A húsvéti róka és a locsolkodás

A húsvéti róka és a locsolkodás.

-Gyerekek két hét múlva húsvét! Megyek és készítek egy fészket a rókámnak.

-A rókádnak Lulli? Nem inkább a nyuszinak?- kérdezte Ella.

- Nem, mert ahol én felnőttem ott a róka „tojta” a húsvéti tojást, nem a nyuszi. Hagyományosan szénából és mohából készítettünk minden évben egy hangulatos fészket neki. A Nagyanyám éjszakára bezárta a többi háziállatot, hogy ne zavarják meg a rókát a munkájában! Aztán felolvasta az Újírás nevű újságjából, hogy a róka előbb tér vissza tavasszal, mint a nyúl, ezért egy kis élő rókával házról-házra kell járni, a dalokért cserébe állat formájú süteménnyel kell megajándékozni a locsolókat. Ekkor kezdtük el gyártani az állatfigurás kalácsokat, meg festeni a húsvéti tojásokat. Húsvét reggelén aztán a sárga rókatojásokra vadásztunk, amelyeket hagymahéjjal festett meg a nagyanyám. Van pár formám, csináljunk mi is kis kalácsokat? Vagy inkább fessük meg a tojásokat?

-Gyártsunk inkább süteményeket! - mondta ki az ítéletet Miló.

-A húsvéti rókának?- értetlenkedett Vincus.

-Nem, a locsoló fiúknak, te kis buta. - mondta Ella.

-Bár itt Belgiumban, szerencsére nincs locsolkodás, nem úgy, mint Magyarországon! - mondtam én. 

-Szerencsére! - tette hozzá Ella, az egyedüli kislány unoka a családban. - Utálom, amikor nagyapa reggel bejön és lespriccel!

- Egyetértek veled. Nekem is sikerült megsértenem a ti Dédapátokat, amikor egyszer náluk voltunk húsvétkor és én még javában aludtam, erre ő nyakon öntött egy pohár jéghideg vízzel! Sikítottam, mire ő úgy megsértődött, hogy soha többet nem locsolt meg! 

-Akkor örültél, ugye? - szolidarított Ella.

-Igen is meg nem is, mert nálunk azt tartja a mondás, hogy akit nem locsolnak meg az idő előtt elhervad. 

-De Lulla, te soha sem fogsz! - mondta Ella.  

- Köszönöm kislányom. És szerintem a húsvét hétfői locsolkodás egyáltalán nem jó dolog, Rozália nagynéném például az ágy alá bújt minden évben Húsvétkor, ott reszketett...de a szomszéd fiúk nem nyugodtak addig, míg meg nem találták és le nem öntötték egy vödör hideg vízzel. De ő még jól is járt, mert volt, akit sikoltozása ellenére a közeli folyóhoz vonszoltak ágyastul és az ággyal együtt fürdették meg.

-Elég barbár szokás volt. - tette hozzá Bianka, Ella anyukája.

- Hiába találták ki azt, hogy a lányok úgy menthetik meg magukat a locsolkodástól, hogy a fiúknak festett tojásokat, "váltságdíjat", azaz dyngust adnak. Mert nem elég, hogy leöntötték őket jéghideg vízzel, még ráadásul cickafarkfűz vesszővel meg is csapkodták őket, azt kiabálva, hogy ez megakadályozza a villámcsapásokat, megvéd a betegségektől és elősegíti a méztermelést. De aztán eljött a lányok ideje, akik ugyanezt tették a fiúkkal, mégpedig a következő kedden.

- Jippi! - örvendezett Ella. Ezt már szeretem.

- Olyan versikék kíséretében húztak rájuk egy jó nagyot, hogy:
"Nem én ütök, a fűzfa üt, egy hét múlva, szent nap, hat éjszaka múlva húsvét."

-És még tudsz valami érdekes történetet? - kérdezte Vincus, miközben egy kis nyuszi formával bíbelődött. Ügyesen kivágta a tésztából és a zsírpapírral kibélelt tepsire helyezte.

- Hát, tudok. Rozália nagynéném mesélte, hogy Kőrösmezőn szokás volt, hogy egy fiatal férfi felmászott a falu egyik épületének a tetejére, majd egy bádogedényt ütlegelve kihirdette, hogy mely lányokat kell leönteni, és hogy hány szekér homokot, mennyi vizet és mennyi szappant használnak majd el az egyes lányokra. A lányok versben válaszolva vágtak neki vissza, hogy bebe, van valaki, aki megment...

- Én szívesen felmásznék a háztetőre!-hetvenkedett a kis Theó.

- Meg ne próbáld, te kis lurkó. De mulatságos lehetett, amikor a háztetőről azt kiabálták, hogy Zsośka, mert rosszul öltözködött, rendetlenül tartotta a házát, és mindenkivel veszekedett, száz hordó vízből, száz szekér homokból és száz korbácsütésből álló büntetést fog kapni. Aztán az ablakból jött rá a válasz, hogy Zsośka nem fél, mert Jasiek ott áll mellette egy üveg pálinkával, hogy minden támadóját megvásároljon, és őt kiváltsa a büntetésből.

- Milóka, te milyen formát kérsz a kalácsodhoz? - vágott közbe Bianka.

- Hát egy kiskakasost.

- Hm, erről jut eszembe, hogy húsvét hétfőn vagy kedden Kőrösmezőn ún. dyngus körmenetet tartottak. A felvonuló fiúk "a dynguson a kakassal" - elnevezésű menetben egy élő, általában lopott madarat vodkába áztatott gabonával etettek meg, hogy hangosan kukorékoljon. A kakas a termékenység szimbóluma volt, amelyet egy kis kétkerekű, pirosra festett, szalagokkal és virágokkal díszített kocsin szállítottak, amelyhez gyakran kis élőképet készítettek, amely a násznépet ábrázolta. Ezt tolták házról házra a fiúk, akik kakasként kukorékoltak, és dyngus dalokat énekeltek, amelyekben jókívánságokat, ajándék- és ételkéréseiket közvetítették. Céljuk az volt, hogy a húsvéti ételeiket, például húsvéti tojást, sonkát és kolbászt adjanak nekik.

- Te Lulla tudsz kívülről ilyen dyngus dalt? - kérlelt Ella.

- Ühüm, egyet, amely így hangzott:

"A kacsád azt mondta nekem.
Hogy sütöttél egy tortát.
A tyúkod azt mondta nekem.
Hogy másfél kosárnyi tojást rakott neked.
A kocád azt mondta, hogy megölted a fiát.
Ha nem a fiát, akkor a lányát.
Adj nekem valamit, ha csak egy kicsit is a zsírjából.
Aki nem lesz ma nagylelkű? Ne számítson az égre."

- Szép versike. Tetszett. - mondta elismerően Miló.

- Theó, te milyen formát kérsz?

- Rókásat!

- Jó választás.

- Nem medvéset? - kérdezte tréfásan Bianka.

- Olyan formám nincsen csak vaddisznó. De ugye ezt azért kérdezted, mert az apukám sokszor mesélte, hogy Kárpátalján tavasszal az erdőkben megjelentek a medvék, nyáron nem egyszer együtt málnázott velük.

- Igen. Pontosan ez jutott az eszembe. Apropó medve! A nagyanyám pedig azt mesélte, hogy amikor ő fiatal lány volt, náluk a dyngus napon a fiúk egy medvének öltözött férfival, vagy egy valódi medvével, aminek egy kis harangot tettek a nyakába, vonultak végig a falun. A csoport házról házra járva "ajándékokat gyűjtött a medvének", mielőtt a medvét egy közeli patakba vagy tóba "fojtották". A medve neve Marzanna volt, aki nem volt más, mint a Tél szelleme, akit persze a medve helyett szalmafiguraként fojtották bele a vízbe. A "medvéket" gyakran meghívták ebédre, mivel úgy hitték, hogy biztosítják a jó termést, mert a medve erős, képes megelőzni a gonoszt, elősegíteni a termés növekedését és gyógyítani a betegségeket. Több falu területén a medvebőrt viselő fiúk megkergették a lányokat. De a lányoknak is megvolt a saját dyngus ünnepük, amelyben házról házra járva, frissen vágott zöld ággal a kezükben, élelmet kértek és énekelve üdvözölték a húsvétot követő "új évet":

"A mi kis zöld fánk, gyönyörűen fel van díszítve. Mindenhova elmegy, mert úgy illik, hogy felmenjünk vele a kastélyba. Jó szerencsét, jó egészséget kívánva az új esztendőre. Amit Isten adott nekünk!"

- Ezt kántálták. Végül, amikor nagyszombaton éjfélkor felzúgtak a harangok mindenki templomba ment, szépen kiöltözve, a pap először megáldotta a festett tojásokat, később pedig a hívők által hozott ételeket, olyanokat, amelyeket nem ehettek a nagyböjt ideje alatt (sonka, kalács, hús stb). Ezután elkezdődött a vendégeskedés, mindenkit még a faluban járó idegent is meg kellett vendégelni, mert az évnek ezen a napján senki sem maradhatott se éhen, se egyedül. A nap nagyon várt eseményére, a húsvéti tojással való koccintásra, ebéd után került sor, amit szigorúan csak piros tojással lehetett csinálni, mert a nagyanyám szerint a piros szín Krisztus kifolyt vérének és az ígért örök életnek a szimbóluma. Az asztalról, ahol a pirosra festett, keményre főzött húsvéti tojások sorakoztak, mindenki elvett egyet. Megkezdődött a tojással való koccintás. A tojás lekerekített felének “popsi”, a hegyes felének  “orr” volt a neve. Az emberek a homlokukra helyezték, ahol orr az orral, popsi a popsival koccintott, s akinek ép marad a tojása, az a néphit szerint szerencsés lesz. Persze gyakori hecc volt a fából készült, festett tojások csempészése a főtt tojások közé, a “bűnös” azzal koccintott, hogy nyerhessen.

- Akkor fessünk mi is tojást! Ezt a koccintást én is ki akarom próbálni! - lelkendezett Vincus.

- Rendben, akkor munkára fel, ne vesztegelj! Ez lesz a következő projektünk!

Ekkor belépett Simon, Ella apukája a konyhába.

- Hm, milyen finom illat van. Látom már készül a húsvéti trakta. Gyerekek, ugye tudjátok, hogy az idén is lesz csokitojás záporeső a városházán, pontosan akkor, amikor megszólalnak a húsvéti harangok.

- Szóval Belgiumban nem a nyuszi tojja a tojásokat, de még csak nem is a róka hozza, hanem a húsvéti harangok? Ennyi! Most már teljesen össze vagyunk zavarodva, ugye gyerekek? 

- Igen! Mert most akkor a nyuszi vagy a róka tojja? A harangokba meg ki teszi bele a sok csokitojást? - tűnődött el Theo.

- Szerintem végül is mindegy, a lényeg az, hogy aki jól viselkedik, az sok-sok csokitojást kap! - És itt a pont!