A szegény ember és a Törpe

A szegény ember és a Törpe.

Éldegélt egy kis kunyhóban,
a szegény ember és a felesége.

A kunyhó körül vadvirágok futkostak,
nem a gyerekeik ... körbe.

Nagy terebélyes fák nőttek abban az erdőben. Volt ott mindenféle énekesmadár, és a szegény feleség mindig őket hallgatta.

A kunyhójuk egy tisztáson feküdt, és a kunyhótól nem messze volt egy folyó, az ember oda járt halászni. Nehéz volt az életük, nem volt mit enni, mert az ember hiába járt halászni, sokszor nem volt a hálóban semmi. A bogyókat is unták már eszegetni.

Mit volt mit tenni, elindult a férj haza, mert hiába próbált halat fogni, ma sem sikerült.
Búsan, szomorúan ballagott hazafelé.
Hálóját is eldobta, már nem remélt fogást.

Gondolta magába az élete is itt ért most véget.
Neki dőlt egy fának, és elpilledt kicsit,
de míg aludt, az erdőbe tévedt egy Törpe.
Oda ült az ember mellé és elkezdte vakargatni az ember tenyerét, mire a szegény ember fel is ébredt.

-    Hát már aludnom se lehet? - kérdezte.

-    Hát te meg ki vagy s hogy kerülsz ide? - kérdezte ijedtében az ember.

-    Egy Tündér küldött, hogy segítsek rajtad, mert te egy jó ember vagy és úgy hallottuk a feleséged meg te, nemcsak, hogy szegények vagytok, hanem még gyermeketek sincs. - mondta a Törpe, és csilingelt egyet a piros sapkájával.
-    Én már az életemet is feladtam! - mondta a szegény ember.

-    De mondd csak te Ember! - kérdi a Törpe. - Ha segítek rajtatok, mit adsz cserébe? Az ember gondolkodott… mit adhatna ő,
amikor semmije sincsen?
 
Azt válaszolta, hogy neki adja az életét, feltéve... ha még lesz... ha éhen nem hal!

Erre a törpe azt felelte, nem bánja meg ha így tesz! A törpe fordult egyet jobbra, fordult egyet balra, felugrott a levegőbe onnan vissza, s fújt a földre nagy szelet egy pillanatra.

Egy szempillantás alatt enni valót termett
az erdőben. Étel, ital, mi szem szájnak ingere.
Soha ennyi élelmet nem is látott még az ember!
Azt mondta a Törpének, haza visz a feleségének is belőle, mert ő se evett már lassan egy fél hete!

-    Nincs szükség rá, mert ha megegyezünk, majd mindenetek meglesz! A kunyhóban is lesz mindenféle ennivaló! Most egyél és hallgasd a feltételeimet!

-    Jól van! - mondta az ember.

Mától kezdve gondoskodnod kell rólam, úgy, mint a saját életedről! Cserébe én, mindennap elővarázsolom az enni valót!
Neked és a feleségednek ezzel nem kell foglalkoznotok!

-    De adj ennem-innom minden reggel, minden este, szolgáljatok ki a feleségeddel! És bánjatok úgy velem, ahogy illik, ahogy kell, mint egy gyermekkel!

Járass iskolába vegyél ruhát, cipőt, és mindennap simogasd meg a hátam! A pénzzel se törődj, minden reggel ott lesz a párnád alatt! De jól vigyázz, ha megérzem, hogy terhetekre vagyok, netán egyszer is megfeledkeznél rólam… tüstént ott találod magad a fa tövében!
Telt-múlt az idő. Már eltelt egy év, eltelt kettő, három, és már a hatodik évben jártak.

Az ember és a felesége jól éltek, lassan már azt is elfelejtették, hogy milyen szegények voltak! Mindenük megvolt!

A kunyhóból szép házikó lett, földjük is volt és mindenféle jószág. A Törpével is szépen bántak, etették-itatták, az

iskolába járatták, szeretettel gondoskodtak róla. De mégis hiányzott az életükből egy gyermek, ezért szomorkodott is az ember és a felesége is oly annyira, hogy ennek okán az asszony nagyon megbetegedett. Nem tudott már az ágyból sem felkelni.

Megtudta ezt a Törpe, odament hozzá és ezt mondta:

-    Ne búsulj, mert nagy csoda történik holnap! Befejezem az iskolát, de mire hazaérek, varrassatok gyermekruhákat, vegyetek gyermekcipőket, és mindent, ami egy gyermeknek szükséges 7 évesre valót! Reggel még adjatok ennem és innom!

Azzal elment a Törpe! Az ember elköszönt tőle és megsimogatta a hátát!
A felesége a betegágyában feküdt!
Már beszélni se tudott. Delet ütött az óra és egyszer csak valaki kopog az ajtón.

Az ember ajtót nyit, de már nagyon el volt keseredve, hogy a feleségét hamarosan elveszíti, újra elment még az életkedve is!

Nagy szomorúan lépkedett az ajtó fele, de nem gondolta volna még álmában sem, ami a szeme előtt valóság lesz miután ajtót nyitott!

Kinyílik tehát az ajtó, és lássatok csudát, egy gyermek jön be rajta! Kérdezi is az embertől:
-    Édesapám! Él e még Édesanyám?
-    Ha meglát, rögtön meg is gyógyul!

-    Siessünk hozzá hamar!
Úgy is tettek. Amikor bement a gyermek a szobába, és meglátta őt az ember
felesége, egyszeribe meggyógyult!
Nem volt már neki semmi baja!

Megölelték, megcsókolták egymást, még a könny is kiszökött szemeikből!

A Törpe, aki immár gyermek lett, elmesélte nekik az egész történetet, hogy s mint volt, és hogyan varázsolta el őt és drága szüleit egy vén boszorka.

És hogy a szülei a varázslatba bele is haltak, de ő neki milyen szerencséje volt, mert ő csak egy Törpe lett, és hogy az ember pont abba az erdőbe járt, és éppen annak a fának törzséhez dőlt, ahol történt az eset. S miután eltűnt a boszorkány az erdőből, leszállt egy Tündér az égből, és azt mondta neki, hogy jön majd erre egy nagyon szegény ember, akinek jó szíve van, és bánatában elpilled majd egy kicsit, ő meg üljön mellé és vakargassa meg háromszor a tenyerét. És a Törpe így is tett! A többit már tudjátok!

Ezentúl ők lesznek a szülei, a szegény ember és a felesége, és mivel szeretettel gondoskodtak róla, míg törpe volt, ezért változhatott vissza gyermeknek.

Az ember és a felesége most már semmiben nem szenvedtek hiányt, mert lett egy gyermekük is.
 
A gyermek most már nem tudott varázsolni, nem tudott mindennap pénzt tenni az ember párnája alá, de mivel volt földjük és sok jószáguk is lett, és félre is tudtak tenni, összegyűlt egy kis pénzük is, és így most már mindhárman boldogan élhettek míg meg nem haltak! Itt a vége fuss el véle!

2021.09.13.
Én írtam: Szabó Márta