A velencei tó kardja


http://mocorgohaz.hu/

Élt egyszer három legény a Velencei tó környéki kis faluban Agárdon. Együtt gyerekeskedtek, s mikor kétágúvá váltak, a családjuk mellett is megtartották a barátságot.
Az egyik a tóban halászott, eladta a halat a közeli piacon, abból tartotta el a család...

Kép forrása: Saját

Élt egyszer három legény a Velencei tó környéki kis faluban Agárdon. Együtt gyerekeskedtek, s mikor kétágúvá váltak, a családjuk mellett is megtartották a barátságot.

Az egyik a tóban halászott, eladta a halat a közeli piacon, abból tartotta el a családját. A másik jóhírű kovácsmester lett. Lovakat patkolt, szerszámokat, kocsikerék abroncsokat kovácsolt. A harmadik ügyeskezű rézművesnek tanult. Rézüstjei, fazekai, díszes kancsói igencsak keresettek voltak a környéken.

Egy nap a halásznak egy rozsdás mellvért akadt a hálójába. Elvitte a barátjának, hátha valami hasznos dolgot tud kovácsolni belőle. A kovács sokáig forgatta ütögette a rozsdaette fémdarabot. Aztán fújtatójával felélesztette a tüzet, s a kékes fénnyel izzó lángok közé dugta. Amikor a fehéren izzó vas aranyszikrákat vetett, addig ütötte forgatta súlyos kalapácsával a csengő-bongó üllőn, míg egy szépmívű kard nem kerekedett belőle. Kifényesítette, kiélesítette, s megmutatta a barátainak.

A rézműves kifundálta, hogy e szép kardhoz hozzáillő kardmarkolat illik. Sokáig dolgozott, amíg a fonott csavartmintás markolatkosár elkészült és a helyére került.

Megcsodálták mindhárman.

Csakhogy most már kié is a szépmívű kard? Egy ideig tanakodtak, de ahogy telt múlt az idő a féltékenység és az irigység elhatalmasodott rajtuk, s sebesre marta a lelküket.

A halász mellőzve érezte magát, s azt bizonygatta, ő fogta ki a tóból a rozsdás vasat, tehát övé a kard is. Majd megfizeti a kovács munkáját.

A kovács harsány hangján erőszakoskodott, hogy ereje és szaktudása formálta karddá. A munkája értéket adott a rozsdaette roncsnak.

A rézműves is hozzátette a magáét, hogy az ő remekbe szabott kardmarkolata igazi mesterművé tette a kardot. Neki is joga van hozzá.

Addig - addig vitatkoztak, sértegették egymást, míg egy nap ölre mentek. Ütötték egymást úton útfélen. A faluban mindenkit félelem töltött el a három barát pálfordulásán. Csóválták a fejüket és azt mondták, bárcsak szerszámot készítettek volna a tóban talált rozsdás vasból. Hacsak lehetett kerülték a marakodókat.

Asszonyaik egy ideig békítgették őket, aztán csak elkeseredetten figyelték a férfiak ádáz viaskodását. Egy nap megelégelték. Batyut kötöttek a hátukra, kézen fogták a gyermekeiket és elbujdostak a Sukorói Ingó kövek közé.

A három marakodó ember egy idő után gondolkodóba esett. Min is vesztek össze?  Ráébredettek, hogy számukra nincs is haszna a kardnak. Mekkora árat fizettek ezért dologért.  Elvesztették családjukat, a szomszédjaik bizalmát, ráadásul a barátságuknak is vége lett. Elhatározták, hogy felkeresik a környékéken élő egykor a király seregében szolgált lovagot, s tanácsot kérnek tőle, kinek van igaza? S meg sem álltak a Csókakő váráig. A nemes Rozgonyi István éppen a várudvaron figyelte apródjai vívóleckéjét.

Meghallgatta őket, majd alaposan megnézte a vitatott kardot. Sokáig hümmögött majd ekképpen szólt hozzájuk:

- Úgy mondtátok, hogy ez valamikor egy mellvért lehetett, s a tóban lapult évszázadokon át. Tudjátok hát meg, hogy a vas az erő a szilárdság jelképe! Harci fegyverként a bátorságé is. Aki ismeri ennek az ércnek minden tulajdonságát, tudja a tűz és a vas egyesülésének titkát, az erejével tudásával mesterremeket készít. Ti mindhárman a tudásotokat adtátok, hogy ilyen remek fegyverré változtassátok ezt a rozsdás vasat. Valaha ennek a kardnak az elődje pajzsként szolgálta gazdáját, védte a harcos testét, megacélozta lelki erejét, és bátorság lett a jutalma. Talán András király Szentföldi háborújában is vett részt, s hazajövetelkor megrendült hite a sok szörnyűség láttán. Nagy árat fizetett. Nem tudjuk mi lehetett a bűne, ami alól csak a tónak szelleme szabadíthatta fel. A legnemesebbet, a harcokban életét védő mellvérttel kérte ki a megváltást a tó szellemétől. Én azt mondom, a tó feloldotta az egykori Szentföldet megjáró lovagot bűnei alól. Ti adjátok vissza a tó szellemének a jogos tulajdonát! Így ti is meglelitek lelketek nyugalmát. – Azzal az ősz lovag útjára bocsátotta a három mesterembert.  

Most már tudták, hogy minden bajuk okozója ez a kard volt. Nem véletlenül őrizte a tó szelleme olyan sokáig a mellvértet. Holdvilágos este volt már mire a Velencei tó partjára érkeztek. Beültek a halász ladikjába, beeveztek a tó közepére, és közös erővel a hátuk mögé vetették a remekművű fegyvert.

A kard magasra repült, megpördült a tengelye körül, fényesre csiszolt élén megvillant még utoljára a Hold fénye és mélyhangú csobbanással elmerült a vízben.

Még hallani vélték utána a tó szellemének megkönnyebbült sóhajtását.

Aztán a három jóbarát felkerekedett, hogy megkeresse elbujdosott családját. Lett nagy sírás rívás, amikor átölelhették feleségeiket és gyermekeiket. A faluban lassan visszaállt a becsületük is.

A tó pedig tovább őrizte az erő, a bátorság, a hősiesség példaképét. Soha többé nem került elő.

Még akkor sem, mikor vagy kétszáz évvel ezelőtt a fehérvári huszárok napokig ott gyakorlatoztak a kiszáradt tó medrében.

Így volt, mese volt, talán igaz se volt, de hallgatni jó volt.

Povázsayné Papp Mária Ibolya

Papp Mária Ibolya, amatőr

Ezt a mesét írta: Papp Mária Ibolya amatőr

Amatőr írónak vallom magam, holott megjelentek meséim novelláim sokféle pályázaton. Korom tetemes, ezért gyakran találkozom olyan kiadói véleményekkel, hogy nem a kor divatja szerint írok. Egy mesét hogyan másként lehet megírni, mint elmondani az unokáimnak s ők rajonganak érte? Vagy az ő szájukból hallani pici történekteket, s magam alakítom át mesévé? Vallom, hogy a mese erkölcsi lecke, mely didaktikus hatásáv...


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!