A kisteknős bánata

A kisteknős bánata.

Valamikor, talán nem is olyan régen,

teknősök éltek a Sás – sziget öblében.

A teknős dinasztia apró, kedves népség,

legkedvesebb helyük a tengerlő kékség.

Legnagyobb kincsüket hátukon cipelték,

a különös páncélt pajzsként viselték.

Óvták és vigyázták, féltették a pajzsot,

de a nehéz páncél okoz némi gondot.

Nehéz volt egész nap cipelni a háton,

esőben, melegben hurcolni a sáson.

Különösen bánatos volt emiatt Benedek,

ki a teknősök között a legifjabbik gyerek.

Bánatának súlyos oka épp ebből adódott,

páncélos súlyával csak lassacskán kullogott.

Saját háza éjjel – nappal teknős hátán maradt,

Benedek ha vágtatott is, csiga lassan haladt.

Egyetlen álma volt csak, egy igazi célja,

hogy világot láthasson, s a Földet körbejárja.

De egy kis teknős számára, bár hosszú az élet

lehetetlen küldetés megkerülni a Földet.

Segítséget kért hát, elhívta barátját,

a mindig segítőkész tengeri kék bálnát.

A kék bálna boldog volt, hogy ő is útra kelhet,

készséggel cipel ő ilyen édes terhet.

Szívesen utaztatja barátját a hátán,

a teknős egy bálnával különleges látvány.

Együtt szelik majd a hullámzó habokat,

kalandot keresnek, s nevetnek nagyokat.

Megóvják majd egymást, nem kerülnek bajba,

barátokra lelnek a világban utazva.

Gyorsabb így a teknős, lassabb bár a bálna,

legbecsesebb kincsük egymás társasága.

Végül aztán lett a páncélnak is haszna,

háton fekve Benedek csónakázott rajta.