A mézeskalács

A mézeskalács.

Valamikor, valahol, talán messze, talán nem, kerek erdő szélén, Bori a borz, Rudi a róka és Bandi a vadmacska, a három jó barát sütire éhesen ültek a patakparton és beszélgettek. Nagyon szerették az édességet, megettek mindenféle süteményt, ami csak létezett, amit meg tudtak sütni.

– Amikor a mosómedvénél voltam vendégségben, olyan finom gyömbéres kekszet ettem… még most is érzem az ízét a számban – ábrándozott a róka.

– Az a fahéjas keksz, amivel tegnap kínált meg a süni, a kosár gombáért cserébe, az egyenesen fenséges volt – folytatta a vadmacska.

– Mézeskalács! Annál finomabbat még életemben nem ettem – ábrándozott a borz.

– Mézeskalács, gyömbéres keksz, fahéjas süti… már titeket hallgatva is éhes lettem! – szólalt meg hirtelen a medve a három jó barát mögött. Éppen horgászatból igyekezett hazafelé, amikor meghallotta, hogy miről beszélgetnek. – Tudjátok mit? Ha hoztok nekem mézet, és én is ehetek belőle, akkor sütök nektek mézeskalácsot – ajánlotta a medve, mert ő is nagyon szerette a sütiket. A három jó barátnak sem kellett több, rögtön beleegyeztek.

– Mondd csak medve, hol találunk mézet az erdőben?

– A nagy réten túl, az akácerdő szélén laknak a méhek. Tőlük tudtok mézet kérni.

Bori, Rudi és Bandi elkezdtek tanakodni, hogy mitévők legyenek, mert a nagy rét igencsak messze volt. Ha gyalog nekiindulnak, akkor nem érnek vissza időben, és a medve nem tudja megsütni a mézeskalácsot. Valamit ki kell találniuk, hogy gyorsabban odaérjenek. Róka Rudinak eszébe jutott, hogy neki van egy biciklije. Ha arra felpattan, akkor sokkal gyorsabban odaér vele. Borz Bori hazaszaladt a piros rollerjáért, míg Vadmacska Bandi a motorjára ült. Megvárták egymást az erdő szélén, és együtt indultak a nagy réthez. A borz a rollerján, a róka biciklin, a vadmacska a motorján. Csodálkozott is az erdő népe, hova indulnak. Villámgyorsan odaértek a rétre, sokkal hamarabb, mintha sétáltak vagy futottak volna, és még el sem fáradtak.

Megkeresték a méhkirálynőt, aki a legnagyobb kaptárban lakott, hogy mézet kérjenek tőle a mézeskalácshoz.

– Köszöntünk téged méhek királynője! Azért jöttünk, hogy kérjünk tőled egy kis mézet. A medve süt nekünk mézeskalácsot, ehhez van szükségünk a finom, édes mézre.

– Mézeskalács! Azt nagyon szeretem! De itt nincs senki, aki tudna nekem sütni. Ha hoztok nekem is belőle, akkor annyi mézet kaptok, amennyit csak szeretnétek!

Megígérték a méhkirálynőnek, hogy amint elkészül a mézeskalács, hoznak neki is belőle. Nemsokára a méhek átnyújtottak a Borinak egy nagy kosár mézet, aki büszkén akasztotta a rollerjára és vitte haza.

A medve csak csodálkozott, hogy milyen sok mézet hoztak neki. Nagyon sok mézeskalácsot tud majd sütni. Azon nyomban nekilátott, és csak sütötte és sütötte a mézeskalácsokat. Készített kereket, hosszúkásat, gyömbéreset, fahéjasat, sőt még cukormázasat is. Nemsokára az egész erdőben érezni lehetett a mézeskalács finom, édes illatát.

Amikor kisült mindegyik, a méhkirálynőtől kapott kosarat telerakták finom, illatos süteményekkel, és két postagalambbal elküldték ajándékba a méheknek, a sok finom mézért cserébe.

Mivel a medve készítette a kalácsokat, nála gyűltek össze és falatoztak a finom süteményből. Bori megterítette az asztalt, Rudi tányérokat, Bandi pedig szalvétát hozott. Meghívták vendégségbe a mosómedvét és a sünit is, és hatalmas lakomát csaptak.