A nagyravágyó király

A nagyravágyó király.

Ott ahol a Cidricske patakocska belefolyik a Szutyori folyóba, ott élt Mandragón király.

Nagyon nagyravágyó volt, minél több területet akart meghódítani, elfoglalni. Azt szerette volna, hogy az ő birodalma legyen a világon a leghatalmasabb. Folyamatosan csatázott, ritkán tartózkodott otthon. Lánya Marinka, ezért nagyon szomorú volt. Hiányzott neki az apja, nem értette, miért olyan telhetetlen, miért akar egyre több országot leigázni. Sokat sírdogált. Édesanyja halála után, hiába kérte az apját, hogy ne háborúzzon tovább, maradjon vele, Mandragón király nem hallgatott rá, újra csatába indult. A palotában mindenki Marinka kedvét kereste, de egyre kedvetlenebb, szomorúbb lett.

Hírét vette Marinka keresztanyja, hogy milyen búskomor lett a keresztlánya. Gondolta, majd ő a szeretetével, vidámságával mosolyt csal a királylány arcára, elűzi a bánatát. Amikor megérkezett, Marinka sírva ölelte át. Elmesélte, hogy apja folyton hadban áll valamelyik országgal, vele nem sokat törődik, édesanyja halála után nagyon magányos lett itt a kastélyban.

-         Tudod, mit Marinka! Majd én beszélek apád fejével. Megpróbálom meggyőzni, hogy fejezze be ezt a viaskodást. Hisz már elég nagy már az országa, van csodás leánya, mi kell még? Elvesztette a feleségét, a lányát is elakarja?

A királylány nagyon megörült.  Gondolta, hátha sikerrel jár a keresztanyja, aki azonnal leült, és egy hosszú levelet írt a királynak, és egy lovas futárral elküldte. Azt is beleírta, hogy a bált rendez Marinka születésnapjára, és arra mindenképp érkezzen haza.

-         Na, drága kislányom! Megvan a megoldás! Estélyt rendezünk a születésnapod alkalmából! Addigra apád is hazatér, meglásd! Meghívunk, királyfiakat, hercegeket, bárokat, grófokat, magas rangú vitézeket. Lesz zenekar, tánc! Ilyen szép, fiatal lánynak, min te, ez kell! Olyan jókedved kerekedik majd, hogy csuda!

-         Drága mamikám! Lehet, hogy a meghívásra senki nem jön el, mert félnek apámtól, és ezt a bált is akár csapdának tekinthetik – pityeregte el magát Marinka.

-         No, ne itasd az egereket! Csak nem ilyen rossza a helyzet! A meghívókat kiküldjük, aztán meglátjuk.

Hamarosan eljött a bál napja. Nagy volt a palotában a sürgés-forgás. Mindenki azon dolgozott, hogy szép, vidám ünnepség kerekedjen. Marinka is segédkezett, ő hozatta be édesanyja virágoskertjéből az asztalokra a legszebb a virágokat. Egyre jobban örült a rendezvénynek. Kiválasztott egy rózsaszín, fodros ruhát, hozzáillő üvegsarkú cipőcskével. A hajába az édesanyja rózsáiból választott egy halvány mályvaszínűt. Épp a tükör előtt állt, amikor belépett a keresztanyja.

-         Csodálatosa nézel ki lelkem! Gyönyörű a ruhád is! Mennyire hasonlítasz édesanyádra! – kiáltott fel.

-         Köszönöm, Remélem apácskám is megérkezik! – sóhajtott Marinka.

Egymást ölelve mentek le a bálterembe. Virágillat töltötte be a helyiséget.

-         Olyan, mintha anyácskám is velünk lenne! – mondta párás szemmel Marinka. – De hol vannak a vendégek? – kérdezte a keresztanyját.

-         Türelem! Biztos, mindjárt jönnek! – felelte.

A meghívottak, azonban csaknem akartak megérkezni. Marinka arcán csalódás látszott.

-         Látod! Mondtam, hogy hiábavaló vendégeket hívni! A félelem nagyúr! Ráadásul az apám se érkezett meg! – a szeméből kicsordult egy könnycsepp.

Ebben a pillanatban belépett Mandragón király. Marinka a nyakába ugrott.

-         Édesapám! Azt hittem, nem jössz haza! Annyira, de annyira örülök!

-         Drága kislányom! A születésnapodat semmilyen körülmények közt ki nem hagynám! Belátom, hogy eddig elhanyagoltalak, mert fontosabb volt számomra a birodalmam, a hatalom. Mától másképp lesz! Nem megyek többet csatába, ezt megígérem! Nem leszek telhetetlen, önző és nagyravágyó. Igazad volt mindenben, amit a leveledben írtál! – fordult a király Marinka keresztanyjához. - Felnyitottad a szemem. Hatalom? Gazdagság? Semmi sem ér fel a családdal, semmi nem lehet a családnál fontosabb! Kár, hogy erre csak most jöttem rá! No, de soha nem késő belátni a hibáinkat! Igaz? De hol vannak a vendégek? – kérdezte a király.

-         - Látod, édesapám! Senki sem jött el az estélyemre! – zokogta Marinka.

Ekkor az ajtónálló koppantott hármat.

-         Felség! Megérkezett Tormás királyfi, a Tormás nemzetségből!

Amikor belépett a királyfi, meglepődve látta, hogy rajta kívül más vendég még nincs a bálteremben. A király szívélyesen üdvözölte, majd bemutatta lányának.

-         Van egy ötletem! – súgta oda Marinka keresztanyjának a király. - Lesz itt vendégsereg hamarosan! Üzenek a katonáimnak, hogy tartsanak, ünnepeljenek velünk! Megérdemlik, hogy mulassanak a sok harc után. Természetesen a családjukkal együtt.

Elszalajtott néhány futárt, hogy vigyék a hírt a vitézeinek. Hamarosan megtelt a bálterem. Az étkek, italok is jól fogytak. A zenekar vidám dalokat játszott. Marinka szinte az egész estét Tormás királyfival töltötte, persze édesatyjával is táncolt.

-         Édesapám! Ma a legszebb ajándékot tőled kaptam! Azt, hogy itt vagy, és hogy nem mész többé el! Nem akarsz többet harcolni! A szereteted és az, hogy itt leszel velem, mindennél többet ér! – borult apja nyakába Marinka.

A bál után Tormás királyfi gyakori vendég lett a palotában. Hamarosan megkérte Marinka kezét, aki boldogan mondott igent. Mandragón király pedig örömmel adta áldását az ifjú párra. Marinka keresztanyja elégedetten nézte a fiatalokat.

-         Minden jó, ha a vége jó! – sóhajtotta.

Hét országra szóló lakodalmat csaptak, és tán még ma is élnek, ha meg nem haltak.