A Mókár (Szen'mártoni kerekerdő)

  • 2022.
    dec
  • 30

http://mocorgohaz.hu/
Akkor történt, amikor egy hajnalon, a Körös-hídra rádőlt egy hatalmas nyárfa. A nap, még csak a sugarait nyújtóztatta, az erdő állatai mind aludtak még. Az erős zajra leghamarabb a vaddisznó ébredt fel. Ijedten dugta ki fejét a langyos pocsolyából, mely...

Kép forrása: pixabay.com

Akkor történt, amikor egy hajnalon, a Körös-hídra rádőlt egy hatalmas nyárfa. A nap, még csak a sugarait nyújtóztatta, az erdő állatai mind aludtak még. Az erős zajra leghamarabb a vaddisznó ébredt fel. Ijedten dugta ki fejét a langyos pocsolyából, melyben éjjel álomra szenderült.

  • Vajon mi volt ez a félelmetes hang? Olyan, mintha leszakadt volna az ég! – motyogta aggodalmasan a tücsöknek.
  • Ajjaj, ha ez így van, akkor bizony vissza kell ragasztani, mert ha nem jön el ismét az éjszaka, akkor nem tudok majd zenélni. S ha nem zenélek, éhen fogok halni a nyáron!
  • Az nagy baj lenne! – horkantott egyet a vaddisznó. Az éjjel is micsoda bulit csaptunk, ugye komám? Elhallatszott egészen a Farkas-kanyarig!
  • No, hát akkor szedd össze magad, menj és nézd meg mi történt! – sürgette őt a tücsök.

Felkerekedett a vaddisznó, és elindult a Túlátra. Ahogy a tisztáshoz ért találkozott a rókával. Kérdi tőle az ravaszul:

  • Hová sietsz ilyen korán vaddisznó koma?
  • Átmegyek a híd másik oldalára és megnézem mi okozta azt a fülsiketítő hangot. Bizonyosan az ég szakadt le. Feltűzöm a helyére!
  • Jajj, cimbora, én bizony félnék oda merészkedni! Nem tudtad, hogy ott lakik a Mókár?
  • Istenem, az meg miféle szerzet? – kérdezte ijedten a vaddisznó.
  • Én azt neked el nem mondhatom, de azt javaslom, hogy a hídon mindenképpen csukott szemmel menj át, mert az rész a legveszélyesebb! – vigyorgott alattomosan a róka.

Úgy is tett a vaddisznó. Nemsokára elérkezett a híd lábához, ott becsukta a szemét és nagy bátran elindult, hogy átjusson a másik oldalra. Megkapaszkodott a híd korlátjában, és ment egyenesen előre. Egyszerre csak elfogta a félelem. Mikor a közepén járt, kinyitotta a szemét és lenézett a mélybe. Ijedten kapta vissza fejét, mert a víztükörben egy félelmetes alakot pillantott meg. Feje búbján durva sörte, szemei kidülledtek, orra, mint a tüzet okádó kályhacső. A legfélelmetesebb mégis a két hegyes agyara volt!

  • Jaj, Istenem! Ennek fele se tréfa! Ez csakis a Mókár lehet! – azzal rohant, ahogy a lába bírta, vissza az erdőbe.

Amint futott, szembe jött vele a nyúl s kérdi tőle nevetve:

  • Miért ez a nagy sietség vaddisznó?
  • Azt hiszem a Túláton leszakadt az ég! Elindultam, hogy visszatűzzem a helyére!
  • És mitől ijedtél meg ennyire?
  • Én bizony találkoztam közben a Mókárral! – lihegett nagy remegve.
  • És hogy nézett ki? – érdeklődött kíváncsian a nyúl.
  • Meg fogod ismerni ronda füleiről, bozontos fejéről és éles vicsorgó fogairól. De ha jót akarsz, magadnak azt javaslom inkább, hogy a hídon csukott szemmel menj át!

Nagyot kacagott erre a nyúl és azt mondta:

  • Én bizony megnézem azt a Mókárt! – s elindult a túlátra.

Mikor a híd lábához ért azonban elfogta őt is a félelem. Talán mégis be kellene csukni a szememet, ahogy a vaddisznó mondta, hogy átjussak a másik oldalra. Azzal úgy is tett. Behumta a szemeit és elindult a hídon. Mikor a közepéhez ért ezt gondolta:

  • Itt már nyugodtan kinyithatom. Ha idáig biztonsággal elértem innen már bajom nem történhet. Feltűzöm az eget a helyére és kész!

Kinyitotta hát a szemét és lenézett a mélybe. És mit látott? Bizony! Egy ronda, bozontos alakot, hosszú fülekkel, de a legijesztőbb mégis a vicsorgó hosszú fogai voltak. Inába szállt a nyúl bátorsága azonnal és rohant, ahogy csak tudott, vissza a tisztásra. Ahogy biztonságba érezte magát lerogyott és széjjel nézett. A pocok éppen ott sütkérezett.

  • Félelmetest láthattál, ha így megijedtél. – csóválta sajnálkozva a fejét.
  • Bizony az volt! Félelmetes! Rút szőrös a feje, hegyes az orra, mint a kard, dülledt szemei pedig vészjóslóan meredtek rám. – mondta reszketve a nyúl. Nem is tudtam visszatűzni a helyére az eget!
  • És ugyan hol láttad ezt a csudát?
  • Nem csuda volt az! Hanem a Mókár! Ott lakik a Túláton, és félelemben tartja az állatokat!
  • Ezt én ugyan el nem hiszem! – hüledezett a pocok.
  • Ha nem hiszed, győződj meg róla a saját szemeddel! De a hídon csukott szemmel menj, nehogy pórul járj!

Elindult a pocok is nagy bátran, s mikor a híd lábához érkezett ő is gyorsan becsukta a szemét. A híd korlátjába kapaszkodva biztatta magát:

  • Nemsokára átérek és felteszem a leszakadt égboltot a helyére.

Amint így haladt előre, egyszer csak gondolt egyet és kinyitotta a szemét. Hirtelen elfogta a rémület. Lassan a víztükör fölé hajolt és Uram fia, mit látott? Farkasszemet nézett a Mókárral! Feje búbja torzonborz volt, kócos bundája alól villogtatta vészjósló szemeit. Orra hegyes, mint a lándzsa, bajszával öklelni kész.

  • Seeegiiitsééég… segítség! - kiabált a pocok. Meneküljön ki merre lát!

Azzal sikoltozva lefutott a hídról, keresztül rohant az erdőn és ezt kiabálta:

  • Fussunk, szaladjunk! Meneküljön ki merre lát! A Körös-folyó mélyén lakik a Mókár! Mind meghalunk, ha ránk talál!

Az állatok ahányan voltak, annyi felé szaladtak. Azóta egyik sem akar átjutni a Túlátra!

 

 

 

 

Tóth Marianna, meseíró

Ezt a mesét írta: Tóth Marianna meseíró

Kunszentmártonban élek, 1963. november 1-én születtem Szentesen. Kisgyermekkorom nagy részét nagyszüleimnél, Alattyánon és Csépán töltöttem, ahol megismerkedtem a falusi emberek életének szépségeivel és nehézségeivel. Iskoláimat Kunszentmártonban, Szarvason, Budapesten, Szegeden és Debrecenben végeztem az óvónői pályához kapcsolódóan. Az óvodapedagógia sajátos eszközrendszere lehetőséget adott arra, hogy a művé...