Sanyi, a pápaszemes pingvin

Sanyi, a pápaszemes pingvin.

Egyszer volt, bizony, hogy megtörtént ez a kaland, amit elmesélek nektek.

Alkonyodott a Városligetben.  A liget fái közt a Vajdahunyad vár tornyai magukra terítették esti köpenyüket, az utak mentén felfénylettek a lámpák. Az Állatkert sétaútjairól is hazamentek a látogatók.  A pénztár bezárt, az árusító pavilonok lehúzták a redőnyeiket.

Csend és a nyugalom költözött állatházakra.

Homályba borult az Elefántház, a Növényház, a hatalmas Varázshegy, de még a Majomház is.

A magas kőfal mögött húzódó síneken elhaladó motorvonatok zümmögése sem zavarta az Állatkert éjszakai csendjét.

Csak a pingvinek barlangjában fészkelődött nyugtalanul Sanyi, a Pápaszemes pingvin.

 Az utolsó óvodás csoportot kísérő Terka, a gondozónő, arról mesélt a gyerekeknek, hogy a Pápaszemes pingvinek, mint ő, nagyon messziről származnak. Dél- Afrikából.

Sanyi eddig úgy tudta, hogy ő itt kelt ki a tojásból, a többi testvérével együtt, és ez az ő hazája.

Az is megütötte a fülét, hogy neki nagyon sok rokona él szabadon. „Mi az, hogy szabadon?”  Tette fel magának a kérdést.  Itt a Kissziklánál Vilma és Tivadar voltak a szülei. Soha nem beszéltek a távoli rokonokról. Császárpingvin, Királypingvin, Koronáspingvin csupa előkelő név! Mellette a Bóbitáspingvin, a Kékpingvin és ő neve igazán közönségesen hangzott. Ő csak egy Pápaszemes pingvin.

Amikor az egyik fiú meghallotta a nevét, és hogy Afrikából származik, azt mondta:

- A Pápaszemes pingvin nem is igazi, mert az igazi pingvinek az Antarktiszon élnek, ahol örökös a fagy meg a hó.

Terka, a gondozónő azt mondta, rosszul tudja, mert sok féle pingvin él a világ más tájain is. Sanyi szomorúan látta a többi gyereken, hogy már nem is igazán törődnek vele.

Nagyon- nagyon rosszul esett ez Sanyinak.

Elhatározta, hogy megkeresi a rokonait az Antarktiszon és bebizonyítja, hogy ő igazi pingvin, még ha Pápaszemes is!

 Az esti etetéskor alig nyelt le a finom szardíniákból. Azt leste, miképpen tudna kiszökni Terka lábai között. Szerencséjére megszólalt Terka telefonja. Míg a zsebében kotorászott az egyik kezével, a másikkal kinyitotta a kiskaput, és pergő nyelvvel utasított valakit a telefonján, sietve csapta be a kaput maga után, de az nem záródott be igazán. Sanyi már tudta, arra fog megszökni, de előbb megvárja, míg a többiek elalszanak.

Nehezen múlt az idő, bár várakozás közben szunyókált is, nagyon izgatott volt.

Elképzelte, amint megtalálja a Császárpingvineket, és bemutatkozik nekik. Elmondja, milyen hosszú utat kellett megtennie, míg megtalálta őket. Még az állatkerti Nagy tavon is át kellett úsznia. De neki, a bátor felfedezőnek, ez meg se kottyant.

Elérkezettnek látta az időt az indulásra. Sanyi kitotyogott a lejtős lejárón. Nekidőlt, a kapunak, és az olyan hirtelen nyílt ki, hogy majdnem orra esett. Megrázta szárnyacskáit, és elindult a Nagy tó felé. Csitt-csatt, csitt-csatt csattogtak a talpacskái. Többször megállt, körbe kémlelt, nem jön-e valaki utána. Semmi nem mozdult körülötte. Elérte a Nagy tavat. Csak a teknősök mocorogtak álmukban, amint elúszott mellettük. A túlpartra érve folytatta útját a Japán kertben. Bizony nagyon nehéz volt a nagy dombot megmászni! Arra gondolt, visszafordul, és keres egy másik utat.  De aztán úgy gondolta, egy kis dombmászás egy felfedező világutazónak nem gond. Hát nekilódult.

Amint a Játszótérre ért, majdnem elbizonytalanodott. Az sok játék! Micsoda szórakozást nyújtanak. Bizony a pingvinek nagyon szeretnek játszani.

„No, félre móka, nem tántoríthat el mindez a komoly feladatomtól.” Tovább totyogott.

Magas fal állta útját. Kíváncsisága töprengésre késztette. A falat átugrani nem lehet. Akkor át kell bújni alatta.

„Keressünk egy lyukat! Lyuk mindenütt van.”  Okoskodott.

A mi Pápaszemes Sanyink nagyon találékony volt. Totyogott jobbra, totyogott balra, míg a kert legtávolabbi sarkában talált zizegő fólialapot. Először megbökte csőrével, majd közelebb araszolt, s mikor látta, hogy a fólia engedelmeskedik a csőre nyomásának, kitolta a fejét a résen. A kerítésen túl nem moccant semmi.  Elképzelhetetlen messzeség tárult eléje.  

„Ez hát az a messzi-messzi vidék, amin túl megtalálom a rokonaimat.” Vélekedett Sanyi. Nekivágott az ismeretlennek. Csúszkálva gurulva érte el a meredély alját. Körülnézett. Most merre? Úgy döntött a fény vezesse a vándorútján!

Történetesen ugyanebben az időben egy rendőrségi járőrkocsi állt a parkolóban. Papp 21 János és társa Szabó 34 Imre volt szolgálatban. Éppen az éjféli kávéjukat készültek meginni, mikor Papp 21 János kezében megállt a papírpohár. Azt hitte rosszul lát.

- Nézd már, Imre! Mi a csuda araszol ott az úttest közepén?

Bajtársa kezében megállt a pohár, amit az ajkához emelte, s forró kávé a lábára ömlött.

- Azt a fűzfán fütyülőjét! Kutya legyek és ugassak, ha ez nem egy pingvin!

- Hogy kerül ez ide? – tolta hátra tarkójára a sapkáját Papp 21 János.

- Ezt én is kérdezhetném, de hívjuk az ügyeletet! – irányította társát Szabó 34 Imre.

- Hogy micsoda? Egy pingvin sétafikál a Dózsa György úton? Ti vicceltek? - harsogta az ügyeletes tiszt a rádióba.

- Szerinted viccből öntöttem magamra kávémat? Szólj be az Állatkerti ügyeletre, hogy meglógott egy madaruk! Mit csináljunk vele?

- Fogjátok be! De nehogy elrepüljön?  - mondta nevetve az ügyeletes tiszt.

Így történt, hogy az éjszaka közepén két rendőr egy szökevényt üldözött a sugárúton Budapesten, amint az kacsázva, totyogva, rikácsolva méltatlankodott a kényszerintézkedés ellen, világjáró vándorútjára hivatkozva.

Nem volt mese! Sanyi pingvinnek vissza kellett térnie családja körébe az Állatkertbe.

Mit gondoltok? Felhagyott ezek után a Déli sark felfedezésével, hogy megtalálja a rokonait?