A kakukk, mint április bolondja

A kakukk, mint április bolondja.

Kicsattanó egészséggel, napsütötte tollakkal megérkezett a kakukk Afrikából. Jöttét nem verte nagydobra, mert nyárig titokban akarta tartani.

Először "Kacatváriék" farmjára repült, hogy megnézze mennyit változott a távolléte alatt. Aztán persze amerre járt és fészket talált, mindegyikbe belepottyantott egy-egy tojást. Mint pl. a rétisas, a barázda billegető és a vörösbegy fészkébe, majd meg sem állt a nádasig, ahol a túzok és a nádi pacsirta élt, az ő fészkükbe is bele csempészett egy-egy tojást, mivel ő sohasem épített saját fészket magának. Ami egyébként nem csak rá volt jellemző, mert a seregélyek, a vízityúk és más madarak tojói is, ha tehették, fajtársaik fészkébe juttattak egy-egy tojást.

És a kakukk meghozta a tavaszt, a százszorszépek rózsaszínben, az ibolyák kéken virítottak, ezüstfehér volt már a nőszirom is, a kakukkfüvek meg sárga árnyalatukkal a réteket gyönyörű virágszőnyeggé varázsolták. Ezt látván a kakukknak olyan jókedve kerekedett, mintha neki köszönhették volna a virágok az újjászületést, örömében megszólalt:

-"Kakukk; Kakukk, kakukk!" Mire egy hím kakukk izgatottan visszaválaszolt neki. De a kakukk rájött, hogy az éneke megtévesztheti az embereket, mivel normálisan csak az első nyári napon szokott hallatni magáról, így gyorsan elnémult. Mivel a tojásait béranyákra bízta, így nem volt semmi dolga, egyelőre csak élvezni akarta a friss, tavaszi levegőt az afrikai szárazság után. Egy darabig hosszú és hegyes szárnyaival a fák között szélvész gyorsasággal repkedett, s közben mindent alaposan szemügyre vett. Amikor egy bokron megpihent kis pille repült felé, kék volt a szárnya, mint a lenvirág, ide-odacsapongott.

-Jobban tennéd, ha tovább mennél, mert a bokrokon, mindenfelé pókhálók vannak, meg bent az istállóban is.-figyelmeztette a kakukk a pillangót.

-Amúgy sem maradnék tovább, mert itt Kacatváriék tanyáján olyan unalmas az élet. Odakint, ha végigrepülök a virágágyás felett, száz virág kiáltja felém: Jó repkedést, tiszta harmatot kis pillangó!

Mire a kakukk végig gondolta, amit hallott, a kék lepke már el is tűnt a napfényben. Visszarepült kedves ismerőseihez a virágokhoz. Beesteledett. A kakukk felnézett a holdfényes égre és hirtelen nagyon egyedül érezte magát. Éjfél után már látni sem bírta a tanyát, valami izgalmas kalandra vágyott. Búcsút mondott hát Kacatváriéknak és kirepült, de…merre induljak? Merre is repüljek? Így töprengett magában, amikor arra jött egy vándor cickány.

-Mi baj kakukk, miért nem repülsz? Tán arra vársz, hogy felébredjen a kánya?

-Melyik kánya?

Hát a toronyóra mutatóján szunyókáló! A kakukk erre összerázkódott, félt a kányáktól, amelyek sikeres kakukkfogásokról számoltak be egymásnak.

-Nem tudom, merre induljak.-panaszolta a cickánynak. Annyi változás történt a távollétem alatt.

-Gyere velem! A folyónál lakom az öbölben. A kakukk örömmel fogadta a meghívást. Nem tudta, hogy a cickány csak azért hívta, mert egyrészt kettesben jobban telik az idő, másrészt megbízásból, el akarta csalni, messze Kacatváriék biztonságos tanyájától a gonosz órásmesterék viskójához. Útközben beszélgettek.

-Itt voltam télen is, de alig ismerek rá az erdőre.-mondta a kakukk.

-Vajon miért nem találkoztunk?- kérdezte a cickány

-Mert télen mindig sólyommá változom.-füllentette a kakukk.

-Csodálkozom, mert a gyerekek tavasszal mindig azt éneklik, hogy: "Áprilisban jön a kakukk, Májusban marad, Júniusban dallamot vált, Júliusban repülni készül, Augusztusban mennie kell, és ha a kakukk szeptemberig marad, erre még a legöregebb ember sem emlékszik.”

-Mert nem látnak, mint mondtam télen sólyomként élek!

-Ja!-legyintett erre a cickány. Neked könnyű, mert fel tudsz repülni és több ennivalót találsz a levegőben, mint én itt a földön.-sóhajtott a cickány, de csak úgy puszta megszokásból mondta mindezt. Folyóparti lakása ugyanis tele volt füstölt és szárított halakkal, mégis mindig arról panaszkodott, hogy nincs mit ennie. A kakukk a cickány fölött repült, búzavetések mellett haladtak el, majd a rétre értek. A kacskaringós út keskeny, fehér szalagként kanyargott a zöld fűben. A nap már kiemelkedett a sziget fái közül, de a hajnal csendjét még nem zavarta meg semmi. Csak egy sereg kacsa mosakodott a víz szélén, ahol a buborékoktól olyan volt a part, mintha ezüst gyöngyökkel rakták volna végig.

-Minden olyan szép, hogy szebb már nem is lehetne! -lelkendezett a kakukk. A vízrehajló fűzfalombok, a lila gyufavirágok sokasága a parton és a vízből kicsillanó napsugarak. Ha rásütött a nap a szivárvány minden színében ragyogott. Megfordult a kakukk, hogy beszéljen erről a cickánnyal, az azonban észrevétlenül eltűnt mellőle. Míg a kakukk a napfelkeltében gyönyörködött, az a földalatti lakásában már jóízűen lakmározott a füstölt halból, amelyet irigységében nem akart megosztani a kakukkal.

-Hová tűnhetett?-aggodalmaskodott a kakukk. Csak nem esett a vízbe? De a csobbanást meghallotta volna. Különben is a cickányok kiváló úszók. Bizonyára elköszönt tőlem, mielőtt elment, csak nem vettem észre. Ebben megnyugodva a kakukk lefelé nézett kíváncsian, hogy ott mi szépet lát…

Nagy megrökönyödésére egy rozzant viskót pillantott meg, egy olyan csúnyát, hogy aki ránézett menten elfelejtette a világ minden szépségét. És a csúf viskó ajtaja nyikorogva kitárult, egy boszorka lépett ki rajta. Hozzá képest a viskó tündérpalotának látszott, mert a banya olyan csúnya volt, hogy a kakukk annyira megijedt tőle, hogy gyorsan egy bokor mélyébe rejtőzött, ott húzta meg magát. A boszorka egy fához bicegett és táblát szegezett a törzsére. Amikor visszament a viskójába a kakukk kíváncsian olvasta el a táblára írt szöveget:

A Trilla kakukkosóra versenyen és a kakukkfutáson való induláshoz kakukkot keresek. Szállás, élelem biztosítva, naponta friss madártojás, a gazdag jutalom nem marad el…eddig jutott a kakukk az olvasásban, mert a többit eltakarta egy ág.

-Mit csináljak?-töprengett a kakukk, mert még mindig halkan kucorogott a fák között, de szárnyai sötét árnyakat vetettek a holdfényben, így attól félt, hogy arról egy kánya vagy egy sólyom könnyen felismerheti.

-Jelentkezzek? Ezt kell csinálnom!-döntötte el,-és különben is a banyánál legalább kivárom a nyarat. Először csak egy tompa kucorgást hallatott, majd hirtelen felreppent. Szemei a holdfényben ragyogtak, amikor megszólalt: -Kakukk, kakukk! Jó híreket hozok! A boszorka vaksin körülnézve kérdezte:

-Merre vagy aranyoskám?

-Itt vagyok!-kakkukolta a kakukk. A banya izgatottan oda botorkált, félrehajtotta a bokor ágait, és amikor meglátta a kakukkot elvigyorodott örömében. Lehajolt hozzá, közben a dereka élesen megnyikordult.

-Gyere velem, bemutatlak a férjemnek, az órásmesternek. Azzal elindult a kunyhó felé. Órásmester? Ezt hallván a kakukk már kicsit félve követte a banyát a viskóba. Mert hallott már olyan órásmesterről, aki élő kakukkot tett a kakukkos órába, hogy azzal nyerje meg a kakukkos óra világversenyt. És balsejtelmét csak fokozta, hogy a viskó belülről még ijesztőbben nézett ki, mint kívülről, a polcokon nagy összevisszaságban mindenféle holmi hevert: békabőr kesztyűk, esőcsináló köpönyeg, gyomirtó papucs, bagolytollból kötött seprűcske, csigahéj nyaklánc, hernyómintás zsebkendő. A legutóbbiról a hernyókat elfogadta volna, de élőben.

A falon egy kakukkos óra a hím kakukk durva, ismétlődő hívását utánozta. A kakukkos órában egy mechanikus madár volt, a közönséges kakukk hívását imitáló fújtatóval és sípokkal felszerelve.

-Amióta berepültél úgy érzem, mintha máris beköszöntött volna a nyár! Meghoztad a jó időt kakukk madár! Pedig nem rajongok a fajtádért!

-Akkor miért hívtál?

-Mert kellesz a kakukk vadászathoz, meg a fiókáid is! És tudom, hogy cirka két hét alatt kikelnek! Szóval áruld el, hogy hova potyogtattad a tojásaidat?

-Miféle vadászathoz?-szólalt meg ijedten a kakukk. A hirdetés kakukkfutó versenyről és énekversenyről szólt! Nem az én vadászatomról!

-Te ostoba bolond, -és még a libákra mondják, hogy buták,- hát nem tudod, hogy minden évben április 13-án kakukk vadászatot rendezünk, amin te leszel a jutalom?

-És a kakukkfutás elmarad?

-Majd futhatsz a sólyom meg a kánya elöl. Őket azonnal utánad eresztjük! Hahaha és öblös hangon felnevetett az órásmester! A kakukk hiába próbált elmenekülni, elkapták és kalickába zárták szegény, hiszékeny madarat. Leszállt az éj. A rozzant viskóban hangosan és elégedetten horkolt az órásmester meg a gonosz banya. A kakukk persze nem tudott elaludni, és hiába próbálta a csőrével kinyitni a kalicka ajtaját. Ekkor megjelent előtte Hermia tündér, akinek a kakukk volt a kedvenc madara, és így szólt hozzá: -Egyet se búsulj kakukk madár, megleckéztetjük a gonosz órásmestert meg a feleségét, akik Kacatváriék megbízásából a kakukk vadászat során a fiatal versenyzőket minden évben átverik, erdőről erdőre vezetik, azt mondván, hogy az újonnan érkezett tavaszi kakukkokat kövessék, de szándékosan mindig túl korán rendezik meg a versenyt ahhoz, hogy a madarakat megtalálják. Így a később született kakukkokat ők fogják el és bezárják a kakukkos órába. Ezért nyeri meg évről-évre a versenyt az órásmester.

Hallgass ide, most készítek nekik egy nyúlós, vajas süteményt, egy puha, olvadékony és ellenállhatatlanul ragacsos zöld színűt, de te ne egyél belőle, mert ha csak megszagolod, megrészegülsz tőle. Viszont az órásmestert és a banyát az elfogyasztása után kellemes, szinte varázslatos érzés fogja majd el. Amikor reggel felkelnek, ezt a zöld süteményt látják meg először, megkóstolják, és utána azt hiszik, hogy mivel hasonlítasz a karvalyhoz, nem is kakukk vagy, hanem egy karvaly és elengednek. Ezen kívül felruházlak még azzal a képességgel, hogy egy tomboló tavaszi vihart tudjál előidézni. És a gonosz házaspárt repítsd el hozzám, Tündérországba, ahol, ha rosszat kívánnak, pont az ellenkezője történik!

És így is lett. Reggel, épp hogy csak felvirradt, a házaspár orrát valami ellenállhatatlanul finom illat csapta meg. Csak úgy hívogatta őket az asztalhoz! Hm, ezt te sütötted kakukk?-gúnyolódtak a kakukkon. Majd egymással versengve, kéjelegve befalták az édes süteményt, de aztán a szájuk összeragadt. Ekkor a kakukk megszólalt, énekével nagy vihart kavart, ami elrepítette a két gonosztevőt Tündérországba. Ott aztán, ha gonoszkodni akartak, újra összeragadt a szájuk. Ráadásul büntetésből egy kakukkos óra lógott a szobájuk falán, s ők meg ha csak meghallották a kakukk hangját, menten hideglelést kaptak. Így leckéztette meg a kakukk a gonosz házaspárt, amiért bolondnak nézték és kakukkos órát akartak csinálni belőle.