A Narancsmadár

A Narancsmadár.

Mostanában történt ez, nem is olyan régen, mikor madármegfigyelésre vittem tanítványaimat a visegrádi Jurtatáborba. ott hallottam ezt a mesét. Hallgassátok csak ti is!

Végére járt az esztendő. A Zengő erdő minden fája elhullajtotta már levélkoronáját. A bogarak a fák kérge aláhúzódtak nyugodt téli álmot remélve. Csigabiga is befalazta házikója ajtaját, a fürge gyíkok a kövek mélyén szenderegtek.

 Az öreg szilfába vájt madárodúban élt egyedül a kis Narancsmadár. Minden reggel kilépett házikója ajtaján, hogy megnézze mennyit változott a világ körülötte az elmúlt éjszaka alatt. Meglepte az a kellemetlen szúrós hideg, amit ajtaján kilépve tapasztalt. Fázósan ölelte át szárnyacskáival narancsszínű tollakkal borított testét. Lábacskáival dideregve topogott. Felnézett az égre és ámulva látta, hogy a fényes napkorong sápadtan tekint le ködpárnáiból a Földre.

• Mi történt veled? – kiáltott fel hozzá Narancsmadár. – Csak nem vagy beteg?
• Nem vagyok. – válaszolta bágyadtan a Nap. - De már nem kapaszkodom olyan magasra az égen, mint eddig. Pihennem kell. Egész nyáron melengettem nevelgettem a Föld minden élőlényét. Általam növekedtek a fák, bokrok virágok, beértek a gyümölcsök. Fölneveltem sokféle állatot, ti is megnőtetek madárkák. Elfáradtam.
• De miért van ilyen csend? És hová tűnt innen minden madár?
• Bizonyára elrepültek délre. Menj te is! – Ásított egyet a Nap, és már magára is húzta felhőtakaróját.

 Narancsmadár ijedten nézett körbe. Az arra futó északi szél incselkedve megborzolta feje búbján a tollakat.

• Mit keresel még itt? Miért nem vagy többiekkel? – rikkantotta, s választ sem várva, tovább süvített a fák között.
• Hová mehetnék? Olyan egyedül vagyok. – pityeregte el magát Narancsmadár.

Naphosszat a szobája ablaka előtt üldögélt hintaszékében. Nem értette mi történik körülötte. Miért lett minden más, mint eddig? Miért van hideg? Miért hullottak le a levelek?  Hová tűntek a többiek?

Egy reggel arra ébredt, hogy jeges tűszilánkok lepték el a fák ágait, s hamarosan lehullott az első hó. Nagyot sóhajtva fogta a vesszőseprűjét, és az ajtaja előtt söprögetni kezdte a havas faleveleket. Hangos suhogással odaröppent mellé Uhu, a szürke bagoly.

• Te még mindig itt vagy? – rivallt Narancsmadárra. – Miért nem mentél a többiekkel melegebb éghajlatra?
• Nekem nem szólt senki. – hajtotta le szomorúan a fejét a kicsi madár. - Merre menjek? És azt sem tudom, mi az a melegebb éghajlat?
• Ej, no! Megmutatom, merre menj! Én jól elboldogulok itt télen is, de egy ilyen vézna kis teremtés, mint te, aligha. – Azzal felröppent.

Narancsmadár örömében még az ajtaját se zárta be, máris Uhu után röppent. Verdesett a szárnyaival, ahogy csak bírt, mégsem tudott szárnycsapást tartani a könnyedén repülő bagollyal. Egy ideig a nagy madár meg-megállt, bevárta a kicsit, de egyre türelmetlenebb lett. Az erdő széléig sem jutottak. A kis Narancsmadár teljesen kimerült. Csak lihegett, csak fulladozott. Minduntalan pihennie kellett.

• Ez így nem lesz jó! – bosszankodott a bagoly. – Gyenge vagy. Nem jutsz el a melegebb vidékekre. Hamarosan a kánya ebédje leszel.
• A kánya ebédje? Hová bújjak? Gyenge vagyok, kicsi vagyok, nem tudom, mi tévő lehetnék?  – rémült meg Narancsmadár.

A bagoly töprengett egy darabig, majd a homlokára csapott:

• No, talán tehetünk érted valamit. Ne búsulj! Ha rám hallgatsz, és követed a parancsaimat, edzetté válsz, s megerősödve kelhetsz útra. Jövőre!
• Mit kell tennem? Mindenben követlek! – bólogatott bizakodva a kicsi madár.
• Először is megmutatom, hol találsz élelemre. – röppen az alsó ágak fölé Uhu.

Sok helyen az erdőben fákra akasztott madáretetők hintáztak, megpakolva finom magvakkal. Máshol meg fedett vadetetők bújtak meg a tisztások sarkában.  

• Kik készítették ezeket? – nézett nagyot Narancsmadár.
• Az emberek. Lássuk csak, mennyire vagy okos? Mit csipegetsz nyáron a lombok közt?
• Bogarakat, legyeket, pondrókat.
• Na, látod! Ha most elpusztulsz, azok a kártevők elszaporodnak nyáron, s oda lesz a szép lombos erdő!
• Azt bizony nem szeretném. – csóválta meg a fejét a Narancsmadár.
• Ezért az emberek segítenek a hideg telet túlélni azoknak a madaraknak, vadállatoknak, akik itt maradtak. Neked az a dolgod, hogy megerősödj! Van rá mód, hogy olyan izmos legyél, akár csak én. Röpülj velem, nézd meg, hogyan erősítem a fiaimat!

Hamarosan elérték a bagoly oduját. Szép tágas belsejében a bagolyfiókák, láb és szárnyerősítő gyakorlatokat végezetek. Egy kettő! Egy kettő! Vezényelt az edzőbagoly, s a csemeték szaporán hajlítgatták szárnyaikat, guggolást gyakoroltak magasra ugrottak. Épp csak odapillantottak az újonnan érkezőre.

• Akarsz indulni téli bagoly röptető olimpián? – kérdezte Uhu.
• Hát lehetséges lenne?- pislogott a kicsi madár.
• Akkor sokat kell gyakorolnod, mert különben semmi esélyed!
• Ebben nem lesz hiba! Meglátod mennyire erős az én akaratom! – húzta ki magát Narancsmadár.

Kora reggel kinn tornázott ajtaja előtt a friss levegőn. Reggeli után egyre hosszabb távokat repült a behavazott erdőben. A bagoly csemetéivel gyakorolta a bukórepülést, az irányváltást. Sokszor kergetőztek, versenyt repültek. Odújában makkból készített súlyzókkal erősítette izmait.

Kint kavargott a hó, de nála egyre kitartóbb munkával teltek a napok, a hetek. Narancsmadár érezte, hogy önbizalma erősödött, szomorúsága szertefoszlott. Az étvágya is megnőtt. A finom olajos magvak, amit a madáretetőkben talált, visszaadták erejét. A bagoly fiai ámulattal figyelték kitartását. Megkedvelték, és bevették őt a „Röppents” csapatba.

No, igen! Elindult a Téli Bagolyröptető olimpián, mint gyorsváltó. Derekasan helyt állt. Uhu bagoly és fiai büszkén veregették a vállát. Narancsmadár megköszönte Uhu bagolynak a gondoskodást.

Mire kitavaszodott büszkén fogadta társait a nagy hársfa újra zöldült lombja között. Elmesélte miként erősödött meg, biztatta a fiatalokat, hogy kövessék. Továbbra sem hagyta abba az edzéseket.  Lett sok barátja a költöző madarak között. Boldogan látott rovarvadászathoz, hogy őszre megerősödve indulhasson társaival melegebb vidékekre.

P-né Papp Mária Ibolya           2023. július 8.