Gót fesztivál a Mocsári banya birodalmában


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Csimbi, a hercegláposi, Szent Bonifác templom orgona művésze aznap, péntek 17-én elindult, hogy egy hétvégi esküvőre begyakorolja Mendelsson nászindulóját. Ezúttal is a kis, erdei utat választotta, amit annyira szeretett. De most nem csodálta meg a pipacsmezőt, amit a szél lágyan simogatott, nem vette észre az onnan kikukucskáló őzikét sem, mert teljesen elmerült az aznapi teendőinek a végig gondolásában. Így azt sem vette észre, hogy egy feketeruhás, imakönyvet olvasó nő, nyakában egy hatalmas kereszttel, a nyomába eredt. A nagyobb baj az volt, hogy ez a nő, Tihána, a gonosz, Mocsári banya lánya volt, aki Csimbit egészen a templomig követte. Ott aztán leült egy szobor mellé a lépcsőre és turistának álcázva magát, egy túlméretezett napszemüvegben, meg egy virágos ponchóban úgy tett, mintha a hippi korszakból itt ragadt őskövület lenne. Az álca jól sikerült, mert Csimbi valóban nem vette észre a lányt, amikor felment a templom lépcsőn. Az orgonista a Szent Bonifác kápolnába lépve pár szót váltott a Luchinó nevű olasz sekrestyéssel, aki szintén az esküvői előkészületek miatt tüsténkedett ott. De még mielőtt a kis kápolnán keresztül felment volna a karzatra, gyertyát gyújtott Szent Jácint szobra előtt. Ezt a műveletet sohasem mulasztotta el, mert a 12 éves korában mártírhalált halt Szent Jácintot az évek során szinte családtagnak tekintette. A kisfiú bebalzsamozott testét itt őrizték a templomban, egy üvegkoporsóban. A gyertyagyújtás után Csimbi felment a karzatra és azonnal belekezdett a nászindulóba, a sekrestyés meg élvezettel hallgatta odalent, s miközben Csimbi zongorázott, maga elé képzelte a szerelmeseket, a mesterembereket, az athéni udvart, egyszóval az egész operát. Úgy, körülbelül egy óra múlva, amikor Csimbi úgy érezte, hogy már kellőképpen begyakorolta a műsorszámokat, felállt, összepakolta a kottáit és ezúttal a kijárathoz közelebb eső csigalépcsőn akart távozni a templomból. Hogy véletlen volt-e vagy sem, nem tudni, de éppen delet harangoztak a toronyban, amikor Csimbi szertartásosan az oltár felé fordult, és keresztet vetett. Ekkor a nap egy sugara, a templom törött ablakán keresztül a drágakövekkel kirakott Szent Jácint koronán állapodott meg. Az egész jelenség olyan földöntúlinak tűnt, hogy Csimbi a látványtól mozdulatlanná merevedett. Nem csoda hát, ha a pillanat bűvöletében azt sem vette észre, amikor a templomban elmozdult Szent Hedwig sírköve és alóla az édesanyja, Pirkó tündér mászott ki.

-„Hazafelé indulsz?“-szólalt meg ekkor a háta mögött Luchino. Csimbi, aki azonban a látványtól még mindig transzban volt, úgy megijedt, hogy egy nagyot sikított. Végül Luchinóval együtt távozott a templomból. A Mocsári boszorka lánya, aki ugyebár, már több, mint egy órája pontosan erre a pillanatra várt, ezúttal rongyokba bugyolált koldusként kéregetett a templom lépcsőjén. És úgy történt minden, ahogy előre sejtette. Amikor Csimbi meglátta, megsajnálta, és a táskájába nyúlt aprópénz után. Tihána kihasználva a helyzetet gyorsan előkapott egy zacskót a ruhája ujjából, s amikor Csimbi a papírpoharába akarta dobni a pénzt, hirtelen felegyenesedett és az orgonista szemébe szórt egy kevés mocsári liliom és szarvas vipera főzetéből készült port. Ezt követően Csimbi  hátra tántorodott, s ha a mögötte álló Luchino el nem kapja, lezuhant volna a lépcsőn. Csimbi szeme először káprázni kezdett, majd mindkét füle csengett. De Luchinó is megszédült, mert a varázsporból neki is bőven kijutott.

-„Annál jobb!“-kurjantott egyet örömében Tihána-„Két legyet egycsapásra!“. A most már szintén botladozó Luchino a lépcső korlátjára támaszkodva csak annyit tudott kinyögni, hogy:-„Éreztem, hogy ma valami borzalmas dolog fog történni, mert péntek tizenhetedike van!“-Olaszországban ugyanis nem péntek tizenharmadika számít szerencsétlen napnak, hanem 17-e. Ezért nincsenek a szállodákban 17-es szobák, az olasz repülőjáratokon 17-es ülés, az épületekben 17. emelet.

Nos, Tihána, az áldozatait, gyorsan, még mielőtt bárki észrevehette volna, a mocsaras ingovány felé terelte. Csak akkor lassította le a lépteit, amikor már kellő távolságban voltak a templomtól, de ekkor a Medvetalp mező veszélyes területéhez érkeztek. Azért volt veszélyes és tiltott ez a zóna, mert a fa magasságúra nőtt, esernyős virágok, olyan édes, bódító illatot árasztottak, hogy még az arra repülő rovarok is megszédültek tőle. Csimbire és Luchinóra, na meg a boszorka lányra azonban a varázspor miatt nem voltak semmiféle hatással. Majd elfelejtettem megemlíteni, hogy Tihána bármilyen nagytudású médium volt, mégsem vette észre, hogy Pirkó tündér is utánuk eredt, igaz, hogy szellemnek álcázva magát, ő viszont az illattól kissé szédelegve lebegett utánuk. Csimbi és Luchino tősgyökeres hercegláposi lakosok voltak, ennek ellenére halványlila fogalmuk sem volt arról, hogy merre járhatnak, mint ahogy azt sem tudták, hogy a Mocsári banya birodalmába egy fekete fahídon keresztül lehet bejutni. De amikor a hídon átmentek, úgy érezték magukat, mintha egy idegen bolygóra kerültek volna, mert a sekély, mocsaras völgyet, sűrű, buja növénytakaró fedte, s néhol egybefüggő, mozdulatlan víztükör tette a vidéket még sejtelmesebbé.

-„Micsoda hátborzongató erdő ez, bosszankodott Luchino, amikor a bakancsát minduntalan a mocsárból kellett kirángatnia. Tihánának viszont Csimbi topánkájának cuppogása miatt hátra sem kellett néznie, hogy követi-e, vagy sem, csak akkor ellenőrizte a foglyokat, amikor irányt változtattak, ilyenkor Pirkó, hogy észre ne vegyék, gyorsan a mocsár fölé repült, lidércfénynek álcázva magát, ott világított. Így haladtak egyre beljebb az ingoványba, amíg egy hatalmas tölgyfához nem értek. Egy fekete harkály kopácsolt rajta olyan erővel, hogy majdnem beletört a csőre. Kiderült, hogy ennek a fának az odván keresztül lehetett bejutni a Mocsári banya birodalmába. A kihalt mocsárvidék után Csimbi és Luchinó legnagyobb meglepetésére egy forgalmas nagyvárosban találták magukat. Ami furcsa volt, hogy minden épület feketére volt festve, azon kívül az utcákon az emberek is talpig feketében sétafikáltak. A város összes boltjában, a kirakatokban is minden fekete színű volt, de még az újságok is fekete papírra voltak nyomtatva.

-„Hol vagyunk?”-kérdezte Csimbi megrettenve a sok feketeség láttán,-mire Tihána kurtán-furcsán csak annyit mondott, hogy: -„Gótikánában drágám, és azért hoztalak ide titeket, mert ma kezdődik a háromnapos Gót fesztivál. Mondjuk rá, hogy ez az igazság!"-tette hozzá gonosz arckifejezéssel.

Ekkor artikulátlan hangú üvöltözéseket hallottak, majd azt követően egy fekete ruhás tömeget láttak, akik egy félelmetes sebességgel száguldó szellemvasúton zuhantak le a mélybe. De Tihána nem hagyott időt nekik a szörnyülködésre, mert ezúttal egy vásárcsarnok felé vette az irányt. Amikor a bejárathoz értek, belépőjegy gyanánt felmutatta a sárga, mocsári szeder kartetoválását, mire a jegyszedő, egy ázsiai külsejű férfi, krizantém sprével fújta körbe az idegeneket. Csimbit és Luchinót olyan váratlanul érte a dolog, hogy a furcsa illat beszippantása után, máris úgy érezték, hogy nem teljesen önmaguk. A férfi persze csak erre a pillanatra várt, és Tihána segítségével egy sátorba rángatta őket, ahol mindkettőjüket belenyomta egy-egy fogorvosi székbe. Kiderült, hogy a férfi, egy híres, japán tetováló mester volt. Ezt nemcsak a testén lévő mintákról lehetett megállapítani, de a falra függesztett ijesztőbbnél-ijesztőbb rajzairól is.

-„Szerinted milyen billogot süssünk a karjukra?“–kérdezte a férfi Tihánától japánul, az elkábított Csimbire és Luchinóra mutatva. „Az orgonistának egy patkányt, a sekrestyésnek meg egy gorillát!“-adta parancsba Tihána, de Pirkó, aki többek között japánul is értett, amikor Tihána kiment, gyorsan a tetováló mester orra elé repült, ahol sikerült a szemét pár percre elhomályosítania, így a Tihána által kiválasztott gonosz, patkány figurát egy bájos szitakötőre cserélte fel. Luchinó karjára meg a gorilla helyett, kedvenc állata, a tigris került. Az volt a mulatságos a dologban, hogy a jakuza továbbra is patkánynak, meg gorillának látta a rajzokat. Pirkónak ráadásul, a szimszaladim varázsige elmormolása után sikerült a figurákat azzal a képességgel is felruháznia, hogy baj esetén a tetoválást megérintve, az illető azzá az állattá tudjon változni, amit rátetováltak. Csimbi és Luchino később még nagy hasznát vették ennek.

Nos, amikor a tetováló mester befejezte művét, kiszólt Tihánának,-aki közben a sátor előtt pár gót és sötét szubkultura követővel traccsolt, mint kiderült azokkal, akik a kibergót, metalhead koncertre igyekeztek,-hogy készen van. Amikor Csimbi kilépett a sátorból a steampunkok láttán eltátotta a száját a csodálkozástól, mert konzervatív neveltetése következtében még sohasem látott hozzájuk hasonló teremtményeket! Luchinó felvilágosította, hogy a steampunkok arról nevezetesek, hogy egy elképzelt jövő tematikai elemeiből alkotott világban élnek.

-„Kvázi Némó kaptány korában, a ruhájuk is ennek megfelelően dizájnolt.“-tette hozzá.

-„Kár, hogy nincs nálam a fényképezőgépem!“-sajnálkozott Csimbi, „Mert attól félek, hogy amikorra kitisztul az agyam nem tudom majd felidézni, mindazt, amit itt láttam.“-„És a mobilod?“ -„Annak meg nincs elég térereje itt!“

Elfelejtettem megemlíteni, hogy Csimbi és Luchino addigra már kezdtek kijózanodni, csak kábának tetették magukat, a megfelelő alkalomra várva, hogy elslisszolhassanak. De egyelőre Tihána úgy vigyázott rájuk, mint a szeme fényére, egy percre sem hagyta őket egyedül, mert az anyjának, a mocsári banyának vérfrissítés céljából kellettek a kiválasztott alanyok.

Kiléptek a csarnokból, Tihána füttyentett egyet a két ujjával, mire egy mindkét oldalon nyitott, ázsiai riksakuli kanyarodott eléjük. Mint kiderült azzal lehetett a koncertszigetre menni, ahol a dark electro, fétis kedvelő rockerek mellett, punkok, hippik, skinhead motoros bandák vertek tanyát. Luchino megpróbálta fotográfikusan elmenteni az útvonalat, hogy majd amikor alkalom adódik, megszökhessenek. Egy Denevérlak mellett elhaladva Luchino Csimbinek süketnéma jelekkel mutogatta, hogy –szerintem egy denevér barlangba megyünk.-De Tihána éppen hátra nézett és leolvasta az üzenetet Luchino szájáról, mire csúnyán rájuk förmedt: -“Ne gesztikuláljatok, ne figurázzatok ki, mert varangyos békává változtatlak titeket itt és most! Inkább kapkodjátok a kurta lábaitokat (Csimbi és Luchino kis termetére célzott).” Szerencsére a Denevér barlangból kellemes, klasszikus zene foszlányai szűrődtek ki, ami kissé megnyugtatta a barátokat.

-“Tán denevérek báloznak odabent?”-kérdezte Csimbi Tihánától, de ő szokás szerint úgy tett, mintha meg sem hallotta volna.

"Jézusom egy denevér!”-sikított fel Csimbi,-mindjárt a hajamba csimpaszkodik!- és a kezével összevissza csapkodott, mire Luchino megpróbálta suttogó hangon nyugtatgatni, azzal, hogy a denevér valószínűleg vadászni indult a kellemes, későnyári éjszakában, de eltévedt, és elvétette az irányt. Tudsz vékony hangon fütyülni? Mert az egy irányból érkező, egyfajta hang csodát művel." És igaza volt, mert a füttyszóra a denevér valóban megnyugodott, felrepült Csimbi fejéről, aztán már csak a sziluettjét lehetett látni, amint visszatalált a barlangba."

-„Ha kiszórakoztátok magatokat, indulunk a következő állomásra.“-közölte velük gúnyosan Tihána. A kinti szürkületben ekkor hirtelen felbukkant egy éktelen zsinatolással érkező, fekete villamos. Tihána, aki mondanom sem kell, hogy állandóan mellettük trappolt, intett nekik, hogy ugorjanak fel rá. Csak a villamoson közölte velük, hogy:-„most pedig a Viktória parkba megyünk!”-

Csimbi és Luchinó erre nem is reagáltak, mert most már igazán kíváncsiak voltak arra, hogy mit hoz még ki Tihána a gótikus éjszakából. Pár megálló megtétele után, amikor egy hang bemondta, hogy Viktória park, kiszálltak. A hatalmas park előtt kézműves bódék sorakoztak, az árusok érdekes jelmezeket és hozzávaló kellékeket árultak, a parkban ugyanis kötelező volt a korabeli ruhák viselete. Tihána, Csimbinek egy fűzős, biedermeyer ruhát választott, Luchinónak meg egy középkori szerzetes csuhát. A kékes fényben úszó parkban, (már hajnalodott) hölgyek és urak, elegáns barokk, neo/dark stílusú kosztümökben sétáltak, halkan beszélgettek, de egy kínai pagodában Csimbi látott teázó és táncoló párokat is. Ahogy Luchinóék önfeledten bámulták a színes forgatagot, egyszercsak egy rokokó ruhás csoport lépett oda Csimbihez.

-„Gyere velünk a tömjén bálra!”-invitálták hosszan elnyújtott, nyafogó hangon.

-„Elnézést, de mi az a tömjén bál, még sohasem hallottam róla.”–érdeklődött Csimbi.

-„Hát, ahol az illatok alkotórészeit kell kitalálni, te kis buta!”-és természetellenes, csilingelő hangon felnevettek, kezüket az arcuk elé téve. Egy másik csoport meg Holdvilágnézésre akarta elcsábítani. De Tihána Csimbit egy sokkoló masinával hirtelen megrázta, így lebénult egy kis időre és nem tudott válaszolni.

Amikor a történelmi hírességek kriptái elé értek, ahol gyertyával kivilágított kőasztaloknál, Viktória korabeli ruhákban nők és férfiak „piknikeztek“, egy heavy metálos banda tűnt fel a sétányon. A vezetőjük, egy öntelt, fiatal férfi volt, aki megjelenését egy ostorral tette még ellenszenvesebbé, amivel időnként nagyokat suhintott a macskaköves útra. Amikor közelebb ért, láthatóvá vált két jakuza testőre, akik egy lépés távolságból, árnyékként követték. Mindketten sötét öltönyt, fehér inget és fekete napszemüveget viseltek. Az egyik jakuzában Luchino felismerte a tetováló mestert. Most, hogy a hajnali fénynél jobban megnézte, látta, hogy a férfi egyáltalán nem széparcú. Az orra szokatlanul széles volt, a nyaka rövid, a fülei meg olyan hosszúak voltak, hogy majdnem a válláig leértek. Tojásdad alakú fejéről a haja a háta közepéig lelógott, elől viszont egy falatnyi, fekete sapka alá volt rendezve. Ennek ellenére mégis volt benne valami vonzó. Talán az erő, a hatalom, amely csak úgy sütött belőle, mint a forró vasból. A piknikezők a nagy lármázás és suhogtatás ellenére úgy tettek, mintha észre sem vették volna a punkokat, ez azonban még jobban felbőszítette, főleg az ifjú titánt, aki elkezdett gúnyos megjegyzéseket tenni rájuk. A viktoriánus hívők egy darabig szó nélkül tűrték a mocskolódást, de hamarosan betelt náluk a pohár, s a vezetőjük, Sir Guy, egy vékony, hórihorgas férfi, felállt és udvariasan megkérte az ifjút, hogy hagyják őket békén és menjenek tovább. Ez azonban csak olaj volt a tűzre, mert a punk még csúnyább szitkozódásba kezdett:

-„Na, mi van kisapám, nem tetszik a sznob agyadnak a dolog? Akkor húzzál el innen! Kint tágasabb, vagy az őseid mellé kívánkozol? Melyik sírba parancsolod?”-és durva szavait követően gúnyosan felnyerített.

Sir Guy-nak ekkora pimaszság hallatán ökölbe szorult a keze, a társai ezt látván azon minutában felsorakoztak mögé, ő meg a punk fölé magasodott, de még meg sem szólalt, az máris így kakaskodott:

-„Eriggy má’, ne állj az utamba, te majomparádé!”-és leverte Sir Guy fejéről a cilindert. Ekkor sűrű köd ereszkedett a tájra, egy kis időre jótékonyan betakarva mindent és mindenkit. Csimbi és Luchino azonban a ködfátyolon keresztül egy szellem alakot vett észre, amint az áthatolt rajta. Az alak kecses és elegáns mozgásáról Csimbi azonnal felismerte benne Pirkót, az édesanyját. Boldogan megölelték egymást. Amikor azonban a köd szertefoszlott, a metálos banda ott folytatta, ahol abbahagyta. Ráadásul az egyik bandatag lökdösni kezdte Csimbit, mire Pirkó az egyik punk elé állt és fenyegető hangon így szólt:

-“Ti pernahajderek! Rátok küldöm a szitakötő csapatomat, s ha tovább káromkodtok összevarrják a szemeiteket, a szájatokat, meg a fületeket.”

-„Hú, de megijedtem!“-nyerített fel erre lónyihogást utánozva a punk,-„Hallottátok, hogy mit rinyál itt ez a vén banya?“-

Ekkor azonban hatalmasat dörrent az ég és fényes, fekete lován megjelent a Mocsári banya személyesen, csillogó, ébenfekete lovagló ruhában.

-„Ki merte azt mondani, hogy banya?“-villámlott a szeme fenyegetően, majd amikor Pirkó elé ért, leszállt a nyeregből és üdvözlés helyett a következőket mondta:

-„Egy gond van csak drága Pirkóm, hogy a szitakötők, a nagy segítségeid, még nyamvadt lárva állapotban leledznek!“-és ezt követően gúnyosan felkacagott, majd sötét tekintettel intett a punk hadseregének, mert mint kiderült, ő bérelte fel azokat a kötözködésre. Ekkor jött el Luchinó ideje, aki bátran a Mocsári banya elé állt és azt javasolta, hogy verekedjen meg, mindkét bandából a két legjobbik. Ez nemcsak a banya, de a goromba punkok tetszését is megnyerte.

-„Pirkó, kontra Mocsári banya, Luchino, a punk és két jakuzája ellen.”

-„Rendben van, ez király!”-helyeselt a punk és a nagyobb nyomaték kedvéért megint suhintott egyet az ostorával. A Mocsári banya viszont azt javasolta, hogy inkább egy félreeső helyen intézzék el a dolgot, mert nem akarná, hogy feltünést keltsenek a parkban. -„Rontaná az üzletemet!”-tette hozzá, mire Csimbi és Pirkó helyeslően rábólintottak. A verekedésnek azonban már futótűzként terjedt a híre a temetőben, meg a parkban, melynek következtében az ott tartózkodók hamarosan két pártra szakadtak. A vámpír ruhások a Mocsári banya, a viktoriánusok meg Pirkó után eredtek. Amikor a párbajozók egy elhagyatott kastélykertbe értek, a banya egy borostyánokkal benőtt kőszínház romjainál megállította a lovát. Miközben kikötötte, Luchinónak volt ideje körülnézni. A repedezett falakon, meglepően jó állapotban lévő freskók még a régi dicsőséget hirdették, a tető viszont beszakadt, valószínüleg egy nagy vihar következtében. Amikor a Hold teljesen bevilágította a romos udvart Csimbi csodálkozva állapította meg, hogy a márvány követ milyen vastagon befedte a fekete hunyor, a fojtogató müge meg a földi szeder. De ez nem zavarta a csatározókat, mert a növényszőnyegen lépkedve hamarosan harci pózba helyezkedtek. A japánok félmeztelenre vetkőztek, így a holdfényben láthatóvá váltak a testüket beborító művészi tetoválások. Ami érdekes volt, hogy azok, aszerint változtak, ahogyan a jakuzák az izmaikat megfeszítették. A tetoválás ugyanis nemcsak díszül szolgált, hanem stratégiailag is fontos volt, mert harc közben a jakuzák, mint ahogy most is tették, gyakran leveszik a ruháikat, és akkor egy megfelelő helyen lévő tetoválás elvonhatja az ellenség figyelmét, minek következtében a jakuza fölénybe kerülhet. Luchino észrevette azt is, hogy az egyik jakuzának nem volt kisujja, ami azt jelentette, hogy valamilyen vétséget követhetett el, amit a jakuzáknál ujjperec-levágással büntetnek.

De ami fontos volt, hogy Luchinó figyelmét nem vonta el a tetovált testek látványa, és pár lélegzetvételnyi idő után, hatalmas üvöltéssel már rájuk is rontott, de nem a jakuzák, hanem Csimbi ijedt meg tőle, aki rémületében egy szarvasgida gyorsaságával próbált menedéket keresni egy bokor mögött. Ezután elkezdődött a harc. Miközben a jakuza könnyed tánclépésekkel bűvölte Luchinót, ő arra a jakuzára csapott le, amelyik először támadásba lendült. A jakuza, Luchino ökölcsapására egy rettenetes ütéssel válaszolt vissza, melyek érdekes módon a levegőben maradtak, mert miközben a harcos szerzetes könnyedén elhajolt a halálos csapás elől, az öklével sikerült egy hatalmas ütést mérnie az ellenfele mellkasára. A jakuza megtántorodott, Luchino meg az előnyét kihasználva egy újabb csapást mért a bal vállára. Ekkorra már kiderült, hogy a jakuza ugyan erős, de a harc technikája semmit sem ér az övével szemben. A félórás küzdelem mondanom sem kell, hogy a jakuzák vereségével végződött, akik hiába mutatták be a "minden harcosok anyja” gyakorlatukat, hamarosan Luchinó lábai előtt hevertek az utolsó kegyelem „döfésre” várva. A kis olasz azonban nem volt vérengző fenevad és valahol szimpátiát érzett a jakuzák iránt, akik valami olyasmit motyogtak, hogy az Okinawa klánhoz tartoznak, ami azt jelenti, hogy az ördög gyermekei, és a törvényeik szerint, ha legyőzik őket, akkor az ellenfél szolgálatába kell szegődniük. Luchinó azonban ettől eltekintett.

A jakuzák küzdelmével párhuzamosan zajlott a Mocsári banya és Pirkó „mérkőzése”, melyhez előre kell bocsájtanom, hogy a banya nem tudta, hogy Pirkó a harc kimenetelét előre nem tudván kiszámítani, mozgósította az unokahúgát, Bogátát, az erdei nimfát, aki aznap éjjel a szitakötő lárvákra vigyázott, nehogy valamilyen madár vagy egyéb állat gyomrában végezzék, mielőtt átváltoznának. Bogi éppen a hajnalt várta, hogy végre megtörténjen a csoda. De a hajnal valamiért késett, így a nimfa egy pánsíppal előhívta rejtekhelyeikről a kecsesnyakú hattyú lányokat és arra kérte őket, hogy sürgessék meg Hattyú csillagkép anyjukat.

De Pirkó meg azt nem tudta, hogy a mocsári banya meg a lányának, Tihánának sutyiban kiadta a parancsot, hogy pusztítsa el a szitakötő lárvákat. Az el is ment a feladatot végrehajtani. Még mielőtt összecsaptak volna az ellenfelek, Csimbi az édesanyja intésére megdörzsölte a tetoválását és átváltozott óriás szitakötővé, Luchino meg tigris lett és úgy ijesztgette a punkokat, akiket mellesleg sir Guy-ra bízhatott nyugodtan. Az angol férfi, Vörös Pimpernelhez hasonló könnyedséggel hátracsavarta az ostorcsattogtató punk kezét, aki ezt követően egy pillanat leforgása alatt meghunyászkodva térdelt a lábai előtt.

Pirkó az elterelő hadművelet ideje alatt a Mocsári banya legérzékenyebb pontját kereste. Vajon mi lehet az?-törte a fejét. Aztán, amikor a banya minden percben hosszú, ébenfekete haját igazgatta, rájött, hogy a hiúsága a legsebezhetőbb pontja, de mivel Pirkónál nem volt se tükör, se más fényes tárgy, a legkézenfelvőbb megoldásnak a mocsár, vagy a közelben lévő tó tűnt. Arrafelé kell terelni, s ha oda érnek, a banya majd elkezdi bámulni magát a víztükörben, ő meg belelöki. S amíg kikászálódik, addig kereket oldanak. Csimbinek, aki közben óriás szitakötőként akciózott a levegőben, oda kiáltotta nyalavi nyelven, hogy terelje a punkokat a Pióca tó felé. Csimbi meg az egyetlen hatásos védekezés, a támadás jelszóval fenyegető állásba helyezkedett, s miután a szitakötők báb álarcát magára öltötte, újabb támadást indított.

A csel sikerült, és a banya meg Pirkó egyre közelebb sodródtak a Pióca tóhoz, amit ráadásul az állkapcsos piócák népesítettek be, azok, amelyek garatjában három fogazott állkapocs volt. Eközben a Mocsári banya a lovagló ostorával állandóan csapkodva gyorsan leszakított egy virágot, a nedvét a szájába csöpögtette, mint kiderült, hogy erőt merítsen belőle. Pirkó meg ezt az intermezzót kihasználva taktikát változtatott és elkezdte dicsérni a Mocsári banya szépségét, a következő, költői szavakkal:

-„Stop megállj, te szépség! Hagy gyönyörködjem benned! A hajad választéka, olyan mintegy repülő madáré, a szemöldökeid úgy ívelnek, mint a sarló. A szemeid csillognak, mint a hajnali harmat, az orrod olyan szép formájú, mint a lótuszvirág kelyhe. A nyakad úgy hajlik, mint a darué. A könyököd meg, mint csirke a tojásban.”

De miután maga elé képzelte a csirkét a tojásban majdnem hangosan felnevetett. Hogy a szerepéből ki ne zökkenjen, gyorsan így folytatta:

-„Tartásod kecses, mint a tigrisé. Ujjaid úgy hajlanak, mint virágon a porzószálak. Lábszárad, vetekszik egy szarvaséval.”-

A banya erre persze sürgősen meg akarta nézni magát, és mivel már csak egy lépésnyire volt a Pióca tótól, így egy pillanatra hátat fordított az ellenfelének, és lehajolt, hogy elgyönyörködjön a szépségében. A harc hevében kibomlott hosszú, fekete hajával, visszamosolygó tükörképével természetesen nagyon meg volt elégedve, de arra nem számított, ami ekkor történt. Miközben lábujjhegyre állva pipiskedett a tó előtt, egy viktoriánus kivált a tömegből és Pirkót félretolva az éppen visszaforduló Mocsári banyát úgy orrba vágta az öklével, hogy az arról kódult.

-„Nesze neked, Te szépség! Kell még egy monokli a másik szemed alá is?”-A banya az ütéstől megszédült, de még félre fittyedt szájjal is képes volt füttyenteni a lovának. Amikor azonban a pompás paripa oda vágtatott, Pirkó megelőzte és felugrott rá. Micsoda pech, a ló, induláskor véletlenül még bele is rúgott a banyába, aki egyenesen a piócás tóba zuhant.

Ekkor hirtelen besötétedett az ég, mintha az is haragra gerjedt volna a viszálykodás láttán, mennydörgött, villámlott, zivatar söpört végig a parkon. A ló meg a villámtól annyira megijedt, hogy hirtelen felágaskodott és ledobta a hátáról Pirkót. Csimbi mintha megérezte volna, hogy baj érte az édesanyját utána szaladt, de a felszálló ködben nem látta, így szólítgatni kezdte.

-„Anya!-Merre vagy?”-Hívására egy elhaló hang válaszolt a messzeségből.-„Csimbikém, erre gyere, itt vagyok, a nádasban!” Kiderült, hogy Pirkó az esés következtében úgy megütötte a hátát, hogy még mindig levegő után kapkodott. Mire Csimbi odaért, éppen, próbálta kivonszolni testét a nádasból. Szerencsére Luchino a segítségére sietett és Csimbivel együtt felemelték Pirkót a földről. A viktóriánusok meg gyorsan pár, erős faágból hordágyat eszkábáltak és ráfektették.

Eközben a piócák a friss vérnek örülve a Mocsári banya karjára és nyakára tapadtak, az meg hiába hajtogatta, hogy:

-„Nem ismertek fel? Én vagyok az úrnőtök!”

Mire a piócák közül az egyik megszólalt, hogy:-„Mit mondott, hogy ő egy úri tök?”

-„Nem te süket, azt mondta, hogy csütörtök!”-felelte rá egy másik. Majd dupla fogsorukkal, kaffogva vihogtak, miközben zavartalanul tovább szívták a banya vérét. De amikor a piócák megízlelték a Mocsári banya keserű vérét, a fekete vércseppek láttán menten lepattantak róla.

-„Más vér után kell néznünk, mert ez nem kóser!”–mondta a csapatvezér, de ekkorra már a banya idegei a nagy vérveszteség miatt annyira ellazultak, hogy hirtelen mély álomba merült.

Ezzel egyidőben csillaghalmaz ragyogta be a ködöt, az ég vöröses fényben felizzott, és leradírozta az előtte levő, kékes fátylat. A Hattyú csillagkép, harmadik legfényesebb csillaga, egy kiterjesztett szárnyú hattyúformába rendeződött, megjelent a Virradó csillag, és megtörtént a csoda: a lárvákból szivárványszárnyú szitakötők lettek. A jakuzákat a szitakötők láttán hirtelen elöntötte a boldogság, egyszerre kiáltották fel az ég felé, hogy-Akitu, Akitsu shima,-ami japánul azt jelentette, hogy beköszöntött az ősz. A Holdvilág néző csapat azonnal odagyűlt, mert ők is osztozni akartak a csodálatos látványban. Az áhitatos pillanatot csak a fogoly punk rosszindulatú megjegyzése zavarta meg.

-„Na mi van? Mi lelt titeket? Miért hagytátok abba a harcot?“-az elérzékenyült jakuzáknak címezve. Sir Guynak azonban elég volt egy szigorú pillantást vetnie a punkra, mire az elhallgatott.

-„Ön egy meglehetősen tudatlan személy, mert még azt sem tudja, hogy a jakuzák számára a szitakötő a békére, csendre intő jel!“-fűzte hozzá kioktató hangon. Majd a szavait követve nagyot ásított és így folytatta:-„Nem tudom, de hirtelen olyan álmos lettem.“-És ezzel leült a kastély kerengőjében pompázó szökőkút peremére. A többiek meg oda telepedtek, ahol éppen helyet találtak. A könnyű, álmot hozó, keleti szél hatására aztán az egész park, a fesztiválozókkal együtt Csipkerózsika álomba merült.

Virradatkor Csimbi egy hangos hahotára ébredt. Körülnézett, s miután betájolta magát, rájött, hogy a hercegláposi ingovány kellős közepén fekszik. Mellette Luchino hortyogott. Amikor felkeltette a barátját, a sekrestyés először azt hitte, hogy csak álmodta ezt az egészet, a gótikus várost, meg a punkokat, de aztán Csimbi eszébe juttatta a tetoválást, és amikor ellenőrizték, mindkettőjük karján ott virított a bizonyíték! Csimbién a szitakötő, Luchinóén meg a tigris.-„Emlék Okinawától az ördög gyermekétől!“-vágták rá egyszerre nevetve. A távolból Rimszkij Korszakov: Dongó című csellószáma hallatszott, Bogáta hattyú és dongó zenekarának az előadásában. Így köszöntött be Hercegláposra az ősz!

 

Szivilla, blogger, amatőr mese és fantasy író, újságíró

Irodalom és nyelvszakos gimnáziumi tanárként kezdtem a pályafutásomat, de mindössze 7 év tanítás után az életem hirtelen 180 fokos fordulatot vett. Legalább tízszer költöztem, négyszer váltottam országot, kétszer kontinenst. Minden kezdet nehéz volt, de mégis jó volt valamire! Megtanultam 6 idegen nyelvet, rengeteg barátot szereztem, és tulajdonképpen minden nap tanulok valami újat, amit szeretnék másokkal is...


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!