A varázslatos szemüveg

http://mocorgohaz.hu/
Napsütéses januári kedden Emma sétálni indult Tibi papával. Szikrázott a hó a parkokban, pocsolyák fényesedtek az úttest szélén. Amolyan városias téli nap volt.
 Emma fogta Tibi papa kezét, és beszélt, és beszélt, s bár Tibi papa tudta, hogy ez az eg...

Kép forrása: https://flickr.com/photos/87951826@N02/14632525873

Napsütéses januári kedden Emma sétálni indult Tibi papával. Szikrázott a hó a parkokban, pocsolyák fényesedtek az úttest szélén. Amolyan városias téli nap volt.

 Emma fogta Tibi papa kezét, és beszélt, és beszélt, s bár Tibi papa tudta, hogy ez az egész egy elterelő hadművelet Emma részéről. A kislány megállt egy aprócskának tűnő játékbolt előtt.

- Papa! Menjünk be!

Nem tűnt pénztárca-apasztó helynek.

- Szervusz, Emma! – Köszöntötték egyszerre az eladók.

Az üzlet csak kívülről látszott kicsinek. Benn, mintha egy varázsló pálcájával félretolta volna a falakat. Igazi játékbirodalom rejtőzött a csöppnyi ajtó mögött.

De Emma egykedvűen sétálgatott a mesebirodalomban, aztán megrángatta nagyapja kabátujját.

- Igazából tudod miért akartam idejönni?- nézett rá nagy barna szemével Emma.

- Megtudom, ha megmondod! – kuncogott Tibi papa.

- Tudod, anyának nem lehet ilyesmit mondani. De te megértesz. Hajolj közelebb, megsúgom!

Tibi papa csak kicsit hökkent meg a kívánság hallatán. Odament az eladópulthoz és tolmácsolta a kislány kívánságát. Emma elégedetten vette tudomásul, hogy az eladónő sem lepődött meg, hanem benyúlt a fiókba és három csomagocskát tett a pultra.

- Milyet parancsolsz? Sárgát, rózsaszínt, vagy zöldet?

Emma a neon zöldet választotta. Amint kiléptek az üzletből, azonnal fel is vette.

- Tudod, Papa, már nagyon régen készültem erre!

Így esett, hogy télvíz idején Emma zöld úszószemüvegben büszkén lépdelt Tibi papával a sétáló utcán, mosolyra derítve minden járókelőt.

- Ha ilyen szemüveget veszel magadra, - magyarázta Emma - akkor abban a pillanatban varázslat történik.  - Tibi papa azonnal sajnálni kezdte, hogy nem vett magának is egyet.

- A felnőttek mindig eltitkolnak valamit! – csúszkált Emma a jeges úton miközben egyensúlyozott karjaival.

- Apa például elzárja a szerszámos ládát.

- Minek az neked?

- Az imbuszkulcsokkal felturbózom a biciklim kerekét, és áttekerek az autók felett az utca túloldalára. Nem kell megvárnom, míg zöldre vált a lámpa.

- De, hát az nem jó gyerekbiciklihez! – Értetlenkedett Tibi papa.

- Nem jó, nem való! Ezt mondja ő is! De ha felveszem a varázsszemüveget akkor már tudom, hogy jó!

- Aztán? - érdeklődött tovább Tibi papa.

- Anya például eldugja előlem, a szemfestéket.

- És az mire való?

- Különben hogy lesz belőlem vámpírgörl? A vámpírok báljára hogyan fogok elmenni?

- Csak nem küldtek neked meghívót?

- Ez titok Papa! El ne árulj!

Tibi papa mosolygott.

Lassan bandukoltak a havas utcán. Emma egy idő után köhécselni kezdett.

- Papa! Nagyon kapar a torkom. Vegyél nekem gyógycukorkát itt a Sárkányfűs boltban.     

- Itt?- Állt meg Tibi papa az Biotéka előtt. Emma szaporán bólogatott. Az eladó egy létra tetején állt, és dobozokat rendezgetett a felső polcon. Különleges illatok kúsztak a kislány orrába. Nagyot szippantott.

- Jó napot, Verbéna néni!

Az eladó rosszallóan lépkedett le a létrafokokon, és szembefordult a vevőkkel.

- Szervusz! Már többször figyelmeztettelek, hogy nem Verbéna a nevem!

-A kis unokám köhögés elleni cukorkát szeretne. – lépett közbe Tibi papa.

- Igen, tudom! Mindig ezt kéri, ha anyukájával bejönnek ide a boltba. – sóhajtott az eladónő. Az eladónő arca fáradt és szomorú volt. Fekete pólót és nadrágot viselt, a szeme kivörösödött a sírástól.

- Milyen cukorkát szeretnél? Negrót, medve vagy pemetefű cuko…

 Hirtelen torkán akadt a szó. Meglátta Emmán a búvárszemüveget. Rossz kedvét elfeledve felkacagott. Emma szemén a meleg helyiségben bepárásodott az üveg, és vakon nézett a levegőbe.

- Verbéna cukrot kérek, áfonyásat! - határozott Emma.

Az eladónő alig bírta abbahagyni a nevetést. Emma nagyot sóhajtott.

- Na, végre! Látod Papa? Elvarázsoltam a szemüveggel. - tolta a homlokára.

- Nagyon aranyos ez a kislány. – mondta az eladónő, míg a pénztárgépbe beütötte a cukorka árát.

- Tudja, nekem is van egy ilyen életrevaló kislányom. Kórházban van. Nagyon aggódom miatta hetek óta. – és már szipogott is.

- Őszintén sajnáljuk! Mielőbbi gyógyulást kívánunk neki! – köszönt el Tibi papa, de Emma még állt és nézte a szomorú asszonyt.

- Ha meglátogatod a kislányodat, mondd el neki, hogy én Verbénának hívlak! Ha tetszik neki, akkor máskor is így köszönök neked, mert ez egy nagyon szép név, és te is szép vagy, ha mosolyogsz!

Az eladónő hálás mosolyt küldött Emma felé.

- Látod! Ha nincs rajtam a szemüveg, akkor nem varázsoltunk volna neki jókedvet.

- Most már én is szeretnék egy ilyen szemüveget!- jelentette ki Tibi papa.

- Nem mindenkinek működik ám! Csak a kiválasztottaknak!

Tibi papa elgondolkodott: Vajon ő is kiválasztott lehet?

A forgalmas útról betértek a csendes behavazott parkba. A fák és a bokrok ágain vastag hóbunda billegett. Feketerigók csipegették a homoktövis sárga termését.

- Ülj le a padra papa, mert most idevarázsolok neked egy nyári mesét!

Tibi papa leült egy padra. Emma felmászott a palánktoronyba és kikönyökölt a korláton. Csak úgy világított a zöld szemüveg kerete. Széttárta a karját, és kezdődött a varázslat.

„ Ella Tomzon, a királylány, végtelenül unta magát egyedül a toronyszobában. Elhatározta, hogy vesz magának egy okos telefont. De nem volt rá pénze. Sokáig gondolkodott miként tegyen szert pénzre. Hopp! Eszébe jutott, hogy meg kell keresnie a Kincses-szigetet. Kapta magát és lecsúszott vártoronyból a csúszdán a tengerpartra.”

Emma máris röpült a piros csúszdán a hóba, futott a hintához.

„ Felszállt a négyárbocos hajóra, vitorlát bontott és útnak indult.”

A kislány már lökte magát egyre magasabbra.

„ A délnyugati szélben dagadtak a vitorlák, sebesen siklott a hullámok felett a négyárbocos, mert ez egy repülő hajó volt. Hanem egyszerre beborult az ég, villámok cikáztak a sötét felhők között. De Ella Tomzon nem ijedt meg a felhők árnyékától.”

A kislány leugrott a repülő hintáról, körforgón megragadta a forgókereket, és megpörgette magát.

„ Erősen tartotta a hajó kormányát!”- Kiáltotta. -„ Jobbra tekerte, aztán balra. A hajó le-felbukdácsolt a hatalmas a haragos felhők között. Ella Tomzon bátran kitartott, míg a vihar elvonult. Bizony alaposan megrongálódtak a vitorlák, így a hullámokra kellett ereszkednie. De megpróbáltatásainak még ekkor sem lett vége. Óriási vízi szörnyek bukkantak fel a tenger mélyéről. Körbevették a hajót és tapadókorongos csápjaikat Ella Tomzon felé nyújtogatták”

Egy kiskutya somfordált be a parkba. Odaszaladt a kislányhoz.

- Majd én megküzdök veled te tengeri démon! -  Kiáltotta Ella Tomzon, és előkapta a fénykardját. 

A kutya vadul csaholni kezdett, miközben a kislány a zsebéből előrántott egy Led-lámpát, a kiskutyára irányította a fénysugarat. A kutya először csak tekergette a fejét, rácsodálkozott a villogó fénynyalábra, aztán jobbra- balra ugrándozott.  Füttyentés hallatszott, a kutya eltűnt a bokrok között.

„ Ez bizony veszélyes kaland volt!” Sóhajtotta Ella Tomzon, de már a láthatáron feltűnt a Kincses-sziget. Olyan kerek kis sziget volt, a közepén egy hegy magasodott. Akkora sziklákkal, ahonnan vízesés szökkent a tengerbe. Ella Tomzon kiadta parancsot.

”Eresszétek le a vitorlákat!” A királyi tengerészek leengedték a vitorlákat. „ Dobjátok a tengerbe a vasmacskát!” A tengerészek máris teljesítették a parancsát. Ella Tomzon eléjük állt: „Egyedül lépek a szigetre!”  Kiugrott a homokos partra, körbenézett: Merre is keresse a kincset?

Eszébe jutott, hogy azt hallotta valahol, hogy az ilyen lakatlan szigeten a legtudósabb élőlények a fák. Nézett jobbra. Ott óriási sziklákat csapkodtak a hullámok. Nézett balra. Pálmafák hajoltak a hullámokra. Nézett a lába elé, s meglátott egy kicsi teknősbékát, ami úgy loholt a tenger felé, mintha kergetnék. „ Hé!” Kiáltott rá Ella Tomzon. „Merre van itt a legöregebb, legnagyobb és legbölcsebb fa?”

„ Mit tudom én?” Válaszolta szuszogva a kis teknős. „Még csak most bújtam ki a tojásból!”

„Segítek, hogy hamarabb eljuss a vízpartra, ha adsz valami tanácsot, merre induljak! Egyezkedett Ella Tomzon. „De hát nem tudom!”  Sóhajtotta a kicsi teknős. Amikor kibújtam a héjakból, csak a homokot láttam a hullámok zúgását hallottam. Hidd el, nagyon fárasztó volt kimásznom a lyukból! Úgy kifáradtam, hogy pihennem kellett. Egyre csak azt susogták a fák körülöttem, hogy: Siess! Siess! Az Erdő Hölgye üzeni: Már közeledik a dagály.”

 „Ez az!” Kiáltott Ella Tomzon. Az Erdő hölgye az, akit keresek. Gyere, viszlek!” Azzal Ella Tomzon tenyerébe vette a kis teknőst, és hullámok közé pottyantotta. A kis hálátlan meg sem köszönte. Azonnal eltűnt a hullámokban.

„ Nézd csak papa! Egész jól sikerült hóból gyúrnom egy kis teknőst.

A kislány a homokozó szélére ültette a hóteknőst, és folytatta.

„Ella Tomzon az esőerdőbe indult. Útbaigazítást kért a fáktól, a bokroktól, páfrányoktól.”

 Némelyik olyan huncut volt, hogy a ruhájába kapaszkodott és nem engedte tovább. De ő a liánvágó késével utat vágott magának. Mert nem adta fel! Ő nem volt olyan! Tudta, hogy a Kincses szigetet azért nevezik kincsesnek, mert annak ott kell lenni! Meg is találta az Erdő Hölgyét, a leghatalmasabb baobao-fát. Tenyerét a fa kérgére tette.”

A kislány a közeli fa elé állt. Nem szólt egy szót sem, csak állt.

„ És lássatok csudát! Az Erdő hölgye, elárulta, hol találja a kincset.”

Ebben a pillanatban felfénylettek a park lámpái. Télen korán sötétedik. A kislány körbefutotta a közeli lámpaoszlopokat, az egyiknél megállt.

A lámpa alatt egy kopott kabátos néni ült a padon. Már jó ideje itt ült a padon. Fájós lába megpihent közben, a szédülése is elmúlt. Kis ridiküljét az ölében tartotta.  „Én vagyok az Erdő Hölgye?”

Emma bólogatott, visszaszaladt a nagyapjához.

„ Azt mondta kis tüzeket küld, hogy útba igazítson. Az elvezet a kincshez, de egy óriáskígyó őrzi, így kell keresnem valakit, aki segít. Ella Tomzon tudta. hogy egyetlen állat van, ami nem fél egy kígyótól: a monguz.”

A mongúz szívesen segített. Együtt mentek a kincses barlanghoz. Az óriáskígyó ott lapult a kincsesláda mellett. Felemelte irdatlan nagy fejét:

-  Na, végre! Már nagyon megéheztem, de képtelen vagyok itt hagyni ezt a ládát.

- Ugyan miért ne tudnád? – állt elébe Emma Tomzon.

- A kalózok mikor idehozták megláttak, és ijedtükben, ráejtették a farkamra. Olyan nehéz ez a láda, hogy megmozdítani sem bírom. Ella Tomzon összeszedte minden erejét, és Mongúzzal leemelték az óriási ládát a kígyó farkáról. A Boa hamiskásan nézett Ella Tomzonra: Nézz erősen a szemembe!” „ Azt már nem hagyom”- Kiáltotta a Mongúz.

 „ Nem tudod, hogy jó tett helyébe jót várj?” „ Én ilyet sose hallottam!”- ravaszkodott a kígyó. „ No, akkor jól jegyezd meg!” Ezzel elkapta a kígyó nyakát, és leteperte a földre.

 Ella Tomzon végre a kincshez jutott. Most már csak haza kellett hajóznia és megvenni az okos-telefont”

Emma levette a zöld szemüveget, és ebben a pillanatban eltűnt a Kincses sziget. A téli szürkeségbe vesző park vette körül. A zsebéből elővette a cukorkás-zacskót, és a néni felé nyújtotta:

- Vegyél belőle!

- Köszönöm! – mosolyogva nézett a kislányra.

- Menjünk, papa! – lépett oda Tibi papához. -  Hamarosan itt lesz a szerda, meg a csütörtök.

- Igen. Holnap szerda, utána csütörtök. De minek is kellett Ella Tomzonnak az okostelefon?

– Azért, hogy akkor is tudjon a nagypapájával beszélgetni, ha éppen nincs vele! - elindultak kézen fogva a behavazott parkban. A kislány folytatta:

-  A varázsszemüveg mindig varázsol meséket, az okostelefon meg tárolja a memóriájában.  Arra az időre, mikor nem vagy velem. – szögezte le Emma.

Lépteiket elnyelte, nyomukat befedte a szállingózó puha hó.

 

 

Papp Mária Ibolya, amatőr

Ezt a mesét írta: Papp Mária Ibolya amatőr

Amatőr írónak vallom magam, holott megjelentek meséim novelláim sokféle pályázaton. Korom tetemes, ezért gyakran találkozom olyan kiadói véleményekkel, hogy nem a kor divatja szerint írok. Egy mesét hogyan másként lehet megírni, mint elmondani az unokáimnak s ők rajonganak érte? Vagy az ő szájukból hallani pici történekteket, s magam alakítom át mesévé? Vallom, hogy a mese erkölcsi lecke, mely didaktikus hatásáv...