Irány Andalúzia!

Irány Andalúzia!.

Irány Andalúzia!

Június 15-én ért véget a tanév. Gergő boldogan vette át bizonyítványát a tanár nénijétől és büszkén mutatta szüleinek, hogy minden tantárgyból ötöst kapott. A nyolc éves fiú és szülei izgatottan léptek ki az iskola kapuján és siettek haza, hogy bepakolják még azokat a dolgokat a bőröndjeikbe, amire eddig nem volt idejük. Másnap indultak Spanyolországba nyaralni. 

Gyönyörű napsütésben landolt a repülőgép Malaga városában. Mikor a csomagjaik is megérkeztek a körbe-körbe futó szalagon, boldogan ölelték át egymást. 

- Menjünk, keressük meg az autókölcsönző irodáját, hogy átvegyük a kulcsokat a kocsihoz, amit béreltünk.- mondta apa. 

Amikor minden papírt aláírtak, kigurultak a frissen szerzett fekete járgánnyal a pálmafákkal szegélyezett utakra. Négy napot terveztek eltölteni a gyönyörű Andalúziában. Első útjuk a városközpontban lévő szállásukra vezetett. Egy apartmanhotelben szálltak meg, amihez egy nagy zöld park és kettő medence is tartozott. 

- De szép kilátás nyílik a tengerre!- mondta anya, miközben a terasz korlátjára támaszkodott.

Elindultak sétálni Malaga óvárosába. 

- Majd útközben keresünk egy éttermet, ahol ebédelni is tudunk.- közölte apa a család többi tagjával. 

Rótták a szűk kis utcákat, közben jobbra-balra tekintgettek. Szerettek volna minél többet látni, minden apró kis részletet felfedezni. 

- Az én pocakom már jelez, hogy éhes.- mondta Gergő és a hasát kezdte körkörös mozdulatokkal simogatni. 

- Két sarokkal ezelőtt láttam egy nagyon hangulatos kis teraszt, ott ebédelhetnénk.- felelte anya Gergőnek. 

- Nézzük meg!- csatlakozott apa is lelkesen hozzájuk.

Az étlapot nézegetve már mindannyiukat kínozni kezdte az éhség. Anya és apa paellat rendeltek maguknak, ami egy rizses étel volt különböző tengeri herkentyűkkel. Gergő patatas bravast rendelt, ami krumpli volt piros színű szósszal leöntve, hozzá pedig gambas pil-pilt kért vagyis oliva olajban sült pró rákokat. 

- Legszívesebben mind a tíz ujjamat megnyalnám most.- dőlt hátra Gergő a székében ebéd után. 

- Akkor miután fizettünk sétálhatnánk egyet, hogy lemozogjuk magunkról az ízletes paellát is.- mondta apa és összeborzolta Gergő haját. 

Ahogy a kikötő felé sétáltak lovaskocsikat láttak, amik körbevitték a turistákat a belvárosban. A kikötő melletti sétányon utcazenészek muzsikáját hallgatták, a kisfiú még pénzt is dobott az egyik gitáros kalapjába. 

- Odanézzetek!- mutatott előre Gergő a szüleinek. - Mekkora hajó!

Épp egy tengerjáró hajó kötött ki Malaga partjainál. De láttak yachtokat is és kisebb hajókat, amik szintén a turistákat vitték el egy körre a Földközi tengeren. 

- Van egy meglepetésünk Gergő!- szólalt meg egyszer csak anya. 

- Nekem?- kérdezte a fiú döbbenten. 

- Bizony ám!- mosolygott apa huncutul. - Tudjuk, mennyire szereted az autókat, ezért az interneten lefoglaltam három belépőjegyet az itteni autós múzeumba. 

Gergőnek tátva maradt a szája a csodálkozástól. Kisbaba kora óta rajongott az autókért, három évesen már kivülről fújta az összes autómárkát. 

Mikor megérkeztek a múzeumba anya sikkantott egyet örömében, ugyanis ez nem egy egyszerű autósmúzeum volt. A csodálatos régi és új autók között gyönyörű női ruhák és kiegészítők is voltak. Anya legszívesebben végigsimította volna a szebbnél szebb ruhakölteményeket, de természetesen ahogy az autókhoz sem, úgy a ruhákhoz sem lehetett hozzáérni. Elvarázsolta őket ez a hely. Szép autók, különös ruhák, halk zene és színes fények vették körül őket. Mikor mindent alaposan szemügyre vettek, visszatértek a szállásra és azonnal fürdőruhába bújtak. A medencénél Gergő sok gyerekkel összebarátkozott annak ellenére, hogy mindenki más nyelven beszélt. De boldogan fröcskölték egymást vízzel és jókat nevettek együtt. 

Vacsora után ágyba bújtak, hogy kipihenjék magukat a következő napi kirándulásra. 

Másnap reggel a hotelben reggeliztek, majd bepattantak a fekete bérelt autóba és Ronda felé vették az irányt. 

- Milyen vicces neve van annak a városnak, ahová most megyünk.- kuncogott Gergő a kocsi hátsó ülésén. 

- Reméljük szebb lesz, mint a neve.- nevetett anya is vele. 

Kacskaringós út vezetett a hegyek között, útközben rengeteg természeti csodát láttak. Az ég ragyogóan kék volt, még egy kósza bárányfelhőt sem lehetett látni. 

Mikor megérkeztek az autót leparkolták egy parkolóházban és gyalog indultak felfedezni az apró városkát. Igazi ékszerdoboz volt ez a hely. Először a Puente Romanot nézték meg, ami egy híd volt és nagyon mély szakadék tátongott alattuk. 

- Azta mindenit, ez kicsit ijesztő. - lépett hátrébb Gergő a korláttól, mikor meglátta az alattuk lévő mélységet. 

Megkértek egy szintén arra járó turistát, hogy készítene-e róluk egy családi fotót. A férfi kedves volt és több képet is csinált apa fényképezőgépével. 

- Van kedvetek fagyizni?- kérdezte anya a többieket. 

- Ilyen buta kérdést, persze, hogy van!- vágta rá Gergő a szája szélét nyalogatva. 

A sétálóutcán találtak egy nagyon helyes kis fagyizót. Olyan hatalmas adag fagyit kaptak, hogy a kisfiú közölte, ő már ebédelni nem is bír. Szülei is hasonlóképpen éreztek, ezért úgy döntöttek, hogy már csak uzsonnázni fognak. Miközben a városban barangoltak egy hatalmas filagóriához értek, ahol egy harmonikás férfi játszott a hangszerén spanyol dallamokat. 

- Elbűvölő ez a hely!- fogta meg anya apa kezét és egy puszit nyomott a szájára. 

Találtak egy szuper játszóteret, ahol Gergő kedvére játszhatott, csúszdázhatott és hintázhatott. Addig a szülei egy közeli padon ülve beszélgettek egymással. Mikor Gergő kijátszotta magát egy közeli kávézóban uzsonnáztak, majd visszaindultak Malaga felé. 

- Megint medencézünk majd?- kérdezte a kisfiú. 

- Igen. Ez az utolsó napunk ezen a szálláson, holnap már az óceán mellett éjszakázunk.- felelte apa. 

Annyira elfáradtak a nagy kirándulásban, hogy vacsora után három perc alatt elaludtak mindannyian. Hosszú autóút állt előttük, ezért másnap korán reggel kijelentkeztek a hotelből és az autópálya felé vették az irányt, hogy eljussanak Zahara de los Atunesbe, ami egy halászfalu volt az Atlanti óceán partján. Egyre változott a táj, ahogy közeledtek úticéljuk felé. Sok tehenet és kecskét láttak legelni a végtelenségig nyúló réteken. 

- De jó nekik, hogy ilyen szép helyen élhetnek.- sóhajtotta anya. 

Mikor megérkeztek Zaharába könnyen megtalálták a szállásukat. Egy pici hotel volt, közel a parthoz. A recepciós kedvesen üdvözölte őket és odaadta a szobájuk kulcsát. 

Gyorsan lepakolták a bőröndjeiket, strandruhát vettek fel és már indultak is az óceánhoz. Gyönyörű, homokos part terült el a szemük előtt. Gergő boldogan futott be a sekély vízbe. 

- Nézd, van ott egy chiringito is.- mutatott apa egy a parton lévő vendéglátó egységre. Ihatnánk egy pohár finom spanyol bort az ebéd mellé. - javasolta anyának, aki nem ellenkezett. Ő is élvezte, ahogy a meleg nap sugarai az arcán táncoltak és a lágy óceáni szél fújta vállig érő haját. 

Ebéd után homokvárat építettek, Gergő pedig a többi gyerekkel focizni kezdett a vizes homokban. Mindannyian felhőtlenül boldogok voltak. Este a kis utcák között barangolva egy apró éttermet válaszottak, ahol a vacsorájukat készültek elfogyasztani. Zahara híres volt a tonhalas ételeiről, ezért mindannyian azt ettek vacsorára. 

- Mennyei vacsora volt!- mosolygott apa elégedetten. 

A kiadós étel után sétálni mentek, hogy éjszaka, a holdfényben is szemügyre vegyék az Atlanti óceént. 

- Fáj a szívem, hogy holnap már tovább is megyünk.- mondta anya egy kis szomorúsággal a hangjában. 

A hotelbe érve Gergő hamar álomra hajtotta a fejét, a szülei még éjfélig beszélgettek a szobához tartozó erkélyen. 

Elérkezett a másnap. A nap ragyogóan sütött, mint minden nap, ők pedig fájó szívvel búcsúztak ettől a gyönyörű helytől. 

- Utolsó állomás következik, vár ránk Sevilla városa.- mondta apa és már indította is az autót.

Több, mint két óra autózás után érkeztek meg Andalúzia egyik legszebb városába, Sevillaba. Ezen a helyen egy pici lakás béreltek ki egy éjszakára, mert másnap már indultak haza. 

A város különböző pontjain tehetséges flamenco táncosok tartottak előadást a kíváncsi turistáknak. Hömpölygött a tömeg az utcákon, nagyon sok ember szerette volna megtekinteni ennek a gyönyörű helynek a nevezetességeit. A Plaza de España lélegzetelállítón szép volt. A gyönyörű épület, a kicsi tó, ahol evezni is lehetett és a csodás, kézzel készített csempék látványa mindenkinek megmelengették a szívét. Mindenhonnan áradt a spanyol életérzés, az emberek a fűben ülve fogyasztották el szendvicseiket, szerelmespárok hajtották egymás ölébe fejüket boldogan. 

- Látogassunk el a Torre del Oroba is. Az egy kilátó, aminek a belsejében egy apró múzeum is van. 

- Jó ötlet, biztos csodás kilátás nyílik a városra.- értett egyet anya is az ötlettel. 

A múzeumban sok hajózással kapcsolatos tárgy volt kiállítva. 

- Képzeld Gergő, Magellán is Sevillából indult el 1519. Augusztus 10-én, hogy körbe hajózza a földet. 

- Tényleg? Ez de menő!- válaszolta Gergő és különlegesnek érezte magát, hogy ezen a helyen lehet most ő is. 

Egész nap sétáltak a városban, templomokba mentek be, különös festéseket fedeztek fel a házak falain. 

Mikor beesteledett egy helyi tapas bárban költötték el a vacsorájukat. 

- Biztos, hogy holnap haza kell mennünk?- kérdezte anya. - Olyan szép ez az ország!

- Nem akarlak elkeseríteni szívem, de jövő héttől újra munkába kell állnunk.- ölelte át a férje.

- Én pedig megyek a nagyiékhoz két hétre!- kapcsolódott be Gergő is a beszélgetésbe. 

Másnap reggel a sevillai repülőtéren adták le a bérelt autót és onnan repültek haza magyarországi otthonukba. Mikor beléptek a házukba mindenki egyszerre szólalt meg:

- Mindenütt jó, de a legjobb

otthon!- majd óriási nevetés kíséretében átölelték egymást.