondolta, ő az egérlány kereső.

Rámutatott egy földkupacra a távolban,

eközben úszott is már a táj záporban.

 

Kiderült, a vándorpatkány lakott ott,

aki minden gallyat és ágat odahordott.

Nagy várat épített ez a patkány,

"Remélem nem talál meg ez az ocsmány."

 

Behatolt végre a romos földvárba,

remélte kijönnek hamar, párba.

Rögtön megérezte az egérszagot,

és kihúzott segítségül egy madzagot.

 

Meg is találta az egérlányt, Henriettát.

Már ketten szorították a spárgát.

„Nem tudok gyorsan menni”, -feleli,

majd a többi szót gyorsan elnyeli.

 

Majd folytatta kisvártatva a mondatot:

„azt hittem, nem élem meg a holnapot.”

„A bokám a szavannán kibicsaklott,

utána minden olyan gyorsan zajlott.”

 

„Bemenekültem az eső elől egy lyukba,

ott maradtam alul egy zugba.”

„Észrevettem, hogy egy patkány lakik ott,

időnként hallottam ahogy morgott.”

 

„A kicsi zugba nem tudott bejönni,

ahogy én sem tudtam kiszökni.”

„Így bennrekedtem szomjan és éhen,

nem találtam semmit olyan mélyen.”

 

Már hazafelé mentek, mikor este lett,

megpihentek egy nagy szikla mellett.

Hallottak valami furcsa és gyanús neszt,

de a fáradságtól már nem okozott stresszt.

 

Reggelre a patkány utolérte őket,

de a földön találtak egy léket.

Beugrottak a nyíláson a földbe,

majd a patkány elakadt egy rögbe.

 

A patkány nem fért be, csak a feje.

A két egérnek elkékült azért a külseje.

Már majdnem elcsípte őket a rágcsáló,

de valakinek a patkány volt a tápláló.

 

A kígyászkeselyű elkapta a patkány farkát,

aki bánatára megnyerte a madár csókját.

Az egerek ezt látták, és nem mozdultak,

másnap hajnalban sebtében kinyomultak.

 

Néhány napra rá megérkeztek az otthonba,

a nyakukba ugráltak a jövevényeknek, csokorba.

„Szerencsésen és épen megérkeztünk,

de mostanában eleget nem ettünk.”

 

„Annyit eszel-iszol amennyit akarsz.”

Szólt a papa, „te itt aztán nem zavarsz”.

„Itt maradok akkor nálatok tavaszig,

azután ismét elmegyek a tengerig.”

 

Három hónappal később útra kel,

előtte az egérgyerekek búcsúznak énekkel.

Napokig haladt gyalog nyugat fele,

amikor megcsapta orrát a tenger szele.

 

A kikötőben a hajóra már fel lehetett szállni,

ahol matróz próbált az utasoknak vigyázzba állni.

Persze csak úgy, ahogy ő akkor tudott,

mert a rum masszív lábakat már nem adott.

 

Az egér felfutott gyorsan a kötélen,

nehogy itt maradjon lent délen.

Itt fogok utazni a hajón hetekig,

meg sem állt a mentőcsónakig.

 

A hajón jól ismerte már a konyhát,

mindig megtalálta valami finom a gyomrát.

Elteltek a hetek s napok mire megérkezett,

akkor a csónakból véglek előmerészkedett.

 

A kisegér megkereste az ösvényt,

és egész este követte a holdfényt.

Reggelre meg már meg is érkezett,

de a fáradságtól már lassabban lépkedett.

 

Kipakolta a bőröndből a cuccait,

majd felkészült, és gyűjtötte a szavait.

Bement a kiskocsmába mesélni,

-mondták-, "ez aztán tud élni".

 

Büszkén és fáradtan este elterült,

az ágyán mély álomba szenderült.

Álmodott mi minden történt vele,

a feje napokig ezzel volt tele.

 

A kisegér hős lett az egér faluban,

kalandjait mesélte sokáig a klubban.

 

Itt a történet vége ez lett az ő öröksége.