A nőkről

A nőkről.

A nőkről
Avagy, a férfi lét nehézségei

A női lélek? Annyi rejtelem.
Talányok és gubancok egy helyen.
A férfiésznek annyi fejtörés…
A hosszú képletek, s a kémia,
s a többi agytörő „tudós dolog”
a női léleknél közérthetőbb,
mely egy hatalmas, bűvös rózsakert.
A durvalelkű ösztön-embereknek,
vagy félig-nőtt örök-kamasz gyereknek
e kert beláthatatlan útveszejtő.
Ezért figyelj, ha benne elbarangolsz!
Türelmesen kutasd a titkait,
mert egycsapásra meg nem értheted.
Keresni kell soká a szegletet,
egy kis lugast, a cseppnyi, kis zugot,
amely valahol mélyen eldugott,
de otthonod, ha egyszer megleled.
És jöjjön akkor bármiféle baj,
vagy bekurjantó, vad világ-zsivaj,
tudod, hogy ott az oltalom neked,
megvarrni végre tépett lelkedet.

S a nőt magát mihez hasonlitom?
Talán a macska képe volna jó:
öledbe bújik, és hozzád simul,
és kéri-kéri, hogy törődj vele.
Cirógasd őt (csak őt!) a szép szavakkal.
De jaj neked, ha rárivallsz, barátom:
a körmeit beléd ereszti menten
s feléd se néz a szíved hölgye többet,
vagy fúj csak rád, míg meg nem jő az ötlet,
miképpen édesgessed vissza őt.

És udvarolni sem gyalogmenet.
Veszélyes, ó veszélyes küldetés:
lehetsz te gazdag, vagy kigyúrt pasas,
poéta, szende, dürgő kiskakas,
ha életed szerelme rád legyint
és téglaként repül feléd a „NEM”.
A szíved milliom darabra pattan,
elátkozod magad, hogy udvaroltál,
elátkozod, magát a Földet is.
De lásd… Milyen bolond a férfiszív…

Mert mégis, mégis… Annak ellenére,
hogy annyi furcsaság a női lélek,
hogy annyi rejtekajtó, annyi kérdés,
mi róluk álmodunk sok éjszakán át.
A munka közben, otthon és a boltban,
s a nap végén, az ágyba dőlve holtan,
a gondolatunk csalfa kis hajója
az álmainkban is feléjük indul.
S a férfi büszkeség? Egy kis parázs.
A nő csihol belőle lángokat.
Hiába ész, erő, a szenvedély,
ha otthonodban ólmos, lusta csend van,
és áll a pulton még a sok mosatlan...
És szétgurulnak mind a nappalok.

Akármilyen nehéz megérteni
a női lélek rózsa-titkait,
a mozgatórugói ők szívünknek,
még akkor is, ha néha összezúzzák.

De felkelünk mi százszor is, ha kell,
mert úgy vágyunk mi rájuk, oly igézve,
mint kis darázs egy cseppnyi, sárga mézre.