A négy testvér

A négy testvér.

Dorka – vagy ahogyan az édesapja becézte –, Kisprücsök a konyhaasztal mellett üldögélt és feltűnően unatkozott. Az asztalra könyökölt mindkét kezével, lábaival dobolt, néha hangosan ásított egyet, de édesanyja rá sem hederített. Még akkor sem, amikor az egyik széket fülsértő nyikorgás kíséretében a konyhaszekrényhez húzta, felmászott rá és pipiskedve kicsent egy csokit a felső polcról, majd kitartóan csörgette - zörgette az üres csokis papírt, anyukája túlságosan elmélyült valami furcsa színű és állagú étel készítésében ahhoz, hogy figyelemre méltassa.

Bezzeg a régi szép időkben! Már figyelmeztette volna, hogy nem illik így viselkedni az asztalnál, vagy vigyázzon, mert leesik, esetleg kioktatta volna, hogy ebéd előtt nem ehet csokit. De most semmi. Egy árva szót sem szól, csak kavargatja azt a valamit az ő Babukájának…

Hát igen, felborult a világ rendje, amióta Babuka megszületett. Korábban Dorka volt Kisprücsök, Tündérkém, Nagymama boldogsága. De néhány hónapja már egyebet sem hallott, mint „Kicsit csendesebben, tudod, hogy alszik!”, „Vigyázz, ő még nagyon törékeny!” És nagyi sem volt már a régi. Eddig mindig Dorka ülhetett az ölében, az ő fejecskéjét simogatta, és azt mondogatta: „Az én aranyhajú tündérem!” De már nagyi sem szereti. Már ő is csak azt hajtogatja: „Nézd, hát nem ő a legédesebb baba a világon?” „Nézd, azokat az ujjacskákat!” És Dorka érezte, valami nagyon nincs rendjén.

–  Jaj, anyu! – csattant fel elvesztve türelmét. – Már háromszor kérdeztem, mikor megyünk sétálni a parkba! Már háromszor…

–  Dorka! Tudhatnád, majd ha felébredt Babuka! Majd ha… – hangzott a válasz, aztán anyuka elhallgatott, mert meglátta a kislány szemében reszkető könnycseppeket.

–  Mindig csak Babuka… – hüppögte Dorka, és beszaladt a szobájába. Az ágyára vetette magát és csak sírt és sírt.

–  Ne haragudj, Kisprücsök! – hallotta anyukája vigasztaló hangját, érezte keze érintését. Már ott volt a szobájában. Most ő volt a fontos. Nem Babuka. Nem a főzeléke.

– Tudom, hogy nem könnyű ez neked – magyarázkodott az édesanyja. –  De te vagy az én nagy és okos lányom. Babuka meg olyan kicsi és védtelen!

–  Nem vagyok nagy és okos! Én is kicsi vagyok! Nagyon nagyon kicsi! Icipici! – zokogta Dorka, és össze is gömbölyödött, hogy anyuka lássa, mennyire parányi.

–  Akkora, mint a négy tündértestvér? – kérdezte anyuka.

–  Miféle tündértestvérek? – szipogta a kislány.

–  Hát Szivárványföld tündérei – válaszolta az édesanyja a világ legtermészetesebb hangján, miközben zsebéből előhúzott egy zsebkendőt.  –  Napsugár, Holdvilág, Csillagpor és Harmatcsepp.

–  Még soha nem hallottam róluk – ült fel Dorka. Szemében még ott csillogott egy - két könnycsepp, de már nem sírt. Anyukája az ölébe vette és megpuszilgatta. A kislány szorosan hozzábújt.

–  Szivárványföld tündérei annyira apró teremtmények, hogy a fűszál sem hajlik meg alattuk, falevél sem rezdül, ha ráröppennek.

–  A virágok szirma sem?

–  Még a virágok szirma sem. De a szívük és a lelkük annál hatalmasabb! Náluk jobb szívű teremtményt nem találsz Szivárványföldén innen és túl.

–  És hol van ez a Szivárványföld? – kérdezte hitetlenkedve Dorka.

–  Túl a szivárványon és habos felhőkön, hét tengeren és az üveghegyen – hangzott a válasz. – Ez parányi üvegpalotában, amely úgy néz ki, mint egy színes szappanbuborék a szikrázó napsütésben.

–  És mit csinálnak ezek a tündérek? – kíváncsiskodott tovább a kislány.

–  Ó, hát nekik van a legszebb feladatuk a világon. Napsugár és Holdvilág felszárítja a síró gyermekek könnycseppjeit, Csillagpor és Harmatcsepp pedig mosolyt varázsol az arcukra.

–  Úgy, mint most te?

–  Igen, de ők lehet, hogy ügyesebbek nálam. Én nem vagyok tündér és varázspálcám sincs, csak néhány használt fakanalam…

–  Mégis eltüntetted a könnycseppjeimet! Már nincs egy sem! Nézd csak meg! – – húzta ki magát büszkén Dorka. – És mosolyt is varázsoltál, látod?

–  Látom – felelte anyukája könnyezve a meghatódottságtól.

–  Ó, Ó! Azt hiszem, ezeknek a tündéreknek megint dolga akadt – vette észre a kislány, hogy édesanyja a szemeit törölgeti.

–  Az én tündéreim már megérkeztek: te és Babuka.

–  Akkor én leszek Csillagpor, ő meg Harmatcsepp!

–  És ki legyen Napsugár és Holdvilág?

–  Te meg a nagyi!

–  Nagyon fog ennek örülni, ha megtudja.

–  Ő is ismeri a szivárványföldi testvéreket?

–  Hát hogyne ismerné őket! Ő mesélt róluk nekem.

–  Amikor ilyen icipici voltál, mint én?

–  Pontosan, kis Csillagporom!