A cukorház készítő testvérpár

A cukorház készítő testvérpár.

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy festői kis faluban, dombok és buja erdők között egy testvérpár, Jakab és Jolánta. A családjuk szegény volt, az édesanyjuk hamar meghalt, az édesapjuk mostohát hozott a házhoz, aki kegyetlenül bánt velük. Állandóan szidta őket, és alig adott nekik enni, így rendszerint éhesen feküdtek le esténként. A testvérek olyankor édesanyjuk almássüteményéről álmodoztak és már a felidézésétől is jól laktak.

Egy hűvös téli estén, amikor az ablakuk előtt hópelyhek táncoltak, Jakab és Jolánta összebújtak vékony takarójuk alatt. A gyomruk szokás szerint korgott az éhségtől. Hiába panaszkodtak az édesapjuknak, hogy a mostohájuk alig ad nekik enni, a férfi a békesség kedvéért csak türelemre intette őket.

Valamit tenni kell!-fogadkozott Jolánta az egyik éjjel, és másnap, amikor Jakabbal a piacra ment áruért, egy új pékárust fedezett fel, egy asszonyt, aki csodálatos nyalánkságokat árult. Pl. egy kis házat, ami teljes egészében cukorból készült -a falak borsmenta rudakból, a tető csokoládécsempékből, az ablakok pedig pörkölt cukorból voltak. A karamell és az édesgyökér illata szállt a levegőben, és úgy vonzotta magához az éhes lelkeket, mint lepke a lángot. De Jakabnak és Jolántának nem volt pénze édességre. Az asszony azonban, amikor meglátta, hogy a testvérek mennyire ácsingóznak, megajándékozta őket egy-egy mézes puszedlivel. A gyerekek egy harapásra eltüntették, még a morzsákat is felcsipegették. Nem tudták azonban, hogy ezek a puszedlik varázserővel bírnak, mert, aki csak egyszer is megkóstolta, az mérhetetlen vágyat érzett arra, hogy újra meg újra ehessen belőlük.

"Keressük meg az erdei cukorkaházat!-suttogta Jolánta Jakabnak aznap este. "Talán oda költözhetünk, beállhatunk a pékasszonysághoz dolgozni, ezzel véget vethetnénk az éhezésnek."–mondta, mivel a piaci kofák pletykáiból megtudta, hogy a cukorka árus asszony műhelye és háza az erdő mélyén van elrejtve.

Jakab, aki gyakorlatias volt, eleinte habozott. "De hogyan fogjuk megtalálni az utat? Az erdő hatalmas, és eltévedhetünk. Aztán meg hideg, télies az idő, felfalnak minket a farkasok.”

Jolánta erre csak legyintett és a következőket mondta. "Van egy tervem. Holnap, amikor magasan jár a hold, elmegyünk megkeresni azt a bizonyos házat az erdőben."

És így is lett. Másnap, amikor feljött a hold, Jakab és Jolánta elindult. Sűrű bozótosokon, csobogó patakokon át vezetett az útjuk, meg mohával borított dombokon keresztül. De amikor minden lépésük után egyre erősebben érezték az édes illatot a levegőben, már tudták, hogy jó helyen járnak. Végül megpillantottak egy csodálatos házat, ami színtiszta cukorból és süteményből készült. Nem hittek a szemüknek, hogy létezik ilyen. A cukorház élénk színei csak úgy tündököltek a hóban. Az ablakok gyémántként csillogtak, és a kémény vattacukorfüstöt fújt.

Jakab és Jolánta odarohant az ajtóhoz, amely mézeskalácsból készült, és bekopogtak. Meglepetésükre az ajtó kinyílt, és egy kedves arcú lány jelent meg előttük. Piros-fehér csíkos kötényt viselt, és egy óriás nyalókás botot tartott a kezében.

"Isten hozott benneteket."–mondta búgó, hízelgő hangon. "Cicelle vagyok és az édesanyámmal miénk ez a pékműhely. Gyertek be, és lakmározzatok minden édességből, ami szem-szátoknak ingere és a szíveteknek kedves." A testvéreknek nem kellett kétszer mondani. Kézen fogták egymást és beléptek a mesés házba.

Odabent a falakat édesgyökér indák szegélyezték, a padló marcipánból volt. Jakab és Jolánta zselés kilincseket rágcsált és cukros függönyöket kóstolgatott. Kakaót kortyolgattak hozzá csokoládécsészékből, és táncoltak a mályvacukor szőnyegen.

De a cukrász műhelynek volt egy titka. Az igazi tulajdonosa, a lány anyja egy híres boszorkány volt, Bogusa, aki cukros műhelyével csalogatta magához az éhező gyerekeket, de aki egyszer megkóstolta bármelyik termékét, az többé nem tudott azok nélkül élni és kosztért, kvártélyért cserébe a boszorka a Keksz és Cukorka gyárában dolgoztatta őket. Jolánta megérezte a veszélyt, odasúgta Jakabnak, hogy: "Testvérem azonnal abba kell hagynunk a sütemények kóstolgatását, mielőtt még túl késő lesz".

"Inkább kértek püspök kenyeret?"-kérdezte tőlük ekkor Cicelle kedvesen, nehogy a gyerekek abbahagyják az evést, még mielőtt hatna a varázslat. De hiába nem kértek, már mindketten annyi finomságot ettek, hogy a sok édességtől hirtelen elálmosodtak és hamarosan boldog mosollyal az arcukon mély álomba merültek. Másnap reggel aztán Cicelle ébresztette fel őket, aki közölte velük, hogy a sok édességért cserébe, amit megettek, be kell állniuk a boszorkány cukor üzemébe, ahol házikókat kell gyártaniuk mézeskalácsból. Jakab és Jolánta úgy döntött, hogy inkább itt maradnak a Cukor boszorkánynál, mint hogy éhezzenek. Beálltak hát a többi gyerek közé és elkezdték összeállítani a mézeskalács házikókat. Jakab mandulával díszítette ki a házak falát, Jolánta cukormázat formált az ajtókra, az ablaknyílásba áttetsző, sárga cukorlapokat illesztett, az ablakkeretet pedig körülcifrázta fehér, rózsaszínű, sárga és zöld cukorkacskaringókkal. A tetőt bevonta fehér cukormázzal, hogy olyan legyen, mintha hó borítaná. A kis ház ajtaját félig nyitva hagyta, így olyan mesésnek tűnt, mint amilyet a mesekönyvekbe festenek.

Ez tényleg szépre sikerült!- ismerte el Cicelle, aki ide-oda járkált a gyerekek között, mert ellenőrizte, nehogy lustálkodjanak, hanem dolgozzanak az elfogyasztott csokoládékért cserébe.

Bútort is készíts!-adta ki a parancsot a pékboszorkány, Bogusa, amikor meglátta Jolánta remekművét. Piskóta ágyat, meg karamell asztalt, rá fehér cukormázból csipketerítőt. Úgy látom, hogy ezzel a házikóval fogunk részt venni a Cukorfesztiválon! És miközben Jolánta a bútorokkal bíbelődött, Jakab a kerítéseket vonta be a fehér cukormázzal, éppen úgy, mint a háztetőt Jolánta, aztán olvasztott cukorral a ház köré ragasztotta, a ház alapjául szolgáló piskótára.

Ez igazán ennivalóan gyönyörű!-mondta Cicelle és tapsikolt örömében.

Akkor most már hazamehetünk?-kérdezték a testvérek. Nemsokára!-válaszolta a boszorka. Még holnap át kell mennetek a cukorüzembe. És másnap épp, hogy felvirradt Jolánta és Jakab egy-egy kakaós csiga és pohár tej elfogyasztása után indultak a műhelybe, oda, ahol a nagy tömb cukrokat fűrészelt vagy darabokra vágott cukorkenyér formájában gyártották. Ez volt Bogusa boszorka legfőbb bevételének forrása. Ezekből a tömbökből kellett kisebb, formás pillangókat és virágokat kifaragnia Jolántának. De az óriási tömböt bizony nehéz volt faragni, a kislány meg is vágta a kezét, miközben a nagy tömb kockacukrot kisebb részekre akarta darabolni. Ekkor Jakab gondolt egyet és a még nedves, őrölt és szitált cukrot két rézlemez közé szorította, aztán kocka alakú üregekbe préselte, majd kiszárította. Gyönyörű, szabályos kockacukor lett a végeredmény. Bogusa boszorkány Jakab felfedezésének annyira megörült, hogy azonnal megtette a cukorüzem főmérnökévé. Jolánta meg megnyerte a Mézeskalácsház készítő hercegnője címet a Cukorfesztiválon!