Március harmadika, babaház készítés napja

Március harmadika, babaház készítés napja.

Végre március van… téli holmik el, tavasziak előre…Karácsonyi dekók a süllyesztőbe. De mi lehet ebben a hatalmas dobozban? Tűnődtem „kincsvadászatom” során a pincében. Amikor levettem a doboz fedelét egy csodálatos miniatűr babaház bújt elő belőle. Hát, hogy is felejtkezhettem el róla. Ezt az ajándékot igazából a lányaimnak vettem, amikor Japánban éltem, mivel ott minden év március 3.-án tartják az ún. Császári babák napját. A szülők és rokonok a lány gyerekeiket ünneplik ilyenkor. A szokás eredete még a Heian (794-1145) korszakra nyúlik vissza, amikor a babonás emberek azt hitték, hogy a gonosz szellemek beleköltöznek a játékbabákba, amelyek aztán rontást hoznak az egész házra. Ennek megakadályozása érdekében a császár ünnepélyes baba úsztatást rendelt el. Először is szalmababákat kellett készíteni minden lányos házban, majd ezt követte az úsztatás, amikor is egy hajóban szépen elrendezték a babákat, majd ünnepélyes keretek között leeresztették azokat a folyón, abban a hitben, hogy a babákkal együtt a rossz szellemek is eltávoznak. Természetesen miközben a babákat bedobták a folyóba, különböző dalokat énekeltek, japán sógornőm, Shizuka fordításában pl. ilyesmit:

„Gyújtsuk meg a lámpákat
Szórjunk virágszirmokat
Öt udvari zenész fuvolázzon,
mert ma van a gyönyörű Császári Babák napja!”

Napjainkban persze már csak kisebb falvakban él ez a szokás, ahol a tömeg feloszlása után a halászok kihorgásszák a babákat a vízből, majd visszaviszik a szentélyekbe, ahol a papok azonnal elégetik. A szertartás mindössze 1 napig tart, s épphogy véget ér az ünnep, a babaházak nyomtalanul el is tűnnek, mert egy japán babona szerint az oltárt akár még egy nappal is tovább őrizni, szerencsétlenséget hozhat a házra (kései házasságot, vagy vénlányságot). A Császári babák fesztivált régen barack fesztiválnak nevezték, mivel az őszibarackfák jellemzően ez idő tájt kezdtek virágozni Japánban, azóta is a barack a fesztivál szimbóluma.

Amikor Szapporóban éltünk ezek a csodás paloták már február végén megjelentek a nagyáruházakban, élelmiszer boltokban. Nem lehetett nem észrevenni az általában hat vagy hét, vörös drapériával bevont emelvényen pompázó műalkotásokat. Minden lépcsőfokra vagy sorba, a Heian korszakból ismert, udvari ruhákat viselő figurák és tárgyak kerültek. Mivel a japánoknál mindennek fontos jelentése van, pl. egy esőcseppnek, egy lehullott virágsziromnak, így minden évszaknak megvan a kedvenc színe. Régen az asztrológusok 24 szakaszra tagolták az évet, és minden évszakban meg volt szabva az is, hogy milyen színű ruhát kellett viselniük az udvari embereknek. Nos, ezt az ilyen emelvényeken mind nyomon követhetjük.

A régi korban a babák általában vörös selyemmel beborított lépcsőn ültek, és helyezhettek rájuk kinyitható képeslapokat vagy összehajtogatott papírbabákat, vagy bonyolult, fából vagy parafából faragott, háromdimenziós babákat is. Shizuka mesélte, hogy a szintek és babák száma, egy-egy család anyagi helyzetétől függött. Míg régen játszottak is a babákkal, napjaink japán gyermekei már nem. A műalkotást csak kiállítják és csodálják ezen a napon.

A legfelső polcon áll a császári pár (hina-ningyo), egy ülő pózban lévő férfi és egy női baba (obina, a "férfi, mebina "női baba" neve), akik Heian-korabeli esküvői ruhát viselnek. Legtöbbször zöldellő kerti fák között ülnek. A mellettük lévő lámpa neve bonbori, amelyeket rendszerint virágzó cseresznye, szilva, barackvirág motívumokkal díszített papír vagy selyem anyaggal vonnak be. A hagyományos elrendezés szerint a császár a jobb oldalon ül, a feleség pedig a balon. A császár kezében egy jogar (shaku) van, a császárnő kezében pedig legyező.

A második lépcsőfokon 3 udvarhölgy látható, kettő álló pozícióban, míg a középső, ülő hölgy kezében egy üveg szakét tart. Az előtte álló kis kerek asztal édességekkel van megrakodva (hisimocsival).

A 3. lépcsőn öt férfi áll, ők az udvari zenészek. A négy muzsikus kezében hangszer van, az énekes viszont legyezőt tart. Ő a híres kabuki színház énekese, Kacujama, aki az ún. „Lebegő világ” egyik felcicomázott színésze volt, a polcon az ő élethű miniatürjét láthatjuk mesteri pózba merevedve, az igazi életben a gondosan elkészített frizurájában néhány kilónyi nemesfémből és teknőcpáncélból készített ékszer díszelgett. Többrétegű kimonója skarlátvörös színben pompázik. Legtöbbször a híres tánc pozícióba merevedve ábrázolják, aminek a neve a kitsune-roppō volt, és arról híresült el, hogy a róka 6 irányú tánclépését egy rövid monológgal kísérve adta elő. Az egyik udvari zenész kezében a híres Minamotó dobot láthatjuk, amit a köré font legenda tett még érdekesebbé, mely szerint a dob a 12. században élt Minamoto ősök bőréből készült, akik híres varázslók hírében álltak és hittek a róka szellemben. A buddhista hit szerint ugyanis a róka szerencsét hoz, de csak azoknak, akik maguk is róka családok leszármazottjai. Ha nem Minamotó utód keze érintette meg a dobot, vagy megőrült, vagy hamarosan meghalt. Nem csoda, hogy az emberek szent áhítattal néztek az 1000 éves róka ősök szelleme által kísért dobra, mert azt a róka szellemek, a kamik őrizték.

A negyedik sorban 2 miniszter néz farkasszemet egymással: a jobb oldalon álló fiatal férfi, a haladó, jobb oldali párt minisztere, míg a nála jóval öregebb miniszter a konzervatív, baloldali párt képviselője. Kezükben íjat és nyílvesszőt tartanak. A két figura között egy kis asztal van, melynek lábai macskakarmokban végződnek, rajta egy kupa áll, és egy gyémántkő alakúra formált rizses sütemény. Ezenkívül néhány mandarin, narancs, és virágzó cseresznyefában is gyönyörködhetünk.

Az ötödik lépcsőn, 3 szamuráj áll, ők a császári pár védelmezői (az őrjöngő részeg, az idegesítő és az örömében ivó szamuráj)

A 6. -7. lépcsőkön miniatűr tárgyak, a császári palota jellegzetes kellékei kapnak helyet. Pl. a palankin, a császári hintó, aztán apró komódok, szekrénykék, melyekből kimonók kandikálnak ki, ruhás ládikák, utazókofferek, tükörasztalka, szépítőszerek, varródoboz, kályha, és egy kis rezsó, amelyre a tea ceremóniához szükséges kellékek miatt van szükség.

A Hinamatsuri (Császári babák) napján és az azt megelőző napok alatt a lányok partikat rendeznek a barátaikkal. Ekkor megtelnek a mizu-dzsaják (leveses ételbárok) és az ocsaják (a teázók), ahol samiszenen játszanak olyan történeteket, mint: A fenyőfa meséje, A kiotói évszakok, Az éjszakai cseresznyevirágzás, A vándorló samiszen, és A páfrányárus története. Régen vagyonokat költöttek el akár csak egy éjszaka leforgása alatt ezen a napon.

A babák napi ünnepi trakta stílszerűen a siroszakével veszi kezdetét. Ez egy fermentált rizsből készült édes szaké és hina-arare-t kínálnak hozzá, ez egy cukorral és szója szósszal ízesített rizstorta (attól függően, hogy Japán melyik tartományában vagyunk változik a receptje). Sós rágcsálnivaló is kerül az asztalra, ennek hisimocsi a neve, ami vörös, rózsaszín, fehér és zöld színekben pompázik (rizsliszttel készül+ ételszínezékkel). A színeknek szimbolikus jelentése van, a vörös elűzi a gonosz szellemeket, a fehér a tisztaság jelképe, míg a zöld az egészségé.

Ezt követi a sirasiszusi, ami egy csipet cukorral és rizsecettel ízesített rizs, nyers halfilével és uborkával a tetején. Aztán persze nem ünnep az ünnep leves nélkül, a Császári babák napján az usiodzsiru nevű kagylóleves a legnépszerűbb, melyet akárcsak Belgiumban, a kagylóhéjjal együtt főznek meg és tálalnak fel. A szorosan összezárt kagylóhéjak ugyanis a boldog, harmonikus házasságot jelképezik. Szapporóban, ahol éltünk, népszerű ünnepi csemege volt még a szakura-mocsi, egy babpürével töltött-rizslisztből készült sütemény, cseresznyelevelekbe csomagolva! Kampai!