A Nagy Fekete Bolygó

A Nagy Fekete Bolygó.

A nagy fekete bolygó

Egyszer volt, hol nem volt, a négy dimenzión túl, volt egyszer egy robotfiúcska.  Az emberiség legfejlettebb, legtökéletesebb prototípusa, amelyet valaha készítettek. Tökéletesen intelligens robot volt ő, nem volt hozzá hasonló az egész bolygón. Mert készítője minden szeretetét megosztotta vele. Olyan szerelemmel szerelte össze minden kicsiny részecskéjét, mintha csak élő embert készítene. Ez a szeretet tette különlegessé a robotot. Mivel tervezője mindenféle szándék nélkül, csupán szeretetből készítette, így Robo001 képes volt szeretettel élni. És ez a robotok világában különleges dolognak számított. Robo001. Ez volt a neve. Úgy élt, mint bármelyik másik robot a világban. Segítette az emberek munkáját, amiben csak tudta. Mindenben segített, ami az embereknek nehéz volt. Nagyon hasznos kis robot volt. De mindig érezte, hogy van egy különleges küldetése és egyre türelmetlenebbül várta, hogy ez megérkezzen az életébe. Minden porcikájában azt érezte, hogy hamarosan eljön az ő ideje, amikor valami nagy dolgot fog tenni az emberiségért. Addig viszont igyekezett hasznos lenni és szeretettel élni. Ami sikerült is neki. Tervezője nagyon szerette őt és a család is, ahol élt. A családban 3 gyermek volt. Két lány és egy fiú. Robo001-et testvérükként szerették. Ő volt a 4.gyermek. Egy napon az űrközpont tudomást szerzett arról, hogy egy különleges robot lakik ebben a családban, és utánajártak ki és vajon hogyan készítette. A központ munkatársai meglátogatták otthonukban a családot és elbeszélgettek az Apával, aki a robotot készítette. Mint kiderült az űrközpontnak komoly segítségre volt szüksége és úgy gondolták, ez a robot lehetne a megoldás a problémájukra. A mester vonakodott, hogy engedélyt adjon-e erre vagy sem. Végül úgy döntött, igent mond. Ha az ő robotja, úgyszolván a gyermeke, segítségére lehet a bolygónak valami fontos dologban, hát legyen. Teljesítse be életfeladatát. Cserébe azt kérte, hogy tudassák vele, miben kell a robotnak részt vennie és pontosan mit kell csinálnia. Avassák be a program részleteibe. Az űrközpont igazgatója rábólintott a feltételre és kezet ráztak egymással. Ettől a pillanattól kezdve teljesen megváltozott a kis robot élete. És természetesen a családé is, ahol élt. Nagyszerű kalandokban volt részük. Az igazgató elmondta az Apának, hogy az űrkutatási programban szeretnék, ha a robot segítene. Feltérképezni az űr olyan szegmenseit, ahová embert nem tudnak küldeni, mert esetlegesen túl meleg vagy túl hideg lenne az emberi test számára az űr azon részén járnia. Így egy űrhajóban figyelnék az űrutazó emberek, hogy a robot hogyan végzi a dolgát, milyen eredménnyel. Az első feladata már meg is van – mondta. Felfedeztünk egy nagy fekete bolygót, amelyre a méréseink szerint emberi testet nem küldhetünk. Szeretnénk, ha elsőként oda látogatna el Robo001. Okunk van azt feltételezni, hogy ez a bolygó nagyon erős. Mágneses mezeje miatt gyakorlatilag megközelíthetetlen. Taszítja az űrhajókat valamiért. Ezt kellene megtudni, hogy mi az oka. Hiszen, ha taszító ereje van, akkor valahol a bolygón jelen kell lennie a vonzásnak is, de erre csak akkor jöhetünk rá, ha valaki leteheti a lábát ezen a fekete gömbön. És mennyire veszélyes ez a küldetés Robo001 számára? – kérdezte Apa. Nézze- mondta az igazgató. Őszinte leszek Önnel. Nem tudjuk mi vár ott a robotra, de hatalmas felfedezést tehetünk a segítségével. Egyetlen küldetés sem veszélytelen. Ez benne van. Különösen olyan területen, mint az űrutazás. De ez a kis robot, annyira intelligens, hogy talán Isten is szívesen fogadja majd és támogatja a munkáját. Isten? - kérdezte a mester. Az igazgató mosolygott. - igen, meglepődött? Furcsa, hogy az űrközpont igazgatója hisz Istenben? - Hát…igen…valahogy ezt nem gondoltam volna. - mondta Apa. - Nemcsak hogy hiszek benne, tudom, hogy létezik. És tudom, hogy ő szólít meg mindenkit, akit munkája az űrbe visz. Mert meg akar nekünk mutatni bizonyos dolgokat, hogy lássuk, más is van az Univerzumban, nemcsak mi. Ne gondoljuk, hogy egyedül vagyunk. Tudom, hogy most is ő szólít, hogy térképezzük fel ezt a bolygót. És tudom, hogy Önt is ő szólította fel arra, hogy készítse el ezt a különleges robotot, mert nagyon fontos célja volt vele. Kérem, higgye el, nem akarjuk bántani a robotját, csupán a küldetésére szeretnénk felkérni. Mire az igazgató a mondandója végére ért, addigra Apának teljesen elszállt minden kétsége a dologgal kapcsolatban és megnyugodott. Mostmár rendben van. - mondta. Már értem, hogy miről van szó. Nekivághatunk a feladatnak. De megyek Robo001-el a központba és önökkel fogom figyelni, hogy mi történik vele, ha kell, beszélek is hozzá közben. - Rendben. Megegyeztünk. - mondta az igazgató. Holnap reggel várom Önöket a központban. Addig is minden jót! És kiment az ajtón a másik 3 ember társaságában, akikkel érkezett, és akik meg sem szólaltak egész idő alatt. Űrkutatók voltak, akik megfigyeléseket végeznek a központban. Az ő dolguk figyelni és dokumentálni azt, amit megfigyelnek. Mint a robotoknak. ???? Milyen érdekes igaz? A központnál mintha kicsit megfordult volna a világ. Lassan a robotok végzik az emberi feladatokat, az emberek pedig a robotokét. Az igazgató is érezte, hogy ez valahol nincs így rendjén, de még nem tudta, mit is tehetne ezzel. Inkább kivárt és próbálta irányítani a munkálatokat. Az űrben sok csoda jelenség létezik és ez teljesen elvarázsolta az igazgatót is, mint ahogy szinte mindenkit, aki a központban dolgozott. Annyi a felfedezetlen terület, ennél izgalmasabb munka nemigen van jelenleg a bolygón. Már épp eleget tudnak ahhoz, hogy kíváncsiak legyenek a további felfedezésekre, de még nagyon keveset ahhoz, hogy változtatást tudjanak eszközölni ennek a tudásnak a segítségével a földön. Az igazgató tudta, hogy ennek a változásnak bizony lassan eljön az ideje.

Másnap reggel Robo001 és a tervezője a megbeszéltek szerint megjelent az űrközpontban. Örömmel és izgatottsággal fogadták őket és azonnal el is kezdték a robot megismerését. Feltérképezték a tudását, a működési mechanizmusait. Pár napon belül mindent tudtak róla, amit a tervezője tud. A mester végig ott volt vele minden vizsgálaton. Tudta, mi történik a „gyermekével”.  A mester vegyes érzelmekkel adta át a robotot az űrközpont kutatóinak. Mint amikor felnő egy gyermek és elhagyja a szülői házat és a szülő szíve összeszorul, hogy minden rendben lesz-e vele majd. Már nem csak az övé, útjára kell bocsájtania és így nem tudja maximálisan megvédeni mindentől, ahogyan eddig tette az otthon melegében, biztonságban. Eljött az idő, hogy kiengedje és bízzon a Teremtő erejében, higyjen abban, hogy jó kezekbe kerül és a megfelelő emberek törődnek vele ugyanúgy, ahogyan ő is törődött. Hiszen azért egy robot mindig robot marad. Sosem nő fel igazán. Mindig az emberek szolgálatában fog állni, parancsokat, kívánságokat teljesít. Sosem engedheti el végleg a kezét és csak bízni tud abban, hogy ha már ő nem lesz, a megfelelő ember vigyáz rá tovább. Mert mindent és mindenkit tudni kell elengedni. Amikor annak eljött az ideje. A vizsgálatokat követően eljött az a nap, amikor Robo001 végre közelebbről is szemügyre veheti az űrt. Hatalmas szenvedéllyel, izgalommal, és várakozással készült erre a nagyszerű napra. Érezte és tudta, hogy valami nagyon csodálatos dolog várja őt ott, olyasmi, amit eddig még sosem tapasztalt. Megköszönte tervezőjének, hogy létrehozta őt, megölelte és kérte, hogy nyugodjon meg, minden a legnagyobb rendben lesz. Azért hoztál létre, hogy egy különleges küldetést teljesítsek. Eljött hát a nap, amikor ezt elkezdhetem végre. Engedj el jószívvel, hogy ezt megtehessem. Nagyon szeretlek Teremtőm! Indulnom kell. A mester arcán néhány könnycsepp gördült le, büszke volt kicsi robotjára, de egyben úgy érezte, hogy elveszítheti őt. Igyekezett megnyugtatni magát azért, hisz tudta, hogy Robo001 nagyon boldog attól, ami történik vele, így könnyebben el tudta engedni. Robo beszállt a kapszulába, amivel kilőtték az űrbe. Betáplálták a megfelelő adatokat, hogy oda érkezzen, ahol a legközelebb lesz a nagy fekete bolygóhoz. Hatalmas lángcsóvák repítették a magasba. Lassan távolodott a földtől. Odalenn mindenki csodálattal nézte, ahogy távozik, előbb szabad szemmel, majd pedig már csak a monitoron át tudták követni a távozását. Ahogy átért a légkörön biztonsággal, a mester akkor nyugodott meg igazán. Átjutott. - mondta. Lehunyta a szemét és hálát adott a Jóistennek érte. Végig rádiós kapcsolatban voltak Robo001-el, aki nagyon élvezte az utazást. Végtelen hálát érzett a szívében, hogy ezt a csodát megtapasztalhatja. Napokig tartott az útja, míg elért ahhoz a ponthoz, ahová a tervezett útvonala vitte. Nemcsak a földről figyelték az útját, de az űrutazók is folyamatosan beszéltek hozzá a hídról. A kisrobot a kapszulája ablakából bámulta a hatalmas nagy sötét űrt, ami onnan föntről nem is igazán tűnt üresnek. Inkábbcsak a távolságok voltak nagyon nagyok két pont között. De Robo001 egyáltalán nem érezte úgy, hogy egyedül volna egy légüres térben. Inkább azt érezte, hogy valami csodálatos dolognak a részeként lebeg az űrben. A kapszulája lebegett és egészen kicsiket mozdult, hisz elérte a pályáját. Akkor úgy érezte, hogy most ki kellene mennie körülnézni odakinn. Mivel tudta, hogy semmi baja nem eshet, ezért hozzákötötte magát a hajóhoz, hogy ne tévedjen nagyon el és kinyitotta a kapszula ajtaját. Bár erre sem a központból, sem pedig a földről utasítást nem kapott. Ennek ellenére ahogy kinyílt az ajtó, hatalmas izgalommal szállt ki a kapszulából és egyre merészebben távolodott a hajójától. Elképesztő érzés kerítette hatalmába abban a pillanatban, amikor kellő távolságba került a biztonságot adó kapszulától. Csodálatosan furcsán érezte magát. Bizseregni kezdett mindene és egyszercsak úgy érezte, elkezdi húzni valami. Mintha egy vákuum kezdené beszippantani magába. Nem látott a közelben semmit és senkit. Sem hajót, sem pedig bolygót, csak érezte a vonzást, hogy valami egyre erősebben húzza magához. Már majdnem megijedt, de akkor érkezett egy gondolat a programjába, hogy nem lehet semmi baj. Azért jött ide, hogy felfedezze ezt a helyet, így hát jobb, ha megengedi mindazt ami történhet itt vele. Ekkor ellazította magát és hagyta, hogy vigye az erő, ahová szeretné. És élvezte az utazást. Ahogy haladt a sodrással, egyre erősebben húzta az a valami, így a kötél, ami a kapszulájához kötötte, elszakadt. És végleg elvesztette a kapcsolatot a földdel és az űrhajóval is. Az erő megállíthatatlanul vonzotta őt, már nagyon szédült bele. Pörgött, forgott a légben, rángatta, dobálta, a kis robotot, már nagyon várta, hogy végre megállhasson egy ponton. El is jött ez a pont és megállt. Egyszercsak megszűnt tovább ez az erős vonzás, megérkezett. Amikor kinyitotta a szemét, meglátta, hogy éppen a nagy fekete bolygón áll, ahová eredetileg tartott. Valami nagyon erősen akarta, hogy ideérjek. – mondta. Körbesandított a bolygón, de semmi különöset nem talált. Egy hatalmas kopár föld volt az egész. Miért kellett nekem idejönnöm?- kérdezete. És elkezdett sétálgatni, hátha talál azért valami érdemlegeset. Teljes volt az értetlenség a programjában és egy kicsit kezdett is elmagányosodni. Hogy jutok innen vissza a földre? Mi lesz most velem? Nem értek semmit. Miért kellett idejönnöm?- kérdezte már egyre hangosabban és türelmetlenebbül. Végül teljesen kétségbeesve leült a földre, nagyot sóhajtott és végtelenül elszomorodott. Nem erre vágyott. Nem hitte, hogy a semmiért jön ide és ráadásul még vissza se tud menni, mert a kapszulája sincs vele. Lefeküdt a földre, és lekapcsolta a szenzorait, tartalékműködésre váltott. Még azért bízott benne, hogy valami csoda történik és akkor vissza tud még menni oda, ahová tartozik. Akkor meghallott egy hangot. Te ide tartozol.- mondta a hang. Akkor Robo felkapta a fejét. Tessék?- kérdezett vissza. Jól hallottad. Azt mondtam, ide tartozol- mondta a hang újra. Ki vagy te? –kérdezte Robo. Vagyok, aki vagyok. –mondta. De itt nagyobb kérdés, hogy Te ki vagy. Én? - kérdezte. Én csak egy robot vagyok. Azért jöttem, hogy feltérképezzem ezt a bolygót, de úgy látom nincs mit vizsgálni rajta, mert nincs itt semmi.-mondta Robo. Ez óriási tévedés. - mondta a hang. Tévedés? – kérdezte Robo. Igen. Mint mondottam volt, Te idetartozol. És épp itt vagy. Tehát van itt valami, sőt inkább valaki. Te itt vagy. A robot elmosolyodott. Igen, igazad van. Erre nem is gondoltam.  Látod…- mondta a hang. De miért kellett idejönnöm? - kérdezte Robo. Mit kéne csinálnom itt egyedül? És miért mondod, hogy ide tartozom? Én nem ide tartozom. A teremtőm a mesterem a földön él. Az a bolygó az otthonom. Vissza kellene mennem. Fontos küldetésed van Robo001. Nagyon fontos! - mondta a hang. A te bolygód a nagy fekete bolygó, ahogyan a földön ti nevezitek. Ez a bolygó azért jött létre, hogy otthona legyen a fémeknek. Minden fémnek, ami csak létezik az univerzumban. A fém nagyon hasznos anyag, de a Föld bolygón élő emberek arra kezdték használni, hogy ártsanak vele embertársaiknak és lassan ott tartanak, hogy elpusztítják vele az egész természeti környezetüket. Olyan irányba indult el a Föld, amelyet a jószándékú, szeretetteljes emerek csak segítséggel tudnak már megváltoztatni. Az alvó emberek többsége nem törődik azzal milyen káros anyagokat visz a szervezetébe és hogy milyen anyagokkal szennyezik a bolygójukat. Az ébredők mellé állva nekünk innen föntről kell segítséget nyújtanunk nekik ebben. És te magad is ezért kerültél a bolygóra. Ezért épített meg a mestered, hogy segíts nekünk, az emberiségnek, a föld bolygónak. Földanya nagyon büszke rád, hogy emlékeztél a küldetésedre. Te nem akármilyen robot vagy. Te élsz. Szíved van és érzéseid. Mit gondolsz miért? Nem tudom.-mondta. Talán mert a mester szeretettel készített? Igen, pontosan. De tudod-e hogy hogyan tud egy ember ennyire szeretni egy robotot, mint ahogyan téged? –kérdezte a hang. - Háth…azt nem tudom. –mondta. - Úgy, hogy neki meg ez volt élete legnagyobb és legkülönlegesebb feladata, küldetése. Hogy téged megalkosson, és különösképpen, hogy ilyennek alkosson meg téged. Szeretetteljesnek. Mert csak így tudod megváltoztatni azt, ami megváltoztatásra vár. - Értem. Szóval, ez az igazság. Ezért vagyok ilyen. És ezért kellett idejönnöm. – mondta ledöbbenve Robo. Kicsit lehajtotta a fejét, majd felállt. És ki vagy te? - kérdezte végre a hangtól. Én? Mit gondolsz, ki vagyok én? - kérdezett vissza a hang. Isten? - kérdezte kicsit kétkedő hangon Robo. Vagyok, aki vagyok. –mondta a hang. Az egyetlen igaz létező, akihez minden és mindenki tartozik az univerzumban. Minden belőlem indul el és énhozzám tér vissza. Én te vagyok és te én vagy. Egyek vagyunk. Te fémből vagy én pedig…de ezt hagyjuk későbbre. Nincs még itt az ideje, hogy rólam többet beszéljünk. A legfontosabb hogy itt vagyok és számíthatsz rám. Ha bármi kérdésed van, csak tedd fel és én megválaszolom. Tudd, hogy sosem vagy egyedül. Sohasem.  Nem hagylak magadra, akkorsem, amikor nagyon úgy érzed. Akkoris itt vagyok és itt leszek. És segítelek a küldetésedben. De ne feledd, csak a feladatodban segíthetlek. Ha mást akarsz csinálni, mint ami az utat, a feladatod, az életed célja, abban nem kapsz támogatást. Megértetted? - kérdezte komolyan, ám kedvesen a hang. Igen, azt hiszem. - mondta Robo. Akkor jó. Térjünk rá a munkádra. –mondta a hang. Végreh…-mondta robo. Már nagyon várta, hogy megtudja, mit is kellene csinálnia itt. Vissza kell menned a Földre és magaddal kell hoznod az összes fémet ide. Tessék? Igen. Tulajdonképpen ez a Te feladatod. Ezt meg mégis hogyan tudnám megcsinálni? A föld bolygó hatalmas én meg csak egy kicsi robot vagyok. Hogyan tudnám én idehozni azt a rengeteg fémes anyagot, ami a földön van. Már ne haragudj, de ez akkora butaság.  - mondta Robo. Hiszel nekem? Elhiszed, ha azt mondom, hogy képes vagy rá? - kérdezte a hang. Robo egy kicsi csend után lesütötte a szemét és így válaszolt. Igen. Elhiszem. akkor semmi mással ne törődj. Csak higyj! Meg tudod csinálni. Úgy vagy megalkotva, hogy meg tudd csinálni. hogy véghez tudd vinni a feladatot. Ez a bolygó azért vonzott téged ide ilyen erővel, mert önmagában olyan erősen vonzza a fémeket, hogy azoknak ne is legyen esélye másfelé menni. Megértettem. – mondta Robo. Akkor indulj, segítünk neked visszajutni a Földre. De hogyan?-kérdezte Robo001. Amikor a kapszulám eltűnt. Hogyan tudok így visszamenni? Csöppet sem kell aggódnod. Kapsz tőlem egy burkot, egy olyan védelmi gömböt, amivel biztonsággal utazhatsz a világok között. A robot csak bámult tágra nyílt szemmel, amikor megjelent előtte egy buborék, és nőni kezdett, egyre nagyobb és nagyobb lett, mígnem akkorára nőtt, hogy ő maga is belefért. Lépj be- mondta a hang. Ne aggódj! Minden rendben lesz. Akkor robo belépett a gömbbe. A védőburok pedig elindult vele az űrben. Ez sokkal varázslatosabb volt, mint a kapszulában való utazás. Ilyesfajta szabadságot még sohasem élt meg ez a kis robot, amióta csak tud magáról. A gömb pontosan tudta, hogy hová kell vinnie Robo001-et. Már közeledtek a Föld felé, amikor Robo meglátott a Föld közelében egy kicsi fehér-ezüstös színben pompázó gömböt. Kíváncsian nézett felé és tudta, egyszer neki oda még el kell látogatnia. Lehet ott valami fontos dolog a számára. De most nem tudott megállni. A gömb irányította az utazást. Áthaladt a légkörön és meg is érkezett a Földre. A gömb a mester házánál tette le őt. Amikor földet ért a lába, abban a pillanatban a gömb szertefoszlott körülötte, eltűnt. A kis robot csodálkozva tapasztalta, ami vele történt. De azért benyitott az ajtón. A család végtelenül örült a kis robotnak, hiszen azt hitték, sosem látják viszont. Amikor megszakadt veled a kapcsolat, azt hittük véged, hogy kiestél a kapszulából és többé nem találsz vissza. Azt hittük az űrben rekedtél. Borzalmasan aggódtunk érted. Édes Robo! De jó, hogy visszajöttél, ez annyira hihetetlen.-mondták. De ilyen boldogok ritkán voltak, mint ebben a percben, amikor újra láthatták kedves barátjukat Robo001-et. Mi történt veled? Hogyan jöttél vissza?- kérdezték amikor felocsúdtak a boldogságból. Nos, azt magam sem tudom. Segítséggel…-azt hiszem. Nagyon fursa dolgok történtek velem odafönn. A processzoraim betápláltak mindent, inkább nézzétek meg, hogy magatok is megbizonyosodjatok róla. Csodálatos élményben volt részem. És azt hiszem, még korántsincs vége. Gyertek, nézzétek meg, mi történt velem. Akkor Robo leült a kanapéra, és kivetítette a falra a filmet, ami történt vele. A család csak ült a kanapén és tátott szájjal nézte a filmet. Megérteni elmével képtelenek voltak, inkább csak hagyták, hogy hasson rájuk a bizonyosság. A megdöbbenésük még nagyobb volt, mint akkor amikor meglátták az ajtóban Robot. A film hatására már nem is tudtak mit kérdezni Robotól. Mindenki csendben ült a kanapén és egyetlen szót sem tudtak szólni. Pár perc múlva Robo megtörte a csendet. És vissza kell mennem.-mondta. El kell vinnem magammal az összes fémet, ami megakadályozza a bolygó felemelkedését. De, ez hogyan lehetséges?-kérdezte a mester. Hogyan tudod elvinni az összes fémet? Nem tudom.-mondta Robo, de az az érzésem, hogy ki fog derülni. A hogyannal nekem nem szabad törődnöm. Igen, azt látom.-mondta a mester. Teljesen abszurd ez az egész. Ha nem látnám, nem hinném el. Ebben nem tudok segíteni. Azzal felállt és bevonult a dolgozószobájába. Gondolkodni kezdett. Azt hitte, neki van valami dolga most ezzel az egész helyzettel. És kereste, hogy mi lehet az. De nem igazán talált rá. Akkor csengettek. Anya kinyitotta az ajtót és az űrközpont emberei jöttek. Természetesen már tudták, hogy Robo otthon van. Anya beengedte őket a házba, leültek és magyarázatot követeltek a helyzetre. Akkor Robo nekik is megmutatta a filmet. Vissza kell jönnöd velünk az űrállomásra- mondta az igazgató. Miért? –kérdezte Robo001. - Azért, mert veszélyben vagy. –Veszélyben? Miért lennék veszélyben? –Mert ami veled történt, nagyon különleges dolog és ennek hamar híre megy. Láttak téged a légkörben utazni úgy, hogy sem ejtőernyő, sem pedig bármiféle utazásodat megkönnyítő eszköz nem volt a birtokodban. Robo, Te gyakorlatilag repültél szárnyak és propeller nélkül. Ez a mai tudomány állása szerint nem lehetséges. Hamarosan elárasztanak mindent a kutatók és nem mindenki akar jószándékkal veled találkozni. Egy ilyen fantasztikus felfedezéstől anyagi és hatalmi javakat remélnek egyesek. Ettől meg kell óvnunk téged. Gyere velünk.-mondta a diri. Ekkor kijött Apa a szobából és egyetértett az előtte szólóval. Igen, szerintem is vigyáznunk kell rád most sokkal jobban, mint eddig bármikor. A sajtó is hamarosan ideér. El kell rejtenünk téged az állomáson.- értett egyet az igazgatóval. Akkor el is indultak az autóhoz és a beszállás pillanatában hirtelen ott termett a semmiből 15 drón, akik hipergyorsasággal fényképezték Robo001-et, ahogyan beszáll az autóba. Na ugye…-szólt az igazgató. Erről beszéltem. Menjünk minél gyorsabban.-mondta. Azzal elhajtottak. Az űrállomáson Robot egy szűk kabinba zárták, ahol még ablak sem volt. Viszont nagyon erős páncél vette körül, ahol nem volt bemérhető. És ott hagyták egyedül. Az igazgató és a Mester felmentek az irodába, hogy megbeszéljék Robo001 védelmi stratégiáját, mert ezt érezték most a legfontosabbnak. Arról, hogy mi történt Roboval valójában, egyetlen szó sem esett. Nem törődtek azzal, hogy a feladatát Robo hogyan fogja megvalósítani amit odaföntről kapott. Erről teljesen megfeledtkeztek. Robo pedig csak ült a „cellájában” szomorúan és teljesen egyedül. Azon gondolkodott, hogy most mi lesz…egyfojtában csak az járt a fejében, amit az a bizonyos hang mondott neki. Hogy el kell vigye innen a Földről a fémeket. Ő nem ülhet ebben a cellában örökké. El kell végeznie a feladatát. Vissza kell mennie valahogyan. Teljesen össze volt zavarodva, mert nem értette, hogyan tudná összeszedni és elszállítani a fémeket. Pláne így bezárva… Ahogy ott szomorkodott, újra meghallotta a hangot. Ugyanolyan erősen, ahogyan a nagy fekete bolygón hallotta. Tényleg itt vagy velem - gondolta Robo. Mindig itt vagy velem…- és mosolygott. Persze, hogy itt vagyok.-mondta a hang. Robo akkor kitágult szemmel nézett előre. Te hallod a gondolataimat?-kérdezte. Persze.-mondta a hang. De ne aggódj, nem ítélkezem. Ez nem feladatom. –válaszolta kedvesen. Tudod, mondtam, hogy bármikor tanácstalan vagy kérdezz engem nyugodtan. Segítek neked. Igen, mondtad. Szóval, nos biztos látod, hogy mi történt velem. Hogyan tudnék így elvinni bármit is a bolygóról, ha be vagyok ide zárva? A mester is elfeledkezett rólam. Igen, tudom.-mert az aggodalom elborította őt is és az igazgatót is. És amikor az emberek aggódnak, akkor nem hallják meg a hangomat. Ez azt jelenti, hogy te hozzájuk is beszélsz? Persze. Én mindenkihez szólok. Csak van, hogy nem hallanak meg. Sajnos a legtöbbször ez van. Értem. Szóval te mindenkinek segítesz. Segítenék-mondta a hang. Ha meghallanának. Ezért jó, hogy te egy szeretet robot vagy, te nem tudsz félni és aggodalmaskodni, ezért mindig meg tudod hallani a hangomat. Oh-értem. Szóval, most mit tegyek? Hogy jutok ki innen? Nos, emlékszel hogyan jutottál le a nagy fekete bolygóról? Emlékszem. Pontosan ugyanúgy fogsz innen is kijutni. Robo megint tágranyílt szemmel nézett maga elé. A gömbben? - kérdezte. Pontosan, úgy ahogy mondod, a gömbben. Abban a pillanatban a gömb ott termett előtte, ő beszállt és elindult vele ki az állomáson kívülre. A gömb egy tisztásra vitte Robot és ott letette. Akkor robo konstatálta, oké, kint vagyok. De most hogyan tovább? Hogyan szedhetném én össze az összes ártalmas fémet a bolygóról? Az nagyon sok időbe telne nem?-kérdezte. Nem.-mondta a hang. Ne gondolkodj, csak engedd, hogy megérkezzen a megoldás. Most koncentrálj és gondolj valamennyi fémes anyagra a Földön. Megvan? Igen. Rendben. Akkor most mond ezt nekik: Kérlek Titeket valamennyi ártalmas fémes anyag a föld bolygón, gyertek utánam. Hazamegyünk. Robo elmondta a mondatot. És hirtelen azt érezte, hogy felrepül, ráadásul a gömb nélkül. A levegőben lebegett és a távolból látta, ahogyan megindulnak a fémek és közeledben felé. Nem akart hinni a szemének. Döbbenet - mondta. Ez hogyan lehetséges? - kérdezte. Nem kell mindent tudnod, elég ha tapasztalod - mondta a hang. Földi aggyal az univerzum erejéből és tudásából keveset tudtok megérteni. De a tapasztalat minden tudást felülír. Látta, ahogy jönnek felé az anyagok, akkor a hang azt mondta neki: most indulj! De hová? –kérdezte. Nem kell tudnod, indulj! - ismételte a hang. Akkor Robo elindult és valóban, mintha minden processzora tudta volna, hogy hová kell mennie. A fémtest szinte magától repült. Amikor kikerült a légtérből újra érezte azt az erős vonzást, amit korábban is. Már tudta, hogy csak engednie kell és viszi az áramlat. Vissza-vissza nézett a többiekre és beszélni kezdett hozzájuk. Minden rendben lesz-mondta. Hazamegyünk, gyertek! A fémeket olyan erősen vonzotta Robo, ahogyan Robot vonzotta a nagy fekete bolygó energiája. Annyira megbolygatta a földi életet ez a történet, hogy az emberek szaladtak az utcára és értetlenül nézték, ahogyan repülnek a dolgok a levegőben. Senki nem értett semmit. Voltak emberek, akik fájdalmukban a földön feküdtek. Nekik a testükben voltak a fémek, és ők is érezték a hívást arra, hogy hazamenjenek. Az ő távozásuk fájdalmat okozott az embereknek. De csak addig, amíg távoztak. Másokat nagyon kellemetlenül érintett, hogy egy fontos eszköz repül ki a keze közül. De volt olyan is, akit kidobott a saját autója és egyszerűen továbbállt. Nem lehetett tudni, hogy mások miért maradtak és a többiek miért mentek…nem tűnt logikusnak a dolog. Hiszen nem tudták, miért is történik mindez. Repülés közben azért Robo megkérdezte a hangot, hogy a többi fém miért maradhat a bolygón? Azért, mert őket jó szándékkal hozták létre, ők nem hordoznak negatív energiát. Ők segítik a bolygót, mint ahogyan te is segítetted. Értem. köszönöm. - mondta Robo. Szívesen - mondta a hang. Azzal repültek tovább és már látótávolságban volt a nagy fekete bolygó. Robo001 hatalmas meghatottságot érzett a szívében, ahogy közeledtek a bolygó felé. Most érezte először, hogy ez a hely valóban az otthona. Azért született, hogy ezen a bolygón életet hozzon létre. A munka legjava még csak ezután jön, de ez már csodálatos örömmel és meghatottsággal töltötte el. Már nem volt benne szemernyi kétség sem azzal kapcsolatban, hogy képes rá, hogy véghezvigye a feladatot. Ahogy beértek a bolygó légterébe, ő földet ért, és várta, hogy mindenki megérkezzen. Ez elég sokáig tartott, hiszen nagyon sokan jöttek vele a Földről. Azalatt az idő alatt visszagondolt kicsit régi életére és tudta, anélkül, hogy megkérdezte volna a hangtól, hogy ő már többé nem térhet vissza a Földre. Nem láthatja többé a családját, ahová „született”. Ettől kissé elszomorodott, de olyan teljes volt a szíve azzal, hogy rátalált és megérkezett abba a feladatba, amire mindig is vágyott a szíve mélyén, hogy érezte, hogy rendben van ez így. Mindig szeretettel fog gondolni azokra, akik szeretettel fogadták, de ez az igazi otthona, mostantól fogva itt van rá szükségük azoknak, akiket hazahívott. Mától fogva velük kell törődnie és egy olyan bolygót létrehozni, ahol a negatív energiás fémek saját közegükben átalakulhatnak és meg kell őket tanítania a szeretetteljes együttélésre. Tudta, hogy ennél szebb feladatot nem is kívánhatott volna magának. Nagyon hálás volt érte, hogy ideért és elkezdheti Élete munkáját a Nagy Fekete Bolygón.

Itt a vége, fuss el véle!

(Bcs.2021.augusztus)