Hattyúlábú Berta és a krampuszok

Hattyúlábú Berta és a krampuszok.

Amikor, december elsején Ella felébredt, maga is meglepődött a nagy rendetlenség láttán. Hát még, amikor eszébe jutottak Graciella intelmei, hogy-„Rakj rendet lefekvés előtt a szobádban, mert 1 hét múlva jön a Mikulás. Már távcsővel figyeli a gyerekeket.”. Ella fürgén kipattant az ágyából, azzal az elhatározással, hogy elpakolja a színes ceruzáit, meg a játékait. De, amikor rakodás közben észrevette az ajtajára függesztett adventi naptárt, aminek ráadásul az egyik zsebéből egy gumimaci kandikált ki, gyorsan becsúsztatta a rajzfüzetét egy fiókba, kivette belőle a macit és bekapta. Aztán átrohant a kisöccséhez, Milóhoz, hogy felhívja a figyelmét az adventi naptár tartalmára.–„Miló nézd meg a kalendáriumodat, már van benne egy gumicukor.”- „Oké!”–dünnyögte Miló, és átfordult a másik oldalára, de Ella tovább piszkálta:

„Nem muszáj megenned Milóka! Ha nem kéred, nekem adhatod.”

„Nem, nem eheted meg!”-csattant fel erre Miló, és annak ellenére, hogy nem volt odáig az édességért, gyorsan kipattant az ágyából, kirohant és megette a gumimaciját.

Később az ebédlőben, a gyerekek csendesen majszolgatták a sajtos, vajas kenyerüket, miközben a Télapónak szánt ajándéklistát próbálták összeállítani az anyukájuk segítségével. Mikor Miló ott tartott, hogy a kedvenc rongy nyuszijának egy pótkocsis motorkerékpárt kér a Télapótól, meghallotta, hogy jön a szemeteskocsi. S mert odáig volt minden járműért, a székét az ablak elé tolta és nagy érdeklődéssel nézte egy darabig a nővérével együtt, ahogy a kukáskocsi elnyeli a plasztik zsákokat, de aztán Ella meglátta a postást, felpattant és leszaladt, csak úgy pizsamában. Miló meg utána. A gyerekeknek egy-egy képeslapot nyomott a postás a kezükbe, de mivel még nem tudtak olvasni, így csak nézegették a fura képeket és próbálták kitalálni, hogy vajon kitől jöhetett. A rajzok elég félelmetesek voltak. Ella üdvözlő lapján egy szőrcsuhás férfialak fenyegetően hajolt két kisgyerek fölé. Ami feltűnő volt rajta, hogy az egyik lába emberi láb volt, a másik meg lópatás. Milóén meg egy kócos hajú, szegényes ruházatú asszony állt egy lámpással a kezében. Az érdekessége az volt, hogy az egyik lába hattyúláb volt. „Üdvözlet a Krampusztól!”-olvasta Bizsu fennhangon Ella képeslapját, amikor a kislánya megmutatta neki, majd hangosan felnevetett. „Anya, mit nevetsz? -kérdezte Ella. “A Krampuszon, hogy az üdvözletét küldi, pont neked, aki félsz mindenkitől és mindentől. „Miért, ki az a Krampusz?“-

„A Krampusz az egy félig kecske, félig emberszerű lény, aki megbünteti a rossz gyerekeket. És azért hívják Krampusznak, mert nem engedte soha levágatni a körmeit,-akárcsak Te, mert mindig sivalkodsz“,-tette hozzá Bizsu,-„de mivel ő nem ismerte az édesanyját, aki gondot viselt volna rá, így hatalmas karmokat növesztett. A Krampusz szó ugyanis karmot jelent!”

„Szegény Krampusz úgy sajnálom, hogy nincs anyukája!“-terelte el magáról a figyelmet Ella.

„De van apukája, aki nem más, mint Nikolausz, ő adta neki a Krampusz nevet is“.-folytatta Bizsu.

„Akkor ő olyan, mint Belgiumban a Fekete Péter?“

„Igen. Csak őt Nikolausz nevelte fel. Mivel ma december elseje van, ilyenkor a Krampuszok már javában járják a várost. De vigyázzatok, mert itt Bajorországban a Krampusz a rossz gyerekeket lánccsörgetéssel rémisztgeti, virgáccsal fenyegeti, a jó gyerekeknek viszont ajándékot osztogat. Egyébként nem kell félni tőle, mert nem gonosz, csak szereti megtréfálni a gyerekeket.“

„Na, de nézzük most Milóka képeslapját!“–indítványozta Bizsu, Ella rémült arckifejezését látva. „Nahát, neked meg a Nagylábú Berta írt. „NAGYLÁBÚ?“-ismételte a szót jóízűen kacarászva Miló, miközben maga elé képzelt egy nénit, gigantikus méretű lábakkal. „Ő Bodza anyó unokatestvére, aki vagy gyönyörű, fiatal lányként bukkan fel, hófehér ruhában, vagy mint a Te képeslapodon is láthatod, öreg banyaként, akinek szokatlanul fényesen csillog a szeme. Viszont ha öreg, ha fiatal, onnan lehet felismerni, hogy, az egyik lába mindig hattyúláb. Reméljük, hogy az idén a Nagylábú Berta szépséges hercegnőként látogat el hozzánk karácsony és vízkereszt között.“–tette hozzá Bizsu.

„De jó lenne!“-lelkendezett Ella.

„Gondolom azért küldte neked ezt a képeslapot, mert ő jön látogatóba, de nemcsak hozzánk, hanem másokhoz is. Mert Berta 12 napig időzik itt a mi vidékünkön, ellenőrzi, hogy az emberek keményen dolgoztak-e egész évben, vagy sem.“

„Erről jut eszembe, hogy munkára fel, ne vesztegelj!…“-állt fel Bizsu az asztaltól.

„De én többet akarok megtudni Bertáról, mert a Krampuszról sokkal többet meséltél Ellának.“–nyafogott Miló útban a fürdőszoba felé.

„Ha jók lesztek, akkor este elmesélem nektek Berta történetét, aki mellesleg egy magyar királylány volt.“

„Hallod Miló, Berta magyar királylány volt!“-visszhangozta Ella.

„Igen“.-felelte a kisfiú. „Hallottam“.

A nagylábú Berta története

Még épp, hogy besötétedett, a gyerekek máris nyaggatni kezdték az édesanyjukat, hogy kezdje el a magyar királylány történetét. Bizsu azonban ragaszkodott a szokásos, esti programokhoz, így csak a vacsora és fogmosás után volt hajlandó belekezdeni a Nagylábú Berta történetébe.

„Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Martell Károly nevű király, Párizsban.“–kezdte Bizsu, amikor a gyerekek kényelmesen elhelyezkedtek az ebédlőben lévő nagy kanapén.

„Mint ahonnan a Sophie zsiráfunk is származik?“–szólt közbe Ella, akinek egy Sophie nevű gumi zsiráf volt az első játéka. „Igen.“–bólintott rá Bizsu.

„Nos, a király kisebbik fia, az apró termetű Pipin már gyerekkorában csoda tetteket hajtott végre.“

„Pipin?“-visszhangozta Miló kuncogva.

„Igen, ilyen mulatságos neve volt a király kisebbik fiának, de amilyen kicsi volt, olyan nagyerejű, mert egyszer például, amikor a királyi család a palotakertben ebédelt, egy ketrecéből kiszabadult oroszlánnal csak Pipin mert szembe szállni, egy lándzsával azonnal leterítette.“

„Hűha, milyen bátor kisfiú volt! Ugye Ella?“-mondta Miló a nővérére nézve. „Igen.“-helyeselt Ella.

„Folytathatom?“-nézett rájuk Bizsu összevonva a szemöldökét, „mert ha állandóan közbeszóltok sohasem tudjátok meg, hogy ki volt Hattyúlábú Berta.“ „Jó, jó!“-hallgattak el egyszerre a gyerekek. „Folytasd Anya!“

„Nos, amikor a kis Pipin felnőtt, ő került a trónra. Épp hogy megkoronázták, a tanácsadói máris azzal a javaslattal álltak elő, hogy keressen feleséget magának. Pipin, a sok-sok királylány közül,-akiknek a festményét elküldték hozzá,-végül Floris király és Blanchefleur királyné, Esztergomban élő lányát, Bertát választotta. A lány, Pipin nagy örömére igent mondott. A lánykérést követően 1 hónap múlva megindult a fényes, esküvői menet Párizsba. A szülők, a menyasszonyt csak Szászföldig kísérték és mielőtt búcsút vettek volna tőle, Blanchefleur királynő a szolgálóira, Margiste-ra, annak leányára, Aliste-ra és az unokafivérükre, Tibert-re bízta Bertát. Párizsban aztán nagy pompával megtartották Pipin király és Berta királylány menyegzőjét. A gonosz Margiste azonban az esküvői vacsora után azt hazudta Bertának, hogy halálos veszély fenyegeti, és azt javasolta, hogy cseréljen helyet a lányával, aki meglepően hasonlított Bertára. A megrémült Berta köszönetet rebegett Aliste-nak. Másnap reggel Margiste azonban visszahívta Bertát, azzal, hogy elmúlt a veszély. Ám Aliste nem adta át a helyét a magyar királylánynak, hanem megsebezte a saját combját egy késsel, és azt hazudta a szobába lépő Kis Pipinnek, hogy Berta tette,-aki erre azt hitte, hogy az igazi Berta, az álfelesége életére tört. A vénasszony kituszkolta Bertát a hálószobából, és Tibert őrizetére bízta, aki kipeckelte a száját, hogy ne tudja elmondani az igazat. Az árulóknak így sikerült megtéveszteniük Pipint, aki Margiste-nak azt mondta, hogy csináljon a gyilkossal, amit akar. Ő meg Tibertnek parancsba adta, hogy ölje meg. A gonosz Tibert, egy Moran nevű csatlóssal és még két katonával felvértezve a messzi Le Mans-i erdőbe vitte Bertát, ahol végre akarta hajtani a parancsot, de a csatlósok végül megakadályozták és szabadon engedték a királylányt, aki az erdőbe menekült (miután visszatértek az udvarba, Tibert egy vaddisznó szívét nyújtotta át Margiste-nak a Bertáé helyett.)

Ezután Berta a hidegtől és a félelemtől reszketve egyedül kóborolt az erdőben, éjszakánként a bokrok tövében húzta meg magát, nappal meg vándorolt. Egyik nap reggel aztán egy remetével találkozott, aki látva, hogy a lány milyen nyomorult állapotban van, elmondta neki, hogy egy család él itt a közelben egy erdei házikóban. Menjen el hozzájuk, ők biztosan befogadják. Miután Berta megmenekült egy nősténymedve támadásától, véletlenül éppen Simon, az erdei ház tulajdonosának a karjaiba futott, aki hazavitte a beteg lányt és a felesége Constance, meg a két leánya gondjaira bízta.

Constance és leányai, Isabelle és Aiglente nagy odaadással ápolták Bertát, aki azonban nem fedte fel igazi kilétét vendéglátóinak. Amikor Berta meggyógyult a varrás művészetére és zenére tanította a leányokat, akik annyira megszerették, hogy a szülők azt mondták neki, hogy addig maradhat, ameddig csak akar. Berta végül kilenc és fél esztendőt töltött el a vendégszerető család házában.

Telt-múlt az idő. Egy nap Berta édesanyja, Blanchefleur rosszat álmodott a lányáról, elhatározta hát, hogy meglátogatja Párizsban. Útra is kelt hamarosan. Amikor Párizs felé közeledett, az utcán döbbenten hallotta az emberektől, hogy mennyire gyűlölik a királynőt, azaz a „leányát”. A kastélyban volt nagy ijedtség, mert a magyar királyné jövetele megrémítette a három gaz árulót, akik azt találták ki, hogy Aliste betegnek fogja majd tettetni magát, ágyban marad egy elsötétített szobában. A csel bevált, mert Margiste-nak hazugságokkal egy darabig sikerült távol tartania Blanchefleurt a „leánya” szobájától. Két nap múltán azonban Blanchefleur türelmét vesztve berontott a királynő hálószobájába, ahol nagyon furcsának találva annak viselkedését, leszedette a függönyöket az ablakokról. Blanchefleur ezután a királynőben felismerte Alistét a szolgálóját, de persze az mindent tagadott. Ekkor a királynő, hogy bebizonyítsa, hogy ez a hamis királynő, lerántotta róla a leplet, és megmutatta a királynak, hogy ennek a nőnek kisebb a lába az ő Bertáénál.

Pipin ekkor megbízta Berta megmentőjét, Morant és társait, hogy kutassák fel az igazi királynőt, de keresésük nem járt sikerrel. Eközben értesülve Frankhon királynőjének balsorsáról, Simon és Constance rájöttek, hogy a vendégük nem lehet más, mint az igazi Berta, de amikor rákérdeztek, Berta tagadta. Húsvétkor azonban Pipin király Le Mans-ba utazott, hogy Bajorföldi Naimont és számos leventéjét lovaggá üsse. Egy vadászaton eltévedt a Le Mans-i erdőben, ahol micsoda véletlen, találkozott Bertával, aki éppen egy közeli kápolnából indult haza. Az ifjú király azonnal szerelemre lobbant a szépséges Berta iránt, és könyörgött neki, hogy teljesítse vágyát. Berta csak úgy tudott megmenekülni a felhevült király szerelmi csábításától, ha megszegi fogadalmát, és felfedi neki kilétét. Ám, amint Simon házába érkezett, visszavonta állítását, kijelentve Simonnak és Constance-nak, hogy csak azért adta ki magát az igazi Bertának, hogy elhárítsa az erdőben felbukkanó „udvaronc” szerelmi kirohanásait. Pipin eközben zavartan hallgatta Berta szavait egy függöny mögött. A Le Mans-ba visszatérő király Simon gondjaira bízta Bertát, megtiltva bizalmasának, hogy bárkinek is szóljon a rejtélyes ügyről.

Hogy Pipin megbizonyosodjék Berta kilétéről, hírvivőt küldött Magyarországra Floris királyért és Blanchefleur királynéért. A magyar királyi pár egynapos párizsi pihenő után Pipinnel együtt Le Mans-ba utazott, ahol Simon vendégül látta őket a házában. Itt aztán a királynő rögtön felismerte a lányát. Berta boldogan omlott anyja karjaiba. Az egymásra találás hírére Le Mans összes harangját megkongatták. A királyi kompánia három napos örömünnepet ült Simon erdei házában. Pipin király lovaggá ütötte Simont és a fiait (mert volt még 2 fia is) és jelentős adományokban részesítette őket.

Miután Párizsban híre ment Berta megtalálásának, Aliste, az álkirálynő, egyre nyugtalanabb lett. Végül a király megkegyelmezett neki, mivel a 9 év alatt 2 fiút szült Pipinnek, de a gonosz asszonyt egy kolostorba záratta. A fiait fejedelmi módon neveltette a Montmartre-on, akik később még sok bajt okoztak az országnak.

Párizs lakosai nagy örömmel fogadták Bertát, és egy hétig tartó ünnepséget rendeztek a tiszteletére. Egy hónappal később Floris és Blanchefleur hazaindult Magyarországra, ahol leányuk született, akit Simon feleségének tiszteletére Constance-nak neveztek el, majd hálából megalapították a Valberte apátságot. Párizsban, Pipin és Berta szeretettel és megbecsüléssel vették körül Simont és Constance-ot, s a leányaikat előkelő nemesurakhoz adták férjhez.

Pipin és Berta első gyermeke, Gille, egy kislány volt, (aki később a vitéz lovag, Roland édesanyja lett). Utána született meg második gyermekük, a későbbi Nagy Károly, aki hősiesen harcolt a szaracénok ellen“.

“Eddig volt, mese volt, talán igaz sem volt! Hűha nem is vettem észre, hogy ilyen későre jár már az idő!“-csukta be a könyvet Bizsu, s csak ekkor vette észre, hogy a gyerekeket bizony már rég elnyomta a buzgóság. Így miután betakargatta őket, halkan csak annyit mondott, hogy: „Jó éjt kis Krampusz! Jó éjt hattyúlábú Berta!“