Zsömle hazamegy

Zsömle hazamegy.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy zsemleszínű labrador kutyuska. Olívia szeretett kutyuskája volt Ő. Imádták egymást, mindenhová együtt mentek. Mint két jó barát. Sokat játszottak együtt. Egyszer amikor a réten játszottak, önfeledten, boldogan, kacagva, Zsömle beszaladt az erdőbe. Olika kiabált neki, hogy jöjjön vissza, de hiába.

–       Zsömleee!!!! Zsömlee!!! Gyere vissza! Ne bolondozz! – így kiabált Olika drága kiskutyájának. Aki már nem is volt olyan nagyon kicsi. Emberi években számolva már bizony öreg kutya volt.  Olika azt gondolta, biztosan nem hallja hogy szólítja, hát közelebb ment az erdő bejáratához, bár azt tudta, hogy Ő oda nem mehet be. Az erdőben sok-sok veszély leselkedhet egy ilyen kislányra. Így hát az erdő szélénél megállt. Onnan kiáltott Zsömlének tovább. De Zsömle sajnos nem jött. Teljes néma csönd uralkodott az erdőben. Olika ott állt és nagyon szerette volna megkeresni egyetlen kiskutyáját, de tudta, hogy segítséget kell kérnie. Nem mehet be egyedül a sűrű erdőbe. Olika attól tartott, hogy valami magával ragadta Zsömlét és az többé azért nem jön ki az erdőből. És tudta, hogy ha oda a sűrű rengeteg erdőbe utána menne, Ő is eltévedne és akkor nem találna többé haza. Hazaszaladt és kérte az Apukáját, hogy keressék meg Zsömlét az erdőben. Oli Apukája azonnal neki is indult a rengetegnek, elhívta minden barátját és nekivágtak, hogy sötétedésig megtalálják a kedves kutyuskát. Teljesen átfésülték az erdő minden zugát, de sehol sem találtak rá a kutyára. Mintha elnyelte volna az erdő. Apa egyszer csak egy gödröt talált, amit valószínűleg Zsömle áshatott ki, és ez a gödör nagyon, de nagyon mélyre volt ásva.

–        Gyertek ide! – kiabált Apa a barátainak. – Nézzétek mit találtam!

Mind odasereglettek és nézték a gödröt.

–       Ezt Ő áshatta?- kérdezték.

–       Talán.- mondta Apa.

–       De miért?- kérdezték.

–       Talán belefeküdt, jól esett neki a föld melege. Nem hiszem, hogy megsérült. Ilyen nyomokat nem találtam. Ti igen?

–       Nem- semmit. – mondták. Szomorúan ment haza Apa, amiért nem viheti vissza egyetlen kislánya barátját. Amikor hazaért, megölelte Olikát, szorosan, hosszan ölelte, biztosítva őt arról, hogy mennyire szereti és osztozik fájdalmában. Olika nem kérdezett semmit. Csak lehajtotta a fejét az Apukája ölébe és sírt csendesen. Tudta, hogy nem látja többé a barátját. Ha az ő hős Apukája nem találta meg, senki sem fogja tudni megtalálni. Olika napokon át csak szomorkodott és nem tudta mihez kezdjen most. Csak Zsömlére tudott gondolni és hogy biztosan valami baja esett és ő nem segített rajta. Talán megmenthette volna, ha akkor, ott, abban a pillanatban utánamegy az erdőbe. Talán ha nem mennek ki aznap játszani a rétre, akkor talán még ma is itt lenne vele a drága barátja. De nincs, és lehet hogy az ő hibájából nincs. És lehet hogy Zsömle valahol fázik, éhes és bajban van. És ő pedig cserben hagyta, nincs vele, nem vigyáz rá. Ilyen szörnyűséges gondolatok gyötörték. Aludni sem tudott napokon át. Aztán egyszer, amikor már nem bírt tovább ébren maradni és elaludt végre a fáradságtól, álmodott. Álmában meglátogatta őt drága kutyuskája. Egy hatalmas réten látta őt, ahol rengeteg hasonló kutya volt, mint zsömle. Látszott, hogy nagyon jól érzik magukat és szeretik egymást, mintha egy család volnának. Zsömle végtelenül boldognak tűnt és szaladt Olikához, úgy mint korábban mindig. Átölelte és hemperegtek a fűben önfeledten. Olika csodálatosan boldognak érezte magát. Aztán a játék után egyszer csak Zsömle megszólalt.

–       Drága Olíviám, édes kicsi gazdám! Ne hibáztasd magad kérlek. Nem Te tehetsz róla, hogy elköltöztem.

Olika ámulva nézte, hogy-hogy tud beszélni a kutyája? Eddig sose beszélt hozzá…De aztán hamar rájött, hogy most épp álmodik, szóval egy teljesen más dimenzióban van, és ebben a dimenzióban bármi megtörténhet, Zsömle akár beszélhet is.

–       Minden rendben Kedvesem. Ne szomorkodj miattam! Ne sírj utánam, mert én egy csodálatos helyen vagyok már. Hazajöttem, oda ahová azelőtt tartoztam, hogy Hozzád leszülettem volna. A családomhoz, az őseimhez jöttem haza, itt vagyok abban a dimenzióban, ahol kutyák élnek, méghozzá csak és kizárólag labrador kutyák. Szebbnél szebb, okosabbnál-okosabb kutyuskák. Itt vagyok én igazán itthon. Ide tartozom – mondta. Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek újra az enyémeimmel. Kérlek Olika, ne sírj többé utánam, hisz látod mennyire boldog vagyok. Nem kell többé aggódnod értem. Minden a legnagyobb rendben van. Engedd el a szomorúságot és a bánatot. A szívedben örökre veled maradok. Még játszom egy kicsit a többiekkel, s aztán újra leszületek a Földre, hogy segíthessek egy embernek eligazodni a szeretet tengerében. Sok embernek szüksége van ránk állatokra, mi ezért születünk le. Megtanítjuk Őket szeretni. Kinyitjuk a szívüket. A Tied drágám, már tökéletesen nyitva van. Szeress vele, használd kérlek. Ha így teszel, én sem éltem hiába. Oly sok csodálatos ember van a bolygódon. Szeresd őket úgy, ahogy engem szerettél és ahogy én szerettelek Téged. Az állatok azért vannak, hogy megtanítsanak szeretni, de nem azért, hogy az emberek helyett szeressétek őket! Az embernek legnehezebb az embert elfogadnia, épp ezért kell ezt megtanulnia. Sok ember azért választ kutyát vagy más állatot, mert csalódott az emberekben. De az emberek összetartoznak, csak azt hiszik, hogy különállnak egymástól. Fontos, hogy egymásra találjanak, elfogadják és szeressék egymást, mint ahogyan én szeretem a saját fajtámat. Önzetlenül, tiszta szívvel. Ezért utazunk a Földre, ez a mi küldetésünk. És hamarosan egy másik gazdát választok magamnak, akinek szüksége van rám. De sosem felejtelek el Téged és mindig szeretni foglak, ahogy Te is engem. Isten Áldjon Drága Kedves Olívia!— mondta, s azzal mégegyszer megölelte őt, megnyalogatta az arcát, a kezét és visszafelé vette az irányt oda, ahol a többi labrador már várta őt. Akkor Olika szeméből legördült az utolsó csepp könny és megértette, hogy Zsömle hazatért és nem elvesztette őt, hanem lehetőséget kapott egy teljesen új életre, amit hamarosan elkezdhet majd. Valahogy minden világossá vált Olika számára, mindent megértett ebből a találkozásból, amit eddig nem. Másnap amikor felébredt, emlékezett az álmára és olyan érzése volt, mintha nem is álom lett volna…. Azt érezte, hogy Zsömle fontos üzenetet küldött neki. Elmúlt a fájdalom, amit a szívében érzett. Olika ettől a naptól kezdve újra boldog volt, hiszen neki Zsömle jólléte volt a legfontosabb. Annyira szereti Zsömlét, hogy ha ő boldog, akkor Olika is boldog. Ez az igaz, tiszta szeretet két barát között. Ez egy állat küldetése a Földön. Ám ezen a napon Olika megfogadta, hogy sokkal közelebb lép az embergyerekekhez, sokkal többet fog velük játszani, mint ezelőtt, de azt is, hogy ha legközelebb találkozik egy kutyával, aki kiválasztja őt, szívesen lesz a gazdája. Szeret gazdi lenni. Szívesen befogad egy másik állatot majd, akivel ugyanilyen önfeledten tud játszani, mint ahogy Zsömlével tudott. Megértette ennek a fajta kapcsolódásnak az értékeit. És ha nagy lesz, segíteni akar majd a felnőtteknek háziállatot választani a maguk számára, hogy ők is megérezhessék, milyen, ha valaki feltétel nélkül szereti őket és így ők is megtanulják majd feltételek nélkül szeretni egymást. Tovább szeretné vinni Zsömle tanítását és ezzel örökre életben tartja őt a saját életében is. Mindezek után Olívia, ez a kivételesen fantasztikus kislány csodálatosan boldogan és felszabadultan szaladt ki a rétre játszani a barátaival. Itt a vége fuss el véle.