A különleges utazás

A különleges utazás.

Furulyácska egy kismadár.
Egy kis énekesmadár.
Egy szép, színes tollú, kistermetű énekesmadár.
Nagyon jólelkű, mindig segít másoknak. A legkedvesebb elfoglaltsága a furulyázás, erről kapta a nevét. Másik kedvenc időtöltése az éneklés.

Furulyácska március közepén született fészeklakó kis fiókaként egy gyönyörű erdőben. Szülei nevelgették, de két hónap alatt úgy megnőtt, hogy el kellett hagynia a fészket. Új otthona egy terebélyes bükkfa lett a mezőn, az erdő mellett.

Furulyácska nagyon szeretett a bükkfán élni, de kedvelte a kalandokat is. Mindent tudni akart a természetről, a vizekről, az erdőkről, állatokról és növényekről. 
Nagyon furdalta a kíváncsiság, honnan is ered a Duna. Így hát azon morfondírozott, elmegy világot látni, és megkeresi a Duna forrását, hol bukkan elő a földből. Egy folyó nem születhet meg ilyen nagynak. 
Repdesett a folyó felett, amerről folyt a víz. Amikor megszomjazott, ivott a Duna vízéből, ami itt már egyáltalán nem volt nagy és széles. Sőt! 
Egyre kisebb, egyre keskenyebb lett! A végén már olyan pici volt, mint egy erdei patak. Ennek a végén találta meg a forrást, a Fekete-erdőben. Ahogy a Dunára pillantott, meglátott egy levelet a vízben. 

– Szia, Levélke! Én Furulyácska vagyok, imádok énekelni.
– Szia, én egy levél vagyok, nincs nevem. Egy tölgyfáról estem le nemrég, így kerültem a vízbe. 
– Mi lenne, ha mostantól barátok lennénk? 
– Benne vagyok, örülök neki – válaszolta elérzékenyülten Levélke. – Tudod, mit? Nézzük meg, merre visz engem a Duna! Van kedved elkísérni? 
– Hát persze! 
– Akkor indulás, mert a víz sodor engem! 

Furulyácska követni kezdte Levélkét. Útközben énekeltek, gyönyörködtek a tájban. A víz átlátszó volt és kristálytiszta. Mintha nem is a Duna lett volna, mert Furulyácska zöldnek, iszaposnak és koszosnak ismerte.

Több hallal is találkoztak, így például egy amur fiúval, aki épp házasodni készült egy amur lánnyal, mert nagy volt köztük a szerelem, azaz franciául a l’amour. Láttak egy nagy, bajuszos harcsát, aki épp pihenni tért egy rejtekhelyre. Találkoztak még egy ponttyal is, aki éppen egy gyülekezőponthoz tartott, mert ő lesz az egyik zsűritag a kishalak versenyén. Mindenkivel váltottak néhány szót, de mivel gyorsan sodorta a levelet a víz, el is búcsúztak, és mindenki ment a dolgára. 

A levélke lubickolt tovább, Furulyácska pedig követte a barátját. 

Egyszer csak beértek egy nagyvárosba egy hídhoz. Ekkor váratlan dolog történt! Levélke lebukott a víz alá és eltűnt. Furulyácska nagyon aggódott, hova tűnt a barátja. Kereste, de nem találta sehol. Aztán újra felbukkant. 

– Te jó ég! A szívbajt hozod rám! Mi történt veled?
– Örvénybe kerültem – köhécselt Levélke. 
– Az mit jelent? 
– Körülölel a víz, megfog, nem tudsz szabadulni, és csak visz lefelé körbe-körbe. Olyan, mintha egy tölcséren csúszdáznál lefelé. A végén elenged, és újra fel tudsz úszni a felszínre. Nekem könnyű, mert én mindig a víz felszínén lebegek. 
– Értem már! 

Levélke sodródott tovább, Furulyácska pedig megkönnyebbülten követte. A város után a víz sajnos csúnyább lett, már nem volt olyan tiszta, mint előtte. 

Egyszer csak Furulyácska észrevett egy katicabogarat, aki ott vergődött a vízben. 
– Levélke, hadd másszon rád a katicabogár! Mentsd meg, kérlek! Ússz feléje, ha tudsz!
– Gyere, katica, mássz fel rám, én kimentelek! – kiáltotta Levélke. 
A katica körbenézett, de nem látott senkit.
Furulyácska odaszólt neki: 
– Ott jön a kedves levél barátom, ő szólt hozzád az imént. Kapaszkodj bel

Így is történt. A levél kimentette a katicabogarat. Még meg kellett száradnia a szárnyainak, hogy újra repülni tudjon. Ezalatt jót beszélgettek, énekeltek, és katica elmesélte, hogy egy erősebb széllökés sodorta őt a vízbe. Aztán amikor megszáradt, megköszönte a segítséget, és elrepült. 

A folyó kiszélesedett, lelassult a folyása, ezért Levélke kisodródott egészen a partra, ahol megpihentek. Ekkor Furulyácskának támadt egy szuper ötlete. 
– Nincs kedved repülni egyet? Megfoglak a lábammal, és megnézheted a világot a magasból, madártávlatból. 
– Nagyon is van kedvem! Menjünk! 
Csodálatos látvány fogadta Levélkét fentről, teljesen lenyűgözte. Majd megpillantottak egy hajót. Levélke megkérte Furulyácskát, hogy tegye le a hajóra, mert szeretné azt is kipróbálni. 

Így is lett. Addig hajókáztak, míg visszaérkeztek Furulyácska lakhelyére, és elbúcsúztak egymástól. Furulyácska hazarepült az odújába, ahol nagyot pihent a fáradságos út után. 
Levélke pedig tovább élvezte a hajózást. Idővel eljutott a Duna torkolatához, a Fekete-tengerhez.
Ott egy hirtelen szellő befújta őt újra a vízbe. Érdekes volt, mert az édes vízből hirtelen sós lett. Innen tudta, hogy ez már a tenger. Levélke elhatározta, hogy ír egy levelet Furulyácskának, hogy elhívja ide. Készített egy palackpostát, és elküldte madárbarátjának. A levélben ez állt: 

„Kedves Furulyácska! Nagyon hiányzol! Képzeld, a hajóval eljutottam a Fekete-tengerig! Gyönyörű! Szeretném, ha te is láthatnád! Gyere el hozzám! 
Barátod, Levélke” 

Három hét múlva megérkezett a palackposta Furulyácskához. Annyira meghatódott, hogy rögtön útra kelt. Hét nap alatt oda is ért, és újabb hét napig kereste a barátját, míg meg nem találta. Hej, volt is nagy öröm! 

A két jó cimbora összeölelkezett. 
– Tényleg nagyon szép itt a Fekete-tengeren! – kiáltott fel Furulyácska. 
– Igen, bizony! Csak nagyon hiányoztál már... – tette hozzá szomorkodva Levélke. 
– Te is nagyon hiányoztál! Nyaraljunk egyet itt közösen, aztán haza kell mennem, várnak rám otthon. De van egy ötletem! Gyere velem! Lakjunk együtt! Megismerheted a barátaimat! 

– Igazán? Fantasztikus lenne! Köszönöm, szívesen veled tartok! 
Még három napig nyaraltak együtt, aztán Furulyácska feltette a hátára Levélkét, és elindultak hazafelé. Egy hét alatt haza is értek, Furulyácska bemutatta a többi barátjának, Levélke pedig mindenkinek elmesélte az ő különleges utazását a Dunán a Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig. 

Azóta is vígan élnek együtt a nagy bükkfán. Ha te is találsz egy tölgyfalevelet egy bükkfán, gondolj erre a történetre, és találd ki, az a levél hogyan kerülhetett oda.