A Pitypang legendája

A Pitypang legendája.

Károly bácsi roppant büszke volt gondozott pázsitjára. Locsolgatta, rendszeresen nyírta, ahol éppen a forró naptól kiégett, gyorsan gyeptéglával pótolta. Nem is nőtt a kertjében más, mint fű, s még a sziklakertjéhez vezető utat is lebetonozta. A szomszédban lakó gyerekek gyakran bosszantották azzal, hogy tavaszi estéken átmásztak a kerítésen, mindenhová kicsi hagymákat dugtak le a gyönyörű pázsitba. Kuncogva lesték a léckerítés mögül, amint Károly bácsi bosszankodva ásta ki a kibújt ágaskodó hagymaszárakat. Bezzeg az ő kertjükben szabadon nőhetett fű, fa, virág. Édesanyjuk csak a veteményesnek szabott határt.

Egy nap Károly bácsi látogatóba utazott messze lakó unokájához. Közben megbetegedett, s a fia nem is engedte el, míg fel nem épült. Amikor hazaérkezett szörnyülködve látta, hogy imádott pázsitját beborította valamiféle sárga szirmú szapora virág. Ráadásul némelyik már laza gömböcskéket növesztett, s amint szél feltámadt, milliónyi kis repülő mag lepte el a pázsitot.

Éktelen haragra gerjedt.  A szomszédék kerítésén átkiabált a veteményesben szorgoskodó gyerekeknek.

- Mit csináltatok a gyönyörű pázsitommal, mihaszna kölykei?

A gyerekek megszeppenve néztek a feldúlt arcú Károly bácsira.

- Nem tettünk mi semmit! – Kiáltott vissza az egyik gyerek.

- Ne beszélj! Amikor elmentem nem volt gaz a pázsitomban. Most meg tele van sárga csorbókával. Nem tartok én libát, hogy legeltessem rajta! – méltatlankodott Károly bácsi.

Erre már kisétált a kertbe a gyerekek édesapja.

- Ugyan már szomszéd! Jöjjön át egy üveg sörre, s beszéljük meg mi lehet a gond a pázsitjával!

Bizony a barátságos hangra visszafogta hangerejét Károly bácsi, s mivel a sört is szerette, átlépett a kiskapun a szomszéd kertjébe. Ott rögtön hellyel kínálták az árnyékos lugasban, és egy hűvös sörösüveget nyomtak a kezébe.

A szomszédék csöpp kislánya, Ágika akkor odaállt a morcos bácsi elé:

- Az nem csorbóka, bácsi! Hanem eszterláncfű.

- De mondhatjuk lapatyinak, vagy kákicsnak is. – szólalt meg a legnagyobb fiú, Péter.

-  A nagyanyám kotlóvirágnak hívta. – jött oda közéjük a gyermekek édesanyja, és egy tál málnát tett a kerti asztalra.

- Nekem a legjobban a pimpiparé tetszik. – nevetett Julika, a legidősebb lányka.

-Jó, jó! – morogta Károly bácsi. – Nevezhetjük ahogy akarjuk, nekem akkor is útban van.

- Drága szomszéd! – szólalt meg az Apa. – szereti ön a mézet?

Károly bácsi bizonytalanul bólogatott.

-  No, akkor ez a sárga vándor, ami ellepte a pázsitját, a szél szárnyán jött, s a méhek örömére a legnagyobb nektárgyűjtő hellyé vált. Nézze mennyi pillangó, és fátyolszárnyú bogár röpköd felette. Áldás ez a természettől!

- Ismeri Károly bácsi a pitypang legendáját? - kérdezte a szomszédasszony.

- Hát az is van neki? – mordult fel az öreg.

- Van hát! Hallgassa meg! – szólt Julika. A többiek köré gyűltek, és figyelmesen hallgatták.

Egyszer régen, nagyon régen, a Mennyek kisasszonya, akire az élő természet gondozását bízta nagyhatalmú apja, bejárta a földkerekség minden táját, hogy megnézze elégedettek-e teremtményei. Megkérdezte őket, tehet-e még értük valamit?

A fák dúsabb lombokra vágytak.  A cserjék kék, és piros bogyókra. A halak a patakban ezüst pikkelyekre. Az állatok meleg bundára, ami megvédi őket a téli fagyoktól. A virágok színes kelyhet szerettek volna. A rózsa töviseket akart, hogy az állatok ne férjenek virágaihoz, a viola, a levendula illatra vágyott, a margaréta, a jázmin nagyobb virágokat. A csalán apró tűcskéket kért, mert a nyúl gyakran lelegelte hajtásait, pedig ő gyógynövény, mint a kamilla, vagy a lándzsás utifű.  S mindenkinek volt valami kívánsága, hogy megvédje magát, vagy éppen felhívja magára a figyelmet.

Csak a kis pitypang ült szerényen a réten.

- Mondd csak kis pitypang! Te mit szeretnél?

A sok szirmú virágocska megbillegtette fejecskéjét.

- Nem tudom. - Sóhajtotta. – Soha nem jutott eszembe, hogy mást is magaménak tudjak, mint amim van.

- Hát akkor gondolkodj el rajta! Holnap újra meglátogatlak!

Azzal a Mennyek kisasszonya folytatta kívánságteljesítő útját. A pitypang egész nap töprengett. Megcsodálta a ragyogó napsütést. Mikor leszállt az éj, vágyódva nézte a Hold ezüstös gömbjét, s ragyogó csillagokat. „Ó, de gyönyörűségesek vagytok!” sóhajtotta.

- Nos? kitaláltad mire vágysz, amit teljesíthetek? – kérdezte a Mennyek kisasszonya, amikor újra meglátogatta.

- Nem tudok dönteni. Szeretném a Nap ragyogását, a Hold ezüstjét, és a csillagok ezernyi szikrázó magocskáját! De hogy is lehetne mind az enyém.

- Ne töprengj rajta, kicsi virág! Ez már az én dolgom. – válaszolta a tündér.

Azzal csókot lehelelt a pitypang sokszirmú virágjára, s az aranyló sárga színt öltött, mint a Nap korongja felemelkedett az égre. Később a szirmokat felváltotta az ezüstszínű gömb, a bóbita. S mikor magjai beértek, akkor magjai ezernyi csillagként szárnyra keltek, és szétszóródtak, mint a csillagok az égen. A sok szépség mellé gyógyító erőt is kapott, virágport a méheknek, pillangóknak, táplálékot az embereknek.

- Nézd csak, Károly bácsi! Én koszorút is tudok fonni az eszterláncfűből! – Állt Ágika Károly bácsi elé, fején egy frissen font sárga virágkoszorúval.

- Én pedig a gyenge leveléből salátát készítettem uzsonnára a vajas kenyér mellé. – hozta anya a tál szendvicset.

- Itt a finom pitypangméz! – Kis csupor méz került a szendvicsestál mellé. Aztán poharak és málnaszörp. Jó hangulatban telt a délután.

Károly bácsi észre sem vette máris elszállt minden aggodalma. Amikor menni készült csak kibökte, ami még furdalta az oldalát:

- Jó, jó! De mi lesz a sok-sok sárga betolakodóval, amik hivatlanul költöztek a kertembe?

- Egyet se búsuljon szomszéd! Holnap átmegyünk, és a gyerekekkel segítünk kitessékelni a váratlan vendégeket. A kerítés mellett készítünk nekik lakóhelyet, és vigyázunk, ne tegyék tönkre a csodaszép pázsitját. – kísérte el a kapuhoz szomszédját a vendéglátó apa.

Károly bácsi aznap éjjel a hallottakon töprengett. Reggelre meg is találta a választ.

- Úgy gondolom, inkább méhekkel kellene töltenem az időmet. Az hasznosabb lenne.

Mire újra beköszöntött a tavasz, Károly bácsi kertjében méhkaptárak sorakoztak, virágágyásokban évelő virágok nyíltak, s pitypangok is kaptak helyet a sziklakert körül. A pázsit területe ugyan kisebb lett, de a sok növény varázslatossá tette Károly bácsi birtokát.