A kismalac, aki nem akart sáros lenni

A kismalac, aki nem akart sáros lenni.

Marci malac egy kis farmon éldegélt a családjával. A gazda, aki a farmot vezette, kedves volt az állataihoz. Mindig hozott friss ennivalót és vizet nekik, és sok-sok simogatással kényeztette őket. Minden állat szeretve érezte magát. Ám Marci malac így is szomorú volt. Testvérei naphosszat a sárban dagonyáztak. Sokszor Marcit is alaposan összekenték, amit ő ki nem állhatott! Ugyanis Marci malac nem szeretett sáros lenni.

— Ugyan már kisfiam! — röfögte az apja. — Minden malac imád sáros lenni. Ha kipróbálnád a dagonyázást, te is megszeretnéd. 

— De apa! Már próbáltam és nagyon rossz volt. Olyan undi! — visongott Marci.

Így teltek a napok, amikor egyszer Marci észrevett valami furcsa mozgolódást a vályúnál. Halkan odaosont egy szalmabála mögé, s onnan próbált kikukucskálni. Nagyon meglepődött, mert a vályúból egy vadkacsa falatozott éppen!

— Te meg mit képzelsz? A mi kajánkat eszed? — lépett elő Marci a bála mögül.

— Jaj bocsánat!  — hápogta a kacsa ijedtében. — Én csak nagyon éhes voltam. Messziről repültem ide a közeli tóhoz,  de már annyira elfáradtam, hogy nem volt erőm eljutni odáig. Megláttam ezt a vályút tele finomsággal és nem bírtam ellenállni.

 Marci megenyhült.

— Egyél csak. Végülis van bőven ennivaló. A gazda mindig hoz sokat.

— Nagyon kedves vagy, köszönöm! — felelte a kacsa, s folytatta a falatozást. — Olyan jó, hogy a gazda így törődik veletek!

— Igen, ez valóban szuper, — válaszolt a malac — de én mégsem érzem itt jól magam. Minden nagyon sáros. A többiek naphosszat csak dagonyáznak. Még a lovak és a csirkék is. Én nem akarok sáros lenni, ezért nem tudok a többiekkel játszani.

— Akkor gyere velem a tóhoz! — mondta a kacsa miközben lenyelt egy újabb falatot. — Annak a vize kristálytiszta. Láthatod benne a tükörképed, ha belenézel.

A malac azonnal jobb kedvre derült az ötlettől.

— Ez nagyszerű ötlet! Megyek, szólok a családomnak, addig ne menj sehová! — röfögte boldogan Marci.

— Anya! Apa! Szeretnék lemenni a közeli tóhoz egy kacsával. — hadarta a malac a szüleinek.

A család megvitatta a dolgot, s végül útjára engedték Marcit.

— Na gyere, induljunk kacsa! — mondta izgatottan a malac.

— Várj egy kicsit kérlek. Olyan jól laktam, hogy nem bírok elmenni a tóig. Pihennem kell. — mondta a kacsa miközben megsimogatta gömbölyödő hasát.

— Gyere, ugorj a hátamra, ott pihenhetsz, csak mondd majd, hogy merre menjek, mert én még sosem jártam a farmon kívül.

A kacsa felröppent Marci hátára, s elindultak.

— Be sem mutatkoztam, Kevin vagyok. — mondta a kacsa.

— Engem pedig Marcinak hívnak. — felelte a malac.

Sokat beszélgettek az úton. Nagyon megkedvelték egymást. Amikor megérkeztek, Marci teljesen elámult a tó látványától. A kristálytiszta vízen gyönyörűen szikrázott a fény. Színes szitakötők cikáztak ide-oda, miközben különféle madarak vették birtokba a tavat. Kevin és Marci nagyot csobbantak a tóban. Egész nap ott játszottak, nevettek és élvezték a finom meleg napsugarakat. Amikor közeledett az este, Marci hazasétált. Otthon nagy örömmel mesélte el a többieknek, hogy milyen jól érezte magát.

— Minden nap el fogok menni Kevinnel a tóhoz! — röfögte boldogan, majd anyukájához bújt és azonnal álomba merült.