A papagáj játékvezető

A papagáj játékvezető.

Léon, a nagykövet az unokaöccse focimeccsére volt hivatalos. Vincét különösen kedvelte, mert a kisfiú osztozott a nagybácsi futball rajongásában és nem csak nézni szerette, de leigazolt a Vörös Oroszlán focicsapatba is. És még volt valaki, aki élt-halt a futballért, és az nem egy személy volt, hanem a nagykövet szürke papagája. Leon, a kongói kiküldetése kapcsán kapta ajándékba az akkor 6 éves gyerek értelmi szintjén álló papagájt, Einstent.

Einstein, mint a nevéből is sejteni lehet, hihetetlen intelligens papagájjá fejlődött a nagykövetnek köszönhetően, aki rendkívül sokat bíbelődött a nevelésével. Amikor a papagáj már körülbelül ezer szóból álló szókinccsel rendelkezett, megmutatta azt is, hogy tudja a szavakat jelentésükkel összekapcsolni, aztán a már ismert szavak segítségével új neveket alkotni a tárgyakhoz, mint például a „banán” +„cseresznyére” Einstein azt mondta, hogy bannye ” vagy a „tortát” édes kerek kenyérnek nevezte.

Nagyon mulatságos volt, amikor a papagáj a kalickájában elhelyezett computeren az Amazon Echo zenei funkcióját használta fel arra, hogy szóban bemondva kérje bizonyos általa kedvelt dalok lejátszását. A nagykövet nem tudta, hogy Einstein később titokban feltette magát az internetre, ahol különböző zenékre táncolt, énekelt és a mozdulatait a ritmushoz igazította. Tanult énekhangja miatt, -amiben csak a kolibrik és az énekesmadarak szárnyalták túl,- milliós követő táborra tett szert.

A következő fejlődési fokozat az volt, hogy Einstein az emberi hangokat az azokat létrehozó emberek arcához kezdte társítani. Ekkor már a nagykövet tudós barátai is felfigyeltek Einstein rendkívüli intelligenciájára, nem beszélve hangutánzó képességére. 

Mivel a papagájoknál a tanulás nagy részét a játék teszi ki; Einstein Sylvette-el és D’Artagnannal csodás triót alkotott, a papagáj sokszor megtréfálta állatbarátait, hogy például más, ragadozó madarakat utánzott, vagy a nagykövet hangján szólalt meg.

Mondhatnánk, hogy miután Einstein intelligens felnőtt papagájjá érett nagy örömet szerzett a nagykövetnek, de néha olyan önhitt volt, hogy a nagykövetet madárként kezelte, magát meg a főnökének hitte. Iszonyúan makacs is tudott lenni, ha nem az történt, amit ő akart, olyankor méltó volt az őrült papagáj névre, -mert hangos rikácsolásba kezdett, ide-oda ringatózott, aztán a tollait tépdeste, és ha még mindig ellentmondtak neki szándékosan nekirepült az ablaknak, és addig csinálta mindezt, amíg agyrázkódást nem kapott, az üvegtáblának ütközés következtében. 

Hát egy szombati napon is dührohamot kapott, amikor a nagykövet közölte vele, hogy nem viszi magával a hétvégi sorsdöntő focimeccsre, amiben Vincéék, Vörös Oroszlán csapata az angol, Háromlevelű Lóhere ellen a továbbjutásért küzdött. A nagykövet attól félt, hogy Einstein hangutánzó képességeit felhasználva megzavarná a meccs kimenetelét. 

Sylvette és D’Artagnan feladata volt, hogy ellenőrizzék a kalickáját, amibe a nagykövet kénytelen volt bezárni Einsteint indulása előtt, nehogy utánuk menjen. De egy olyan papagájnak, aki rejtvényeket oldott meg, fél perc alatt szétszedett egy ördöglakatot, a kalicka kinyitása gyerekjáték volt, mindössze 3 percébe került és máris a nagykövet után repült.

Mindeközben sok ezer néző gyűlt össze a stadionban. Olyan nagy volt a tolongás, hogy a rendőrségnek le kellett zárnia a pályához vezető utat. Minden aznapra meghirdetett sporteseményt lemondtak, mert mindenki látni akarta az év mérkőzését, na meg hogy megtudja, hogy ki kapja az idén az aranylabdát.

Míg az edző kint a tribün előtt tárgyalt a bíróval és a játékvezetővel, a papagáj egyenesen a fiúk öltözőjébe repült és a következőket rikácsolta:

„Fiúk! Már tudjátok, hogy kell egy labdát a levegőből „levenni”, középre játszani, mint kell cselezni, passzolni, álló helyzetből és futásból. Egyáltalában mindent tudtok, amit egy igazi labdarúgónak tudnia kell. Isten a tanúm, hogy még a legjobb csapatot is megveritek!” A fiúk hangosan felnyerítettek Einstein szavait hallva, mert az edzőjük hangját utánozva szinte szó szerint az edzőt idézte. Tetszett nekik a dolog! Segített legyőzni a meccs előtti idegességüket. A papagáj a vidámabbakra rászólt, hogy: 

„Nem röhögni!” Éppen olyan hangsúllyal, ahogy az edző tette, amikor rendre utasította őket. Újabb röhögés volt rá a válasz. És Einstein zavartalanul folytatta a „szentbeszédet”:

„Én mindenre megtanítottalak benneteket, a legjobb tudásomat adtam. De hogy az élre kerüljetek, azért magatoknak kell megküzdeni. Mutassátok meg az ellenfélnek, hogy mit tudtok! Nézzétek Theó orrát!" A játékosok valamennyien a Theó nevű játékosra pillantottak, aki a sarkáig elvörösödött. De az orrán semmi különöset nem fedeztek fel.

„Nézzétek csak jól meg! Ugye, hogy fenn hordja? Azért, mert benyomott három gólt a múlt heti mérkőzésen. És ti, többiek, pontosan ugyanígy viselkedtek. Miért? Mert megnyertétek az első osztályú bajnokságot! Szép! Ti vagytok az ország legjobb csapata? Igen. No és? Ezzel már elégedettek vagytok? Azt hiszitek talán, hogy most már életetek végéig pihenhettek? Nagyon tévedtek. Az embernek (mondja egy papagáj) mindig feljebb és feljebb kell törnie. Aki odahaza bajnok, annak a világbajnokságra kell törekednie. Ma harcképtelenné tesszük az ellenfelet!"

IGEN!–Így lesz!-üvöltötték teli torokból a Vörös Oroszlán játékosai és kirohantak a stadionba. Az edzőt, aki éppen ekkor lépett be, hogy megtartsa a meccs előtti szokásos buzdító-szentbeszédjét, gyengéden félrelökték és kizúdultak a pályára. Az meg nem értette, hogy most mi van. A papagáj is kirepült és elfoglalta helyét egy villanypóznán, ahonnan jól belátta az egész focipályát. A himnuszok elhangzása után a bíró belefújt a sípjába és megkezdődött a meccs.

„Először a két összekötőt és a középfedezetet kell elintézni!"- üvöltötte Einstein. A játékosok azt hitték, hogy ezt az igazi edzőjük mondja és így is cselekedtek. „A két szélsőt és az egyik hátvédet készítsék ki! Vigyázz ofszájdba kerülünk!” Aztán Einstein átrepült az ellenfél csapatához és ott meg az ő edzőjük hangját utánozva adott nekik rossz tanácsokat. Aztán visszarepült a saját csapatához és azt üvöltötte, hogy:„Bénítsátok meg az összekötőket és a középfedezetet. Ha helyzet van fütyülni kezdem a himnuszunkat, és ti tudni fogjátok, hogy a két szélsőt és az egyik hátvédet kell kinyírni. Most pedig tegyük a középső vonalat harcképtelenné.” A játékvezető teljesen megzavarodott. A bíró percenként mutatta fel a piros cédulát, büntető rúgásokat megítélve. És a játékosok követték a papagáj utasítását:

„Balhátvéd a jobbszélsőnek passzold a labdát, jobbhátvéd a balszélsőnek és a szélsők egymásnak. Igen!”

És az ellenfél csak a kapu előtt jutott játékhoz. Ennek az volt a következménye, hogy a tíz ellenfél játékos, őrült spanyolok módjára, előbb jobbra, aztán balra futott, de még mielőtt elérték volna a Vörös Oroszlánok egyik játékosát, akinél éppen a labda volt, sss hrrrr! –balra a fejük fölött a játéktér másik oldalára szállt, ahol senki sem volt az ellenfél játékosai közül. És mielőtt még körülnézhettek volna, a labda berepült a hálóba: először, mindjárt utána másodszor, harmadszor, negyedszer! A közönség tombolt!

Ekkor Theó, a középcsatár a jobbösszekötőhöz juttatta a labdát. Einstein azt rikácsolta, hogy: „Támadd meg az ellenfelet!” A meccset közvetítő riporter teljesen összezavarodott az egymást követő villámgyors események láttán és a következőket üvöltötte a mikrofonba: „Az összekötő átadja a labdát a jobbszélsőnek. Az ellenfél támadósora közben előrefut, Vince, a Vörös Oroszlán csapat jobb hátvédje, halad elöl a csatárai között. A Háromlevelű Lóhere most utoléri a szélsőt, és megszerzi a labdát. Halló, nem, nem, kedves nézőink a fene tudja, hogyan csinálta a játékos, de megtartotta a labdát. Theó avörös Oroszlán Ronaldója, segítségére siet. Lövés, a labda az egész pályát keresztezve a balszélsőhöz repül. Ragyogó összjáték a jobbhátvéd és fedezetsor között! Eszeveszett iramú száguldás a bal oldalvonal mentén. Ki lesz a gyorsabb? A Vörös Oroszlánok kistermetű szélsője elérte a labdát. Előre, Háromlevelű Lóhere, gyerünk Bert! Már késő! Középre adás. Túl magas. A labda gyomormagasságban repül. A balösszekötő és a középcsatár elvétik. A balhátvéd Jerry felemeli a lábát. Honnan bukkant elő egyszerre a jobbfedezet? Visszaadja a labdát a balösszekötőnek. Na most! Késő! Már átjátszották. Az istenit neki!

Most ez gól volt?-kérdezte az angol csapat kommentátora értetlenkedve.

Mit kérdez? Hát persze! Nem látja, hogy a labda a hálóban van? Úristen micsoda bombalövés volt! 

És ekkor Einstein skandálva elkezdte énekelni, hogy: 

Szegény kapus, ne fáradj,

hiába védesz te jól:

kapura száll a labda, 

és benne a góóóóóól, a góóóóól!!

És ezzel a fergeteges góllal véget ért a meccs, a Vörös Oroszlánok 13:0-ra legyőzte a Háromlevelű Lóhere angol csapatot!

Jó volt fiúk!-gratulált ezúttal az igazi edző, aki eleinte dühöngött, hogy egy papagáj irányítására hallgattak a játékosai, de a győzelem után elhatározta, hogy a csapat logójához hozzáteszik a papagáj sziluettjét. Ettől kezdve ő lesz a kabalájuk. A nagykövet fütyült Einsteinnek, aki lehajtott fejjel és ezúttal csendesen, bűnbánóan ült a nagykövet vállán, éppen úgy viselkedett, mint egy gyerek, akit leszidtak, mert valami rosszat csinált. 

„Legközelebb magammal hozlak a meccsre, de ígérd meg, hogy csendben fogsz ülni velem a tribünön!-intézte Eisnstenhez dorgáló szavait a nagykövet.

„Legközelebb magammal hozlak a meccsre, de ígérd meg, hogy csendben fogsz ülni velem a tribünön.”-ismételte a papagáj a nagykövet szavait! Sylvette-ből és D’Artagnanból kitört a röhögés.