Ez nem mese Emese

Ez nem mese Emese.

Hallottatok már Meseországról? Ahol a király ismerte a legtöbb mesét, a királynő, meg a legszebben tudta elénekelni a versbe szedett történeteket. Az udvari bolondjuk a legviccesebb meséket adta elő, az udvari költő pedig a legtöbb szójátékot tudta a mese szóval alkotni. Szóval ennek a Kerek erdő közepén lévő titkos kis birodalom királyának, Mese Ernőnek és Ernának 7 gyereke született, 6 fiú és egy kislány: Emese. A királyi pár legfőbb tanácsosai a Grimm testvérek voltak és Benedek Elek, ő szerkesztette a havonta megjelenő Meseújságot. De azt senki sem tudta, hogy a Grimm testvéreknek volt egy Ezüst és egy Arany mesekönyve, melyekbe a történetek eredetijét jegyezték le, de lett volna nagy riadalom, ha ezek a könyvek valaha napvilágot láttak volna, mert a mesék mögött megbújó valóság sok esetben ijesztő és félelmetes volt. Csak egy ember ismerte a titkukat és az egy álruhás királyfi volt, aki orvosdoktornak álcázta magát. De ne szaladjunk ilyen előre az eseményekben.

Nos, amikor Emese 16 éves lett, egyik napról a másikra ráunt a mesevilágra, ami körülvette. Már a mese szótól is kiütést kapott, rá sem bírt nézni a Tündérpor süteményre, ami pedig addig a kedvence volt. Egy nap aztán, amikor Emese a Mézeskalácsból készült házát tövig rombolta, a király meg a királyné tanácstalanul néztek egymásra, hogy most mitévők legyenek. Amikor ezt a szomszédos birodalomban élő királyfi meghallotta a következőket gondolta:

-Hm, alig várom már, hogy személyesen is megismerkedjek a királylánnyal és kigyógyítsam meseundorából. Miután hallott a lány szépségéről, elhatározta, hogy megleckézteti, mert szerinte Emesének csupán csak az a baja, hogy túlságosan elkényeztették, s mivel jókedvű, humoros, továbbá egy nagyon okos királyfi volt, ezt a feladatot bátran fel merte vállalni. És nem sokáig kellett várnia az alkalomra, mert beköszöntött szeptember 30-a, a Népmesék Világnapja, amit Elek apó szervezett minden évben. Ernő és Erna ország-világ előtt kihirdettette, hogy a véget nem érő mesemondás-olvasás, mesefilm vetítés mellett, az, aki a királylányt ki tudja gyógyítani meseundorából, egyúttal elnyeri a kezét is. Ezt hallván persze a lány szépsége miatt özönlöttek a palotába a kérők, de a királylány unott arcára nézve a versenyzők mindegyike szégyent vallott, mert vagy felsültek mesemondás közben: mint például az egyik, aki a következőt mondta nagy zavarában:

„Előkardom rántomat, lenyakom a vágodat, kivérem a buggyodat!”… vagy Falfehérke és a hét Görbe, vagy Nincsen rózsa tetű nélkül…és ilyen súlyos bakikat követtek el…persze volt nagy derültség, dőltek az emberek a kacagástól, a kérők viszont lehajtott fejjel, megszégyenülten kullogtak haza. Emese ekkor fogta magát, felpattant a trónszékéről és kiviharzott a teremből, mert úgy érezte, hogy menten rosszul lesz, ha még egy mesét meg kell hallgatnia.

Ekkor érkezett meg az álruhás királyfi, aki orvosdoktornak álcázta magát. Amikor a király elé vezették a csinos ifjú doktor láttán Ernő király szemében felcsillant a remény.

-De hol van a beteg?-Kérdezte az orvosdoktor.

-Mindjárt jön és megismerheted.-mondta szomorúan a királyi pár. S miközben feszült csendben várt az utolsó versenyző a királylányra, helyette a zenetanára rontott be a trónterembe feldúltan, azzal, hogy a tanítványa a fején törte össze a gitárját, mert ő hibát merészelt találni a játékában, pedig mesésnek nevezte. Őt követte a testnevelő tanára, aki a derekát fogva nyögdécselt, és arról panaszkodott, hogy ő meg kapott egy mesés vesést! És ekkor megjelent Emese őfelsége kisasszony:

-Jó napot Mesi! Hallom ez a neved!–köszöntötte az álruhás királyfi mélyen meghajolva a lány előtt. Emesének persze nem tetszett ez a túl bizalmas üdvözlés, ezért megvetően így szólt:

-Aki velem beszél, az Emesének kell, hogy nevezzen.

-Ó, bocsáss meg drága hölgy, a neved nem egyszerűen Mesi, vagy inkább Mesike? Vagy úgy szereted, ha Mese, Emi, Emike, Emes, Emeskének becéznek? Mondd meg hát melyik néven szólítsalak? Egy biztos, hogy te vagy a legszebb lány egész Meseországban.

-Mese habbal! Ezt is csak azért mondod, mert tudod, hogy mesésen gazdag vagyok.-felelte a királylány. És ekkor már látta az álruhás királyfi, hogy itt nincs mese, valamit tenni kell.

-Uram királyom, adj nekem három napot és kigyógyítom a lányodat a meseundorából. Rájöttem, hogy mesétleníteni kell egy kicsit. Ennyit mondott az orvosdoktor, de tudta, hogy az elkényeztetett királylánynak, csak meg kell mutatnia a mesék mögött rejlő valóságot és attól menten kigyógyul a bajából.

A király engedélyt adott az orvosdoktornak, hogy tegye azt, amit jónak lát. És amikor Emese meg a királyfi magukra maradtak az orvosdoktor a következőket mondta a lánynak:

-Emese, most elhagyjuk a mesék és kalandok birodalmát, ülj fel mögém a táltos lovamra, elviszlek oda, ahol nincsenek sárkányok, nincsenek tündérek, se törpék, vagy óriások, nincsenek varázslók, és az állatok sem tudnak beszélni!

-Akkor mindez csak mese volt habbal, ahogy eddig éltem?

-Így igaz!

-Tudtam!-mondta Emese és toppantott egyet a lábával dühösen. És az álruhás királyfi lova az első nap Hamupipőke városába repítette a fiatalokat. Amikor megérkeztek a kastélya elé, a királyfi kinyitotta az Ezüst mesekönyvet, majd megmutatta a kastély képét, ahol az igazi Hamupipőke-Cinderella élt. A kastély tündéri, akarom mondani meseszép volt, de a Grimm testvérek Ezüstkönyvbe írott verziójában az egyik gonosz mostohatestvér levágta a saját lábujját, míg a másik a sarkából metszett ki egy jókora darabot, hogy beleférjenek az ezüst cipellőbe. Az esküvőre a mostohatestvérek is elmentek, ám a galambok kivájták a szemüket.

-Jajj, tényleg így történt?-szörnyűlködött Emese. És Hamupipőke tündér keresztanyja?

-Ő sem létezett, a báli ruhát sem tőle kapta Cinderella azaz Hamupipőke, hanem az az édesanyjáé volt, amit a cselédek megőriztek neki egy ládában.

-Hát ez borzasztó!

A második nap Némethonba repítette Emesét és a királyfit a táltos ló, pontosabban Hessen tartományba, és a paripa meg sem állt, míg az igazi Hófehérke házáig nem ért.

-Szóval Hófehérke tényleg létezett?-csodálkozott Emese a kis kastély láttán.

-Igen, de Szófia-Mária volt az igazi neve és az édesapjának üvegfúvó és tükörkészítő üzeme volt.

-Aha, akkor innen terjedthetett el a varázstükörről szóló legenda.-

-Pontosan.

-A törpék viszont nem léteztek, mert a mesében szereplő kis emberkék, nem törpék voltak, hanem gyermekek. S mivel a Ruhr hegységben lévő bányákban túl szűkek voltak a járatok, oda csak gyerekek fértek be, akik az alultápláltság, meg a sok munka miatt korán megöregedtek, “törpék” maradtak.

-Hm. Ez lehetséges, egyben borzasztó!-döbbent meg a hallottakon Emese.

-És Hófehérke, az apja üzemében járva találkozhatott ilyen törpékkel.

-És a méreg?

-Nos, ez jó kérdés. Grimm Wilhelm könyve szerint a spessarti régióban bőségesen termett a nadragulya, ami egy súlyosan mérgező növény, s ha almába fecskendezik bele, mint ahogy Hófehérke mostoha anyja tette, akinek mellesleg Claudia volt a neve, és tényleg gonosz volt, mert megpróbálta megmérgezni a mostoha lányát, de a nadragulya kis mennyiségben csak ájulást okozott, így nem sikerült megszabadulnia tőle. De Hófehérke, amikor összeházasodott a királyfival, az esküvőn a gonosz asszonyt úgy büntette meg, hogy vörösen izzó vascipőt viselve kellett táncolnia addig, amíg holtan nem esett össze.

-Elég!-mondta Emese az arcát a kezébe temetve a sok borzalom hallatán.

-Akarod még, hogy más mesékről is lerántsuk a leplet?

-Szerintem a Jancsi és Juliska, meg a boszorka az egy jól végződő mese, nem?

-Hát lapozzuk fel most az Aranykönyvet, mit ír benne Grimm Jakab? Mondta a királyfi a harmadik napon.

-Kezdhetem?-kérdezte, miután meglátta az első mondatot.

-Biztos?

-Igen!-bólintott rá Emese.

-Hát kapaszkodj meg, de Jancsi és Juliska egy gyilkos testvérpár volt!

-Jesszusom!

-Le is leplezték őket, de megúszták büntetés nélkül, viszont a szegény pékboszorka lett az áldozat.

-Olvassam tovább?

-Igen, most már tudni szeretném az igazat!

-Nos, itt Nürnberg közelében élt egy fiatal pékboszorka, akinek Katharina volt a neve. És csak azért nevezték boszorkának, mert páratlanul finom süteményeket tudott sütni. Persze ennek hamar híre ment. És ez lett a veszte, mert Nürnbergben élt egy Hans, azaz Jancsi nevű fiatal pék, aki hihetetlen irigy lett rá, mert ha valaki megkóstolta Katharina süteményeit, attól kezdve csak azt kívánta, azt vette, az ő péksüteményeit meg senki. Jancsinak volt egy húga, Gréte, azaz Juliska. Egy nap, amikor Katharina a heti vásárról hazafelé indult, Jancsi és Juliska követni kezdték azzal a szándékkal, hogy kilessék, hogyan készíti az álomfinom süteményeit. Katharina épp hogy csak begyújtott a kemencéjébe, a két testvér rátört, megragadták és a tűzbe taszították. Jancsit és Juliskát ugyan a hatóságok hamar elfogták, (mivel nem érkezett újabb mézeskalács szállítmány Katharinától, így gyanút fogtak), de később szabadon engedték őket. És a gyilkos Jancsi, befolyásos és gazdag polgárként halt meg. Szóval a bűbájos történet mögött egy hátborzongató gyilkosság áll, ahol Jancsi pék, irigységében megölte a konkurenciát.

-Elég, elég volt!-kiáltotta Emese,-azt hiszem, már meg is gyógyultam, vissza akarok menni a Mesebirodalomba. És így is lett, a fiatalok hazarepültek a táltos lovon, aztán ásó kapa és a nagyharang tudta csak elválasztani Emesét az áldoktortól, azaz a királyfitól, Erna és Ernő király nagy örömére.

És a királyfinak köszönhetően Emeséből mesenagykövet lett, egyúttal a leghíresebb meseíró messze földön, akinek a meséit több száz nyelvre lefordították, még rovásírással is írt egy csodaszép történetet: Csudalámpa címen. És minden meséje a valóson alapult. És ez nem mese!