Devana, a magyar szerelem istennő

Kevesen hallottak róla, de a legenda szerint réges-régen, amikor még az istenek ember alakban járkáltak a földön, a Duna és a Morva fölött a legmagasabb szirten a magyar szerelem istennőjének, Devanának a temploma állt. Devana, a Mennydörgés istenének, Tengrinek és a Föld Anyának, a nők védelmezőjének volt a lánya. Mindezt a volt Herculia település egyik sírkövének feliratáról is meg lehet tudni, ami ma Tác faluban Gorzium néven ismeretes. Szóval Devana születésétől fogva független szellem volt, később, a görög Diána istennőhöz hasonlóan állandóan egy kancán lovagolva vadászott, megszelídítette az erdőben a farkasokat és a rókákat, amelyek soha nem tágítottak el mellőle. Mindez megnehezítette az apja számára, hogy irányítsa őt, és itt kezdődött a baj.

Devana szabadságszeretete féktelen, nőietlen viselkedése elfogadhatatlan volt a hatalmas, férfi vezetők, mint Tengu és Mithrász, a felkelő nap, a bölcsesség, az igazság, és a hit istenének a számára. Az apja, a főistennel együtt úgy vélte, hogy a lány deviáns viselkedése, -mivel állandóan vadászott és a haját kiengedve hordta (a hajadon nőknek be kellett fonni a hajukat) így akarja visszautasítani, hogy bárkihez is feleségül menjen, ez feldühítette őket.

Függetlenül attól, hogy az egyes törzsek kit tekintettek főistennek, az apját Tengut vagy Mithrászt, Devana úgy vélte, hogy neki kell uralkodnia az istenek, az élők és a holtak három birodalmán is: az égin, a való világban és az alvilágban, a holtak birodalmában is. Amikor az istenek tudomást szereztek e tervéről, az apjának végleg elege lett a lányából. Egy nap követte az erdőbe, és olyan hangosan üvöltött, hogy Devana farkas és róka szövetségesei menekülni kényszerültek, így a segítői nélkül kellett az apjával megvívnia. A lány először nyilakkal, később lándzsával támadt az apjára, de az túl erős volt.

Mint a legtöbb istennő, Devana is alakváltó volt, így hirtelen oroszlánná változott annak reményében, hogy annak képében legyőzi majd az apját. De nem sikerült neki, mert az apja még erősebb oroszlánná változott, ekkor Devana vércseként harcolt tovább. Az apja ekkor sassá változott, és a karmai közé kapta. Devana még egy utolsó erőfeszítéssel hallá változott, így kicsúszott a férfi markából. Az apja miközben végignézte lánya zuhanását, felszólította feleségét, Földanyát, hogy fogja el a lányát egy halászhálóval. A felesége meg engedelmeskedett neki, ezzel Devana lázadásának vége lett.

A békesség kedvéért ekkor Devana megkapta Dévény várát, ahol népszerű és kedvelt istennő lett, a szerelmesek hozzá fordultak örömükben, bánatukban, mert Devana hol megvigasztalta őket, hol megsegítette, hol megörvendeztette. Nem hiába fordultak hozzá. Temploma, melyet hívei építettek a számára mindig tele volt illatos virágokkal, oltárán jószagú füst szállt fel az égbe. A kérések reggeltől estig zengtek:

Kérlek Devana istennő adj egymásnak minket!

Devana elhagyott a kedvesem, térítsd vissza hozzám!

Devana segíts, hogy ne álljon közénk a harmadik és így tovább…

És Devana segített, meghallgatott mindenkit, jóra fordított mindent, még ha a kérések a hegyeken túlról vagy messzi világból érkeztek…minden sóhajt meghallott, minden köszönetet megőrzött.

Egyszer azonban a Duna vizén egy harcos ifjú érkezett a templomához:

Én téged szeretlek Devana istennő, hagyd itt a templomod, szökjünk meg együtt! Meg sem várta, hogy az istennő mit válaszol erre, azon minutában karon ragadta és át akarta ölelni.

Távozz sötét lovag, én nem lehetek egy valakié, mert én mindenkié vagyok! kiáltotta Devana. De a lovag nem tágított, s mert a körülötte imádkozók Devana segítségére siettek, a lovag kirántotta a kardját, suhintott kettőt vele. Devana a két karját védelmezően az arca elé tette, mire rózsás bőre megsebesült, vércsepp hullott a kardvágás nyomán. Abban a pillanatban összeomlott a templom, összeesett az istennő. Még egy utolsót sóhajtott, majd ezt mondta elhaló hangon:

A szerelmet nem lehet vérrel követelni, meg volt írva, hogy az első kardcsapásra semmivé foszlik a templom, és felhővé válok magam is. Jól jegyezzétek meg emberek, hogy a harag és szerelem, e kettő nem fér össze. Ezzel kilehelte a lelkét, csak a neve maradt fenn, hogy Devana.

De azt már nem tudták a halandó emberek, hogy Devanát az apja megmentette, majd arra kényszerítette, hogy menjen hozzá riválisához Verbascumhoz, az alvilág, a marhák, a varázslás és az Alföld istenéhez. Devina ugye soha nem akart férjhez menni, és egy darabig ellenállt, de végül Verbascum bazsalikomvirággá változott, és megnyugtatta a lányt. Bár nem voltak szerelmesek egymásba, mégis együtt maradtak. És Devana hatalma nem tűnt el, mert az évszázadok során még sokszor segített a tiszta szívű szerelmeseken. A török időkben a három részre szakadt Magyarországon például a szép Júliának és Dévényi György kapitánynak, mely így szól:

Egy ízben, amikor a törökök Bécs ellen vonultak, útközben Dévény magas várát ostrom alá fogták. Hónapokon keresztül ágyúzták, lövették, rohamozták a falakat, de bevenni nem tudták, mert vitézül védte Dévényi György kapitány, aki fiatal házas volt, felesége is vele volt, a várban ő ápolta a sebesülteket. A törökök, mint megannyiszor, most is csellel akarták bevenni a várat. Díszruhás követeket küldtek a kapu elé majd ezt kiabálták be:

Vitéz harcosok vagytok, Allah tegyen gazdaggá benneteket! S hogy még gazdagabbak legyetek holnap elvonulunk a vár alól. Mindössze arra kérjük a kapitányt, a derék Dévényi Györgyöt, hogy alkonyatkor jöjjön hozzánk estebédre, hogy elbúcsúzzunk egymástól.

Ott leszek!-bólintott Dévényi György, aki persze ismerte a törököket, és tudta, hogy ez csapda ezért így szólt a hadnagyához: Én most elmegyek, de a várat ne adjátok fel. Még akkor se, ha netán írásban parancsolnám, mert az hamisított levél. Ha elfognak, fogságba visznek, a kapukat akkor se nyissátok ki!  Legkeservesebben szép, ifjú feleségétől búcsúzott a kapitány. Hullott a könnye az asszonynak is, de nem volt mit tenni a vár érdekében Dévényi kapitánynak mennie kellett. Két jó emberét maga mellé vette, úgy lovagolt a bég táborába. Jó vacsorát kapott, piláfot, bárányhúst, sörbetet is mellé és feketekávét, jaffai narancsot, arab datolyát, de amikor Dévényi György indulni készült Ahmed bég ráparancsolt, hogy:

Add meg a várat! Inkább meghalok, mondta erre Dévényi György, nem adom fel. S ha írásra kényszerítesz, odafönn a várban, nem hisznek neked. Ahmed bég csúffá tetted önmagad, és hitvány ember vagy. Ez a vendégszeretet?

A Próféta parancsolta az egekből, hogy enyém legyen a vár, s ez a parancs erősebb a vendégszeretetnél is. -felelte Ahmed bég, majd intett a szolgáinak s azok Dévényit meg a két hű emberét is megkötözték, foglyul ejtették. Másnap újra megrohamozták a falakat, de nem jártak sikerrel. Végül elvonultak, vissza Sztambulba, de magukkal vitték Dévényi Györgyöt, rabláncon. A Héttoronyba zárták. Júlia asszonynak egy törököktől szökött magyar katona vitte meg a hírt. Az asszony gazdag ajándék kíséretében kétszer is kihallgatását kérte Ahmed bégtől, de az nem fogadta.

Hetek múlva az asszony, Júlia úgy döntött, hogy elindul Sztambulba, és megpróbál valahogy bejutni Ahmed béghez. És ekkor éjjel álmában megjelent előtte Devana istennő, aki azt sugallta neki, hogy vigye a hárfáját magával, és amikor a müezzin éneke elhalkul a minaretek erkélyén, menjen a szultán palotája elé és énekeljen neki egy gyönyörű dalt a hárfájával kísérve. Egyúttal csodálatos hanggal látta el. És másnap Júlia így is tett. Hangja úgy zengett, mint a bülbülmadaraké, ujjai ezüstös hangokat csaltak elő a hárfán, mert Devana megsegítette, és hiába voltak szomorú panaszdalok a zord szultánt mégis megigézték.

Ki az a fiatal nő, aki fülemüleként dalol a palotám ablaka alatt?-kérdezte a szolgájától.

Egy messziről jött magyar asszony.-jött a válasz.

Hozzátok fel a palotámba, hadd halljam itt benn! Pár perc múlva Júlia a hatalmas padisah előtt állt.

A hangod gyönyörű, a muzsikád paradicsomi, játssz nekünk magyar nő!-parancsolta a szultán.

Dalolj a háremem asszonyainak!

Júlia meghajolt a fényesarcú padisah előtt és újra énekelni kezdett. De ezúttal vidám dalokat pengetett a húrjain. Annyira tetszett az asszonyoknak meg a férfiaknak, hogy hajnalig hallgatták. Három este kellett megismételnie a játékát, akkor így szólt a szultán:

Tanítsd meg az első feleségemet, Fatimét hárfázni, gazdagon megjutalmazlak. Újabb három nap múlva Fatime megtanulta a dalokat. Csengő hangja volt, így a szultán elandalodva hallgatta Júlia és Fatime kétszólamú énekét.

Mint a pacsirta meg a fülemüle! Örvendezett a szultán és felemelte gyűrűs ujjait, majd azt mondta:  Kérj bármit, magyar asszony, megkapod!

Legnagyobb kincsemet, Dévényi Györgyöt kérném, a rab kapitányt!

Hozzátok elő! -tapsolt hármat a szultán. A szolgák nagy nehezen megtalálták Dévényi Györgyöt a Héttorony mélyén. Borostás arccal, soványan, szakadt ruhában támogatták be a terembe. SA férfi szemét behunyta a nagy fényességben, mert elszokott az erős fénytől. De amikor felismerte a feleségét nem hitt a szemének.

Júlia!- rebegte.

Édes férjem!-borult az asszony a férje nyakába. Érted jöttem.

Oldjátok le a bilincseket róla-intett a szultán, -mert ennek az asszonynak nem csak a hangja kincs, nem csak a torka arany, hanem ő maga egészében, szívével, szerelmével, hozzád való hűségével világok drágaságánál is többet ér.

Ezután a szultántól paripát kaptak kettőt, szolgát kettőt, tömött útitarisznyákat, így értek haza épp karácsony napján Dévény várába.

 

 

 

 

 

 

 

Sylvette, blogger, amatőr mese és fantasy író

Irodalom és nyelvszakos gimnáziumi tanárként kezdtem a pályafutásomat, de mindössze 7 év tanítás után az életem hirtelen 180 fokos fordulatot vett. Legalább tízszer költöztem, négyszer váltottam országot, kétszer kontinenst. Minden kezdet nehéz volt, de mégis jó volt valamire! Megtanultam 6 idegen nyelvet, rengeteg barátot szereztem, és tulajdonképpen minden nap tanulok valami újat, amit szeretnék másokkal is...

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!