Piszi a denevér

https://ggwebsite.com
Karantén- mesék
A csavargó denevér
     Kinn vakítóan süt a tavaszi nap. A föld életre kel, kidugja fejét az ezernyi virág, a madarak trilláitól hangosak a fák bokrok.
Egyedül vagyok szobámba zárva, kényszerből, mert az emberek világa félelmetes ellenség...

Kép forrása: Saját

Karantén- mesék

A csavargó denevér

     Kinn vakítóan süt a tavaszi nap. A föld életre kel, kidugja fejét az ezernyi virág, a madarak trilláitól hangosak a fák bokrok.

Egyedül vagyok szobámba zárva, kényszerből, mert az emberek világa félelmetes ellenséggel áll harcban, egy vírussal.  

A hátam mögött megszólal a telefon.

- Hiányzol Mami! Unatkozunk. Mesélj valamit!

- Kapcsold be laptopodat! – kérem a lányomtól.

Hárman mosolyognak rám. Úgy ülnek a kanapén, mint a moziban.

- Mami, képzeld Virág fél a denevérektől! – kezdi Emma.

- Nem is! – tiltakozik Virág. – Itt van velem Cseresznye, és megvéd! – Mutatja rubintszemű kedvenc sárkányát.

- A denevérek, vérszívók és éjszaka röpködnek és rémisztgetik a gyerekeket. A varázslók és a boszorkányok barátai. A mesékben is így vannak benne. – magyarázza a négyéves Virág.

A nővére furakodik a képernyő elé.

- Ez csak mese! A denevérek pont a sötétet szeretik. Nem bántanak. Csak rondák. Bogarakat meg gyümölcsöt esznek.

-   A sárkányok sem szelíd cicák a mesékben. – mondom.

- Cseresznye az én sárkányom, és igenis szép! Megvéd engem!

Mosolygok, mert végkép nem értem miért hívja sárkányát Flóra Cseresznyének. Persze a többinek is igen szokatlan neve van. A barna dinoszaurusz neve Pirítós, a kék színű szárnyasnak, meg Jégszilánk. De nekem tetszik, és ami fontos nem felejtem el a nevüket. Akkor legyen állatmese a denevérekről.

 - Hol volt, hol nem volt, a Naszály hegy oldalában, egy barlangban denevéranyák hozták világra kicsinyeiket. Itt született Piszi, a piszeorrú denevért.

 A mamája féltő szeretettel melengette puha denevérszárnyai alatt az újszülöttet, ő pedig erősen anyja bundájába kapaszkodott.  Egy nap kíváncsian dugta ki fejét anyja szárnyai alól, és körülnézett.  Elámult, mikor meglátta, hogy seregnyi denevéranya hozzá hasonló kis piszéket ölelget. Egész denevéróvoda cirregett ott a barlang mélyén.

- Mama, kik ezek? – suttogta Piszi.

- Ők a te rokonaid. – felelte az anyja.   -  Együtt élünk! Közösen keresnünk élelmet éjjel a barlangon túl.

- Hát más is van a barlangon túl?

- Úgy bizony! Vannak erdők susogók, patakok csobogók, virágok, amik selymesek, gyümölcsök, amik édesek, vannak tollas madarak, akik repülnek, mint mi. S vannak négylábú hatalmas állatok.

- Nagyon furák lehetnek!

 - Azok. A földön járnak és velünk együtt élnek ezen a szép világon, ami a mi otthonunk. - Válaszolta az anyja.

 Egy este így szólt fiacskájához:

- Itt az idő indulunk. Kapaszkodj erősen a karmocskáiddal a bundámban! Így!

- Én mikor repülhetek egyedül? – kíváncsiskodott Piszi.

- Ha majd negyven éjszakát megéltél.

- Ó, az még soká lesz?  

- Légy türelmes! Minden estével erősebb és okosabb leszel. Közben megmutatom neked a finom falatokat. Meg azt, mire vigyázz vadászat közben! - oktatta az anyja, és már kisurrant a barlangból.

- Én nagy vadász akarok lenni!

- Az leszel, drágám! Csak várd ki, míg idősebb leszel! – hagyta helyben az anyja.

 Mikor oszladozni kezdett az éj fátyla, visszatért a denevérraj a barlang sötét világába. Magukra húzták olajosan fényes denevérszárnyaikat, megkapaszkodtak karmaikkal a sziklák repedéseiben és mély álomba merültek.

 Elérkezett a negyvenedik nap. Piszi türelmetlenül bökdöste anyját. „Indulunk már?”

- Türelem kicsim! – intette az anyja.

- Miért nem világosban repülünk? – firtatta.

- Nappal a nagy fényesség bántja a szemünket. E miatt rosszul látunk. Mi a hangok után tájékozódunk, úgy kerüljük ki az akadályokat. Figyelj, hogyan csinálom!

 Azzal vékonyka ciripelő hangot adott ki a torkán. Piszi figyelt. Kis idő múlva füleivel érzékelte anyja visszatérő jelzését.

 – Hallottad? Arra nincs akadály. Biztonságban repülhetsz. De ha hamarabb tér vissza a hang, akkor ott utadat állja valami. Közben használd az orrocskádat! A gyümölcsöknek különleges az illatuk.

- Most! – füttyentett az anyja.

Piszi kitárta szárnyait, szorosan követte anyját. A bokrok ágai között bogarakra leltek. Gyümölcsöt ettek. Piszit csakúgy dagasztotta a büszkeség mikor hajnalban otthonukba érkeztek.

- Anya! Most már egyedül vadászhatok?

- Eljön annak is az ideje, kicsim.

„Mit kell engem örökké pátyolgatni? – gondolta magában Piszi. -  Látni akarom napfénynél is a világot!”

S  egy nap, mikor a hajnali derengés eloszlatta a sötétséget, nem halogatta tovább a dolgot. Kidugta fejét anyja szárnyai alól, körülnézett. Az egész kolónia mélyen aludt. Akkor egy kicsit távolabb mocorgott szendergő anyjától, majd kapta magát, és kisuhant a barlangból.

Ragyogó napsütés fogadta. Egészen más világ volt, mint az éjjeli. A fák levélrengetege elvarázsolta. A villódzó fények elvakították. Meghallotta a madarak zengő énekét.  A rovarok csakúgy kavarogtak a levegőben. Elkapott néhányat. „Nocsak, milyen ügyes vadász vagyok!”  Egy tölgyfa ágára ült pihenni. Vörös bundás alak sürgölődött a közelben, félhangosan motyogott.

- Hová is rejtettem? Arra voltam tegnap. Meg erre is jártam.

- Ki vagy te, és mit keresel? – Szólította meg Piszi.

-  Ne zavarj! Mókus vagyok. – válaszolt a rőt bundájú. - Keresem a raktáramat. De elfelejtettem, merre van. Most már biztos, hogy kifutok az időből!  - aggodalmaskodott. - Jobban teszed, ha te is időben hozzáfogsz!

- Mihez?

-  A gyűjtögetéshez. Makkot, fenyőtobozt. Télen mit fogsz enni? - szörnyülködött a mókus.

- Én denevér vagyok, és először vagyok nappal az erdőben. Mi az a tél?

- Még ezt sem tudja! – forgatta a szemét a mókus. – Hideg, és fehér. Na, és az éhség! Szorítja a gyomrod.

- Mi bogarakat eszünk. Télen is vannak bogarak? – érdeklődött Piszi.

- Nincsenek! - vágta rá a mókus. -  Jaj, hová dugtam a készletemet?

- Arra láttam egy hasadékot.

Piszi előre lendült, a mókus ágról-ágra szökellve követte. Óvatosan belenézett az odúba.

- Gyere innen, te szerencsétlen! - suttogta ijedten.

- Miért, mi a baj? - értetlenkedett Piszi.

 - Ez az odú a bagolyé! Tűnjünk innen!

Piszi nem értette ugyan, de rémülten követte.  

-  A nagy Uhu lakik ott! – Suttogta a mókus. - Felfal minden kis szőrös teremtményt. Szerencsére nappal alszik. Csak éjjel vadászik.

- Azt mondod, éjjel vadászik? - rettent meg Piszi.

- Most tűnj el innen, mert csak feltartasz! - toporzékolt a mókus. Piszi cikázva suhant a fák között. A közelben csobogást hallott. Egy jókora mohás sziklán pihegett egy sort. Amint a szomját oltotta volna felemelkedett egy koronás fej. Piszi ijedtében hanyatt esett.

- Ki vagy te? Hogyan nőttél ilyen hatalmasra?

- Nicsak! Egy piszeorrú. Az anyád tudja, hogy egyedül kóborolsz?

- Én már nagy vagyok, és egyedül vadászom. Nem kell, hogy a felnőttek pátyolgassanak!

- Attól, hogy nagy vagy, még nem lettél okos is. Röpülj vissza a családodhoz mielőtt baj ér. Ezt én mondom neked a dámszarvas, az erdők Hercege.

Azzal kecses lábain magára hagyta a kis oktalan piszeorrút.

- Sebaj! A kaland az kaland!  -  A patak vízéből fecske mód oltotta a szomját. A közelben felzúgott egy motorosfűrész. Nyögés, tompa zuhanás robaja megrémítette. Rémülten menekült az ismeretlen veszély elől.

Hamarosan elfogytak a fák körülötte. A mezőre érve elámult. Fenn a nap terelgette felhőnyáját, lenn szellő borzolta a fűszálakat, balzsamos illat lengett. Tarka pille libbent magasra.

- Hé, repülő virág! – lelkendezett Piszi. A pillangó hang nélkül elröppent.

 Piszi egy sombokor ágán hintázott, mikor kócos sörényű pónik vágtattak el előtte. Egész testükön játékosan ugráltak az izmok, farkuk lobogott utánuk.

- Hahó! Kik vagytok? - sipított feléjük, de azok nem hallották. Utánuk vetette magát. Épületeket látott, olyat, mint még soha.

 Egy majorhoz ért. A pónik ide érkeztek. Piszi felröppent a tetőgerendára, és körbenézett. Rengeteg rovar cikázott benn. Emberek vasvillával hordták a szalmát a lovak alá. 

Valami neszezett a háta mögött. Egy sárga szemű fekete bundás alak óvatoskodott felé a gerendán. Őt nézte!  „Ez a valami zsákmánynak tekint engem? Akkor elő a bukórepüléssel!"

Valaki élesen sikított, Piszi ütést érzett a fején, ájultan esett a szalma közé.

Egy kislány hangja volt. Ő is hallott már a denevérekről hasonlókat, mint ti. Félt is tőlük, ugyanúgy, mint te Virág.

 A nagyapja felemelte az alélt kis állatot a földről.

- Nézd csak, Rozina! Ez egy kis pisze orrú denevér. Biztosan a legyeket fogdosta össze a lovak körül, mikor meglátta a kandúrt.

 Rozina ujjaival megsimogatta a denevér pocakját. Piszi kinyitotta szemét.

- Nem bántunk! – mondta a kislány. – Akár vissza is repülhetsz az anyukádhoz!

Piszi mozgolódott kicsit a meleg tenyérben, aztán, huss! Már kinn is volt a szabadban.  Elege lett a sok kalandból!  Most értette meg, mennyire veszélyes a nappali élet egy denevér számára.

Nem akart ő már felfedező lenni, csak szófogadó denevérfi az anyukája oldalán.

 Egy őszi nap emberek és hatalmas gépek jelentek meg a barlang közelében. A régi kőbányában újra indították a mészkő kitermelését. Az erős robbanás beszakította a Sárkánybarlang bejáratát. A megrémült denevérek rémülten menekültek az addigi biztos lakóhelyükről. Új otthont kellett keresniük télre. No de hol találhatnak biztonságos helyet?

- Én tudok egy jó helyet. Erre! Erre!” – Cirregte Piszi.

 A csapat a hideg széllel dacolva követte Piszit majorba. Odabenn a szénapadláson jó meleg volt. Míg a pónik az állásaikban ropogtatták a szénát, addig a denevérraj úgy lógott a gerendákról, mint a száradó dohánylevelek. Kinn tombolt a hóvihar, ők aludtak.

 Egy éjszakán lángokba borult az istálló. Az emberek kiáltoztak, lovak rémülten dobogtak a patáikkal. A felriadt denevérek cikázva kerülgették a füstölgő gerendákat. Most volt igazán szükség a fülükre. Küldték a hangokat szaporán, s iszonyú fájdalom hasított szárnyukba, ha rájuk hullt a tüzes pernye. Hirtelen feltámadt a szél, nagyot csavart a lángokon, s egy pillanatra szabaddá tette a kijáratot. „Erre! Erre!” Hívta Piszi a többieket. Huss! Egyszerre röppent ki a denevérsereg az éjszakába. Most merre? Hol találnak biztonságos helyet, ahol átvészelhetik a fagyos napokat?

- Gyertek ide, Piszi! – kiáltotta átszellemülten Virág. – Nálunk a padláson van elég hely!

- Tudom már mik legyünk farsangkor! – nyújtóztatta ki elgémberedett lábát Emma.

- Denevérek! – kiáltotta Virág. – Legyünk denevérek!

- És mi lesz Cseresznyével?

-  Cseresznye továbbra is elkísér engem, ha sötét helyre megyek! – közölte Virág.

 A mese írója: Papp Maria Ibolya

Papp Mária Ibolya, amatőr

Ezt a mesét írta: Papp Mária Ibolya amatőr

Amatőr írónak vallom magam, holott megjelentek meséim novelláim sokféle pályázaton. Korom tetemes, ezért gyakran találkozom olyan kiadói véleményekkel, hogy nem a kor divatja szerint írok. Egy mesét hogyan másként lehet megírni, mint elmondani az unokáimnak s ők rajonganak érte? Vagy az ő szájukból hallani pici történekteket, s magam alakítom át mesévé? Vallom, hogy a mese erkölcsi lecke, mely didaktikus hatásáv...