A liliomleány (Magyar népmese)

A liliomleány (Magyar népmese).

Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy igen jó király, kit minden rendű és rangú ember az országában

úgy szeretett, hogy életét is odaadta volna érette. Felesége nem volt, s alattvalói azt kívánták, hogy

házasodjék, olyan jó királyt hagyhasson örökösül, minő maga. Nagy szeget ütött ez az ő fejébe; gondolkozott

magában, mit csináljon, hogyan leljen magához való feleséget.

Volt neki egy öreg barátja, kitől tanácsot szokott kérni, mivel nagyon szerette. Az öregember vadász volt a

király erdejében; egyébiránt élhetett volna másképpen is, mert a király úri módon eltartotta volna; de neki nem

kellett semmi; azért csak ott éldegélt az erdőben, egy kis kunyhóban, mint a szegény ember szokott. Amint a

király meghallotta, mit kívánnak alattvalói, elméne az öreg vadászhoz tanácsot kérni. Az öreg vadász egy

rozmaringszálat adott neki, s azt mondá:

- Amék lány előtt ez a rozmaringszál meghajol, azt vegye el, az lesz hozzávaló. 

Összegyűjtötte hát a király a temérdek lányokat palotájába, a mennyi csak fért, s mindenik mellé egy-egy

katonát állított, kiknek az volt kötelességök, hogy a magok úrlányainak nevét az asztalon levő gyöngyökből

rakják ki; a gyöngyök azé lesznek, ki előtt a rozmarinszál meghajol; ha pedig senki előtt sem hajol meg,

mindeniké a maga neve. Amint ott ülnek sorban, jön a király, kezében hozva a rozmaringszálat. Végig viszi a

leányok előtt, de az egyik előtt sem hajolt meg.

Másnap megint más leányokat, szebbnél szebbeket, gyűjtetett össze, de a rozmaringszál akkor sem hajolt

meg egy előtt se. Harmadik nap szinte úgy lett, akkor sem hajolt meg a rozmarinszál. Mit csináljon most már?

Gondolkozék magában; hol keresse fel élete párját? Amint így tűnődött éjszaka, látja, hogy valami suhan be

az ablakon s egyenesen a rozmaringra száll, s elkezd szépen beszélgetni hozzá. 

- Én a királynak háládatossággal tartozom, mert ő engemet már kétszer szabadított meg a sólyom körmei

közül, így beszélt a kis aranyos madár, mert a volt, a mi az ablakon besuhant; most lefizethetném

adósságomat, el tudnám vezetni azon leányhoz, ki előtt te meghajolsz. Az a tündérkertben van; azért jöttem

ide megmondani, hogy te indulj el holnap előtte s vezesd; én majd fölöttetek repülök; csak rám vigyázz

mindenütt, s utánam jöjj. 

Jól hallotta ezeket a király, mert korántsem hagyá őt aludni a nagy gondolkozás; alig várhatá a reggelt,

mindjárt útnak indult. A rozmaring előtte ment, a madár pedig fölötte repült.

Amint így mentek, mendegéltek hárman, találtak az úton egy sánta táltost, ki iszonyúan nyögött. 

- Mi bajod, kérdé a király, hogy oly iszonyúan nyögsz? 

- Itt, a baloldalamban egy nyíl, majd esztendeje már, hogy itt hordozom, s még eddig nem akadt olyan

könyörületes szívű ember, a ki kivette volna; egy vén boszorkány lőtte azt én belém, hogy megronthassa

gazdámat, - felelé a táltos. 

- Kiveszem; - szólott a király s megkapván az ezüst nyilat, kirántotta a ló ballapockájából. Ez is iszonyút

ágaskodott s olyan szép lett, a milyet még soha nem látott. Ekkor megköszönte a király szívességét s így

beszéle hozzá: 

- Én jól tudom, mi járatban vagy. Messze van az, akit te keresel, hanem ülj fel rám, én elviszlek mind addig,

amíg fel nem találod szép feleségedet.

A király felült a táltos hátára, s úgy repült ez vele, mint a villámlás. A rozmaring mindenütt előtte ment, az

aranyos madár pedig fölötte repült.

Amint mennek hegyen, völgyön, találnak egy üvegvárat, honnan iszonyatos sikoltás hangzik. Ezt meg kell

szabadítanom, akárki legyen, szólott a király s bement az üvegvárba. Mit lát, mit nem lát, látja, hogy egy nagy

üvegember ordít, egy dongó szünetlenül repked a gyomrában, azt ki akarja rágni.

 - Ki vagy, mi vagy? Kérdi az üvegember tőle. 

- Én egy idegen király vagyok, a tündérvárba akarok menni, feleséget keresni; hát te ki vagy? 

- Én ennek a várnak királya vagyok. Mi bajod van, hogy úgy ordítozol? - kérdi az idegen király. 

- Ez a dongó keresztül akarja rágni gyomromat. Hát nem lehetne megszabadítani tőle? 

- Nem, míg öreganyja, a kétkardú pók, él; az pedig tán örök időkig él, mert nem árthat neki semmiféle fegyver.

Egy táltosom ugyan volt, az árthatott neki, de már azt is meglőtte - felelt az üvegkirály. 

- Nem lehetne meglátnom azt a hatalmas pókot? - kérdé az idegen király. 

- Mindjárt itt lesz; nézz csak oda az üvegkanapéra. Ott ül szegény feleségem, csupa rózsaruha van rajta, ez a

pók minden órában eljár hozzá, mindig beköti pókhálóval; mikor elmegy, egy kis tövismadár jön el letépni a

rákötött hálót. Egy perc múlva itt lesz a pók.

Egyszer nagy csörömpölés hallatszik, felnéz az idegen király a padlásra; hát egy iszonyú pók ereszkedik alá,

felé. Ő is fogja magát, kirántja kardját s elkezd vagdalni a pókhoz, de soha nem érheti, mert két első lába

mindig feltartóztatja a vágást. Már csakhogy le nem vágta az idegen királyt a pók, midőn beugrott a táltos az

üveg szobába, hogy csak úgy töredeztek össze-vissza az üveg garádicsok, s ráugrott az iszonyú pókra. A

dongó látván, hogy nagy veszedelemben forog anyja, mindenképen ki akart repülni az üveg királyból, hogy

majd segít neki. De a táltos észrevette a dongó akaratját s kiabált az üveg királynak, hogy fogja be száját; ne

eressze ki a dongót; azonban nem tudta befogni s kieresztette; ő is nagyot toppantott első lábával s levágta a

dongót a pók mellé; mind a kettőt egyszerre megölte.

Amint ez a két csudabogár megdöglött, az üveg király mindjárt oly gyönyörű emberré vált, hogy párját kellett

volna keresni egész világon; felesége pedig a legszebb asszonnyá; a legpompásabb rózsák nyíltak ruháján. A

kis tövismadár szinte egy szép leánnyá változott; az üveg vár egy szép arany várrá. A volt üveg király most

megköszönte szívességét az idegen királynak, s így beszélte el egész történetét:

 - Ez a vár az enyém volt mindig, s ilyen állapotban, a milyenben most látod. A vár alatt egy kis kunyhó volt,

abban egy vén boszorkány lakott. Volt a vén boszorkánynak egy leánya, kit én hozzám sietett volna férjhez

adni, de nekem nem kellett. Én a tündérvárból házasodtam, onnan vettem el a feleségemet, kit nem adnék e

világért. A boszorkány ezen nagyon megbosszankodott s engem üveggé változtatott, leányát dongóvá, hogy

mindig rágódjék bennem. Csak ugyan egy hét alatt keresztül is rágott volna már. Maga egy nagy pókká

változott, hogy feleségem rózsaruháját pókhálóval rútíthassa; a szobaleányt pedig egy kis tövismadárrá

változtatta, amely mindig tépje a pókhálót ruhájáról, hogy ő újra beköthesse. De előbb táltosomat kellett

meglőnie. Te húztad ki belőle a nyílvesszőt, te szabadítottál meg a kínoktól; mondd meg már most, mit

kívánsz jó tettedért? 

 - Semmit, felelt az idegen király, csak azt mondd meg nekem, messze van-e az a tündérvár, én oda akarok

menni feleséget venni. 

- Ide már nem nagyon messze van, majd elviszed az én táltosom - felelt a király.

Ezzel felült az idegen király a táltos hátára s egy félóra alatt odavágtatott. A rozmaring előtte ment, az arany

madár fölötte repült. Mikor odaértek, gyászba volt borítva az egész tündérvár. 

- Miért van ez, kérdé a király. 

Feleltek rá a tündérek:              

- Mert a legszebb leány, a tündérek királynéjának testvére, az üveg királyné miatti bújában, fehér liliommá

változott. 

Kérte az idegen király a tündéreket, vezetnék el őt ahhoz a fehér liliomhoz. A tündérek elvezették. A rozmaring

ekkor is előtte ment, még pedig előre szaladt, amint a fehér liliomhoz ért, hirtelen megállt és földig meghajolt

előtte, a kis aranyos madár pedig rászállott. A fehér liliom is neki rázkódott s olyan gyönyörű leány lett belőle,

kinek párja hetedhét országon nem találtatott. 

A király odament hozzá, megkérte a kezét, holtig egymáséi lettek. Másnap mindjárt elindultak hazafelé, útba

ejtették a megszabadított várat is, hol a királyné testvére lakott. Itt jól megvendégeltetve, otthonig meg sem

álltak, hol szörnyű pompával fogadtattak, nagy lakodalmat csaptak, s most is élnek, ha meg nem haltak.

A rajzokat készítették:

Horváth Alexa, Babály Kamilla, Klimek Júlia – 1. osztály

Kocsis Laura, Tsereteli Konor, Perneki Lara, Lőrincz Kinga, Ungi Gábor, Gyarmati Viktória, Zákány Marcell, Csikos Alexa, Savanya Olivér – 3. osztály

Zámbó Krisztina, Kenyeres Anna, Stumpf Kiara, Raffael Alexandra, Nagy-Jójárt Diána – 4. osztály

Sándorfalvi Pallavicini Sándor Általános Iskola

Móra Edina, Kocsis Adél – 4. osztály

Sándorfalvi Térségi Alapfokú Művészeti iskola

 2022.