A sárkány, aki barátra vágyott

A sárkány, aki barátra vágyott.

A sárkány, aki barátra vágyott 

Anya a fotelben ült Zsombor ágya mellett és mosolyogva nézte alvó gyermekét. A hat éves kisfiú pár perce hunyta le szemét és már az álmok országában járt. Édesanyja megsimogatta haját, puszit adott homlokára és kiment a szobából.  

Zsombi pedig megkezdte Álomország béli utazását. Mikor elaludt, egy óriási piros csúszdában találta magát. Egyre csak csúszott és csúszott bele a mélységbe. De ő egyáltalán nem félt, sőt rettenetesen élvezte ezt a végeláthatatlan csúszást. Majd egyszer csak hopp, a fenekén landolt Álomország bejáratában. Nagy vaskapun lévő tábla üdvözölte az odaérkezőt. Zsombor tátott szájjal bámult körbe. Ebben az álomvilágban pillecukorból voltak a felhők, színes hőlégballonok szálltak fel percenként a távoli domb tetejéről. Dupla szivárvány díszítette a ragyogóan kék eget és akkora virágok nőttek az út szélén, mint ő maga.  

- Ez izgalmas kalandnak ígérkezik!- mosolygott a kisfiú.  

Elindult felfedezni ezt a különös világot. Szelíd manókat és szárnyas tündéreket látott a téren. Tovább haladva beszélő állatokba botlott. A hegy lábánál pedig ha hiszitek, ha nem, egy igazi hófehér unikornis állt.  

• Gyönyörű vagy!- dicsérte meg Zsombi az egyszarvút, mire az felajánlotta neki, hogy üljön fel a hátára. Micsoda megtiszteltetés volt ez a fiúnak. Az unikornis futni kezdett, majd egyszer csak a magasba emelkedett és tett egy kört a város felett a kisfiúval a hátán.  
• Juhúúúúúú!- kiáltotta Zsombi, miközben kitárta karjait és élvezte ezt a különös utazást.  

Az unikornis egy különös helyen ért földet. Elköszönt a kisfiútól és fejével intett neki, hogy a vár felé haladjon tovább. Zsombor boldogan integetett utána, aztán elindult az óriási szürke kövekből épült vár irányába. Végtelen magasnak tűntek a tornyok a vár tetején. Furcsa érzés lett úrrá a kisfiún, de tovább ment. Bízott az egyszarvúban.  

• Biztos oka van annak, hogy ide küldött.- gondolta.  

Felfelé vezetett az út a várba. Egyszer csak egy boltívhez ért és földbe gyökerezett a lába. Egy igazi sárkány állt előtte. Lábai remegni kezdtek, de mégis tett egy utolsó lépést a mesebeli lény felé.  

A sárkány zöld színű volt, két hegyes szarv volt a fején. Pikkelyes bőrét a hátán tüskék borították. Farka legalább két méter hosszú volt. Mikor meglátta a fiút közeledni, szárnyát fenyegetően kitárta, mintha csak azzal akarná elhessegetni onnan Zsombit. Csak nézték egymást. Egyszer csak a sárkány oldalra billentette a fejét és megszólalt: 

• Te nem félsz tőlem?- kérdezte a fiút.  
• Már miért félnék? Nem mondom, hogy nem lepődtem meg, mikor megláttalak, mert ...hát...hogy is mondjam, hogy ne sértselek meg? 
• Ronda vagyok?- kérdezte a sárkány.  
• Nem!- nevetett a kisfiú. - Nem ezt akartam mondani. Hanem azt, hogy nagy vagy, mármint nem kövér vagy ilyesmi, hanem egyszerűen óriási. Ekkora lénnyel soha nem találkoztam még álmomban sem.  
• Szeretnéd megnézni a várat belülről? Szívesen megmutatom neked. - ajánlotta fel a sárkány Zsombornak.  
• Szabad? Nagyon boldoggá tennél!- ugrált a fiú örömében.  

Miközben megnézték a páncéltermet, a báltermet, a könyvtárat és egyéb érdekes dolgokat, a sárkány elmesélte Zsombinak, hogy ő az első gyerek, aki ebben a várban járt valaha.  

• Az meg hogy lehet?- tette fel a kérdést őszinte döbbenettel a hangjában Zsombor.  
• Akik eddig megláttak engem, azok rögtön menekülőre fogták a dolgot. Megijednek tőlem mindig, pedig becsület szavamra én még soha nem bántottam senkit. Még tüzet okádni sem tudok. Én csak egy barátra vágyom, akivel jókat beszélgethetek, sétálgathatok itt néha.  

A kisfiú nagyon megsajnálta a sárkányt és eszébe jutott, hogy a másik osztályban van egy kisfiú a suliban, aki valószínűleg pont ugyanígy érez, mint a sárkány. Ott megfogadta magában, hogy másnap az iskola udvarán össze fog vele barátkozni.  

• Én leszek a barátod!- mondta a kisfiú a sárkánynak, amikor a vár virágos kertjébe értek. - Eljövök hozzád esténként, amíg alszom és veled leszek. Mesélek neked az én világomról, te pedig mesélhetsz nekem a vár történetéről és Álomországról.  

A sárkány elfordult, mert nem akarta, hogy a fiú lássa, hogy könnycseppek csillognak a szemében. Mikor újra szemben állt a gyerekkel, lehajolt és gyengéden átölelte.  

• Köszönöm...- súgta Zsombi fülébe.  

Az unikornis épp fölöttük repült el és boldogan látta, hogy megérzése helyes volt a kisfiúval kapcsolatban. Nyitott, tiszta szíve van és méltó barátja lehet ennek a kedves behemótnak.  

A nap első sugarai közben a való világban bevilágítottak Zsombi szobájába. Ideje volt elköszönniük egymástól.  

• Ígérem, hogy este visszajövök!- mondta a kisfiú boldogan.  
• Várni foglak a boltív alatt!- válaszolt a sárkány. Nagyon boldog volt, hogy lett egy igazi barátja. Soha nem vágyott semmi másra, csak arra, hogy elfogadják és szeressék olyannak, amilyen.  

Zsombi az első szünetben rögtön felkereste a kisfiút az udvaron, aki mindig egyedül szokott játszani. - Szeretnél játszani velem?- kérdezte barátságosan az egyedül üldögélő gyereket.  

• Igen- nézett az rá boldogan, csillogó szemekkel.  

Zsombor két új barátot is szerzett magának és egy életre megtanulta azt, hogy nem számít ki hogy néz ki vagy hogy honnan jött, de szeretetre és elfogadásra mindenkinek szüksége van. Mindenkinek kell egy barát!