Az életre kelt esernyő és a róka

Az életre kelt esernyő és a róka.

Madame Emma, Emily nevű unokájával, Párizsból, Magyarországra költözött. Senki sem tudta, hogy miért választotta ezt az országot. Miután letelepedtek, a nagymama megnyitotta az esernyő boltját Balatonfenyvesen. A bolt, melynek cégére stílusosan egy esernyő volt, a kilincse is egy réz esernyőt formált, hamarosan a kisváros fő látványosságának számított. Emma ugyanis a hagyományos esernyők mellett igazi ritkaságszámba-menőket is árult. Például szivárványszínű, 2 személyes esernyőt, 16 sávosat, duplafalút, sétapálcaként is használhatót, régimódi csipke ernyőt, pöttyös, hullámos szélűt, fodrosat, csillagos égboltosat, fényvisszaverőt, UV szűrőst, Star war fénykardnyelű esernyőt, kupola alakút, átlátszó nejlon anyagból, amely lehetővé tette, hogy a felhasználója jobban lásson, miközben az esőben jár. Nagy szélvihar esernyőket, melyek olyan erős anyagokból készültek, hogy ellenálltak az óránkénti 55 kilométer per óra sebességű szélnek is. És ha még mind ez nem elég, Emma asszony minden esernyőjéről érdekfeszítő történeteket tudott mesélni, így minden nap iskolások, és kisgyerekes szülők tódultak a boltjába, újabb történetre kiéhezve. 

És az esernyős asszonyról hamarosan mindenki megtudta, hogy a múlt és a tárgyak tiszteletének szenvedélyes megszállottja, -mert több, százéves esernyője is volt, melyeket utazásai során szerzett be, -mégis évente egyszer nagy kirakodó vásárt rendezett, hogy megszabaduljon az antik daraboktól. Mert Emma asszony hitt abban, hogyha azt az esernyőt, amelyik eléri a száz évet nem dobja ki, akkor életre kel. S ha életre kel, akkor megharagszik a tulajdonosára és jó esetben csak galibát okoz.

Csendes estéken gyakran mondogatta is Emilynek, hogy amikor a tárgyak megöregszenek, ahelyett, hogy elpusztulnának, beléjük száll egy erő, és új életre kelnek. Szerinte a leggyönyörűbb esernyői a hosszú ideig tartó használattól nem kopnak el, hanem 100 év után új formában életre kelnek.… Emíly csak bólogatott ilyenkor, de nem igazán hitte, amit a nagyanyja mondott neki. Pedig a hamarosan bekövetkező események őt igazolták.

Emma asszony kirakodó vásárára minden évben a nyári napfordulón került sor. Az eseményt mindig nagy izgalom előzte meg, mert olyankor az esernyőboltnak nem csak az árukészletében gyönyörködhettek a vásárlók, de megkóstolhatták a párizsi asszony finomabbnál-finomabb esernyő alakú, édes és sós süteményeit is. S aki csak megízlelte, elalélt a gyönyörtől. A vásárt megelőző napon Emma asszony késő este lett kész az esernyők átválogatásával, mivel katalógust vezetett minden egyes darabról, és mindegyik ernyő mellett gondosan feltűntette a származási helyét, s hogy melyik, hány éves. Emily eközben kiváló stílusérzékkel berendezte a kirakatot, kiválogatta a legszebb, virágmintás esernyőket, élő virágokból csokrot készített mindegyik mellé, amitől a kirakat szinte életre kelt…utána felment aludni a bolt emeletén lévő lakrészükbe.

Sötétség borult a kisvárosra, na meg az esernyőboltra is. Éjfél elmúlt, amikor arra tévedt egy éhes róka, barátjával, a borzzal. Az állatok eleség után kutatva, addig ügyeskedtek, míg a ház pincéjének nyitott ablakán keresztül bejutottak a boltba. Eleinte összevissza szaladgáltak a különböző helyiségekben. A róka, Silvius ennivaló helyett azonban csak pompás esernyők között találta magát. Némelyikük bambuszból vagy nádból készült, a huzatuk meg selyemszövetből; a bordáik halcsontból, a bordákat és az ernyőt összekötő rudakat a nyél alján, s végén lévő rózsa formájú gomb segítségével lehetett becsukni vagy kinyitni. Ebben a szobában őrizte Emma asszony a legrégebbi esernyőit. Még Mary Poppins papagáj foganytyús esernyője is ott lapult egy szekrényben.

Voltak persze belga, csipkés napernyők is, de a róka, mivel nem volt a művészetekben járatos, csak elment mellettük, abban a reményben, hogy talán egy egér kiugrik valamelyikből. A borz sem értett a keleti stílusú olaj-vagy papír napernyőkhöz, melyek csodás, rövid fafogantyúval voltak ellátva. Némelyiknek az ernyő csúcsáról rojtok vagy bojtok lógtak le. A legtöbb ernyő kerek volt, de voltak geometrikus formájúak is. Nagyok és kicsik, mivel Emma asszony úgy válogatta össze a portékáit, hogy mindenki pénztárcájának megfelelő bőséges választék álljon rendelkezésre. 

Így jutottak el az állatok az ázsiai ernyőkhöz, melyekre cseresznyevirágok, madarak, növények, pillangók és szitakötők voltak kézzel rájuk festve. Mindegyik egy-egy külön műalkotásnak is beillett. Nem véletlenül őrizte itt ezeket Emma asszony.

Nos, a róka, miközben az ernyők között matatott, a mellső lábával véletlenül hozzáért az egyik ilyen szépséges mintadarabhoz, és az esernyő fogantyújánál véletlenül megnyomott egy titkos gombot, mire az ernyő kinyílt. A róka a kattanás zajától ijedtében hátraugrott, de aztán miután az esernyő úgy nézett ki, mint egy nagyra nőtt gomba, újra megközelítette, körbe szimatolta, két lábra állt, a mancsába vette a nyelét és a következő dalocskát énekelte:

"Ez a gomba, de megnőtt, Hordom majd, mint esernyőt. Gombám alá beállok, kinn az esőn nem ázok."

A borz ezt hallva a róka mellé ugrott és csatlakozott az énekéhez, így ismételve a refrént:

"Vígan nézem az esőt, hordok gomba esernyőt!"

De ekkor mi történt, az ernyőből egy hosszú nyelv nyúlt ki és megnyalta mindkét állatka pofáját, a róka ijedtében kiejtette a mancsából az ernyőt, aminek a nyeléből láb lett, és pont a két halálra rémült állatka előtt állt meg. 

-Jesszusom, hát te meg ki vagy?-kérdezték tőle rémülten az állatok. 

-Az ernyő szelleme.-válaszolta az ernyő mély, dörgő hangon. És ezt követően az ernyő elkezdett pörögni, hatalmas szélvihart kavarva, a két állatka csak úgy tudott talpon maradni, hogy gyorsan egymásba kapaszkodtak. 

-Miért csinálod ezt?-kérdezte a róka, amikor az ernyő egy pillanatra megállt, mellesleg éppen úgy nézett ki, mint egy balett táncos, aki fél lábon piruettezik.

-Mert ha nem tudnátok, épp ma vagyok százéves!

-Szívből gratulálunk!-hadarta a róka. Boldog szülinapot! Ünnepeljük meg együtt.-vágták rá kicsit megnyugodva az állatok.

-Nem is tudjátok ti balgák, hogy mit jelent ez a kerek évszám!

-Miért mit?

-Hát, hogy életre kelek és mindenkit megbüntetek, aki csúnyán bánt velem.

-Ne tedd kérlek! Kegyelmezz ártatlan fejünknek, mi csak éhesek vagyunk, nem akartunk téged felkelteni 100 éves álmodból.

-Pedig megzavartatok és most aszerint cselekszem, amit megfogadtam.

-Mit drága, szép esernyőcske?-hízelgett az ernyőnek a róka.

-Hát tudjátok, amikor ötven éves lettem, úgy döntöttem, hogy az első, aki kiszemel magának, annak hű szolgája, társa leszek és szerencsét hozok neki. De újabb 25 év telt el és még mindig nem kellettem senkinek, még csak meg sem érintettek, kivéve Emma nagymama. Ekkor úgy döntöttem, hogy ha sikerül megérnem a száz évet, aki ekkor kinyitja a zárat, azt felrepítem az égbe és lepottyantom onnan. És most itt tartok! Mindjárt akkora szélvihart kavarok, hogy eltűntök az éterben…

A furfangos róka ezt hallván a következőket mondta: Tudod mit te ernyő, nem hiszem el, hogy az ernyő szelleme vagy és életre keltél!

-Miért?-kérdezett vissza az ernyő.

-Mert, nem fér a fejembe, hogy hogyan fértél el összecsukva az ernyőben.

-Megmutassam?

-Igen, kérlek, szeretném megcsodálni a tehetségedet. És az ernyő bedőlt a ravaszdi róka trükkjének, mert amikor kényelmesen elhelyezkedett az ernyőben, a róka gyorsan megnyomta a gombot, mire sikerült visszazárni bele az ernyő szellemét. A róka és a borz meg jót nevetett a szellem hiszékenységén.

-Aludj szépen még 100 évet!-vihogtak és elfeledve éhségüket vidáman táncra perdültek.

Ekkor az ernyőbe szorult szellem összecsücsörített szájjal, sipító hangon könyörögni kezdett a rókának, hogy nyissa ki. Amikor a róka megunta az ernyő siránkozását, így szólt:

-Rendben, de ha újra kiszabadítalak, akkor teljesítened kell három kívánságomat. Az ernyő megígérte, hogy így lesz. És így is történt. A róka megnyomta a gombot, az ernyő kinyílt, kibújt belőle a szellem és meghajolt a róka előtt, aztán alázatosan kérdezte, hogy mi az első kívánsága:

-Nos, te esernyő szelleme, éhes vagyok, hozz nekünk valami finom ennivalót!-

-Parancsára!-mondta az ernyő szelleme és hármat pördült, hármat fordult és pillanatok múlva a róka meg a borz elé pakolta az összes általuk szeretett finomságokat. Békákat, csigákat, csirkehúst, meg tojást…

-A második kívánságom, hogy mindig legyen sok hal a Balatonban, olyanok, amilyeneket én szeretek. És ki se kelljen fogni azokat, hanem, ha kitátom a szám a tóparton, már ugorjon is fel egy a vízből, egyenesen a pofácskámba. 

-Rendben.–mondta az ernyő szelleme és teljesítette a rókának ezt a kívánságát is. A harmadik kívánsága előtt törte a róka erősen a fejét, de amikor boldogan elvigyorodott, a borz már tudta, hogy valami igazán furfangosat eszelt ki.

És amikor az ernyő türelmetlenül megállt egy lábán a róka előtt, Silvius a következőket mondta:

-A harmadik kívánságom az, hogy legyen még három kívánságom! Ekkora pimaszság hallatán az ernyő nem bírta tovább, fogta magát és kirepült az ablakon, messze el a Balaton felett, föl az égbe. És azóta csak vihar idején jelenik meg. Szeles napokon az embereket felemeli és az égbe repíti. Vagy amikor úgy tartja kedve, aki megpillantja, az azonnal megmerevedik, földbe gyökerezik a lába és úgy marad, míg meg nem változik az idő… 

Ugye milyen nagy szerencse, hogy az ernyő szelleme inkább pajkos, csintalan volt, mint veszélyes?