A Páva

A Páva.

A messzi Indiában élt valamikor egy maharadzsa, Ravani volt a neve. Márvány-palotáit, gyönyörű kertjeinek hírét messze földön ismerték.  A legszebb kertje közepén egy tó vize csillogott, benne karcsú lábú íbiszek, hófehér kócsagok sétálgattak méltóságteljesen, rózsaszín flamingók csőrükkel a tó iszapját kutatták rákok után.

A maharadzsának minden oka megvolt, hogy boldognak érezze magát, amiért gazdag, és ennyi szépség vette körül, mégis csak sóhajtozott. Unalmában lehetetlen kívánságaival gyötörte szolgáit. Egyszer azt kívánta hozzák el neki a világ legharciasabb elefántját. De az nem engedelmeskedett neki. Kihalászták neki messzi tengerek színpompás halait. De a tóban nem szaporodtak. A világ legszebb virágai pompáztak a virágágyásokban. Nem telt bennük kedve. Egy alkalommal hallott az istenek íjáról, ami mindig célba talál. Azonnal magának akarta, de Ráma a legfőbb isten megtagadta tőle, mondván, csak hős lelkű vitézek díja egy ilyen fegyver. Ravaninak gyűlölet költözött a szívébe.

Haragudott önmagára is a telhetetlenségéért, s szolgáin töltötte ki dühét.

Egy alkalommal a maharadzsa maga elé hívatta a vadászát:

- Unom a néma halakat, unom a jázminok bódító illatát.  Hozz nekem olyan dolgot a kertembe, ami elszórakoztat!

 Sokáig törte a fejét a vadász, mi lehetne a fenséges ajándék a maharadzsának. Az erdőben sétálva megpillantott egy gyönyörű testű tigrist. Nemrég fialhatott, mert kölykei egy barlang szája előtt ültek és nézelődtek.

 Megvárta, míg az anya megszoptatta kicsinyeit, s vadászni indult. Akkor gyorsan bebújt a szikla alá felmarkolt egy kölyköt, és rohanni kezdett vele. Ám a kölyök vinnyogni kezdett. Az anya meghallotta, és a tolvaj nyomába eredt. Hatalmas ugrásokkal utolérte a vadászt gyilkos körmeivel felhasította a hátát. Fájdalmában a vadász elengedte a kölyköt, és az előtte lévő mély vízmosásba vetette magát. Ez mentette meg az életét. De súlyosan megsérült.

A maharadzsát nem hatotta meg vadásza önfeláldozása, és sebesülésének kínjai. Ravani soha nem élte át mások fájdalmát, s nem értette meg bátorságukat sem.

Ez idő tájt látogatott haza Karna, aki a kabuli Badír sah kocsisa volt. Látta fivére szenvedését, elhatározta, hogy megleckézteti a gonosz nagyurat.

  Badír, a kabuli sah, akit bölcsessége miatt a "Béke művészének" is neveztek, messze földön híres volt a virágok, és állatok iránti szeretetéről, de legfőképpen a Hűség kertjéről, amit ő maga hozott létre és gondozott.

Karna díszes álruhába öltözött, s mint Badír sah kertésze bejelentkezett a maharadzsánál.

- Úgy hallottam, fenséges Ravani, hogy nagy tisztelője vagy a virág és állat ritkaságoknak. Az én országomban nagyra becsülik azokat, akik hasonlóképen gondolkodnak. Ezért a nagyhatalmú Badír sah a „Felhők ünnepére” meghívja a szépségek műértőit, köztük téged, hogy légy vendége a fővárosában, Kabulban.

Hízelgett ez a meghívás az öntelt Ravaninak, s nem kérdezett semmit, azonnal parancsot adott az indulásra.  Hosszú és fáradságos volt Panditól Kabulig megtenni az utat a forró sivatagban, de mindez nem érdekelte. Végre látni akarta a Hűség kertjét, bár fogalma sem volt, mit jelent a hűség szó, mint fogalom.

Elérkezett hát Kabul városkapujához, s ott tudta meg, hogy szó sincs semmiféle meghívásról. Sőt Badír sah nem is tartózkodott a fővárosban. Ebben a hőségben északon, a hűvös hegyekben töltötte napjait, várva az esős évszakot.

Ravani éktelen haragra gerjedt, s megparancsolta, hozzák elé Karnát.

- Fenséges Maharadzsa! - kezdte Karna, aki egy cseppet sem látszott ijedtnek.

  - Elismerem, hazudtam neked a meghívásról, de azt akartam, hogy magad járj a végére annak, amit mutatni akarok neked. Ez olyan dolog, amit még Badír sah sem mutogat senkinek, oly annyira titokban tartja. Ha meglátod, meg fogod érteni, miért. Arra kérlek, holnap hajnalban, kertésznek öltözve jöjj velem a sah kertjének kőfalához! Ott megmutatom.

A maharadzsa nem tudott aludni. Egész éjjel emésztette a kíváncsiság mit is fog majd látni? Akármi is legyen, az kell neki.

Alig világosodott még Ravani már talpon volt és elindult Karnával a városfal mentén egészen a Hűség kertjének magas kőfaláig.

- Uram – mutatott a magasba Karna. – Fel kell másznunk a kőfalra!

Tetszett vagy sem, Ravani nekiveselkedett és Karna segítségével felkapaszkodott a magas kőfal tetejére. Még szerencse, hogy fiatalember lévén edzett testtel ez nem tűnt nehéz feladatnak számára.

Amit a kertben látott, attól szeme szája elámult. Lenn a négyszögletes magasított ágyásoknál kertészek szorgoskodtak. A pázsitot gereblyézték, a virágokat locsolták a mesterien nyírt sövényeket alakra igazították. De akkor ámult el igazán, amikor egy csodálatos madarat látott meg a fák alatt sétálgatni. Fejdíszként aranyos fényű tollakat, mint koronát viselte. Fekete szemét fehér tollgyűrű övezte. Mellén kobaltkék és zöld tollak fénylettek még az árnyékban is. Háta zöld, hasa barnás-zöld. Hát még az uszálya! Büszke fejtartással lépegetett a kertészek közelében, és bogarakat, pondrókat szedegetett össze. Egyszeriben felemelte farktollait, és legyezőként szétnyitotta. Ravani elragadtatásában felkiáltott. Karna hirtelen lerántotta a kőfal tövébe.

- Uram, ne felejtsd el, hogy szegény embernek vagy öltözve! Ha felfedeznek, mindketten a halál fia leszünk, amiért kilestük a sah titkát.

Ravani reszketett a gyönyörűségtől.

- Kell nekem is egy ilyen szépség! Kerül - amibe kerül, megveszem!

- Uram! Gondolkozz! Nem is láttad ezt a madarat! Nincs ára ennek a csodának!

- Akkor, hogyan juthatnék mégis hozzá?

- Jelentkezz a sah kertjébe kertésznek! Akkor közelebb kerülhetsz ehhez a madárhoz. A többit meg majd meglátod hogyan alakul.

Másnap Ravani és Karma a palota hátsó kapujánál munkára jelentkezett. Karna jó előre kesztyűt húzott a maharadzsa kezére, ne lássák ápolt kézfejét.

Kora reggeltől, késő estig dolgoztak a kertben. Gereblyéztek, gazt húzogattak, sövényt nyestek, hullott virágszirmokat gyűjtöttek. Ravanni csak arra várt, mikor pillanthatja meg újra a csodálatos madarat. Napokig színét sem látta.  Ravaninak meg kellett tanulnia a türelmet. Társai megmutatták hogyan kell az ásóval bánni, ollóval nyesni, csalánlét készíteni, azzal locsolni. Ravanni kezdte csodálni a kertészek szakértelmét, és becsülni nehéz munkájukat. Látta, mint segítették egymást, s megtapasztalta, hogy neki is segítségére vannak.

Végre egy nap gyönyörű lány sétált le a kertbe. Rózsákat válogatott. Ravaninak azonnal megtetszett a lány, mellé lépett és javasolt néhány szép szálat. Ez könnyen ment neki, hiszen a saját kertjében is voltak hasonlók. A leány a sah egyik leánya, vagyis hercegnő volt.  Aszúra volt a neve. Kérte az új kertészt, hozza utána a nyári pavilonba a virágokat, s rendezze el a kínai vázában. Ravanni örömmel teljesítette a kérést és a legjobb tudása szerint rendezte el a virágokat. Aszúra nagyon elégedett volt. A kertész meghajolt, és indulni készült, mikor a pavilonban megpillantotta a gyönyörű madarat.

- Úrnőm! Mi ez a madár? Életemben nem láttam még hasonlót.

- Ez a páva. Apámtól kaptam a születésnapomra. Nepál vidékéről hozták. Annyira becses számomra, hogy csak én gondozhatom. Nem engedek mást hozzányúlni. De gyere, mutatok még valamit!

A hercegnő a kert távolabbi sarkában mutatott egy ketrecet. Abban hasonló madár volt, mint a gyönyörű páva, de sokkal egyszerűbb volt a kinézete.

- Látod, ez a tojó. Kértem apámat szerezzen egyet, hogy legyenek pávacsibéim is. Már tojások is vannak.

- De miért csak a pávakakas olyan díszes? – kérdezte Ravani.

Aszúra nagyot nevetett.

- Ha ő is olyan gyönyörű lenne, nem tudna észrevétlenül elbújni, és megtámadnák a vadak. Akkor ki nevelné fel a csibéket?

A hercegnőnek megtetszett a délceg kertész. Megparancsolta neki, hogy legyen a segítségére a pávák gondozásában.

Ettől kezdve Ravani teljesen megváltozott. Már volt célja a kemény munkájának. Már fontosnak érezte magát. Nem beszélve a hercegnő szívélyességéről. Napról napra többet tudott meg a páváról, szívesen végezte munkáját. Kitakarította a madarak ketrecét, magokat szórt nekik, kísérte őket a kert egyik végéből a másikba, vigyázva, hogy bajuk ne essék. Nem vette észre, hogy önzetlenül cselekszik.

Végre elérkezett a „Felhők ünnepe". Ez az esős évszak kezdetét jelentette, s a sah visszatért a fővárosba. Hatalmas ünnepségek kezdődtek. Meghívták rá messzi országok uralkodóit, és feleségeiket is. Ravani még mindig nem fedte fel kilétét, s nem is tudta senki, csak Karna, aki elégedetten látta a maharadzsa változását. „Jobban sikerült, mint gondoltam.” Hümmögött magában.

Az ünnepség egyik napján a sah felvonultatta a vendégei előtt a pávákat. Ravani dolga volt, hogy ez gond nélkül menjen. Ahogy terelgette őket a vendégsereg előtt, hirtelen egy női hang felsikoltott:

- Ravani! Mit keresel te itt?

Ravani megrémült. Aki kiáltott az nem volt más, mint szeretett húga, Szatjavi, Irby király felesége.

Ravani nem tehetett mást, mint felfedte magát.  Nagy volt a felzúdulás, mikor kiderült, hogy a sah udvarában egy maharadzsa a pávák gondozója.

A hercegnő mikor megtudta, kivel is végeztette el a fáradságos tisztátalan munkát, feldúltan elrohant. Ezt jobban sajnálta Ravani, mint a megszégyenülést a többi ország uralkodója előtt.

Lassan elcsitultak a kedélyek, s harmadnap Nadír sah magához rendelte a meggondolatlan Ravani. Elmeséltette vele az egész történetét. Miért, és mikor került ide? Ki volt a felbujtó, hogyan jutott a hercegnő közelébe?

 A sah türelmesen végighallgatta.

- Kedves, fiatal barátom! – kezdte. – Úgy tapasztalom nagyon sok tudás birtokába jutottál. Már nem táplálsz haragot a szívedben, jóérzéssel vagy mások iránt.  A nélkül segítettél másoknak, hogy érte bármi fizetséget vártál volna. Nem akartad a másét, mindössze a tudás vágya hajtott. Ezzel, tisztelettel voltál önmagad iránt. Őszintén kerested a boldogságot, és nem vártad, hogy mások adják meg neked. Karna nagy szolgálatot tett neked, illő, hogy otthon megjutalmazd!

Megtanultad, hogy ha felhagysz a rossz dolgok utáni rohanással, esélyt adsz, hogy jó dolgok utolérjenek. Most utadra bocsátalak. Térj vissza békével országodba!

Ravani indulni készült, mikor szétnyílt a nők lakosztályának függönye és Aszúra a hercegnő lépett be rajta. Ravaninak elállt a lélegzete olyan szép volt.

- A munkádért fizetség jár. - mondta a hercegnő. -  Itt ez az ébenfa doboz. Csak akkor nézd meg, mi van benne, ha már úton vagy!

Ravani kíséretével, nehéz szívvel hagyta el Kabul városát. Az első pihenőnél, míg szolgái felállították éjszakára a sátrát, kinyitotta a dobozt. Három sárga színű pettyes pávatojást talált benne. Szíve nagyot dobbant.

Tudta már, hogy egy év múlva tiszteletét fogja tenni a kabuli sah palotájában, és a Hűség kertjében fogja megkérni Aszúra hercegnő kezét.

Rajzok: Míves Virág

2022. 04. 27