A rászedett szörny.
Bergengócián innen, Lappantyúcska folyón túl, élt egy király a családjával. A királylány bár szép volt, de sokat szomorkodott. Eladósorba került, azonban hiába várta a kérőket, azok bizony nem jöttek. Az apja nem tudta mire vélni, hogy egyetlen királyfi, herceg, gróf, vagy báró sem érkezett lányához. Ezért futárokat küldött, hogy vigyék hírét, hogy Tulipánka eladósorba lépett, várja a kérőket.
A hírnökök egytől-egyig lélekszakadva futottak vissza.
- Felséges királyunk! A palotától egy kőhajításnyira fekszik egy csúf szörny, aki, ha valaki a kastély felé közelít, azonnal elűzi. Csattogtatja óriás fogait, meresztgeti vörösen izzó gülü szemeit, ezt kiabálja:
„Tulipánka királylány csak az enyém lehet, másé nem! Takarodjatok innét, mert ízekre szaggatlak benneteket!” - Nos, aki ezt meghallja, látja, azonnal eliszkol – jelentették a szolgák.
- Jaj! Tudom már, ki lehet az! Nem rég járt itt feleségnézőben, persze elzavartam. Csak nem adom a lányom egy ilyen rusnya szörnyeteghez! Mielőtt elment, azt ordította, hogy még megbánom a döntésemet! Hát, így áll bosszút. Ha az övé nem lehet, akkor másé sem. Jaj, mit tegyek? Ki segíthetne? – kérdezte kétségbeesetten a király.
Ekkor lépett be a trónterembe Tulipánka.
- Kedves apám! Mindent hallottam. Valahogy rá kellene szedni ezt a fenevadat. Tudod! Te tanítottad, többet ésszel, mint erővel. Csak van itt a palotában egy talpraesett ember! Hívjuk össze a kastély népét, mondjuk el, hogy egy szörny fekszik innen nem messze. Valahogy le kell győzni, mert a palotából se ki, se be nem lehet menni.
A király megfogadta lánya tanácsát. Összegyűltek a szolgák, katonák, akik a kastélyban vagy a közvetlen közelében éltek. Miután elmondták mi a baj, sokan nagyon megijedtek.
- Mi lesz most velünk? – kérdezgették.
Egy kis idő múlva előlépett a katonák kapitánya, s így szólt:
- Felség! Mi lekaszaboljuk a gazt!
A király beleegyezett, de hamarosan megtépázva tértek vissza katonái. Nem bírtak a bestiával, aki még dühösebb lett, még jobban ordítozott, fenyegetőzött. Azt ígérte, ha még valaki megközelíti rossz szándékkal a palotából, azonnal felfalja.
- Apám! Láthatjuk, hogy az ez erőszak nem vezetett eredményre. Csellel kellene túljárni ennek a fenevadnak az eszén, hogy elálljon a szándékától, és ne akarjon engem feleségének – jelentette ki Tulipánka.
- Kedves királylány! Én segítségetekre leszek! – szólt egy szerényen öltözött fiú.
- Ki vagy te? Hogy hívnak? Nincs fegyvered, hogy tehetnéd ártalmatlanná a szörnyet? – kérdezte a király.
- Jankó a becsületes nevem. Nálad vagyok lovász. Amit a lányod mondott, úgy. Ahhoz, pedig nem kell fegyver. Nem erővel, hanem ésszel kell legyőzni ezt a csúf, gonosz szörnyet.
- Ebben én segíthetek! – lelkesedett Tulipánka. –Odamegyek, engem nem bánt, hisz feleségének akar.
A király hiába próbálta lebeszélni a lányát erről a veszélyes akcióról, hajthatatlan volt. Tulipánka leült Jankóval, hogy kieszeljék a szörnylegyőző, elűző tervet. Amikor kifundálták, hogyan járjanak túl az állat eszén, Tulipánka elindult, felkereste a bestiát és így szólt:
- Itt vagyok. Szeretnél feleségül venni? Akkor meg kell szemlélnem téged. Látatlanban nem mehetek hozzád!
- Hát, akkor jól nézz meg! Milyennek találsz? Tetszem? –tette fel a kérdést a fenevad, és kihúzta magát.
- Hát, így elsőre nagyon félelmetes vagy! Az óriás fogaid, az izzó piros szemed, és a mancsaid is oly hatalmasak, és mekkora karmok vannak rajta! A bőröd nagyon rücskös, érdes. Ezek mind megrémítenek engem. Miért nem olyan arát keresel, aki hasonló, mint te? Ő, biztosan értékelné a szemed, karmaid, nem zavarná, hogy a bőröd göcsörtös. Tetszenél neki így, ahogy vagy.
- Jó, jó. Én most azonban neked akarok tetszeni. Az érdekelne, hogy tehetném magam számodra vonzóvá? - érdeklődött a szörny.
- Talán a fogaidat le kéne rövidíteni, a szemed izzó pirosságát megváltoztatni, a mancsaiddal is kezdhetnél valamit, meg a bőröddel is. Akkor talán előnyösebb lenne a külsőd, nem ilyen félelmetes! Mert így, ne haragudj, de nem tudnálak megsimogatni, mert a bőröd is nagyon érdes, felsértené a kezem. Ha kitátanád a szád, azt hinném, fel akarsz falni.
Gondolkodóba esett a fenevad. Mit is tegyen?
- Ha szeretnéd, lehet, hogy én tudnék segíteni! Él egy legény a kastélyban, sok mindenhez ért. Talán ő, ki tudna találni valamit. Ha nem bántod, akkor idehívom.
Ráállt a szörny, megígérte, hogy nem bántja Jankót. Hamarosan megjelent a legény. Bátran a bestia elé állt. Csak hümmögött, csak dünnyögött. Elővett egy nagyítót, azzal is alaposan megnézte a szörnyet.
- Nos? Mondj már valamit! Tudsz, vagy nem, megoldást találni a problémámra? – kíváncsiskodott a nagyfogú, ragyás bőrű állat.
- Talán… Arra gondoltam, hogy a fogadból lecsiszolnék egy kicsit, a karmaidat rövidre vagdosnám, a szemedre sötét szemüveget tennék, így nem látszana az izzó vörössége. A bőröd, nos, az nehéz ügy. Rücskös, érdes. Ezt bizony nehéz eltűntetni. Talán, itt-ott ha lenyisszantanék, az érdes, éles tarajakból….
- Az hagyján, hogy lereszelnéd a fogam, szemüveget adnál rám, a karmaimat megkurtítanád, de, hogy a bőrömbe belevágj! Azt már nem! Arról szó sem lehet!– kiáltotta rémülten a szörny.
- Pedig ezek nagyon jó ötletek! – helyeselt Tulipánka. Kedves szörny, így, tetszenél már, és a feleséged lennék!
- Tudod mit, kedves, királylány! Akkor nem is kellesz! Igazad van! Biztosan találok olyat, aki szereti majd a lapát fogaimat, nagy karmaimat, érdes, rücskös bőrömet, izzó szememet. Inkább elmegyek! Nem kell nekem ilyen kényes, undok királylányka! Egyébként nekem is jobban tetszenél, ha nagyobb fogaid, lábaid, kezeid lennének, és kicsit szélesebb lennél, nem ilyen csenevész. Agyő! Pá!– azzal feltápászkodott a behemót szörny és hatalmas, döngő léptekkel elment, vissza se nézett.
Tulipánka Jankó nyakába ugrott.
- De jó! Eltűnt végre ez az izzó szemű, félelmetes szörny!
- Akkor jöhetnek a kérők! – mondta a fiú.
- Dehogyis kell nekem kérő! Itt vagy te! Ilyen talpraesett, okos fiú legyen a párom! Mindig is ilyen férjről álmodoztam, aki ilyen furfangos, csavaros eszű, mint te. Ha akarod, én a tied, te az enyém, ásó, kapa, nagy harang válasszon el minket!
Jankó boldogan ölelte meg a lányt, hisz már az első pillanattól nagyon tetszett neki. A király áldását adta a fiatalokra. Tán még ma is élnek, ha meg nem haltak.
Szeretnéd tudni, mi lett a szörnnyel? Addig ment, míg találkozott egy szörnyikével, aki olyan rücskös, olyan nagylábú volt, mint ő, bár a fogai kisebbek voltak. Első látásra egymásba habarodtak. Szóval, ő is megtalálta a párját, és boldogan élnek valahol…
Ezt a mesét írta: G. Joó Katalin amatőr író
G. Joó Katalin vagyok, negyven évig tanítottam egy általános iskolában. Néhány írásom megjelent Erdélyben, Szerbiában, Szlovákiában is. Több elismerést, díjat kaptam már. A Cseresznyevirág c. mesém bekerült a 2. osztályos OFI-s olvasókönyvbe, a kis Hótündér története pedig határon innen s túl nagyon népszerű.