A süni, aki szereti ugyan a májkrémet, de most farsangozik

  • 2022.
    dec
  • 17

https://gabicsabi.hu
Még mindig ökölben a tél keze. Nemhogy engedne a szorításából, inkább még jobban bekeményít. Azért vége lesz ennek is egyszer, olyat még nem látott a világ, hogy örökké itt maradjon. Jöjjön csak a tavasz, ha van hozzá mersze, de gyávább az annál, hogy...

Kép forrása: pixabay.com

Még mindig ökölben a tél keze. Nemhogy engedne a szorításából, inkább még jobban bekeményít. Azért vége lesz ennek is egyszer, olyat még nem látott a világ, hogy örökké itt maradjon. Jöjjön csak a tavasz, ha van hozzá mersze, de gyávább az annál, hogy egyhamar ide merészkedjen. A hóvirágok, azok viszont vakmerőek. Nem elég hogy olyan törékeny semmi-virágok, jellegtelenek, de arcátlanok is egyben. Van képük kibújni idő előtt, nem félnek a megfagyástól, a hóvihartól, nem tartanak azok semmitől. A kis sünnek meg pont ezért tetszettek.

Igaz, neki is aludnia kellene, nem itt kóvályognia a zord, téli erdőn. De őt most is hajtja valami. Hogy mi, maga sem tudja. A fenyő barátsága, akivel karácsonykor kötött olyan jó barátságot, hogy azóta is arra kerül, még ha másfelé tart is az útja? Vagy a kisállatok társasága? Hiszen ők is dideregnek, fáznak ilyen zord időben. Májkrémet sem hagynak ilyenkor az erdőben a kirándulók, hiába is kutatna hátizsákok után, mint a melegebb, jobb időkben. De csitt! Nem, ez nem lehet muzsika! Hogyan tekeregne a havas fák között ilyen vidám zene? Vagy mégis? De merről? Honnan? Pindurka füleibe mégiscsak dallamok szivárognak? Most már egyre kíváncsibb, s a hang irányába veszi útját. Pislákol távolban valami fényességféle, de errefelé idáig nem tudott épületről. Pedig a ködből egyre jobban egy ház körvonala bontakozik ki, nagy, világító ablakokkal. Jól eltévedhetett, a vacka körül biztosan nincs ilyenféle. De nem törődik sem a veszéllyel, sem az emberek közelségével, hajtja a kíváncsiság. Mi lehet ez? Erdészház? Vagy haramiák tanyája? Esetleg egy erdei iskola? Az utóbbi talán, mert egyre hangosodó zsivaj szűrődik ki odabentről. Hogyan tudna bekukucskálni, ha már itt van? Mi lehet odabent? A zene tombol, a gyerekek vidámak, ez láttatlanból  is megállapítható. De azért őkelme, a mi kis hősünk, ezt is megoldja. Ablak mellett farakás, farakás mellett deszkák a falhoz támogatva, onnan meg már semmi átlépni az ablakpárkányra. Már ott is van. Igaz, párás odabent az üveg, de jól látható, hogy tényleg gyerekek viháncolnak, táncolnak, mulatnak a melegben. Csak éppen ők nem olyanok, mint a kirándulók szoktak lenni. Azok bakancsban, hózentrágeres nadrágban, kis kalapban járják a természetet, itt meg két egyforma ruhájú sincs. Tirke-tarka jelmezekbe bújtak. Van köztük virágkehely, hercegnő, zsivány, matróz, pék, űrhajós, újságárus, pingvin, de nézzenek oda, van egy süninek öltözött is! Mintha én fel lennék nagyítva! – húzza ki magát a mi kis sünink, de a húzódás közepette majdnem lepottyan az ablakpárkányról. Gomb orrocskáját újból az üvegnek nyomja, most már jobban vigyáz, és ámul-bámul. Békát lát és lógó fülű kutyát. Szakácsot és szuperhőst. Katicát és fenyőfát (pont az ő barátját). Robotot és karatést. Kéményseprőt és török basát. Felsorolni is lehetetlen, de jaj! Nyitják most épp szellőztetni az ablakot. Kitárul a két üvegszárny, a gyerekek szaladnak oda friss levegőt lélegezni.

- Nézzétek! Egy kis süni! De aranyos!

Egyikőjük (kalóznak öltözve) beemeli magukhoz a váratlan vendéget, leteszi a parkettára, körbeguggolják.

- Gyere ide hozzám! – kérleli a legrútabb boszorkány a föld hátán, de a kis sün gömbölyödve, mereven zihál még.

- Hozzám inkább! Na, gyere, de édi vagy! – csalogatja a menyasszony. Sünink tétovázik egy kicsit, de ha már így alakult, nosza mégis, bátran elindul felé. A többiek biztatják, drukkolnak.        – Sünike, drága süni! Felém gyere! – noszogatja a rendőr. Közben lehalkítják a zenét, tombolasorsolásra hívják fel mindenki figyelmét.  – Húzza a tombolákat a kis süni! – ötli ki valaki, s ez már őkelmének is tetszik, még mindig ő lehet a főszereplő. Hogy könnyebb legyen, kiborítják eléje a szelvényeket. Neki csak gomb orrával kell ráböknie a nyertes papírkára. Egy-egy szám hallatán egy kis éljenzés és némi morajlás hallható, nyilván a győztes és a többiek, a vesztesek szájából. Kék, huszonhárom: pillangó. Nyereménye tolltartó. Zöld nyolcvanhetes: gomba. Övé egy torta.  A fődíj meg azé, aki a piros harminchetest vásárolta. Nem más ő, mint a karatézó. Nyereménye egy nintendo. A bulizók folytatták az evés-ivást, a táncikálást. Dübörgött a zene, a jelmezesek körben álltak, a kis sünt körbevéve. Hirtelenjében felkapta a nagy sünike, ölbe vette, és a többiek sorra belékapaszkodva őrült vonatozásba kezdtek. Kanyargott a sünimozdony össze-vissza, le-fel, ide-oda. Ezután még ügyességi vetélkedőket is szerveztek. Volt ott bekötött szemmel perecevés, szívószállal üdítőivás, ping-pong labda fújás, székfoglaló, újságpapíron táncolás. Szinte már forrt a levegő. A farsangolás tetőpontját a lufifújó verseny jelentette. A szájukat elkötötték a felfújt lufiknak, s ekkor elindult egy megfékezhetetlen lufidobálás, amit egy-egy hatalmas kidurranás tarkított.

De kis sünink már ezt sem hallhatta, mert időközben egy sarokban kimerülten, fáradtan elaludt. Szerintetek miről álmodhatott…?

Káim Rókus, amatőr író

Ezt a mesét írta: Káim Rókus amatőr író

62 éves, pályakezdő