A Kisvakond hajszála

A Kisvakond hajszála.

A fűtőtest közé esett az arany nyakláncom, a kost ábrázoló medállal együtt. Zili nagy nehézségek árán kihorgászta, a kisfia, Vincus meg nagy örömmel rohant le hozzám a földszintre, hogy:-"Lulli megvan a nyakláncod." De az öccse Theó utána szaladt és kikapta a kezéből, mert ő akarta közölni velem a jó hírt, hogy a kedvenc családi ékszeremet nagy nehézségek árán kihalászták, de aztán a fiúk jól összeverekedtek, minek következtében a nyakláncom újra elveszett. Vincus sírt, zokogott, alig tudtuk megvigasztalni, de közben meg aggódtunk, mert attól féltünk, hogy a nyaklánc majd elkeveredik valahova. Például kidobódik a szeméttel, beesik a polc mögé stb. De az anyukájának volt egy jó ötlete, hogy hívjuk át Milót, az fiúk unokatestvérét, -mert egyszer megemlítettem, hogy kiváló detektív lenne belőle,- Miló ugyanis mindent azonnal észrevesz, ha bármi máshogy van egy szobában elrendezve, mint amikor ő utoljára ott járt és így tovább.

"Jó, holnap szerda, félnapig tart csak az iskola, áthívjuk."-mondta Zili. Ettől aztán megnyugodott Vincus.

Miló másnap, amikor jött, nagyon boldog volt, hogy ilyen fontos feladatot bízunk rá. Megkezdte a terepszemlét. Először megtalálta pár elveszett zokni párját, aztán a garázsnyitogató kulcsát, majd a sikerein felbuzdulva további eltűnt tárgyak keresésébe kezdett. Felhajtotta a padlófűtés rácsát, ahol rengeteg légó építőkockára lelt. Vincussal együtt lemásztak oda és mindet felhozták. A hiányzó darabok aztán szépen a helyükre kerültek. Aztán Miló a játékokat vette szemügyre, Theo oda adta neki az apukája íróasztaláról elemelt nagyítót és Miló azzal, mint Hercule Poirot a belga detektív mindent górcső alá vett. Megkerült a rongyból varrt kisegér kedvenc tüllruhácskája, Tina és Charlie ikerbabák cumisüvege, a pamut nyuszi egyik arany balettcipője, a Grave Digger, Monster car lökhárítója, Pinocchió be és kicsavarható faorra, Peppa malac kemping felszerelése. Mi meg nagyapával asszisztáltunk mindehhez. A gyerekek keresgélés közben észre sem vették, hogy tulajdonképpen rendet raknak. Így kötöttük össze a kellemest, a hasznossal.

Helyére került, a dinoszaurusz lába, a quadrilla játék üveggolyói, a Sűsű a sárkány kártyajáték lapjai. Mindenki keresett-kutatott, tette a dolgát és szorgoskodott.

Egyszer csak egy nagy bömbölés hallatszott fentről, Vince szobájából. Rettegve rohantunk fel a lépcsőn, attól tartva, hogy valami nagy baj történt, ehelyett Vince az ágyán ült a pirosruhás, Bumba bohócát szorongatva és krokodilkönnyek potyogtak a szeméből.

"Mi baj? Megütötted magad, elestél, megsebesültél, ki bántott?" Záporoztak felé a kérdések, de Vince csak sírt tovább keservesen. Amikor végre lecsillapodott és formába tudta önteni a szavakat, elmondta, hogy miért is sír. Bumba miatt.

"De hisz ott van a kezedben!"-kiáltott fel Ella.

"De ennek piros a ruhája és nem sárga!"-Brühühü, és ismét eltörött a mécses. Kiderült, hogy Vincének volt egy sárgaruhás Bumbája is, de annak még a bölcsődében nyoma veszett. Hogy ellopta-e valaki, vagy Vincus elhagyta valahol és kidobták a szemétbe, azóta sem derült ki. De Vince akárhányszor a pirosruhás Bumbára nézett, -amit az ágya melletti kis széken tartott,-eszébe jutott a sárgaruhás „testvére”, és mindig sírva fakadt. Úgy látszik, hogy a pirosruhás Bumba bohóc nem helyettesítette a sárga ruhásat. Mert a sárga ruhás Bumba egy mindig vidám kis bohóc volt, aki egy belga cirkuszban mutatta be trükkjeit. Barátai, Bumbalű és Bumbina, aztán Kiwi a madár, Nanadu a medve, Tumbi az elefánt és sok egyéb színes állatkerti figura volt. Bumba a barátaival rövid kalandokat és helyzeteket élt át a cirkuszban, amelyek a kisgyermekek számára nemcsak szórakoztatóak, de tanulságosak is voltak.  

„Nonni, nonni, tokki, tokki!”-mondta Theó.

 „Mit gagyogsz?”-kérdezte Ella.

„Hát most bumbai nyelven beszél!”-nevetett fel Vincus. „Mert ezek Bumba kedvenc szavai.”

És Vince arca végre felderült, abbahagyta a sírást is. Eközben Miló egyszerűen mint egy megszállott folytatta a kutatást, kitartóan nyomozott tovább. Kisvártatva aztán tölcsért csinált a kezéből és felkiabált az emeletre, hogy Vince iskolatáskája alatt megtalálta a medállal együtt az aranyláncomat. Valószínűleg akkor ejthette el Vincus, amikor Theóval verekedett. Mindenki leszaladt a konyhába, így Vincének végleg sikerült elvonni a figyelmét a „nagy fájdalmáról”, a sárgaruhás Bumba pótolhatatlan voltáról.

Hamarosan beesteledett, Milónak és Ellának haza kellett mennie, mi nagyapával együtt megfürdettük, majd ágyba dugtuk a kicsiket. Már az esti mesét is elmondtuk, éppen betakargattam Vincust, amikor ő a Kisvakond bábját hirtelen elővarázsolta a takarója alól és a következőt mondta:

„Lulli!”-

„Tessék Vincus, figyelek.”

„A kisvakond mondani akar valamit.”

„Mit?"

„Hát hogy véletlenül kitéptem egy hajszálát és Miló nem vette észre!”

„Nem baj, majd azt mondjuk neki, hogy magától hullott ki."–válaszoltam megkönnyebbülten, hogy csak ez a "baj", miközben nagyapával alig bírtuk visszatartani a nevetésünket. De nem sokáig sikerült. Végül Vincus is hahotázni kezdett. Ezek után persze nehéz volt elaltatni. De legalább elfelejtette a sárgaruhás Bumbáját. Nos, egy kis időre!