A hóvirágok és a Tél királynő

A hóvirágok és a Tél királynő.

Amikor beköszöntött a tél, mint minden évben a Tél királynő vette át az uralmat. Az a hír járta róla, hogy ő volt az, aki számos hegyet és dombot hozott létre a világban, amelyek akkor keletkeztek, amikor a Földön járva köveket ejtett ki a kosarából. Mások szerint szándékosan építette a hegyeket, hogy azok a lépcsőfokai legyenek. A hegyek és völgyek megformálásához mindig kalapácsot hordott a zsákjában, és azt terjesztette magáról, hogy ő az összes istennő és isten anyja. Óriás termete, fehér haja, sötétkék bőre, éles, harsány hangja, rideg tekintete miatt féltek tőle az emberek. Főleg azután, miután a szolgálatába állította a Viharboszorkányokat, akik a természet elemi erőit birtokolták, és nagy szerepet játszottak a tavaszi szélviharok keletkezésében.

A Tél királynő a telet mindig azzal köszöntötte, hogy kimosta gigantikus méretű takaróját. Ez a munka három napig tartott, és ez alatt az idő alatt a Vihar boszorkányok üvöltését hallani lehetett több kilométeres körzetben is. Amikor Tél királynő végre befejezte a mosást, a leple tiszta, fehér lett, megrázta, melynek következtében hó borította be a földet. Aztán meglátogatta a falvakban a gazdákat, az elsőt, aki befejezte a gabona betakarítását, megnézte, hogyan készít boglyát, a termés utolsó kévéjéből, ezt minden évben személyesen ellenőrizte. A boglyát ezután annak a földjére dobták, aki még nem fejezte be a gabona betakarítását. Az utolsóként befejező gazdára hárult a felelősség, hogy a következő évben befogadja és gondozza a boglyát, ami azzal járt, hogy egész télen el kellett szállásolnia és etetnie a Tél királynőt. Kemény volt a verseny a gazdák között, azért, hogy ne kelljen befogadni az asszonyt, mert hatalmas étvágya miatt a „boldog” szerencsést kiette a vagyonából, és ahol a botjával megérintette a földet ott minden megfagyott, így akihez beszállásolta magát, annak sokáig kellett várnia a vetéssel.

Élt a Tél királynő egyik országában egy fiatal lány, akit Flórának hívtak. Jószívű teremtés volt, mindenki szerette, aki ismerte. A zord hideg és a végtelen hó ellenére is mindig vidám és reménykedő maradt, mert tudta, hogy a fagyos tél után minden évben beköszönt a Tavasz. Egy szokatlanul hideg évben a Tél királynő éppen az ő házukat választotta ki szállásául. Persze Flóra szülei nem repestek az örömtől, mert még több munkát rótt rájuk, és mindig a nyomukban járt, megnehezítve az életüket. Így érthető, hogy alig várták már, hogy beköszöntsön a Tavasz. De csak nem akart érkezni.

Az egyik nap, miközben Flóra az erdőben rőzsét gyűjtött, egy kiáltást hallott. Vékony, elhaló hangon valaki a következőket mondta: „Megdermedtem a hidegtől, és a sérült lábammal képtelen vagyok visszatalálni az otthonomba.” És Flóra hamarosan megpillantotta a hang tulajdonosát, egy az évszakhoz képest lengén öltözött fiatal nőt, aki egy farkascsapdába esett. Gyorsan odaszaladt hozzá, a sálját a nyaka köré tekerte, hogy megvédje a fagyos széltől. Kiszabadította a lábát a csapda fogságából. Majd azt mondta neki, hogy: "Elviszlek a házunkba, bekötözöm a sebedet. Jut neked is elég étel és addig maradhatsz nálunk, amíg újra lábra nem tudsz állni. És a fiatal nő Flórára támaszkodva vele tartott.

A lány kedvességének és gondozásának köszönhetően aztán, Napsugár, mert ez volt a neve a fiatal nőnek, pár nap múlva meggyógyult.

"Lassan útra kelnék!"–közölte Flórával egy reggel Napsugár.

"Ne siess, még tombol a hideg odakint!"-válaszolta Flóra.

"De mennem kell, mert már nagyon vár a népem, na meg nem akarnék találkozni az óriás asszonnyal, mert tudom, hogy ő állított nekem csapdát, az ős ellenségem!

"Ő még pár napig biztosan nem tér vissza, mert szarvasokat terelget."-győzködte Flóra Napsugarat, aki szívesen töltötte az idejét a fiatal nő társaságában.

"De ha sokáig időzik nálatok, annál tovább tart a tél."

"Ez igaz, mert láttam a minap, hogy ahol a botjával megérintette a földet, ott minden megfagyott." De Flóra tovább könyörgött Napsugárnak, hogy maradjon még. Ekkor Napsugár felfedte valódi kilétét, és elmondta, hogy ő a Tavasz Tündére. "A Tündérdombon lakom, ott van az otthonom."

"Hogy hogy ezt eddig nem tudtam?" –csodálkozott Flóra.

„Mert az emberek nem mernek odáig merészkedni. Azt hiszik, hogy misztikus lények lakják, nem pusztán szeszélyes tündérek, hanem a természet körforgását befolyásoló hatalmasok. Azt terjesztik róluk, hogy ők irányítják a Föld, különösen az évszakok változását, amelyek létfontosságúak az élet és a termékenység szempontjából."

"Amúgy meg a hóvirágok királynője, Galanthusz megsúgta nekem, hogy a Tél királynő bosszút esküdött ellenem és egy barlangba akar zárni, hogy tovább tartson a tél, ne tudjam megolvasztani a havat és virágba borítani a természetet."

"Kérlek hát, hogy nézd meg a domoldalon, hogy a Tél királynő gyűjti-e a tűzifát, mert ha azt akarja, hogy a tél még egy jó ideig tartson, gondoskodik róla, hogy február második napján derűs és napos idő legyen, hogy még sok tűzifát fel tudjon halmozni.” S miközben ezeket mondta Napsugár, kinézett az ablakon, ekkor meglátott egy óriási madarat arra repülni.

"Ez ő!"-kiáltott fel rémülten.

"Kicsoda?"

"Hát a Tél királynő, csak madár alakot öltött magára. Nem látod, hogy a botját tarja a csőrében?"

"Hogy tudnék neked segíteni?"-kérdezte Flóra.

"Szólj a szüleidnek, hogy rendezzenek tavaszváró ünnepet, főzzék meg az óriás asszony kedvenc ételét, s amikor jóllakott, kínálják meg jóféle borral, amitől majd elálmosodik. Én meg ez alatt előhívom az erdőből a mormotákat, a kígyókat és a borzokat, kicsalogatom őket téli odújukból."

És amikor az óriás madár eltűnt a horizonton a Tavasz Tündére kiment a ház elé, összehívta az állatokat: A kígyó kijön a lyukból Brigitta napján, s azután azt kívánom, hogy ne essen több hó a föld sík felszínén.

Ezután meglengette a pálcáját és a következőképpen folytatta Flóra felé fordulva: Tegyél egy kis napsütést a tenyeredbe és menj az erdőbe! Indulj szembe a széllel! Nézz fel, ott ragyog fenn a Nap, és énekeld, hogy érjen véget a végtelen tél, térjen vissza a tavasz a földre.

És megtörtént a csoda. A hó olvadni kezdett, a levegő melegebb lett, és apró fehér virágok kezdtek nyílni, ahová Flóra csak lépett. Ezek a finom, hócseppekre emlékeztető virágok voltak a hóvirágok. A tavasz beköszöntével a földet ismét öröm és melegség töltötte be.

És mi történt a Tél királynővel? Május elseje napján kővé vált. Aztán az év leghosszabb éjszakáján az uralkodása véget ért, ekkor kőbörtönéből kilépve meglátogatta az Ifjúság kútját, és miután ivott annak varázslatos vizéből, napról napra fiatalabb lett. November elsején aztán ismét visszatért a földre ember formájában, hogy a téli hónapok felett uralkodjon.

És mi történt Flórával, a Tavasz tündérrel való találkozása után? Nos, a leánynak lett egy hatalmas kertje, ahol a Tavasz tündérnek köszönhetően rengeteg féle hóvirág nyílt. Csodájára jártak a világ minden tájáról. És Flórát minden évben egy erős, izgatott érzés fogta el, amikor ezek a meseszép virágok kidugták fejüket a hó alól. És azóta minden évben, amikor Flóra meghallja a Tavasz Tündér csilingelő hangját, tudja, hogy vége a télnek!