A szarvas és a kis maci

A szarvas és a kis maci.

Egy nap a Szarvas mama sétált az erdőben. Egyszer csak keserves brummogásra és sírásra lett figyelmes. Átvágtatott a patakon, átrohant a sűrű fenyőerdőn, és az erdei tisztás közepén észrevett egy mackókölyköt, aki egy farönkön ült, és keservesen zokogott.

- Miért sírsz, kismackó? – lépett mellé Szarvas mama.

- Azért… brühühü, mert eltévedtem, és nem találom a mamámat és a papámat. – szipogott a kicsi maci.

- Na, ne szomorkodj, majd én segítek neked hazatalálni. – ajánlotta fel a szarvas. – Merről jöttél?

- Nem tudom. – mondta sírva a maci.

- És hol láttad legutóbb a szüleidet?

- A Nagy Sziklánál.

- A Nagy Sziklánál? – értetlenkedett a szarvas. – De az nagyon messze van. Hogy kerültél el olyan távol tőlük?

- Nem tudom. - zokogott a kismackó.

- És mi a neved, kicsikém?

- Marci. – felelte hüppögve.

- Engem pedig Szandrának hívnak.

Marci tovább sírdogált.

- Na gyere, induljunk. – szólt kedvesen Szarvas mama.

Ahogy elindultak a Nagy Szikla felé, két kis kék madárkát láttak az egyik fán.

- Bocsánat, kismadárkák. – szólt jámboran a szarvas. – Nem láttatok valahol egy medvepárt?

- A mamámat és a papámat. – szólt közbe a maci.

- Csip-csip, nem-nem. – rázták a fejüket a madarak.

- Megtennétek, hogy felrepültök a magasba, és tesztek egy kört a Nagy Szikla körül?

- Csip-csip, igen-igen. – felelték, majd felrepültek a magasba, és eltűntek a fenyőfák mögött.

A szarvas és a mackó elindultak nyugatnak a Nagy Szikla irányába. Az út oda nem volt távol, de a sok akadály miatt hosszabb időre kellett számolniuk. Először egy nagyobb dombot kellett megmászniuk, majd következett egy gyors sodrású, széles patak. A kismaci gyorsan és játékosan átszaladt rajta, de a szarvas mamának nem volt könnyű átkelni rajta. A kis maci már szaladt volna tovább, amikor a patás utána kiabált:

- Kismackó, várj meg!

A maci észbekapott, és visszaszaladt a segítőjéért. Olyan esetlenül ugrott be a vízbe, hogy arcon fröcskölte a szarvast, aki aztán rögtön visszaadta a macinak mosolyogva. Na, ebből egy jó hosszú vízi csata keletkezett, és mire Szandra észbekapott, már jócskán belementek a délutánba.

- Juj, Marcikám, sietnünk kell, mert még lemegy a nap. – sürgette meg Marcit.

Folytatták útjukat, de immár gyorsabb léptekben haladtak. Közben a kismadárkák is megjelentek.

- Csip-csip, nem láttuk a medve családot. – csipogták a kék madarak. Erre Marci újra elkezdett sírni.

- Ne sírj, kicsikém. – nyugtatta Szandra. – Estére már újra együtt lesztek, meglásd.

Sok menetelés után elérkeztek a nagy hegyhez, amit még meg kellett mászniuk, viszont a nap már kezdett eltűnni a fenyőerdő mögött.

- Ha sietünk, akkor még időben felérünk a hegy tetejére. Ti, kicsi madárkák, menjetek még egy kört, hátha láttok valamit.

A madárkák elrepültek, Szandra és Marci pedig elindultak a hegynek felfelé. Egész jól haladtak, és mikor felértek, még sütött a nap. A hegytetőről belátták az egész környéket, még a Nagy Sziklát is, de nem láttak sehol senkit.

- Ma már sajnos nem tudunk továbbmenni. – jelentette ki a szarvas. Kell találnunk egy helyet, ahol meghúzzuk magunkat.

- Rendben. – felelte fáradtan Marci. Már ahhoz is fáradt volt, hogy sírjon.

Szandra talált egy nagy fát, aminek terebélyes ágai alatt biztonságban aludhattak. A Szarvas mama hagyta, hogy a mackó hozzábújjon, aki egyből el is aludt. Szandra pedig éber alvással vigyázta az álmát.

Reggel madárdalra ébredtek, de nem a kék barátaik voltak, hanem fekete rigók dalolásztak az erdő különböző szegleteiben.

- Jó reggelt, Marci. – köszöntötte kedvesen a szarvas. – Jól aludtál?

- Igen. – nyújtózkodott a maci.

- Éhes vagy?

- Igen.

- Akkor várj meg itt, mindjárt jövök. – Azzal elvágtatott az erdőben. Mire visszaért arra a helyre, ahol Marcit hagyta, a maci nem volt a helyén. Szandra nagyon aggódott, fel-alá rohangált, és a mackó nevét kiabálta, de válasz sehonnan sem jött. Izgatottan rohangált mindenfelé, még a gyümölcsöket is elejtette, amit a macinak szedett. Hosszas keresgélés után sem lelt a mackó nyomára, még a szagát sem érezte sehol.

- Marci. Merre vagy, drágaságom? – kérdezte szemében könnycseppekkel Szandra, majd miután hiába kereste Marcit, keserűen, leszegett fejjel elindult hazafelé. A gyomra korgott, de nem tudott egy falatot sem enni. Először a mackó családra gondolt, hogy milyen szomorúak lehetnek Marci szülei, és a mackókölyök merre lehet. Aztán a saját családjára gondolt, hogy mit tenne, ha az ő kicsinye tévedne el.

Szomorúan kullogott lehajtott fejjel, amikor egyszer csak magjelentek a kék madárkák.

- Csip-csip, miért búslakodsz kedves szarvas mama?

- Ó, drága madárkáim, Marcinak nyoma veszett. Egy kis időre hagytam magára, de végül elveszítettem. – felelte a szarvas keserves hangon.

- Csip-csip, mi tudjuk, hol van. – csipogták a madárkák.

Szandra felkapta a fejét, és izgatottan kérdezte:

- Hol van?

- Csip-csip, odaviszünk hozzá. – Azzal elindultak arra, amerről előző nap jöttek. Jókora séta után megérkeztek a gyors sodrású patakhoz, amiben egy mackócsalád fürdött kacagva.

- De jó, hogy végül megtaláltál minket. – mondta büszkén macipapa Marcinak.

- Még jó, hogy olyan jó szaglást örököltél tőlem. – simogatta meg a fejét mackómama.

Marci kacagva válaszolt:

- De nem találtalak volna meg titeket, ha nem találkozom Szandrával.

- Szandrával? Az meg kicsoda? – kérdezte meglepetten mackómama.

- Ő, ott a parton mutatott rá Marci, majd szaladt oda hozzá, hogy átölelje.

- Kicsi mackó. – mondta boldogan szarvas mama. – Úgy örülök, hogy megtaláltad a szüleidet. De most mennem kell, vár a családom.

- Köszönjük neked, Szarvas mama, hogy segítettél Marcinak. – köszönte meg a mamája.

- Szóra sem érdemes. – válaszolta kedvesen Szandra.

- Majd látogass meg minket a Téli erdőben a családoddal. – integetett Marci.

- Rendben. És ha legközelebb eltévedsz, keresd a madárkákat. De találkozunk még. – mosolygott Szandra, azzal szaladt az erdőbe haza a családjához.