Tündérkirálynő Hegedűje


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

A tündérkirálynő hegedűje
Itáliában él ez a legenda, ahol az emberek emlékezete még megőrzi a régmúlt idő csodás dolgait.
Lombardia gyönyörű tartományában van egy város, ahol a mesék varázslattal bíró mesterei alkottak.   Kezük nyomán készült a hétmérfö...

Kép forrása: pinterest

A tündérkirálynő hegedűje

Itáliában él ez a legenda, ahol az emberek emlékezete még megőrzi a régmúlt idő csodás dolgait.

Lombardia gyönyörű tartományában van egy város, ahol a mesék varázslattal bíró mesterei alkottak.   Kezük nyomán készült a hétmérföldet járó csizma, a láthatatlanná tevő köntös, a „Terülj-terülj asztalka, itt formálódott a gölöncsér korongján a mindenkit jóllaktató csengettyűs fazék.

Itt állt a hangszerkészítő mester háza is. A bejárat fölött lógott a lant, ami a cégére.

Antoniónak hívták a mestert. Az arcán a hosszú élet barázdáit viselte.  

Minden hajnalban, amikor kertjében dalra fakadt a csalogány lelépcsőzött lakása alatti műhelyébe, nyakába akasztotta viseltes kötényét, feltette kerek szemüvegét, és számba vette az aznapi megrendeléseket. Aztán munkához látott.

Lázas tevékenységgel szakadatlanul dolgozott. Aki csak elment a műhelye előtt hallhatta jókedvű fütyörészését.

Felesége délben megsimogatta a vállát, ebből tudta, elkészült az ebéd. A kerti lugasban költötték el szerény ebédjüket. Halkan beszélgettek. E meghitt percek tették teljessé életüket.

Egy nap a mesterrel történt valami. Előfordult, hogy az utcán jártában keltében annyira magába mélyedt, hogy csaknem a szekerek kerekei alá került, vagy a vágtató lovasok patái tiporták el. Pedig azok hangosan kiáltoztak. Nem látogatta már a barátait, az utcán ridegen elfordult tőlük.

Egy este felkereste egy megrendelője. Álla alá helyezte a hegedűt, és végig húzta a vonót az idegeken. Zengett a G-dúr, lágyan ívelt az A-mol. A falra felakasztott félig kész hangszerek húrjai megzendültek, az egész műhely muzsikált.

A mester nézte-nézte a művész átszellemült arcát és összeszorult a szíve. A művész boldogan húzta be maga után a műhely ajtaját.

A mesteren akkor elhatalmasodott a reménytelenség. Földre söpörte a szerszámait, tört-zúzott a félig elkészült hangszerek között. Aztán lerogyott munkaasztala mellé és karjára fektetett arccal zokogni kezdett. Nem vette észre amint megjelent műhelyében az erdők tündérkirálynője

- Mit művelsz? – kérdezte meglepetten. A mester nem válaszolt tovább zokogott.

- Azt kérdeztem, mit művelsz? -  érintette meg a búsuló ember vállát.

Antonio riadtan emelte fel fejét, s nézte az aranyragyogással körülvett gyönyörű teremtést. Továbbra sem kapott választ, a kezében tartott harangvirág pálcájával megérintette a mester homlokát.

- Megsüketültem! Semmit sem hallok! - repültek a mester fejéből a gondolatok. 

- Nincs értelme tovább az életemnek! Nem hallom hangszereim muzsikáját, miből fogok megélni?

- Lásd, én azért jöttem, hogy megrendeljek nálad egy hegedűt! A lányomnak szánom, akit feleségül kért a keleti erdők hercege. Hamarosan útnak indul, és a te általad készített hegedűvel szeretném megajándékozni. A messzi idegen tájakon olyan hangokat kell tudnia előcsalogatni a hangszer húrjaiból, ami az otthonára emlékezteti.

- Hát nem érted? Hogyan tudnám ezt megalkotni, amikor a légy zümmögését sem hallom meg? – zokogott fel újra Antónió mester.

- Ugyan már! Eddig sem a füleddel készítetted a hangszereidet. Ha érted a gondolataimat, akkor a hangok is visszatérnek hozzád, érzékelni fogod! – sugározta gondolatait a mester fejébe az erdei tündér.

- Keresd ott, ahol egykor megtaláltad! A kezed, az ujjaid ügyessége, a szerszámaid most is a segítségedre lesznek. – úgy susogott, mint a hajnali szellő a fenyőfák ágai közt.

- A legfontosabbra nem gondoltál: A lelked muzsikája adta a hangszerek tökéletességét.

A mester hirtelen feleszmélt, és körbenézett. Egyedül ült háromlábú székén a műhelyében. Kezdte azt hinni, hogy csak álmodta az egészet. Mélyen elgondolkodott.

Másnap a város lakói egy hirdetést találtak az ajtajára tűzve:

„A műhely bizonytalan ideig zárva tart!”

Megcsókolta felesége aggódó arcát, hátizsákját megtömte ennivalóval és útnak indult.

" Remélem, az erdő békéje és önzetlen jósága segít majd visszatérni az elvesztett útra. Nem kell mást tennem, mint figyelnem a belső hangra. Hogy is mondta egykori mesterem? Minden célvonal előtt van egy kezdővonal. Minden siker mögött van egy csalódás. Nem csüggedhetek!"

Megkönnyebbült mert biztosan tudta, el fogja készíteni a tündérek hegedűjét!

Felkereste az Alpok erdeit, völgyeit. Kiválasztott hibátlan növésű juharfát. Ebből faragja majd a húrtartó csigát, a hegedű hátoldalát, a homokóra testet. Az előlapot, a corpust, sudár törzsű lucfenyőből gyalulja. A fogólapot és az álltartót ébenfából, fűzfából a tőkét és a kávát alakítja ki. Nyárfák juharfák rönkjeiben az évgyűrűket számlálta. Nagyon fontos volt a fák kora.

Ha megpihent, a mohos szegélyű patakok kövein átbucskázó hullámok ritmusát figyelte.  Egészen új dolgokat észlelt. Bőrén érzékelte a mozduló szellő simogatását. A légáramlat ritmikusan mozgatta fák leveleit, az ágakat. A lába előtt a fűszálak virágok ingadoztak.  Mintha egymással táncoltak volna. Az erdő tele volt zenével, ritmussal, s ez bizakodással töltötte el. Egykori mestere hangját hallotta a levelek rezdülésében.

"A hangokat előcsalogató vonónak való fát is meg kell megtalálnod!"  Újra elfogta a megszállottság érzése. Úgy érezte nincs akadály, amit ne tudna leküzdeni.

A hosszú gyaloglástól nyilalt a térde, a hegymászástól sajgott a dereka, de jókedve újra visszatért. Egy terebélyes tölgyfa alatt mély álomba zuhant. Fölötte lágy zenébe kezdtek a faágak a levelek a közeli patakban lakó nimfák énekeltek, a tó parti nádszálak üregein gyönyörű dalt játszott a szél. Hallotta a zenét. Meglepetten ült fel. Kitörölte szeméből az álmot, és a hajnali ködben, mintha a tündérek fátylát látta volna elillanni

Hónapok teltek el, mire levette ajtajáról a kiírást. A hegedű testét karcsú homokóra formára faragta. A jávorfa, lucfenyő fűzfa adta a hangszer ívét. A zenei mélységet az "f" alakú zengőlyukak segítették. A húrtartó csigának is új külsőt faragott. A hangszer ragyogott az újonnan készített lakktól.  A vonót a Braziliában élő fernambuk fából faragta, a toló részhez tengerek gyöngyházkagylóját, és a húrok megrezegtetéséhez fekete táltos paripa farkának szőrét használta. A hangszerben benne volt az egész világ minden csodája. Végül a lelkét adta az elkészült hegedűnek, mikor magához szorította, és megszólaltatta.

 A tündér hamarosan megjelent a műhelyében, magával hozta a leányát is. Az ifjú ara álla alá emelte hegedűt. Játék közben átérezte a mester által végig járt utat, vándorlás gyötrelmeit, és a hangszer alkotásának minden gyönyörűségét.

A tündér a „Tündérek hegedűmestere” címet adományozta a mesternek.

A történet Antónió Stradivarinak állít emléket, aki öreg korára megsüketült, de tovább készítette világhíres hangszereit.

Papp Mária Ibolya                                                                                                2023. 04. 08.

Papp Mária Ibolya, amatőr

Ezt a mesét írta: Papp Mária Ibolya amatőr

Amatőr írónak vallom magam, holott megjelentek meséim novelláim sokféle pályázaton. Korom tetemes, ezért gyakran találkozom olyan kiadói véleményekkel, hogy nem a kor divatja szerint írok. Egy mesét hogyan másként lehet megírni, mint elmondani az unokáimnak s ők rajonganak érte? Vagy az ő szájukból hallani pici történekteket, s magam alakítom át mesévé? Vallom, hogy a mese erkölcsi lecke, mely didaktikus hatásáv...


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Vélemények a meséről

Harangi Árpádné

2024-01-11 19:34

Kedves Ibolya! Nagyon megérintett a mese, mert Édesapám is készített hegedűt és más húros hangszert. Zenész családból származom, gyermekkoromat a komolyzene ,itt értem a hegedűversenyeket, napi szinten átjárta. Stradivarit is azóta ismerem, így több nev

Krámli Éva

2024-05-09 21:52

Kedves Ibolya! Nem tudom, mi a kor divatja és sajnálom, hogy nem értékelik kellőképpen a művészetét. Véleményem szerint ez egy remekül megírt mese. Köszönjük szépen!