A takácsmester titokzatos vára

A takácsmester titokzatos vára.

A Nógrádi vár közelében élt egy takácsmester, aki olyan különleges posztót tudott készíteni, hogy víz sem hatott át rajta. Hamarosan egy manufaktúrát alapított, amiből olyannyira meggazdagodott, hogy építtetett magának egy csodálatos várat.

De a férfi nemcsak takács volt, hanem varázsló is, aki ismerte a füvek, fák, virágok, sűrű erdők, napsütötte rétek, sziklák és barlangok, kígyók, egerek és baglyok minden titkát. A füvekből gyógyitalokat főzött, szárított kígyószív tört porából jósolni tudott, varázsolt alkonyakor, varázsolt éjjel. Nagy tudományú titokzatos ember volt. Persze híre ment és a király háromszor is üzent érte, hogy jöjjön el Fehérvárra és mutassa be tudományát, szeretne eleven boszorkányt látni, mert ugye Könyves Kálmán királyunk óta mindenki úgy tudta, hogy Magyarországon pedig boszorkányok nincsenek. De Demeter várúr, mert ez volt a takács neve, mind háromszor nemet mondott. A világ semmi kincséért nem akarta ott hagyni a várát, amiben lakott. Pénz nem kellett neki, tudott főzni, kotyvasztani, aranyat csinálni. Testét mindig fekete palást borította, a palástra különféle rejtélyes jel, ábra volt rávarrva, beleszőve, nem hiába volt takácsmester. A várkastélya egyik felét mindig zárva tartotta, senki be nem léphetett oda.

Telt múlt az idő és ősz szakállú korosodó férfi lett Demeterből, mert egy dolgot nem tudott varázsolni magának, mégpedig fiatalságot. A titkos jeleiből azonban kiolvasta, hogy az örök fiatalságot csak egy másik fiataltól kaphatja kincseiért cserébe, még pedig egy fiatal lánytól, aki örökösöket szül majd neki. Nosza rajta, ezen könnyű segíteni, csak meg kell nősülnie. Nem akadt azonban egyetlen gazdag lány sem, még csak özvegy asszony sem, szegény vagy gazdag, aki oltár elé akart volna állni vele. Mert az emberek babonásak voltak és azt hitték, hogy pap helyett az ördög fogja majd összeesketni őket, a tömjénfüst helyett kénkő füstje lebeg majd az oltári áldás fölött. Hiába küldött leveleket szerte Nógrád megyében, Hevesben, minden háznak bezárultak az ajtajai a boszorkánymester leánykérő küldöttei előtt. Ha pedig ő maga indult háztűznézőbe, akkor meg a fészerbe, istállóba, pincébe dugták előle az eladó lányokat. Haragra gyulladt Demeter és így szólt a varázsgömbjéhez, ha előkelő leányt, asszonyt nem kapok, feleségül veszem valamelyik szolgám legszebb leányát. Fekete köpeny helyett sötétvörös köpenyt öltött magára, a süvege mellé bagolytollat tűzött, hogy illően megadja a módját a lánykérésnek. Két szolgáját küldte maga előtt, úgy nyittatta meg a legszebb parasztlány vályogházának ajtaját.

A lányod kezét kérem!- szólt a lány anyjához dörgő hangon Demeter,-viszem a váramba és úrnő lesz belőle.

De van már az én lányomnak jövendőbelije- felelte az anya-ezért nem eladó a lányom.

Szépen kérem!-próbálkozott még egyszer Demeter úr.

Akármilyen szépen kéred is uram, nem valók vagytok ti egymáshoz!

És te szép leányzó, te mit felelsz?-fordult most a lányhoz Demeter.

Nem kívánkozom, hogy a feleséged legyek!

No ha nem jössz szépszerével, akkor viszlek erővel! Vigyétek! Intett a szolgáinak. Az anyát, és a leányt megragadták a szolgák és erőszakkal fölcipelték a várba. Az anyát a vár legkisebb szobájába zárták, a leányt a nagyobbikban tartotta fogságban. Három napon át minden reggel, délben és este megjelent előtte és azt kérdezte a lánytól, hogy leszel-e a feleségem szép Susánna.

Kínozhatsz, kérhetsz, könyöröghetsz, gyötörhetsz, akkor sem leszek a feleséged!-válaszolta dacosan a lány.

Akkor szobor leszel!-kiáltotta a varázslómester, és a legfeketébb köpönyegét magára öltve a varázspálcájával megérintette a leány vállát, lábát, homlokát, aki abban a szempillantásban fehér márványszoborrá változott. Moccanatlan kővé, még a szempillája sem rebbent.

Az anyját meg seprűzzétek ki!-parancsolta Demeter-mert ő az oka mindennek!

Sírt, rítt a szép Susánna ráncos édesanyja, de mind hiába, két karját megragadták, seprűvel kiverték, ősz haját megtépték, úgy kergették ki a várból. Vele sírt az egész falu, de Demeter ellen nem tudtak semmit se tenni. Éjjelente keserű, fekete füstfellegek szálltak fel a magas vártorony kormos kéményéből, mert mindenféle varázsszert főzött a titkos konyháján, hogy a lányt magába bolondítsa. Susánna anyja bicegni is alig tudott még a veréstől, de első útja a szép Susánna jegybéli mátkájához, Miklóshoz vezetett.

Miklós fiam, segíts a mátkádon, varázslat tartja fogva a boszorkánymester várában.

De Miklós a maga erejéből nem tudott bosszút állni. Sokkal hatalmasabb ellenfél volt Demeter. A konyhája kéményéből ekkorra már kékeszöld füstök gomolyogtak az ég felé. Tudták is a faluban, hogy halál fia az, aki a várkapuján egy tapodtat is beljebb merészkedik, mert a kénköves füsttől azon nyomban megfullad. Lóra pattant hát Miklós és elvágtatott a szomszéd vár urához, annak segítségét kérte. Elcsodálkozott a szomszéd vár ura és egyben bosszankodott, hogy az emberek még mindig hisznek a boszorkányokban, ezért sereget küldött Demeter ellen, hogy kiszabadítsák Miklós mátkáját a nehéz fogságból. Ámde mi történt? Derült nyári napon érkezett a sereg Nógrád vármegyébe, de alig érték el Losoncot, ködbe borult a táj, fényes délben éji sötétség lepte be. A sereg eltévedt, majd földre hanyatlott és mély álomba merült. Három napig étlen-szomjan szunnyadt a várúr serege a vár alatt, s amikor magához tért, még sűrűbb köd gomolygott, villám cikázott, záporeső hullt, a katonák a sarat dagasztva meneteltek tovább. Majd egyszer csak azon vették észre magukat, hogy Buda vár alatt járnak, csak azt nem tudták, hogy miért. Ez persze mind Demeter boszorkánymester műve volt.

Elszörnyülködött a gróf és már éppen új sereget akart küldeni a vár ellen, de eközben Susánna jegyese, az ifjú Miklós magánakcióba kezdett és éjnek évadján átmászott a várfalon, fel a kiálló köveken, míg bent nem találta magát a vár legszebb termében. A Hold egyenesen rásütött a fehér márványszoborra. Miklósnak földbe gyökerezett a lába a döbbenettől. Szépséges arája, a gyönyörű Susánna néma márványszoborként ragyogott a kékes holdfényben. Rohant hozzá Miklós, leborult eléje, csókolta hideg kőszáját, könyörgött hozzá, hogy szólaljon meg, de a leány mozdulatlan maradt, ajka nem nyílt szóra.

Ekkor léptek hallatszottak, Miklós gyorsan elbújt egy kiszögellés mögé, onnan leselkedett. Az őszhajú Demeter érkezett fekete köpenyben, fekete pálcával, melynek hegye kékesen világított. A pálcára egy piros tüzes szemű és egy zöldszemű kígyó tekeredett. Demeter a zöld szemű kígyóval megérintette a márványszobrot, mire az megelevenedett. Susánna megmozdult, első dolga az volt, hogy leborult a varázsló elé, könyörögve kérte, hogy adja vissza a szabadságát, eleven életét és a szerelmének a látását. Demeter azonban hajlíthatatlan maradt. Zord hangon az válaszolta, hogy:

Vagy még ma éjjel az enyém leszel, vagy ismét márványkővé változtatlak. Gondolkozz, de mire a kakas elsőt kukorékol, visszatérek a válaszért!

Távozott, a lány ezúttal eleven hús-vér lányként egyedül maradt a teremben. Miklós mozdulatlanul várt, nem fedte fel magát, várta a varázsló visszatértét.

Alighogy a kakas elkukorékolta magát, belépett az ajtón Demeter. Sötétvörös palástban, magasra emelt varázsbotjával a kezében. Erre a pillanatra várt Miklós, a varázsló mögé ugrott, s mire az észrevehette volna, kikapta a kezéből a kígyós pálcáját és a tüzes végével rásuhintott. Lárma, dobogás hallatszott, mintha az éjszakai szellemek a várúr segítségére akartak volna sietni, de Miklós továbbra is fent, magasan tartotta a tüzes szikrázó pálcát, óriás köröket írt le vele a levegőben, mire a szellemek visongva elmenekültek. Demeter meg kőszoborrá merevedett. Nem fehérré, hanem feketévé. Tagjai hideggé váltak, a kígyók szemének tüze is kihunyt.

Ekkor átölelte Miklós szépséges kedvesét, és rohant ki vele a várból. Tüzes lángnyelvek lobogtak mögöttük, megnyílt a padló, a falak megrepedtek. Vele menekült a várnép is, akik már régóta erre a pillanatra vártak. Mind csak azt hallották, hogy minden omlik le a hátuk mögött, s kő kövön nem marad, csupán egy a fekete kőszobor. De azt a szél nem tudta ledönteni, vihar ki nem tudta tépni. Három napig állt a szobor mozdulatlanul, de a harmadik napon tornádó söpört végig a vidéken, ezt követően 3 napig zuhogott az eső, ekkor megnyílt a szobor alatt a föld, mert a sok víz sikeresen alámosta és Demeter örökre elsüllyedt. Vissza sem tért többé.

A szerelmespár meg miután leért a faluba, azonnal szaladtak a paphoz, aki összeeskette őket. Megtudta a jó hírt a szomszéd várúr is, nagy örömében magához hívatta az ifjú párt, akik elmesélték a márványszobor történetét. Miklós nemesi címet kapott a királytól, amiért megszabadította a környéket a gonosztól, és elegendő pénzt új életéhez.

Ha hazamentek építsétek újjá a boszorkánymester rommá dőlt várát, ettől kezdve ti lesztek Nógrád megye új várurai.-mondta a király. És így is lett. 700 esztendeig Miklós és Susánna családja és azok leszármazottjai  éltek benne.