A kívánságok.
Hol volt, hol nem volt, elég az, hogy volt egyszer egy szegény ember s annak egy csinos felesége. Mind a ketten szerették egymást. Csak az volt a bajuk, hogy szegények voltak; egyiknek sem volt semmije sem. Ezért aztán megtörtént, hogy néha egy kicsit összepöröltek és szemére hányták egymásnak, hogy egyiknek sem volt semmije. De azért szerették egymást.
Egyszer estve az asszony előbb jött haza, mint a férje, és a konyhában a padkán tüzet rakott, ámbár nem igen volt mit főzni.
- Legalább egy kis levest főzök az uramnak. Mire haza jön, elkészül - gondolta magában. De alig teszi fel a bográcsot a tűzhöz és a tűzre nehány hasáb fát, hogy a víz annál hamarább felforrjon, ura már hazajön és ő is a felesége mellé a padkára ül.
Ott melegednek a tűznél, mert már hideg ősz volt. A szomszéd faluban épp az nap kezdték a szüretet.
- Tudod-e, mi újság, feleségem? - kérdezi az ember az asszonyt.
- Nem tudom biz én, semmit se hallottam. Hát mondja meg, hogy mi?
- Hát amint jöttem most az uraság kukoricaföldjéről, messziről a sötétben észrevettem, hogy az úton valami fekete folt van. De nem tudtam megismerni, hogy micsoda. Közelebb jöttem, hát uramfia! mi volt? Egy szép, aranyos kis kocsi, benne egy szép asszony, elűl meg szép négy mókus befogva.
- Tréfál kend - szakítá félbe az asszony.
- Nem tréfálok biz én, valóságos igaz. Tudod, milyen sáros a mi határunkban az út. Hát bizony a mókusok a kocsival megakadtak, sehogyse bírtak tovább menni. Az asszony meg nem mert kiszállani a sárba, hogy aranyos ruháját be ne piszkítsa. Én, amint megláttam, el akartam szaladni, mert valami gonosz léleknek tartottam. De ő utánam kiált s kér, hogy segítsem ki a sárból, semmi bajom sem lesz, meg is jutalmaz. Gondolom magamban, hogy bizony jól esnék, ha segítene szegénységünkön. Segítségemmel a mókusok kihúzták a sárból. Ekkor az asszony kérdezi, hogy házas vagyok-e? Megmondom neki. - Hát gazdag vagy-e? - kérdezi tovább. - Dehogy vagyok, alig van szegényebb ember a falunkban. - Nohát ezen segíthetünk - azt mondja - feleségednek három kívánságát fogom teljesíteni. - Ezzel elment, mintha a sárkányok vitték volna. Tündér volt.
- Az ugyan rászedte kendet - mondja a felesége.
- Majd meglátjuk, próbálj csak valamit kívánni, édes feleségem.
Erre az asszony hamarjában kimondja:
- Bárcsak volna egy kolbászunk, ezen a szép parázson ugyancsak megsülne!
Alig mondta ki, máris leszállt a kéményből egy lábas, benne akkora kolbász, hogy kertet lehetett volna vele keríteni.
- Ez helyes! - kiáltják mindketten.
- De a másik két kívánságot okosabban kell felhasználnunk. De jó dolgunk leszen akkor! Mindjárt veszek két tinót meg két lovat, egy malacot is veszünk - így szólt az ember.
Eközben levette kalapjáról a pipáját, kihúzta a dohányos zacskót és megtömte. Most rá akar gyujtani, de olyan ügyetlenül veszi az üszköt, hogy a lábast kolbászostul feldönti.
- Az Istenért, a kolbász! Ugyan mit csinál kend? Bár az orrára nőne kendnek! - kiált bosszúsan az asszony és a kolbászt ki akarja kapni a tűzből.
De ez akkor már a férje orrán lógott, le egészen a lába ujjáig.
- Uram teremtőm, segíts! - így kiált fel megint az asszony.
- Lásd, bolond, oda a második kívánság! - mondja az ura. - Hát ezzel most mit csináljunk?
- Levesszük - felel az asszony.
- Bizony egészen idenőtt az orromhoz, nem lehet azt levenni.
- Hát levágjuk, másképp nem segíthetünk.
- Dehogy engedem, dehogy hagyom a testemet vágni, a világ minden kincseért sem. De tudod-e, mit, feleségem? Még egy kívánságunk van hátra. Kívánd, hogy a kolbász visszamenjen a lábasba. Akkor megint jó lesz minden.
Az asszony meg így felelt:
- Hát a tinó meg a ló meg a malac akkor hol marad?
- De hiszen, ilyen bajusszal csak nem járhatok!
Sokáig így pöröltek. Utóljára csakugyan rábírta az asszonyt, hogy azt kívánja, hogy a kolbász visszamenjen a lábasba. De ezzel odavolt a három kívánság s ők most is olyan szegények maradtak, mint ezelőtt.
Azonban a kolbászt jóízűen megették. De mivel most átlátták, hogy pörölésük volt az oka, hogy nem lett se tinójuk, se lovuk, se malacuk, megegyeztek abban, hogy ezután jobb békességben fognak élni. Nem is pöröltek aztán soha. Jobban is ment a dolguk s idővel tinót is, lovat is, malacot is szereztek, mert szorgalmasak és takarékosok voltak.
A mű forrása: https://mek.oszk.hu/ - MAGYAR GYERMEK- ÉS NÉPMESÉK: 1. gyűjtemény
Válogatta és szerkesztette: Radó Vilmos
Erre a népmesére a Nevezd meg! - Így add tovább! 3.0 Unported (CC BY-SA 3.0) Creative Commons licenc feltételei érvényesek. További információk: https://creativecommons.org/licenses/by-sa/3.0/deed.hu
Forrás: https://mek.oszk.hu/
Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!
Ezt a mesét írta: MEK Magyar Elektronikus Könyvtár
Még 1995-ben lett a mek.iif.hu szerver az Elektronikus Könyvtár központi szolgáltatása. 1996 és 2002 között - nagyon sok ember önkéntes munkájának és néhány intézmény támogatásának köszönhetően - több mint 4 ezer darabra nőtt a könyvtár állománya, havi 60-70 ezerre a látogatóinak száma, s kialakult a jelenlegi gyűjtőköre: A MEK-ben csak magyar nyelvű vagy magyar ill. közép-európai vonatkozású, tudományos, oktatási vagy ...